Amerikai Magyar Népszava, 1984. január-június (85. évfolyam, 1-26. szám)
1984-01-06 / 1. szám
Péntek, 1984 január 6. Hová lett a jól bevált Ma Bell? CLEVELAND - Milyen egyszerű és nagyszerű is volt az amerikai telefon! És ha nagynéha voltak problémáink vele, tudtuk, hogy hová kell fordulni. Dehát mostanában valahogy minden bonyolultabbá válik. AT&T, a világ legnagyobb vállalata, minden konkurencia nélkül működött. És minthogy a törvény értelmében versenynek kell lenni, semmilyen iparágat nem lehet monopolizálni. AT&T-t kötelezték, hogy több vállalatra oszoljon. Az „anyavállalat” megtartja a távolsági szolgáltatásait, a Western Electric-et, mely távközlési felszerelést gyárt és kutató intézetét, a Bell Laboratories-t. A helyi telefonszolgáltatást pedig 22 független Bell Company fogja ellátni, helyi, állami szabályzatoknak megfelelően. Marty Hughes, a távközlési dolgozók szakszervezetének alelnöke rezignáltan jegyezte meg „Igen nagyra becsülöm a Bell hálózatot és attól tartok, hogy az üzleti verseny érdekében leromboljuk ezt a hálózatot.” Hughes és az egész ország attól fél, hogy a minőség romlani fog, az ár pedig felmegy. Az első ízelítőből hamar részünk lesz. Ohio Bell például 45 százalékkal akarja az alapdíjakat felemelni. A kongreszszusban máris folynak a viták, vajon a magas alap azaz helyi díjak nem fogják-e a szegényeket, öregeket, betegeket legjobban sújtani, tehát mindazokat, akik számára a telefon sokszor a külvilággal való egyedüli kapcsolatot nyújtja. |ünnepek| Itt az ideje, hogy testileg, lelkileg felkészüljön az ünnepekre. A testi részben kiváló segítséget nyújthat Kelemen Éva, magyar fodrászmesterünk. Már most hívjon bennünket akár hajfrizurájáról, akár romanikűrről van szó. ^ Tel.: 382-2700 ^ I pál AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA A pápa az éhezés elleni harcra biztatja a világ vezetőit RÓMA — II. János Pál pápa karácsonyi üzenetében sür- II. János Pál pápa integet a Szt. Péter téren összegyűlt tömegnek. Tette a világ vezetőit, hogy kevesebbet költsenek fegyverkezésre és több figyelmet szenteljenek az éhező gyermekek „kimondhatatlan szomorúságára”. A pápának négy napon belül ez volt a harmadik felhívása, hogy a vezetők oldják meg a világ válságát „amely az emberiség láthatárán gyülekező fellegeket egyre fenyegetőbbé teszi”. A Szent Péter-téren vagy 50,000 hívő éltette a pápát, amikor az a bazilika főbejárata fölötti erkélyen megjelent. A pápa 43 nyelven küldte üzenetét a világnak, beszédét 35 országban közvetítették televízión. Az üzenet minden nyelven azonos volt, csak a koreai volt hosszabb a többinél. A pápa májusba készül Koreá 5. OLDAL NY - BUDAPEST - JVY ~ • — BUDAPEST EXPRESSZ $649.- ' Kitűnő csatlakozások Kassára, Nagyváradra és Ungvárra!J' I Érvényes 1984. május 14-ig * ■ ' . I Tartózkodási idő: min. 1.hét max. 1 év j- Indulás minden hétfőn, kedden és csütörtökin. Vissza minden kedden, szerdán és pértteked?1' ★ Rendelni és kifizetni jegyeit közvetlen indulás előtt is lehet! J.| —’ sEr | Thermal Hotel Budapesten, a Margitszigeten 32 hét...................$ 611. A harmadik hetet ingyen kapja . (3 étkezem és orvosi kezelés naponta) New York-Budapest-New York $649.Cleveland-Budapest-Cleveland $769.• Ezek az árak vonatkoznak a több mint 3 hónapi rokonkihozatalra is. ROKONKIHOZATAL: A kihozatali árak a hivatalos árfolyam szerint változhatnak. Budapest-Cleveland-Budapest $599.Minimum 7, maximum 90 nap IKEA, TUZEX, COMTURISTUS dollár : 44,66 forint GROGER TRAVEL BUREAU 251 The Old Arcade, 401 Euclid Ave., Cleveland, Ohio 44114 Telefon: (216) 621-6036 Ohio regist.travel 20098 Groger Travel Bureau, 251 The Old Arcade 401 Euclid Ave., Cleveland, Ohio 44114 Kérem, küldjenek kötelezettség nélkül felvlágosítást. Thermal túra □ Rokonkihozatal □ IKEA, TUZEX, COMTURIST □ Budapest expressz □ (Pipálja ki a megfelelő időpontot:) Név..................................................................................................................... Cím.................................................................................................................... Város..............................Állam................................Zip................................ MAGYARUL BESZÉLŐ ÜGYVÉD FRIGYES-FREDRICKS DEZSŐ (Dennis F. Fredricks) • Balesetek utáni ügyvitel • Válóperek • Worker’s Compensation • Végrendeletek • Ingatlanátírások • Örökösödési eljárások • Immigration • Részvénytársaságok felállítása 636 Engineers Building, Cleveland, Ohio 44114 Telefon: 861-2222 MAY-GREEN BEAUTY SÁLON 1481 Green Rd. (at Mayfield) S. Euclid, Ohio 44121B '§ bhbbzhibÍ íkeye Road |< , OH 44120 • adta apostoli áldását, majd egyszerre szólaltak meg Róma 900 templomának harangjai. ombatig 8—5 óráig 821-1500 :repes virágok, művirágok nagy Mellcsokrok, csokrok készen TA érinti összeállításban. • Dísz- ' I/r karácsonyfa díszek, ajándék- trH asztékban. Gyümölcs-kotarak_£^ CAMPUS—MAYFLOWER SZÁLLÍTÓ VÁLLALAT 12312 ALAMEDA DRIVE STRONGSVILLE, CH. 44136 __'y°wpr . (216) 238-0333 cm ii1A\tilntir.t /ti Szakszerű költöztetést, szállítást m Vim/V vállalunk helyben és Amerika bármely -----v*1 mA' részébe, abszolút garancia mellett. Szakszerű csomagolás, raktározás, tulajdonosok. Magyarul beszélnek, ha, ezért tanulmányozza az ország nyelvét. II. János Pál végül latinul