Ars Hungarica, 2005 (33. évfolyam, 1-2. szám)

1. szám - Tájékozódás - A művészettörténet professzionális kérdései

TÁJÉKOZÓDÁS A MŰVÉSZETTÖRTÉNET PROFESSZIONÁLIS KÉRDÉSEI A Német Művészettörténész Szövetség 2005. évi kongresszusán Az MTA Művészettörténeti Kutatóintézet korábban is feladatának tekintette, hogy a hazai művészettörténet-oktatás mindenkori állapotát figyelemmel kí­sérje és a felsőoktatási folyamatokhoz elméleti-módszertani segítséget nyújt­son. Ebből a meggondolásból adjuk közre Schulcz Katalin fordításában - a Kunstchronik 58, Heft 2, 2005. nyomán - a Német Művészettörténészek Szö­vetségének vitáját a művészettörténet egyetemi oktatásának helyzetéről. A vi­ta anyagát szerkesztetlenül már korábban feltettük intézetünk honlapjára (www.arthist.mta.hu). A németországi körülmények természetesen több vonatkozásban eltérnek a magyarországiaktól, a konferencián azonban számos olyan megállapítás hang­zott el, melyet a hazai felsőoktatási szakemberek is figyelembe vehetnének a „bolognai folyamat" bevezetése során. Időközben megjelent a német szövetség hivatalos állásfoglalása is, ezt szemelvényes formában a vitaanyag végén kö­zöljük. A közlés szíves engedélyezését Dr. Peter Diemernek, a Kunstchronik felelős szerkesztőjének, a kiadás anyagi támogatását a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának köszönjük. GONDOLATÉBRESZTŐ MEGFONTONTOLÁSOK A „FELSŐFOKÚ TANULMÁNYOK, SZAKMA, TÁRSADALOM" SZEKCIÓ MUNKÁJÁHOZ XXVIII. Kunsthistorikertag (A német művészettörténészek gyűlése), 2005. március 17., Bonni Egyetem Ez a szekció a felsőfokú tanulmányok, a szakma és a munkaerőpiac területén fel­merülő aktuális problémákkal foglalkozik. Úgy terveztük, hogy a szekció mindkét része - ezek témája a „Felsőfokú tanulmányok, felsőoktatási reformok, pályalehető­ségek", illetve a „Szabadfoglalkozású művészettörténészek és a munkaerőpiac"­­ vi­tafórumként működjék. Amint a programban is meghirdettük, a munkát a szekció mindkét részében 10-15 perces vitaindító referátumok vezetik be. Szándékunk sze­rint elég időt szeretnénk biztosítani a vitához, mert meggyőződésünk, hogy csak egy konstruktív véleménycsere járulhat hozzá ahhoz, hogy az aktuális problémagócokat élesebben lássuk. A szekció munkáját bevezető referátumokat mintegy kiegészítendő és bővítendő olyan írásokat teszünk közzé, amelyeknek szerzői más és más nézőpont­ból foglalnak állást a művészettörténetnek az egyetemi tanulmányokban és a szakma gyakorlásában betöltött státusával kapcsolatban. Az írások jellege tudatosan nyitott. Azt is rábíztuk a szerzőkre, hogy hozzászólásukhoz kívánják-e a nevüket adni. A dal-

Next