Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1984. március (26. évfolyam, 8-12. szám)

1984-03-03 / 8. szám

1984. március 3. AMERIKAI-KANADAI MAGYAR ÉLET 3. oldal NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLE A nyugateurópai államok és az egyszerűség kedvéért többnyire keleteurópaiként emlegetett, de tulajdonképpen csak részben keleteurópai, részben pedig középeurópai kommunista irányítású országok közötti kapcsolatokkal foglalkozunk, majd a magyarországi helyzetről lesz szó. A NEW YORK TIMES hosszú cikket közöl a John Hopkins egyetem égisze alatt működő, az időszerű német tudományok amerikai intézete, igazgatójának tollából. A szerző kifejti: A­­ szovjet propagandisták valamint a nyugati békemozgalmak vezetői arra számítottak, hogy a NATO kettős határozatának megvalósítása véget vet a nyugateurópai és keleteurópai országok közötti kapcsolatoknak. Ez azonban nem következett be. A kérdés az, hogy miért nem. A válasz erre a kérdésre pedig az, hogy a közös európai nézetek és érzések nem ismernek politikai vagy katonai választóvonalakat. Európa nyugati és keleti része egyaránt eltökélt szándékkal ápolja a kapcsolatait egymással, mondhatnók igyekeznek életben tartani az úgynevezett enyhülési politikát. Ebben nagy szerepet játszanak a kontinens különböző országait összefűző régi történelmi szálak: Franciaország és Lengyelország, Ausztria és Magyarország, Nyugat- és Kelet- Németország között, hogy csak néhányat említsünk. A cikkíró a továbbiakban kifejti, a kívülállóknak könnyű­­abba a kísértésbe esniök, hogy lebecsüljék az európaiak ragaszkodását a kelet-nyugati kereskedelmi, kulturális, valamint biztonsági tárgyalások folytatásához. A tévedések elkerülése végett azonban érdemes rámutatni arra, hogy máris megkezdődött a stockholmi értekezlet, a bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokat pedig a jövő hónapban folytatják. Más szóval, csak az a két kelet-nyugati párbeszédkísérlet nem vallott kudarcot, amely elsősorban az európaiakat érinti,­­ fejti ki Livingston professzor, majd hozzáfűzi: Tulajdonképpen az az alapvető különbség az amerikaiak és az európaiak között, hogy az amerikaiak a kelet-nyugati tárgyalásokon kézzelfogható és ellenőrizhető megegyezések gyors elérésére törekszenek, míg az európaiak szerényen megelégszenek azzal is, hogy a tárgyalások nem szakadnak meg. Jobb híján a ny­ugateurópaiak abba is beletörődnek, ha a megbeszéléseken csupán azt sikerül elérni , hogy a keleti tárgyalófél nem fordít nekik hátat, mert úgy vélik a megbeszélések folytatása önmagában is ér valamit. A nyugateurópaiak a párbeszéd puszta tényét a biztonsághoz és a béke megőrzéséhez vezető­ út nyilvántartásának tekintik. Fejti ki Livingston professzor megjelent cikkében, majd hozzáfűzi, különösen a két Németország között erősek a kapcsolatok. Azt nem is kell részletezni, hogy a Német Szövetségi Köztársaság kormánya mennyire szívén viseli a közös német ügyet, elég ha meghallgatjuk Kohl kancellárt, aki szinte minden beszédében többször is használja a “haza” szót, amelyen mind a két Németországot érti. Az is köztudomású, hogy Kelet-Németország hitel szempontjából is kiváltságos helyzetet élvez a nyugatnémet hitelezők körében. Azt azonban már nem tudja mindenki, hogy még Honecker, a keletnémet kommunista párt vezetője is hangsúlyozta, mindent el kell követni a NATO kettős határozata megvalósítása káros következményeinek korlátok közé szorítására. Sőt, odáig ment, hogy kijelentette: Az új típusú szovjet rakéták NDK-ban való hadrendbe állítása természetesen nem vált ki ujjongást a keletnémet lakosság részéről. A továbbiakban a cikkíró emlékeztet arra, hogy a közelmúltban keletnémet állampolgárok politikai menedékért folyamodtak az Egyesült Államok keletberlini nagykövetségén, valamint külképviseletének épületében, és a keletnémet hatóságok hosszas huzavona után ugyan, de mégiscsak hajlandók voltak szemet hunyni a szóbanforgó keletnémetek nyugatra való távozása felett. Livingston professzor, a korszerű német tanulmányok amerikai intézetének igazgatója, úgy véli: a körülmények megkövetelik, hogy az Egyesült Államok is érdemben kivegye részét a kelet­nyugati tárgyalásokból, különös tekintettel a stockholmi és a bécsi értekezlet fórumára, mert ha Washington elmulasztja ezt az alkalmat, akkor gyakorlatilag Moszkva malmára hajtja a vizet. A kelet-nyugati­­ kapcsolatok szaporodásának azonban nem szabad elfeledtetnie azt, hogy a nyugatiakat egymáshoz szorosabb szálak fűzik, mint a keletiekhez. Végülis a második világháború befejezése óta a NATO biztosította és biztosítja az európai béke megőrzését,­­ fejeződik be az amerikai professzor cikke a NEW YORK TIMES-ben. Bizonyos fokig hasonló gondolatokat vet fel a STUTTGARTER ZEITUNG, amely a kelet-nyugati kapcsolatok szempontjából komoly jelentőséget tulajdonít Margaret Thatcher brit miniszterelnök közelmúltban lezajlott budapesti látogatásának­. Idézi Kreisky volt osztrák kancellárt, aki nemrégen kijelentette: a mai világban már az is haladásnak számít, ha az ember tudja kivel áll szemben. Nem szabad elsiklanunk afölött a Thatcher­­látogatással kapcsolatban magyar részről elhangzott kijelentés felett, mely szerint Budapest figyelmeztette a brit miniszterelnö­köt: a magyar külpolitikát a Szovjetunióval való szövetség határozza meg, mégpedig egy magyar diplomata szavaival élve úgymond “minden nemű kényszer nélkül.” A STUTTGARTER ZEITUNG munkatársa nem fűz kommentárt a “kényszer nélkül” kifejezéshez, csupán idézőjellel utal arra, hogy ez nem a saját véleménye. A továbbiakban rámutat arra a magyarországi állásfoglalásra, mely szerint a világnézeti különbségek, sőt a fegyverkezéssel kapcsolatos nézetellentétek sem jelentenek akadályokat a kereskedelmi kapcsolatok ápolásában. A londoni TIMES budapesti tudósítója Magyarországról szól helyzetelemző cikkét a következőképpen kezdi: Boldogok-e a magyarok? Annak kellene lenniök, legalábbis sokan ezt mondják nekik, azzal az indokolással, hogy Magyarország Kelet-Európa kirakata. A lakosság bizonyos fokig kielégítheti anyagi igényeit és a viszonylag jó élelmiszer ellátás némileg elfeledteti velük a vezetőség hibáit. Magyarország a hűtőszekrények birodalma, és talán méginkább a hűtőszekrények tartalmáé, ami tulajdonképpen nem újkeletű jelenség, mert Közép-Európában mindig tudták értékelni a jó ételeket, a kényelmet, a nyugalmat, a kávé mellett folytatott kedélyes beszélgetéseket. De, és ez a de nagyon is nyommatékos, a felszín alatt súlyos társadalmi problémák húzódnak meg. Ezeket a kívülálló nehezen veszi ugyan észre, mert ilyen problémákat nem lehet nyilvánosan szellőztetni, de ez nem von le a jelentőségükből. Érdemes például megvizsgálni az öngyilkosságokra vonatkozó statisztikai adatokat. Ebből a szempontból Magyarország az első a világon. Az elhunytak öt százaléka önkezével vetett véget életének. Minden 100 ezer személyre, statisztikai kifejezéssel élve 46 öngyilkosság esik, ami több mint négyszerese a nagybritanniai arányszámnak. Nagybritanniában ugyanis minden 100 ezer személy közül 11 követ el öngyilkosságot. A magyarországi öngyilkosságokban nagy szerepe van a mindinkább elharapódzó alkoholizmusnak. Hivatalos adatok szerint Magyarországon 300 ezer alkoholista él. Ez a szám kétségtelenül nagyon magas olyan országban, amelynek összesen 10 millió lakosa van. Megjegyzendő, hogy a kábítószer használata nem ilyen súlyos probléma Magyarországon, bár persze időről­­időre látni marihuánával töltött cigarettát, mondjuk egy diszkóban. Valószínű, hogy a magyarok azért fordulnak inkább az alkoholhoz, mint a kábítószerhez, mert a nagy nemzetközi kábítószer csempész bandák nem sok érdeklődést tanúsítanak a forinttal fizető kliensek iránt. Az öngyilkosságokban és az alkoholizmusban kifejezésre jutó széleskörű boldogtalanságnak talán az a legfontosabb kiváltó oka, hogy a fiatalok a falvakból a városokba költöznek. A TIMES budapesti tudósítója szerint a városokba özönlő fiatalok gyakran nem találják meg azt, amit ott keresnek, de ugyanakkor a falvak mindinkább elnéptelenednek, illetve elöregednek. A kisközségekben gyakran csak idős emberek maradnak, akik nem egyszer igen alacsony jövedelemből tengetik életüket, és még olyan jótékonysági szervek sincsenek, amelyek támogatnák őket. Sokan úgy vélik, hogy a magyar katolikus egyház többet tehetne az érdekükben. Megdöbbentő módon az öngyilkossági arányszám az idősek között a legmagasabb, de hasonlóképpen önveszélyes kategóriának között sok az elvált, aki nem találja a helyét a városban. Válásokra pedig, gyakran azért kerül sor, mert a férj, többnyire Folytatás az 2 oldalon

Next