Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1984. május (26. évfolyam, 17-20. szám)

1984-05-05 / 17. szám

2.oldal. AMERIKAI-KANADAI MAGYAR ÉLET 1984. május 5. Magyarok szabadabb Kínában is van divat­bak, mint a többi rabnemzet Egy magyar vonatkozású cikk jelent meg a DIE WELT című nyugatnémet lapban. A beszámoló azzal kezdődik, hogy kis eseményeknek is lehet nagy, jelképes jelentőségük. Erre példa szerinte a budapesti Gerbeaud-cukrászda eredeti nevének visszaállítása. Egyben egyike annak a sok példának, amely az ország csendes emancipációját bizonyítja, talán a magyar nemzet és bizonyos mértékben a magyar rendszer új öntudatra ébredését is. Ezek után a tudósító egy kecskeméti jelenetről számol be. Március 15-én iskolás gyerekek nemzeti színű papírzászlók százait szúrták a földbe Kossuth Lajos szobra körül és az emlékmű előtt egy asszony azt mondta a tudósítónak, hogy néhány évvel ezelőtt ilyen alkalmakkor csak a párt vörös zászlóit lehetett látni. Most azonban minden ismét, piros-fehér-zöld, hála Istennek. Egy kis szünet után az asszony így folytatta: mi másképp csináljuk mint a lengyelek, mert okultunk a keserű tapasztalatokból. 1956-ban megmutattuk, hogy mi az, amit nem akarunk. De megtanultuk azt is, hogy nem lehet örökké a sarokban ülni és önmagunkat sajnálni. Nem bízhatunk abban, hogy mások segítenek nekünk. Nekünk magyaroknak magunknak kell magunkon segíteni, más ezt úgysem teszi. Mindehhez a tudósító hozzáfűzi, hogy ez talán a hallgató többség véleménye is. A gazdasági reform nyomán óvatos nyitás kezdődött és újraébredt a magyar nemzeti érzés, nem utolsósorban sok fiatalnál. A tudósító azután egy másik kérdésre tér át. Egy budapesti megfigyelőt idéz: Természetes, hogy az orosz kérdés a magyarok számára kényes téma - úgymond a legforróbb, valamennyi forró krumpli között. Az országot szovjet csapatok szállták meg, és a magyar kommunista rendszer kísérlete reformirányzat megvalósítására csak azzal a feltétellel kerülhet, hogy Moszkva áldását adja rá. Magyarország emancipációja tehát csak a Varsói Szerződésen belül lehetséges. De a kívülről megvont határokon belül a magyarok jókora adag szabadságot tudtak megvalósítani. Kína fölfedezte a divat örömeit! Szabad már csinos, tarka ruhákban járni, sőt, divatbemutatók is vannak. “Mi vagyunk Kína történetében az első manökenek. Mulatságos érzés.” Amikor a ruhagyárban, ahol dolgozott, behívatta a főnök és javasolta neki, hogy legyen manöken, Xu kisasszony először elcsodálkozott. Azt válaszolta, hogy talán nem tudna nagyon hosszú ideig némán és mozdulatlanul állni egy kirakatban. A manöken szónak csak a kirakati bábu jelentését ismerte. “A szüleim először azt mondták, hogy táncos-, vagy énekesnőnek lenni szép dolog, de manökennek lenni gusztustalan. Nem illik fölhívni magamra a figyelmet.” Végülis a család beleegyezett, és a szomszédság is elfogadta a furcsa, új foglalkozást. Mindez a shanghai-i textilgyárban történt, ahol a gépek mellől kiemelték Kína történetének első 20 férfi és női manökenjét. Shanghai Kína-szerte ismert és irigyelt stílusérzékéről és életművészetéről. A 49-es kommunista győzelem előtt Shanghait “a három olló városának” hívták, a divatszabók, borbélyok és szakácsok sokasága és rangos művészete miatt. 1956-ban itt alapították meg kommunista Kína első divattervező intézetét, mindössze 20 alkalmazottal. 66 és 76 között, a kulturális forradalom idején sem zárták be, csak a tervezők egy részét a “termelő egységbe”, a gépek mellé zavarták dolgozni. A mindenkinek egyforma, csukottnyakú kék munkaruhák idején a divat a burzsoá dekadencia jelképe, és ekként kiirtandó volt. “A négyek bandájának uralma óta megváltozott az ízlés Kínában. Mi, manökenek ismertetjük meg a divatot a kínai néppel. Öröm a fiatalok számára a divat változásait bemutatni.” A shanghai-i divattervező intézet ma már 260 alkalmazottal dolgozik. Az újságok bizotsítják a fiatalokat arról, hogy már nem bűn jólöltözöttnek lenni. De az idősebb generáció még mindig gyanakodó szemmel nézi a divatos ruhákat. Az angol nyelvű, Pekingben megjelenő, “China Daily” című napilap elmagyarázza, milyennek kell lennie a manökennek. “Legyen vonzó arca és az öltözékek bemutatására alkalmas alakja: férfiaknak széles váll, keskeny csípő, nőknek kerekded formák és finom kezek.” A 30.000 textilgyári dolgozó közül kiválogatott 20 manökennel először tanfolyamot végeztettek, amelyen zenét, táncot, színpadi viselkedést tanítottak nekik. Foglalkozásuk hivatalos neve: divatbemutató színész és színésznő. “Egy-egy divatbemutatóra egy hónapig készülünk. Amikor nincs bemutató, visszamegyünk a gyárba és közönséges dolgozók vagyunk, mint bárki más.” A hétköznapi életben nem festik magukat, általában a szüleikkel laknak, busszal vagy biciklin járnak be dolgozni és politikai tanfolyamokon vesznek részt. A túlzásoktól óvakodnak. « amerikai-kanadai . 024140 v, j \ Magyar Élet 1 J .America^ Canadiaq_cHungaríaricLife A ANEKICA S LAWGEST WEEKLV IN THE HUNGÁRIÁN LANGUAGfc dflKl \ 7^ V NEW VOHK*CMtCAOO*LOS ANGELES* CLEVELANO • DETfKMT • FLOMDA ..................................................................................................................................MM 3636 North Paris Ave, Chicago, Illinois 60634 Főszerkesztő és kiadó:ÁDÁM HALMÁGYI LAJOS\ Telefon: 312/ 625-8774 Sccond Class Postage paid at Chicago. 1L Published: every Saturday, cxcept in January and Ju!y one week. Előfizetés 1 évre: ÜSS 25,00, félévre: ÜSS 15,00 \ Subscription 1 Ycar: ÜSS 25,00, half Year ÜSS 15.- i Editorai and Publishing Office: 3636 N. Paris Ave., Chicago, 1L 60634 Phone:312-625-8774. Managing Editor and Publisher: Loiiii Halmagyi Adam. Postmaster send add less changcs to: 3636 N. Paris Ave. Chicago 1L 60634 í*******MS*SS*S*SSOOSS*S**»«S^^ A MEGJAVÍTOTT MESTERSÉGES HOLD, A SOLAR-MAX MÁRIS FOLYTATJA ÚTJÁT A FÖLD KÖRÜLI PÁLYÁN Fantasztikus, csak ezt tudom mondani,­­ lelkendezett Frank Cepollina a Solar-Max vállalkozást irányító csoport vezetője, amikor megkapta a világűrből a híreket,­­ a mai nap valóban csodálatos. Az amerikai űrrepülőgép két asztronautája, George Nelson és James von Holsten több mint hét óra hosszat szerelt a Challenger rakodóterében, természetesen űrruhában, amíg végre jelentette, hogy kész a munkával. A két és fél tonnás Solar-Maxot a vasárnapi eredménytelen próbálkozás után mégis sikerült az űrrepülőgép 15 méteres robotkarjával elfogni és beemelni a gépbe. A megerőltető munka után 12 órás pihenés következett és csak akkor kezdte el a javítást a két asztronauta. A mesterséges holdat előzőleg a külön erre a célra felvitt talpazatra erősítették és az űrrepülők otromba cipőjüket beleakasztották azokba a kampókba, amelyeket a rakodótér talpazatába építettek be. Enélkül ugyanis szerelés közben ők maguk pörögtek volna a Solar-Max körül. Az űrruhához tartozó nagy kesztyűkkel nem volt könnyű feladat a kényes munka elvégzése. El is veszítettek néhány csavart, amelyek azután a súlytalanság állapotában egyszerűen kilebegtek a rakodótér nyitott ajtaján és eltűntek a világűrben. Természetesen volt náluk tartalék, így ez sem okozott nehézséget. Ez volt a világ legdrágább szerelése. A javítás 50 millió dollárba került, de bőven megérte, mert egy új tudományos műhold felküldése ötször ilyen drága lett volna. Arról nem is beszélve, hogy a sikernek nagy jelentősége van a jövőre nézve is: bebizonyosodott, hogy elromlott mesterséges holdakat meg lehet javítani a földkörüli pályán, vagy szükség esetén vissza lehet őket hozni a Földre. A Solar-Maxot, amelyet a napkitörések tanulmányozására készítettek, 1980 februárjában jutatták a világűrbe. De alig nyolc hónappal később elromlott a stabilizáló rendszere és ennek következtében hét teleszkópja közül három nem irányult a Nap felé. Ráadásul felmondta a szolgálatot az elektromos berendezés egy része is és most ezt a két hibát kellett kijavítani. Csütörtökre virradó éjszaka a Földről ellenőrizték, hogy működik-e a mesterséges hold minden berendezése és miután meggyőződtek arról, hogy a javítás tökéletesen sikerült, az asztronauták a Solar-Maxot újra kitették a világűrbe. Mindez meghosszabbította egy nappal a Challenger útját, így a gép csak pár nappal később érkezett vissza a Földre. “A nyugati divat néhol túloz. Például, az egész hátat csupaszon mutatja, ami Kínában nem elfogadható.” Egy kínai manöken havi 22 dollárnak megfelelő yuant keres. Összehasonlításul: egy amerikai manöken napidíja 150 és 250 dollár között van. Igaz, életmódjuk és környezetük legalább ugyanilyen mértékben különbözik egymástól.

Next