Állatorvosi Lapok, 1920 (43. évfolyam, 1-24. szám)

1920-06-30 / 11-12. szám

70 ÁLLATORVOSI LAPOK 1920. 11.—12. szám Jóllehet az állatok anyagforgalmáról még hiányosak ismere­teink, mégis annyi­­ bizonyos, hogy különösen a fiatalok és anyák táplálékában a fehérje, zsír és szervetlen anyagok hiánya a sejtek belső secretiojában zavart idéz elő és ez a körülmény anyagcsere­betegséget okoz. Az újabb vizsgálatok mindinkább arra terelik a figyelmet, hogy a sóforgalomnak igen nagy szerepe van a szervezet háztartásában. És itt nemcsak a sók abszolút mennyisége, hanem a különböző sóknak egymáshoz való viszonya, sőt még az egyes szerves anyagok aránya is módosítja a sóforgalmat. Ha az állat nincsen sóegyensúlyban, vagyis tartósan kevesebbet vesz be, mint a­mennyire szüksége van, úgy a szervezet demineralizálódik. A gyermekorvosok megállapították, hogy a hiányos táplálkozás a háború alatt a szervezet demineralizálódására vezet és hogy ez a körülmény szerepel a nagymérvű gyermekbetegség és a szokatlan nagy gyermekhalandóság előidézésében. Azt, hogy sertéstenyészté­sünk bajainál a sóforgalmi zavaroknak fontos szerepe van, kétség­telenül föltárják a gondos bonczolás alkalmával a csontokban ész­lelhető kóros elváltozások, melyekből kitűnik, hogy koczáink jelen­tékeny része csontbajos, a malaczok pedig rachitiszesek. Az, hogy a kétszeri malaczoztatás mennyire igénybe veszi a kocza­fa-termelését, kitűnik a következő példából. Ha egy kocza egy év alatt kétszeri malaczoztatással nyolcz malaczot nevel fel s a malaczok választási súlya 8 kg., úgy a kocza sok Cfl-sókat kénytelen leadni szervezetéből, mert a szopós malaczokkal etetett árpa csekély Ca­­tartalma miatt figyelmen kívül hagyható. Minthogy a malaczok élősúlya 1 -2 °/. CaO-t foglal magában, ennek folytán a malacz 64 kg. élősúlya körülbelül 3/1 kg. CaO-tartalmaz. Hogy a kocza ezt a mennyiséget leadhassa, illetőleg, hogy a malaczok ennyit termel­hessenek, az egy év alatt etetett koczatakarmányban legalább 2 kg. CaO jelenléte szükséges. Ezzel szemben a szoptatós koczákkal etetni szokott ideális abrakkeverék (2/s r. árpa, 2/s r. zab, Vs r. korpa) csak­­ M0/o CaO-t tartalmaz s így 20 g-t kellene etetni egy koczá­­val egy év alatt, hogy mészszükséglete fedezve legyen. Minthogy azonban ennyi abrakot képtelenség feletetni , mert egy kocka egy év alatt 5—6 g abraknál nem­ eszik meg többet, a fennmaradó 1V2 kg. CaO hiányt a sertésnek a legelőn kell felvennie, vagy a hiány pótlásáról mészben gazdag takarmány etetésével, vagy isza­polt krétapor adagolásával kell gondoskodni. Íme tehát a sóforgalom szövevényes útvesztőjéből kiragadott egy példa is megvilágítja, hogy a nálunk elterjedt takarmányozás milyen egyoldalú. A malaczbetegségek elterjedését a rokontenyésztés is elősegítette. Ismeretes dolog ugyanis, hogy a háborús viszonyok megnehezí­tették a vérfrissítésre való kanok beszerzését s ennek folytán sok helyen a sajátnevelésű kanokat a rendesnél nagyobb mértékben vették igénybe és így rokontenyésztéssel rögzítették a kedvezőtlen hygiénés viszonyoknak káros utóhatását az egymást érő nemzedékekben. Sertéstenyésztésünk terén észlelhető bajok leküzdésében köve­tendő tenyésztési, tartási és takarmányozási eljárásokat a következők­ben vélem vázlatosan összefoglalni: ^ Minthogy a szülők szervezetének minősége, így az egészséges ellenálló szervezet átöröklődik az utódokra, ennek folytán a tenyész­állatok kiválasztása alkalmával ezt a körülményt minden más dologgal szemben előtérbe kell helyezni. A sebéspestis elleni véde­kezést ott kell kezdeni, hogy a betegség iránt kevéssé fogékony állatokat veszünk tenyésztésbe. Ezt a gyakorlatban úgy lehet meg­valósítani, hogy bevészezett falkából kiválasztjuk és megjelölj­ük azokat a sertéseket, melyek látszólag nem betegedtek meg, vagy enyhén estek át a bajon. Ilyen állatok természetes ellenállóképességét tanú­sítván valószerű, hogy utódaik számottevő része is örökli a szóban­­levő tulajdonságot, vagyis nem vészel majd be súlyosan. Ha ezt az elvet nemzedékek során következetesen alkalmazzuk s az ellenálló egyéneket eleinte a külömre való tekintet nélkül is tenyésztésbe vesszük, akkor előbb-utóbb sikerülni fog az átlagosnál nagyobb ellenállóképességű tenyészetet létesíteni. A szelekcziót a malacz­­betegségekre is ki kell terjeszteni s a malaczok közül a nem bete­geskedő, életrevaló állatokat kell továbbtenyészteni. Időnként vérfrissítést kell alkalmazni, mert új vér behozatala fokozza az utódok életenergiáját. A vérfrissítésre szánt kanokat azonban jól meg kell válogatni és olyan helyről beszerezni, a­hol hasonló elvek szerint foganatosítják a tenyészkiválasztást, mert ellenkező esetben az idegen kanok veszélyeztetik a tenyészmunka eredményét. Az állattenyésztés sikere egyfelől a szülők minőségén, másfelől pedig azon fordul meg, hogy a fiatal állatoknak milyen tartást és takarmányozást tudunk biztosítani. A téteményképesség alapját tevő fiziológiás tulajdonságok ugyanis csak hajlam alakjában öröklődnek át s csak kedvező életfeltételek esetén tudnak kifejlődni. A sertéstenyészésben a legeltetés mind hygiénés, mind pedig gazdasági nézőpontból felette előnyös. Minthogy a belterjes gazdál­kodás a sertések legelőjárását korlátozza s mindinkább szűkebb keretek közé szorítja, jó minőségű mesterséges legelőkkel (luczerna, lóhere) kell a bajon segíteni. Az uradalmi falkastenyésztésnek nagy hibája, hogy a malaczok technikai nehézségek miatt későn kerülnek ki a fiaztatóból a szabadba. A sertések nemesítése és a réginél tartósabb istállóztatás nagy mértékben fokozza a tartózkodási hel­lyel szemben támasztott igényeket. Fiaztató istállóink gyakran esnek kifogás alá hygiénés nézőpontból s tagadhatatlan, hogy a patkányjárta, sötét, piszkos, nedves és hiányosan szellőztetett kub­iczáknak része van a malacz­betegségek előidézésében. Viszont a túl modern vasbetonos, hideg istálló is árthat a benne tartózkodó fiatal állatoknak a nagy hő­vesztés folytán (c­ementbetegség). Czélszerű dolog, ha a fiaztató istálló könnyen tisztítható és fertőtleníthető, továbbá, ha jól szellőz­tetett és száraz, burkolata pedig rossz hővezető anyagból készült. A­mi végül a takarmányozást illeti, az az­ uradalmakban igen egyoldalú szokott lenni: kukoricza, árpa, esetleg kevés zab és korpa, télen megtoldva répával vagy burgonyával. Minthogy ezen takar­mányfélék legnagyobb része kevés és tökéletlen fehérjéket s vala­mennyi kevés földalkaliakat (Ca) és kevés alkatiakat tartalmaz, ezért kívánatos lenne, hogy a hüvelyes, magvak, a tejfeldolgozás mellék­­termékei, továbbá a vágóhidak hulladékai, a hullafeldolgozó telepek hullalisztje stb. fehérjedús takarmányfélék az eddiginél nagyobb mértékben vétessenek igénybe és hogy a külfö­dön általánosan el­terjedt sertéskonyha intézménye nálunk is meghonosodjék. A téli takarmány természetszerűségének fokozása végett és a hiányzó mész­­sók pótlására czélszerű lenne a luczerna- és lóhereszénamurvát etetni őrölt vagy párolt állapotban. Szükség esetén a takarmány mészhiányát iszapolt krétapor adagolásával, az esetleges alkánihiányt pedig faszén vagy fahamu nyújtásával tanácsos fedezni. Az­ el­mondottakból következik, hogy sertéstenyésztésünk bajainak leküzdésében nem lehet kizárólag az oltásokban bizakodni; az állat­orvos jól teszi, ha a tenyésztési, tartási és takarmányozási viszonyo­kat is figyelemmel kíséri, mert ezek okszerű szabályozásával inkább lehet czélt érni, mint a sokszor kellő válogatás nélkül alkalmazott védőol­tásokkal. A száj- és körömfájás rosszindulatú alakjáról. Irta: Dr. Manninger Rezső, m. kir. állatorvosi főiskolai magántanár. A­míg az elmúlt télen a száj- és körömfájás nagyon enyhén folyt le, addig tavasszal az ország különböző vidékein egyes helyeken rosszindulatú alakjában jelentkezett. Az állatok egy része ugyanis a megbetegedés 4.—10. napján, akkor, mikor a szájbeli elváltozások már gyógyulófélben voltak, a­mikor tehát azt lehetett hinni, hogy az állatok már túl vannak a bajon, a szívgyengeség tüneteit mutatták és többnyire hirtelen elpusztultak vagy kényszer­­vágásra kerültek. Minthogy a járvány még egyre tart, talán nem felesleges a betegség kórtanáról és gyógyításáról néhány gyakorlati fontosságú kérdést röviden szóbahozni. A száj- és körömfájás rosszindulatú alakjának kifejlődését általá­ban arra szokás visszavezetni, hogy a ragályanyag időnként eddig ismeretlen okokból virulencziájában erősbödik. Nem lehetetlen azonban, hogy ezenkívül még hajlamosító körülmények is érvé­nyesülnek. Svájczban pl. azt tapasztalták (1. Hutyra „Köztelek, 1920. 21. sz.), hogy főképpen azokon az állatokon mutatkozott a száj- és körömfájás rosszindulatú alakja, melyek kevés és rossz minőségű takarmányon teleltek át. A mostani magyarországi tapasztalatok szerint helyenként főképen igen jól tartott állatok és a vemhesség előrehaladott szakában levő tehenek pusztultak el nyilván azért, mert ezekben az állatokban a hasüreg teltsége miatt a szív izomzatának aránylag nagyobb mun­kát kellett végeznie. Ezzel szemben egy községben a sármos ökrök között a tehenekhez képest feltűnően kevés volt a súlyosabb meg­betegedés, mert az ökrök szíve, mely a munkára használás követ­keztében nagyobb a tehenekénél, pihenő állatokban az izomrostok egy részének elfajulása ellenére is keringésben tudja tartani a vért. Az elhullott állatokban a szájban, a körmök között és a légyön levő elváltozásokon kívül egyrészt a szívizom hevenyés gyulladását, másrészt különböző fokban és csoportosulásban hevenyés vérfertő­zésre utaló elváltozásokat állapíthatunk meg. A savos üregekben több-kevesebb tiszta vagy kissé zavaros savat találunk.. A savós hártyák alatt, különösen a szív külső hártyája alatt vérömlések fordulhatnak elő. Az oltógyomorban hevenyés hurutot vérömlések helyén támadt peptikus fekélyekkel, a vékony- és vastagbelekben hurutot vagy súlyosabb hevenyés gyulladást és vérzéseket állapít­hatunk meg. A testtáji és a zsigeri nyirokcsomók megnagyobbo­­dottak, metszéslapjuk fényes, feltűnően nedves és halvány rózsa­színű vagy élénkebb vörös, néha kéregállományukban számos apró vérzés fordul elő. A szívkamrák izomzata (különösen borjakban) néha teljes egészé­ben fakó, a főtt húsra emlékeztető színű és szakadékon)­. Több­nyire azonban a többé-kevésbbé barnavörös, ép izomzatban majd csak helyenként, főképp a koronaverőér barázdája alatt és a szemölcs­izmokban, majd egyedüit is, néha egészen sűrűn egymás mellett, apró kerek vagy vonal alakú szürkés-fehér vagy sárgás-szürke elmosó­

Next