Athenaeum, 1838/2. félév

1838-11-08 / 38-39. szám

603 604 túl egymás mellett, úgy egyik mint másik részről, szó sem lehete. A’ tót’ kiéhezett, kifárasztott görcseinek nem képzelhetek e­­léggé foganatos ingert az ügethetésre, ha­sonlóan hús-hegyet emelő barátom túl vala minden lehetőségién a’ sietésnek; az útcza pedig egy vala leghosszabb útczái közűl Pest­nek. Nem volt tehát egyéb mód a’ szaba­­dulhatásra, mint hogy egyikünk vagy mási­kunk kissé megállapodjék. Az önzés csak hamar eldönté nálunk a’ mellyikü­nk? feletti habozást ’s a’ tótot tisztelé meg ezen udva­­riság’ kötelességével. Mert ámbátor a’ sze­gény tótnak még szegényebb görcsei pihenés és étetés után lihegének, de reánk szenve­délyesekre — a’ dicső whist-robber várt, ’s bizonyossá tehetjük becsületes tót komán­kat, hogy ha gyűlésbe valánk menendők, egy negyed órai késedelemben nem fogtunk volna lenni fennakadók. Miután tehát kínos hangjaitól a’ tótnak saját szavunkat sem hallhatók, heves termé­szetemnél fogva „megállj“t rikkanték neki. Szót és hangot vétve azt vélé a’ jámbor: mészre volna szükségem, ’s tőbe mellém áll­va szekerével, kezdé felfedni rongyos zsák­jait meszéről. Boszúsan indúlék a’ félre­ér­­tőtől utamon tovább ; lótom, látván csalatko­zott reményét, hasonlót cselekvék, ’s ket­­tőzteté gyötrő kiáltozásait. Épen kifakadó­ban valék, midőn ezt sejtve Kegyesy — a­­zok a’ kövér urak csakugyan több phlegmá­­val bírnak, ’s ezért is fog az isten’ áldása olly igen rajtok — nevetve méltányosságra inte, ’s emlékeztete, hogy tótunkat az éle­lem-keresés’ szüksége hajtja, míg bennünket csak kény ’s öröminger. Mindjárt megkö­­nyítem én a’ hegyek’ fiának az udvariságot, mondá, ’s húszast nyoma ,egy kapu előtt ál­lott asszony’ kezébe olly kötelezéssel: ven­ne felén meszet a’tóttól, ’s felét tartaná ma­gának. Azonnal megállíttaték ennek szeke­re, ’s az alkudozás alatt mi tovább haladánk. Egy üres úri fuvarzat vágtata, mint i­­nas’ és kocsis’ ferdére vágott kalapjaikból és egymásba illődő dülöngéseikből látám, ittas cselédséggel ’s olly sebességgel felénk, hogy Kegyesy barátom, ki székül mene, az elgázoltatás elől, teste’ egész tömegével ne­kem hiada, ’s engem szinte a’ nyekkenésig a’ falhoz sajtola. Itt még beérém egy könnyű szitkocskával; de a’ részeg kocsis tőlünk e­­gyenesen az asszonynyal alkuvó meszes tót­nak hajt, ’s miután ez kiáltozásira ki nem téré — mit olly rögtön mint tőle kivánta­­ték , akarva sem tehete — ostorával elbi­zakodott méltatlansággal feléje vág, ’s ha egy pár vonalnyit nem hibáz, kétségtelenül szem nélkül hagyja. E’ látványra fellázada minden csep vér bennem, ’s a’ nehezebb szit­kokhoz nyúlék, miket illy boszús esetekre tartogatunk, de miket néha a’ negédség csak par plaisir is előidézget, nem legidvesebben érdeklém a’ szülőket, kik részeges fiakat nevelnek, uraságokat, kik megszenvedik ma­gok körűl a’ résseges cselédet, és a’ tob­zódás’ sűrű alkalmait hazánkban. És e’ hármas megrovásaidban barátom, szóla Kegyesy, legfelebb is csak az utolsó czikkelyre nézve pártolna az igazság, ha nó­ta bene elég nagy lelkű földes úr vagy, nem sajnálni regale beneficiumodat; mert bár mit mondjunk, Pest-Buda’ ivó tanyái elégsége­sek volnának fél Europa’ nagy városainak, ’s kétlem ha van-e Londonban, Parisban an­nyi gyár a’ szorgalom’ serkentésére, mint Pesten ivó tanya amannak elölésére? De a’ szü­lőket vádolnod még korán van barátom; mert senki sem adhatja azt másnak, mivel maga nem bír, és a’ rósz szokásnak, rósz példa­látásnak szintúgy meg van nemzetnél, csa­ládnál , a’ leszármazási fája, mint bár melly nemes vérnek, ivadéknak. A’ mi pedig az uraságokat illeti: valid meg barátom, olly bőséges-e nálunk a’ válogathatás? ’s ha nem csalatkozom, igen kedves Orbánodnak is ke­vés a’ tiszta napja; többnyire naponként köd borítja nála a’ hegyormot? Midőn valaki igazán a’ szegedre üt, jobb elhallgatnod, ’s ezt tevém magam is ; mert Orbánom csak ugyan egy azon cselédeink közül, kik örömben áldomáséi, bánatban vi­gasztalásai megiszszák magokat, ’s minthogy nála az öröm csak pénzzel, a’ bánat pedig üres erszénynyel jár, ’s így Orbánom’ pénzes és pénzetlen korában egyaránt iszik, a’jó­zanság’ ritka órái nála inkábbára csak az éji nyugalom’ h­ajlatlan óráira szoktak esni. De ő, úgy ittas mint józan korában, egyaránt hű és nem feleselő, ’s e’ két tulajdon, gondta­lan és heves úrnak valóságos sors-játék­ nyereség.

Next