Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1986. július-december (28. évfolyam, 26-48. szám)
1986-07-12 / 26. szám
2. oldal AMERIKAI-KANADAI MAGYAR ÉLET 1986. július 12. Dél-Afrikában rendkívüli állapot A dél-afrikai kormány megtiltott minden nyilvános megemlékezést a sowetói diáktüntetés tizedik évfordulóján. A feketék sztrájkkal válaszoltak. .Június 16-án mindenki otthon maradt. Johannesburg kihaltnak látszott. A szemétgyűjtő kocsikon és a benzinkutaknál, ahol mindig négerek dolgoznak, ezen a napon fehérek látták el a ma munkát. “Soweto olyan, mint egy temető. Teljes a csönd. Az emberek otthon ülnek, zárt ajtók mögött. Életemben nem láttam még ilyet. Tíz éve ez a legcsöndesebb június 16-dika”Johannesburg melletti Soweto egyik lakosa. Június 16-a a délafrikai feketék ébredésének a jelképe. Tíz évvel ezelőtt ezen a napon vonult ki az utcára 13.000 fekete iskolásgyerek. A tiltakozást az robbantotta ki, hogy a kormány a feketék iskoláiban kötelezővé tette az afrikánsz nyelven a délafrikai fehér hatalom nyelvén - történő oktatást. De ez a rendelkezés csak kirobbantotta az amúgy is meglévő elégedetlenséget a feketéknek fönntartott iskolák általános színvonaltalansága miatt. Egy sowetói fiú így emlékszik vissza: “Összehasonlítottam a tankönyveimet annak a fehér gyereknek a tankönyveivel, akinek a családjánál az anyám dolgozott - és láttam a különbséget. Az iskolában magyarázatot követeltem a tanároktól. A válasz az volt, hogy kirúgtak. Számomra így kezdődött a politikai elkötelezettség." Akik tíz évvel ezelőtt kivonultak az utcára - sokan közülük iskolai egyenruhájukban - 12- 14 éves gyerekek voltak. Egy sowetói orvos meséli: “Vidám volt a hangulat. A gyerekek énekeltek, lengették a transzparenseket, amelyeket előző nap titokban készítettek el. Ott voltak a rendőrök, de senki, a világon nem számított arra, hogy így fognak reagálni. Aztán egyszer csak meghallottuk az első lövést. És az első áldozat összeesett. Hector Petersonnak hívták, 13 éves volt..." Délutánra lángokban álltak iskolák, üzletek, hivatalos épületek. Tíz hónapon át tartott a nyugtalanság, 600 áldozatot követelve. A szülők reszkettek a gyerekeikért, akik föl akarták őket szabadítani. Tiltani próbálták nekik, hogy politizáljanak - amit a szülők generációja soha nem tett -, de a folyamatot már nem lehetett megállítani. “Féltettük a gyerekeinket, sőt féltünk is tőlük, ugyanakkor valóságos csodának tartottuk az egészet” - meséli Virginai Mashinini, akit, mint annyi más szülőt, a gyerekei szabadságvágya indított el a politika útján. Azóta megismerte a délafrikai börtönöket. Nagyobb gyerekei emigrációba kényszerültek, a kicsikkel a férje foglalkozik, mert az asszony vagy tiltakozást szervez, vagy éppen újra letartóztatták. Csütörtökön Dél-Afrikában elrendelték a rendkívüli állapotot. A rendőrség minden indoklás nélkül bárkit letartóztathat és fogva tarthat két hétig, minisztériumi határozattal azon túl is, meghatározatlan ideig. Házkutatásokat tarthat és bármit lefoglalhat, amit közveszélyesnek ítél. Bezárhat körzeteket, bezárhat üzleteket, házi őrizetet rendelhet el, kitilthat embereket bizonyos kerületekből vagy városokból. A letartóztatottakat senki nem látogathatja, a bírósági szerveknek nincs joguk közbelépni. A sajtónak, külön engedély nélkül, tilos közölnie a letartóztatottak nevét. Ugyancsak tilos, rendőrségi engedély nélkül, sztrájkot vagy tüntetést filmezni, fényképezni. Hétfőn kikapcsolták a sowetói telefonokat, hogy a várost a vérbefojtott diáktüntetés 10-dik évfordulójára elvágják a világtól. Az újságíróknak - a külföldieknek is - tilos közvetlen riportot készíteniük, csak azt a hírt továbbíthatják, amit a kormány hivatalosan kiadott. A johannesburgi katedrálisban feketék, és az apartheid-politikát ellenző fehérek együtt hallgatták Desmond Tutu beszédét. “Csak együtt tudunk túlélni, feketék és fehérek. Csak együtt tudunk emberek lenni, feketék és fehérek. Csak együtt tudunk szabadok lenni, feketék és fehérek. A megoldás egyszerű, de nem könnyű. Ha a fehérek... ha el tudnátok fogadni, hogy a feketék ugyanolyan emberek, mint ti vagytok, pontosan ugyanolyanok!” A Béke-Nobel díjas püspök megemlékezett a békés diáktüntetés véres következményeiről, és fölhívta a figyelmet arra, hogy milyen sokan vannak a fehérek között is, akik ellenzik az apartheid-politikát. Johannesburgban több nagy vállalatnál szabadságot adtak erre a napra a dolgozóknak. A fehér üzletemberek már megértették, hogy a faji megkülönböztetés hosszú távon tarthatatlan. Szabad piacot akarnak, apartheid nélkül. Egy liberális nagyvállalat igazgatója mondja: “Június 16-a különleges nap. Az emlékezésnek és az imádságnak szentelt szabadnap kell, hogy legyen, azért, hogy a feketék és a fehérek elinduljanak a megbékélés útján." amerikai-kanadai a »24140 v, s Magyar Elet íj cAmericaqs Canadian cHungaríari ^ife AMERICA S LARGEST WEEKLY IN THE HUNGARIAN LANGUAGt jífcL \ £ I § NEW VOM «CHICAGO* LOS ANGELES • CLEVELANO • DETROIT • FLOMOA \ I MIIIIIHH«»IIWimUIIIIIIIUItllllllt»IIIIUU»ltlllHIII»ltllUHIIIIH\ Főszerkesztő és kiadó:ÁDÁM HALMÁGYI LAJOS TELEFON: (312) 625-8774 Second Class Postage paid at Chicago, 1], Published: weekly, e\ery Saturday, except m Januan and .1 nix one week. Előfizetés: í évi:US$ 25.-, félévúUSS 15.Subscription 1 Year:US$ 25,-,half Year US$ 15,Editoral and Publishing Office: 3636 North Paris A ve., Chicago, 1L 60634 Phone: (312) 625-8774 Managing Editor and Publisher: Louis Halmagyi Adam Postmaster send address changes to: 3636 N. Paris Ave., Chicago, 1L 60634 A névvel aláírt cikkek nem szükségképpen fejezik ki a szerkesztő - kiadó álláspontját és azok tartalmáért mindenkor a cikkíró a felelős. Lapunkban megjelent cikkek részben a Szabad Európa, vagy más rádióadás keretében hangzottak el, vagy nyomtatásban jelent meg. .) Szökött orosz katona milliomos akar lenni A 22 éves Alekszej Pereslenn, tiszthelyettes volt a szovjet hadseregben. Az afgán megszállás során egy Kabulban állomásozó tüzérségi egység őrmestereként szolgált. 1983 decemberében úgy érezte: nem bírja tovább az értelmetlen szolgálatot. Egy doboz heringkonzervvel felszerelve elbújt egy közeli szőlőskertben. Gyümölcsön és halon élt és elhatározta, hogy megszökik. Egy elhagyott karámban húzódott meg egy ideig, ameddig a mudzsaheddinek el nem fogták. Hét hónapig volt fogságban, amikor találkozott egy orosz származású amerikai nővel, Ludmilla Thorne-al, aki a newyorki Szabadság Ház tisztviselője volt. Ez a testület segíti a bajbajutott szökevényeket abban, hogy nyugatra juthassanak. Peresleni menedékjogot kért és kapott az Egyesült Államokban. Alekszej Peresleni 1984 július 22-én érkezett New Yorkba. A volt szovjet katona csak keveset tudott Amerikáról, de San Francisko nevét ismerte. Ott akart új életet kezdeni. Most egy másik szovjet menekült katonával, Alexander Vornoffal lakik egy kis albérleti szobában: orvosi műszergyárban sebészeti késeket élesít. Összesen öt, az afgán megszállásban résztvett volt szovjet katona él San Franciskóban. De a szép kaliforniai városban több, mint húszezer orosz származású menekült él. Orosznyelvű újságjuk is van. Peresteni a diszkó-zenét szereti és a klasszikus muzsikát. Van lemezjátszója és megnója, amelyeken orosz dalokat is játszik. “A népzene, vodkával keverve az ember szemébe könnyeket csal", mondja a volt katona. Édesanyja egy moszkvai étteremben szakácsnő. Úgy látszik a fia örökölt valamit a szakácstudományból, mert szűk szobája gáztűzhelyén minden este fűszeresillatú hazai ételeket főz. Vacsora után verseket ír az édesanyjához és volt orosz szerelméhez. Amikor azt kérdezték tőle, nem akar-e visszatérni a Szovjetunióba, röviden azt válaszolta: “Nyet. Szabadság nélkül már nem tudnék levegőt sem venni.” A szőke fürtöshajú, kékszemű Alexei Peresleni azt mondta: szereti Kaliforniát, a remek időjárást, a televíziót és a nőket, de különösen a pénzt. De ehhez még jobban kell tudnia angolul. Amikor azt kérdezték a menekült szovjet katonától, hogy mi szeretne lenni, habozás nélkül azt felelte: Milliomos...