Athenaeum, 1838/2. félév

1838-11-08 / 38-39. szám

TUDOMÁNYOK.5 ÉS SZÉPMŰVÉSZETEK TÁRA. Kiadó szerkesztők) SCHEDEE, VÖRÖSMARTY. szerkesztő társ . BAJZA második ív. , Pest, november* 8 1­3§. 38. és 39. szánt. Tartalom: Ész- és szívkalandok a’ Ilonban. III. (Fáy András). — Serveto Mihály’ nézetei a’ lélekről (Soltész János). — Eltünt remény ( Sujánszky). — Epigrammák a’ görög Anthologiából (Szabó István). — A’ polgárlyány. Franezia novella. Vége (Perföldy). — Magyar játékszíni krónika (*** V. és S. F.). — Egyveleg. Másod­ik­ félév. Est' és szivhalam­ lesz e* honban. III. Felszólítás. Özvegy Várnay tanácsosné szíves vala engem ebédre ’s néhány robber whistre meg­hívni. A’ jó asszonyság tudá, rövidlátásom’ daczára is, milly szenvedélyesen játszom e’ játékot, ’s minthogy ő is kedvelé azt, szen­vedélyeink’ rokonsága már egy párszor hoza engemet mind két asztalához. Hízelkedni szeretek e’ részben magamnak, hogy ezen dáma, kit magyar szellemű műveit lelkeért igen tisztelek, szívesebben játsza velem a’ whistet, mint mással, bár kivel; de nehogy ez ünhizelgésem­ dámámnak olvasónéimnál ártani találjon, rögtön ide teszem okát is ki­­jeleltetésem­nek. Várnayné , mint szíves tár­­salkodóné szívesen beszélget, ’s ez az oka, hogy ő a’ whistnek azon egyetlen egy sza­bályával , melly nevével jár ’s melly hallga­tást parancsol, épen nincs megelégedve. E’ részben, úgy hiszem, Várnay asszonyság é­­pen nem kivétel szépnemi társnői közül. Már én, heves természetemnél fogva, szinte egy vagyok azon számos whist-collegáim kö­zűl , kik a’ hallgatás’ lakatját hamar le sze­retik pattantani­, ki örök perben szoktam ál­­lani segédemmel, ’s meg nem állhatom, hogy legkisebb valódi vagy képzelt hibáját is, még a’ kijátszás alatt meg ne róvjam­, ’s így hor­kolásaim átalánosan fel szokták oldani a’ szó­lás’ megkötött kerekét, ’s pereg az, senki­nél sem élénkebben, mint tisztelt Várnay - asszonyságnál. Még el sem kondítá a’ szentgellérti jel­­h­arang a’ tizenkettőt, midőn már én, szinte hivatalos, Kegyesy barátomnál valék, sürge­tő őt a’ menetelre. Lassú haladással tipe­gőnk együtt a’ járdán, mert Kegyesy bará­tom olly áldott testtömeggel bira, hogy azt az alphabet’ nagy D-jéhez bízvást lehete h­asonlítni, ’s e’ miatt egyensuly-tartásul , álltában és jártában egész erővel hátra kel­le merednie szinte a’ gőgösségig , mi azon­ban ji’ derék férfiúnak gyengéje épen nem vala. Egy szántói tót meszet hozott szekerén párvonalban velünk a’ kövezeten , ’s nehéz vala elhatározni, ha kínosan nyikorgó fakó szekere, vagy fájdalmas h­angu­ „kálik“ kiál­tozása sérték-e inkább füleinket? Elhaladás- 38

Next