Magyar Közigazgatás, 2003 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2003-01-01 / 1. szám

CIKKEK, TANULMÁNYOK DR. KONDOROSI FERENC az Alkotmánybíróság főtanácsadója Az euroatlanti integráció hatása a közjogra Bevezető A közjog világa - az e területet szabályozó joganyag és az általuk meghatározott intézményrendszer - fejlő­dése, fejlesztése szorosan összefügg az aktuális gazda­sági-társadalmi kihívásokkal. Ilyen helyzetet teremt, hogy Magyarország - széles körű társadalmi támoga­tottságot és a parlamenti pártok konszenzusát élvező­ külpolitikai prioritásaival összhangban - a rendszer­­változás óta célul tűzte ki az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való csatlakozást. Az európai integrációs folyamat meghatározó állomásaként a kormány 1994. március 31-én benyújtotta a csatlakozási kérelmet, amelynek alapján az Európai Tanács felkérésére az Eu­rópai Bizottság 1997. július 16-án pozitív véleményt adott. Az Európai Tanács 1997. december 12-ei csúcs­­értekezletén döntés született arról, hogy az Európai Unió Magyarországgal csatlakozási tárgyalást kezd. 1998. március 31-én a hivatalos csatlakozási tárgyalá­sok megindultak. Hazánk ma a közeli tagság esélyével rendelkező társult állam. A NATO-tagságunkról közjogi értelemben a Ma­gyar Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez történő csatlakozásról és a szerződés szövegének kihir­detéséről szóló 1999. évi I. törvény döntött. A csatla­kozásra vonatkozó nemzetközi szerződés megkötését megalapozta az a körülmény is, hogy az 1997. novem­ber 16-án megtartott érvényes és eredményes népsza­vazáson - amelyen „Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság a NATO-hoz csatlakozva biztosítsa az or­szág védettségét” kérdésről nyilvánítottak véleményt - a választásra jogosultak 49%-a jelent meg, s 85%-uk igenlő választ adott. Csatlakozási felkészülésünk több éve tudatos straté­gia alapján folyik, melynek fő irányai: a fenntartható gazdasági növekedés feltételeinek megteremtése, a jogharmonizáció, a csatlakozás humán feltételeinek biztosítását szolgáló közigazgatási képzési program és a közvélemény felkészítése. A folyamat újabb lendüle­tet kapott a Csatlakozási Partnerség, illetve az Acquis Communautaire Átvételének Nemzeti Programja új eszközeivel. A magyar jogszabályoknak az európai közösségi előírásokkal történő összehangolására irányuló kor­mányzati tevékenységet kezdettől fogva a változó kö­rülményekhez és feltételekhez való igazodás jellemez­te. A kereskedelmi célú, önkéntes alkalmazkodást az Európai Megállapodással felváltotta a nemzetközi jogi alapon nyugvó, a társult viszony követelményrendsze­réhez és határidőihez igazodó jogharmonizáció e sok­oldalúan tervezett és meghatározott folyamatban. Az Európai Bizottság Cannes-ban elfogadott Fehér Könyve 1996-tól az egységes belső piacot érintő kö­zösségi jogszabályokhoz való közelítést helyezte elő­térbe, valamint hangsúlyozta a harmonizált jogsza­bályok tényleges alkalmazását biztosító intézmények kiépítésének, illetve megerősítésének szükségességét. Az Európai Unióhoz történő csatlakozás célja és távla­ta fokozatosan áthatotta a hazai jogalkotást. A csatlakozási kérelemről készülő európai bizottsá­gi véleményt megalapozó kérdőív megválaszolása és magának a véleménynek a közzététele pedig egyértel­műen azt jelezte, hogy a csatlakozásra való felkészülés és azon belül a jogi igazodás új szakaszhoz érkezett. Egyrészt az ún. országvélemény (avis) elkészültével immár az Európai Unió oldalán is megkezdődött jogi értelemben a csatlakozás folyamata. Másrészt az Euró­pai Bizottság az országvéleményeket is tartalmazó közleményében (az „Angenda 2000” című dokumen­tumcsomagban) a csatlakozást megelőző együttműkö­dés új intézmény- és eszközrendszerére tett javaslatot. Emellett nemcsak az Európai Unióhoz fűződő kapcso­lataink jellemzői, céljai és intézményei változnak, ha­nem maga az Unió is átalakul és fejlődik. (Ennek a fej­lődésnek egyik kézzelfogható és jelentős eredménye volt az Amszterdami Szerződés és új perspektíváit fo­galmazta meg 2000. decemberében a Nizzai Csúcs, mára pedig - a Konvent munkájának eredményeként - felgyorsult az Uniós alkotmányozás folyamata­. Az Amszterdami Szerződés újólag megerősítette, hogy az Európai Unió az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletére, valamint a demokráciára és a jogállamiságra épül. A tagállamok 2000 decemberében pedig nemcsak az EU továbbfejlesztéséről határoztak, hanem elfogadták az Alapvető Jogok Chartáját is. A módosítások eredményeképpen ezeknek az alapkö­vetelményeknek a tiszteletben tartása immár alapszer­ződési szinten - és nem csupán az ún. koppenhágai kri­tériumok formájában - csatlakozási feltétellé vált. Ezt tükrözi az a körülmény is, hogy az országvélemények igen nagy teret szentelnek e politikai kritériumok vizs­gálatának. Mindezek a körülmények rendkívül hangsúlyosan erősítik meg, hogy az Európai Unióhoz való csatlako­zás alkalmával jogrendszerünk egésze méretődik meg, mégpedig korántsem csak a főként gazdasági tárgyú közösségi jogszabályok alapján, hanem mindazoknak a jogi alapértékeknek a szempontjából is, amelyeknek tisztelete és védelme az európai integráció egyik leg­fontosabb rendeltetése és egyik legerősebb „kötőanya­ga”. A hazai jogfejlődés, a jogharmonizációs teljesít­mény mérlegének megvonásakor eddig többnyire a

Next