Athenaeum, 1839/1. félév

1839-01-13 / 4. szám

52 akarati és cselekedeti különbözés elláthatatlanúl hatalmas segédeszköze emberi nemnek a’ tökéletesség’ hosszú ösvényéii haladásában. Ok milly alant állnánk még a’ miveltség’ hágcsóján, ha a’ különböző czélokra izgató többnemű emberi szenvedélyek, ezer ágakra foszló utat nem nyitnak vala kezdet óta, a’ csodákat teremthető szellem’ működéseinek! Csodálat és legszentebb imádó érzet ragadja meg lelkünket, ha föleszmél arra a’ nagy alkotóra, ki illy tömkelegét vala képes létre hozni az egyéni minőségeknek, egy ugyanazon lényben, mellynek ereiben egy ugyanazon szívforrásból szétpatakzott vér csergedez, melly ugyanazon anyagi és szellemi alkatrészek’ osztályosa, ugyanazon ész- és erkölcstörvények’ kormánya alatt áll, ugyanazon levegőt szíja, ugyanazon föld’ termékeit eszi, ugyanazon nap’ sugaraiban melengeti magát, ugyanazon végczélra küzd és siet; és e’ minőségek’ számtalan ezer ízben egymást keresztül szegdelő, sőt ollykor, épen homlokegyenest ellenkező irányú munkássági folyamat egy ugyanazon végeredmény’ létrehozására összevonni hatalmas volt! De bár mennyire különválók legyenek is minőségi sajátságaink, ’s ezek szerint természetünkből kifakadó vágyaink, bár mennyire egyenetlenek testi és szellemi erőink, mikkel amazok’ létesítéséért küzdünk, nincs olly czél emberi munkásság’ elébe téve, melly más egyének által is szinte ne nyomoztatnék. Ez, az egy czélra küzdés’ esete pedig, legsűrűbben ott áll elő, hol a’ társasági élet’ egész lényegünkre munkáló körülményei, egy testület’ tagjaiban, egy ugyanazon tárgyi szükséget, ’s ennek kielégítési vágyát kelti fel. — Már minden egyazon czélra sietés némi lelki rokonságot szül bennünk. Az író és író, a’ kalmár és kalmár, a’ földmívelő és földmívelő , bárhol vezesse össze őket sorsuk, a’ széles ég alatt, és bár egyik a’ zordon éjszak’, másik az örök tavaszban derengő dél’ fia legyen , bizonyos vonzalommal simulnak egymáshoz, némi örömet élveznek a’ találkozás’ perczében , mit például az író a’ földmunkássági találkozás’ alkalmával nem érezhet. És öröm-élvezet a’ fentebb említettem lelkirokonság’eredménye, ’s e’ lelkirokonság az, min az egy pályán izzadók közt az egyesülés’, vagy párt’ alakulásának lehetősége alapul. Adjuk ehhez: vágyaink gyakran olly élénkek, ösztöneinkelannyira izgatok, hogy tőlük — még a’ czélúl tűzött tárgy’ beérkezésére mind azt, valami erőnk’ ’s tehetségeink’ határin belül esett, el nem követők, — nyugotiak nem lehetünk. Már ki merné elvitatni akarni emberi értelemtől, ama’ kétségbevonhatatlan axiómát, mikép többes erőnek az egyesnél, mindig erősb hatása van? így saját természetből foly ki a’ pártnak nemcsak eszméje, szüksége is. Maga a’ társaság’ kebelében élő emberi nem is, nem egyéb, mint egy tág értelembe vett nagy párt, mellynek a’ nyugalom’, bátorság’ ’s szóval e’ földi minden lehető boldogság’élvezhetésének óhajtata tartja egybeforrva, egyesülve fejenként valamennyi tagjait. A’ párt’ eszméje tehát magában semmi rosszat és törvénytelent nem tesz fel; sőt, mivel az emberi nem’ elébe fő czélul, mellyhez törni, küzdni és sietnie kell, a’ tökéletesség vagyon tűzve ; ’s mivel kétségbevonhatatlan, hogy az összeható, mint szerte rugó erőkkel biztosi bármelly úton a’haladás, kimerné az egy (jó és nemes) czélra dolgozó pártok, egyesületek ellen botorul emelni szózatát? Csak az a’ hon boldog, mellynek lelkes fiai megértvén a’ felettük sietve elhaladó idő’intő szavát, a’ haza’ szent keblén rágódó hiányok’és fájdalmak’ társas karokkali orvoslására egyesületekbe összeforrni buzognak. A’ melly követ, mint erejét súlyával lenyomat, elmélyedt fektében érintés nélkül némán ott hagya a’ magános kéz , ezer összesített kezek nem felette nagy erőködéssel kiemelik, ’s a’ honi jólét’ oszlopa alá alapul behelyezik azt. Egy fillérke magában sem gazdaggá sem szegénynyé nem tesz, de milliók’ összerakott fillérje palotának ára már. Porszemeken emelkedett csillagok közé a’ felhő lepte Chimborazo , és apró vízcseppekből dagadtak világot át öleinkké az ocean’ roppant karjai. Azonban felette távol állunk attól, mintha minden pártra, azaz mind arra , valamit többség mond, hisz, állít és cselekszik, semmi kivétel nélkül, jóváhagyásunk’ pecsétet ütni akarnak; távol annak vitatásától, mintha az, mi egyesek’ kezében gonosz vagy igaztalan, szentté, igazzá legyen ha többek mivelendik. A’ gazság nem szűnik meg gazság lenni, bátor milliók az ellenkezőt higyék, hirdessék is, és az igazság igazság marad, ha senki nem hiszi, nem követi is. Állításunk csak ez: ezé-