Andrássy István (szerk.): Állattani Közlemények 72. (1985)

HOLDAS SÁNDOR: Konrad Lorenz életútja

hatalmas folyam iránt. Maga mondja, h­ogy a Dunán és a Dunában nőtt fel. Idejét megosztotta a tanulás, a folyó és az állatok között. A Dunát annyira szerette, hogy későbbi éveiben rendszeresen hajózott is rajta, és még hajóskapi­tányi vizsgát is tett 1933-ban. Ilyen módon több alkalommal hajózott Budapes­tig és vissza. Az iskolában LORENZ jó tanuló volt, bár nem minden tárgy érdekelte. Minden szabadidejét a természetben töltötte, és a Duna-parton főleg madarak­kal barátkozott össze. Már fiatalember korában olyan közel tudott kerülni a madarakhoz, hogy — mint elmondotta — a madarak kukacot akartak tenni a szinte mozdulatlanul figyelő LORENZ szájába. A családi hagyományokat követve orvosi tanulmányokat végzett, és 1933-ban filozófiai doktorátust szerzett. Családi élete érdekesen alakult. A LORENZ család személyzetet tartott és a kis kertészházban nőtt fel a csinos GRETE. A Lorenz család nem­ nézte öröm­mel, hogy a fiatalok között a közös gyermekkor után szerelem szövődött. A híres orvos házában azonban a kertész lánya is az orvosi pálya felé fordult, és medika, majd orvos, később nőgyógyász specialista lett. Házasságuk után GRETE asszony már jól kereső, ismert nőgyógyász. Jövedelmére valóban nagy szükség is volt, mivel LORENZ hosszabb ideig nem volt állásban, zoológiai meg­figyelései minden idejét lekötötték. Szabadidejében motorkerékpározott, ami akkoriban még egészen új és érdekes sportágnak számított. Olyan szenvedélyesen űzte ezt a sportot, hogy valósággal profi szintet ért el. Mint annyi motorversenyző, ő is szenvedett balesetet, de nem sérült meg komolyabban.

Next