Ars Hungarica, 1995 (23. évfolyam, 1-2. szám)

2. szám - Szemle

320 mint a budai Szent György-tér Feld István által vezetett ásatásakor 1994 június 13-án előkerült női fej (IV-55). A 15. század emlékeit elsősorban a budavári szoborlelet képviseli, amelyekről a legújabb kutatási eredményeket (és azok kritikáját) Marosi Ernő foglalta össze (282-287. o.). A lelet legszebb darabjai azonban a Budapesti Történeti Múzeumban maradtak. Az ötödik fejezet a gótikus ötvösművészet, bronzművesség és egyéb iparművészeti ágak emlé­keit mutatja be. Itt látható az esztergomi latinok pecsétje (V-4), valamint az esztergomi székes­káptalannak a címlapon is szereplő nagyobbik pecsétnyomója (V-7). A körmendi kincslelet (V-­ 9-24) után a budai Medve utcai ásatásokról frissen előkerült Anjou-kori kályhacsempék követ­keznek. A következő rész a pannóniai római emlékek 15. századi felfedezéséről szól. Ritoókné Szalay Ágnes tanulmánya részletesen elemzi a humanista feliratgyűjtő­k pannóniai működését, köztük Felice Feliciano tevékenységét, aki 1479-80-ban 41 római követ és feliratukat másolta le. A kiállí­táson szerepelt néhány római emlék, és a rajzok egy részét is bemutatták. A hetedik fejezetben későgótikus és reneszánsz kőfaragványok szerepelnek, ahol a cím első ré­szét elsősorban a visegrádi zárterkély töredékei képviselik (VII-1). A nagyszabású reneszánsz épí­tészeti elem közül számos a budai és visegrádi ásatásokról származik, de kiemelkedőek a nyéki, esztergomi, nagyvázsonyi, ozorai és siklósi ásatásokról előkerült faragványok is. A későgótikus szobrászat egyik remekműve lehetett Remete Szent Pál 1484-88 közötti budaszentlőrinci síremlé­ke, amelyből az Atyaistent ábrázoló töredék volt kiállítva (VII-23). A múlt század óta ismert síremléken kívül a katalógus beszámol a budaszentlőrinci kolostor legújabb (1984-1993 közötti) ásatásának eredményeiről is. A VIII. fejezet a reneszánsz majolika és ötvösművészetet tárgyalja. A londoni és New York-i gyűjteményekből származó ép darabok csak képen láthatóak, Bertalan Vilmosné tanulmánya illusztrációiként. A hazai emlékanyag legfőbb jellemzője sajnos a töredékesség. A kőszegi várban talált kancsók mellett a budai töredékek és a pécsi majolika műhely (VIII-42-44) feltárásakor elő­került lelet tartoznak e darabok közé. A kincsleletekkel szerencsésebb a helyzet, az ezüspoharak jobban egyben maradtak. A tolnai (VIII-46), kölesdi (VIII-47) és a szombathelyi (VIII-48) kincsek valamivel megbízhatóbban köthetőek a Dunántúlhoz, vagy legalábbis dunántúli tulajdonosokhoz, mint a korábbi ötvösművek, amelyekről csak annyi bizonyos, hogy ott kerültek elő. A IX. fejezet témája a későközépkor miniatúra-festészet és a reneszánsz könyvkultúra. Mikó Árpád számol be a Corvina-kutatás jelenlegi állásáról, és kimutatja, hogy Bibliotheca Augusta csak az 1480-as évek második felének tudatos gyűjtése során alakult ki. Egy sajtóhiba nyomán úgy tűnik, mintha a budai miniátor-műhely fénykora 1498 után lett volna - a Cassianus-mester azonban természetesen 1489 körül érkezett Budára (405. o.). A katalógus néhány gyönyörű korvinát (Philostratus-kódex, IX-1) mutat be, de elsősorban a kötésekre helyezi a hangsúlyt, amelyekről Rozsondai Marianne külön tanulmányban ír (451-456. o.), és számos további példá­val illusztrál. A miniátorok közül Wehli Tünde részletesen ismerteti Franciscus de Castello Ithalico működését, és ennek fő emlékét, Kálmáncsehi Domonkos breviáriumát (IX-5). A XV. század végi kódexek között külön érdekesség Janus Pannonius X. század végi bizánci eredetű Tetraevangelion­ja, az Egyetemi Könyvtár gyűjteményéből (IX-10). A kódexek közül méreténél fogva is kiemelke­dik az esztergomi Bakócz-graduále I. kötete (1510 körül, IX-13), melynek részben befejezetlen illusztrációival Mikó Árpád foglalkozott. Az ősnyomtatványok után a Mátyástól II. Lajosig kiadott címereslevelek csodálatos példányai zárják ezt a fejezetet, köztük Kanizsai Dorottya 1519-es ar­málisával (IX-57), amely az egyik legszebb példa a Budán egy időben jelenlévő németalföldi és itá­liai ábrázolásmód összehangolására. Ami az eddigi fejezetekbe nem fért bele, az mind az Ecclesia Exornata. Templomok ékességei, 1300-1500 című fejezetben kapott helyet. Poszler Györgyinek a gótikus táblaképfestészetről és faszobrászatról írott tanulmánya nyitja ezt a részt, amely rögtön két újdonsággal kezdődik: a raj­kai (X-1) és a csepregi (X-2) Madonna-szobrok a legkorábbi faszobraink közé tartoznak, és mind­kettő néhány éve bukkant fel és került a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményébe. A táblaképek közül a sokszor elemzett németújvári Maria Gravidá-t (X-5) most Török Gyöngyi ismerteti, bele­foglalva a legújabb (1993) infravörös felvételek eredményeit, többek között az alárajzolásban lát­ható születendő gyermek motívumát. A szobrok és táblaképek többnyire a Nemzeti Galéria gyűj­teményéből kerültek ki, de látható köztük a kismartoni múzeumból való közöletlen Feltámadt Ars Hungarica , 995/2

Next