Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1978. szeptember (20. évfolyam, 33-37. szám)
1978-09-02 / 33. szám
1978.szeptember 2. AMERIKAI-KANADAI MAGYAR ÉLET oldal Még az özvegye se tudta sírja helyét Mikor halt meg Nagy Imre? A jelentést elsőnek a szovjet hivatalos hírügynökség, a TASS közölte a világgal 1958 június 17-én reggel. A hír arról szólt, hogy „Nagy Imrét és három bűntársát” Budapesten hazaárulás és ellenforradalmi tevékenység vádjával bíróság elé állították, megállapították bűnösségüket, halálra ítélték őket, s a halálos ítéletet már végre is hajtották. A Magyar Távirati Iroda a TASS mögött kullogva csak jónéhány órával később közölte ugyanezt a hírt, ami azért különös, mert a tárgyalás állítólag Budapesten folyt, ott mondták ki az ítéletet és azt állítólag ott hajtották végre. Bár ilyen érzelmeket nehéz lett volna feltételezni a magyar hatóságokról, talán mégiscsak szégyelték magukat, mert Kádár János megelőzően egyre arról biztosította a világot, hogy az 1956-os felkelés vezetőjével nem kívánnak véres leszámolást. Noha az ítélethirdetést teljes hírzárlat előzte meg, minden biztonsági intézkedés ellenére már korábban kiszivárgott, hogy 1958 januárja óta a Fő utcai katonai fogházban többször megszakított, titkos per folyik Nagy Imre és nyolc legközelebbi munkatársa ellen. Kádár János ennek ellenére még 1958 márciusában is az alább következőket mondotta a kommunista párt központi bizottságának egyik ülésén: „időben, amikor a per Nagy Imre ellen időszerű lett volna, nem voltunk ehhez elég erősek. Most viszont, amikor elég erősek vagyunk, a per már nem időszerű”. S még 1958 májusában is Kádár aképpen nyugtatta meg Gomulkát, hogy ezt a problémát vértelen úton fogjuk megoldani. A Nagy-perről részleteket később sem tettek közzé. „Államérdekből” titokban tartották a bírók, az ügyész és a védők nevét. Még a per lefolytatásának helyét is. Szénás Géza, akkori állami főügyész kijelentette: „Befejezett tények mindig megnyugtatólag hatnak a lakosságra”. A közlemény szerint, amely a „befejezett tényeket” a lakosság tudomására hozta, 1958 június 15-én kivégezték Nagy Imrét Maléter Pált, Gimes Miklóst, továbbá Szilágyi Józsefet. Az ötvenhatos felkelés egyik szellemi vezére, Losonczi Géza, a közlemény szerint öngyilkosságot követett el még Romániában, ahova Nagy Imrét és közvetlen munkatársait elhurcolták, miután megígérték nekik, hogy menedékjogot kaphatnak egy „szomszédos szocialista országban”. Nagy Imre ezt úgy értette, hogy kiengedik Jugoszláviába, s elhagyta a budapesti jugoszláv nagykövetség épületét, ahova a szovjet csapatok elől menekült. A csoport autóbuszát azonban alig 300 méterre a követség épületétől feltartóztatták, s ekkor kiderült, hogy a „menedékjogot” Románia ajánlotta fel. Ahol mindannyiukat bezárták egy máskülönben nagyon elegáns, egykori királyi vadászkastályba. . A később Nyugatra szökött tanúk elbeszélése szerint az sem zárható ki, hogy Nagy Imrét és társait Romániában végezték ki. Ellenőrizhetetlen tanúvallomások arról szólnak, hogy a magyar titkosrendőrség egy különleges megbízatású csoportja már 1957 január végén végzett velük a szinaiai vadászkastélyban, ahol a románok fogvatartották őket. Kopácsi Sándor, akit a Nagy-kormány budapesti rendőrfőparancsnokaként előbb életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek, majd 1963-ban amnesztiával kiengedtek, s aki 1975 óta Kanadában él, azt állítja, hogy legalábbis Szilágyi József,Nagy Imre titkára a felkelés napjaiban) nem érte meg az ítélethozatalt. Minthogy semmiféle megalkuvásra nem volt hajlandó, nem írta alá a kihallgatási jegyzőkönyveket, s a rezsim hivatalnokait„vörös fasisztáknak” minősítette, még 1958 márciusában felakasztották, a kivégzés közöli idejénél háromhónappal hamarabb. Most egy hivatalos magyar kiadvány is megerősíteni látszik azt, hogy Nagy Imre nem azon a napon halt meg, melyen kivégzését bejelentették. A magyar állami levéltár „Archívumok és történelmi források” sorozatában megjelent egy új kiadvány. Címe: „Magyarország kormányai 1848 és 1975 között”. A kiadványban helyet kapott valamennyi kormányfő, miniszter és államtitkár rövid életrajza, közöttük Nagy Imréé is. E hivatalos, tudományos kiadvány szerint Nagy Imre 1896-ban született Kaposvárott, meghalt 1958 június 30-án Budapesten. A valóságot persze megintcsak találgatni kell. Kádár János lehet csakugyan meg akarta menteni Nagy Imre életét. Feltehető, hogy magát a pert is Moszkva erőszakolta ki. Még a szovjet nyomásra kimondott halálos ítéletek után is hozta-halasztotta talán az Ítélet végrehajtását. Bizonyos csak annyi, hogy Nagy Imre özvegye, aki ez év áprilisában halt meg Budapesten, még annyit sem volt képes megtudn halála órájáig, hogy Nagy Imrét hol temették el. A „Nemzetőr” (München) című lap közlése szerint a vaduzi „Mindszenty Alapítvány” 30 000,PDM-et adományozott a nyugat-németországi, Burg Kastl-i magyar gimnáziumnak. Kétféle embertípus van. Az egyik még megőrizte természetes vadászösztönét, a másik fizeti a parkolási díjat. Danny Kaye Nőkkel szemben csak két kategóriájú férfi viseltetik megértéssel: a nősek és az agglegények. Jean Gabin Nagy Imre feleségével Rajk László temetésén 1956-ban Mi mindig örömmel állunk rendelkezésére Minden kérdésben " • TAKARÉKOSKODJON TÖBBET • ÉS NÁLUNK TÖBB PÉNZE MARAD ••• BV lakeview a bank LAKÉ VIEW TRUST AND SAVINGS BANK . MEMBER FDIC 3201 N. ASHLAND AVE., CHICAGO, IL. 60657.312/525-2180 LINCOLN PARK OFFICE: 538 DIVERSEY . CHICAGO, IL. 60614 DRIVE-IN BANK:*3301 N. ASHLAND AVE., CHICAGO. IL. 60657 *OPEN IN SUMMER 1978 A diplomácia fegyvere: mosoly, arany és méreg Az „Izvesztija” egyik múlt heti számában beszámolt arról a kémkedési esetről, amelynek következményeként a moszkvai amerikai nagykövetség harmadik titkárnője, Martha Peterson, kénytelen volt elhagyni a Szovjetuniót. Ez még tavaly júliusban történt. Az orosz újság beszámolóját valóságos detektívregény stílusban írta, íme: Langyos moszkvai nyárestén, 1977 július 15-én, egy csinos lány autójába szállt, majd egy gyéren megvilágított parkolóhelyre utazott és ott átöltözött — Martha Peterson volt. Otthagyta az autót, városi autóbuszra szállt, két megálló után átszállt egy másikra, később egy taxiba és végül a földalattira. Az amerikai diplomata nő átlibegett a parkon keresztül a Leninstadionig, egészen a Moszkva folyó hídjáig. Amikor úgy vélte, senki sem figyeli, egy „közönséges követ” helyezett el a híd-pillér falában lévő üregbe. Ebben a pillanatban lecsapott rá a KGB szovjet titkosszolgálat: Martha Petersont letartóztatták. Még ugyanazon az éjjel a külügyminisztériumba rendelték Clifford Crosst, az amerikai nagykövetség főkonzulát. Jelenlétében felnyitották „a követ”. Álcázott tartály volt, amely az Izvesztija szerint kémkedéshez szükséges szerszámokat tartalmazott: minifényképezőgépeket, aranyat, nagy összeg rubelt, írásbeli utasításokat és halálos méreggel töltött két ampullát. Az Izvesztija szó szerint idézi azt a kérdést, amelyet Cross főkonzul azon az éjszakán a külügyminisztériumban felvetett: „Van valami kifogásuk ellene, ha mi Petersont az első Nyugatra induló repülőgéppel visszahívjuk az Egyesült Államokba?” Ez ellen nincs ellenvetés, felelték neki. Hiszen az alkonzulnő diplomáciai mentességet élvezett — fűzte hozzá az újság. Malcolm Toon, a moszkvai USA- nagykövet, a maga részéről már másnap kijelentette a külügyminisztériumban, a neki átnyújtott tiltakozó jegyzékkel kapcsolatban: „Nincsenek kérdezni valóim azzal kapcsolatban, ami tegnap este történt és nincsen semmi hozzáfűzni valóm.” Azonban a nagykövet megígérte, hogy „minden tőle telhetőt elkövet, hasonló sajnálatos események” megismétlődésének elkerülésére. Az Izvesztija-jelentés szerint, Toon rávette Moszkvát, tartsák titokban az egész esetet. Három héttel ezelőtt az amerikaiak moszkvai nagykövetségükön szellőztető nyílást fedeztek fel, amely tele volt spékelve elektronikus készülékkel. Eztnem lehetett elhallgatni, erre válaszul emlékezett most meg Moszkva az amerikaiak tavalyi kémafférjéről...