Athenaeum, 1839/2. félév
1839-11-21 / 41. szám
TUDOMÁSA OK’ ÉS SZÉPMÜVESZETEK’ TAMA. Kiadó szerkesztők: SCHEDEL, VÖRÖSIKiRTY , szerkesztő társ . • -'Ct HARMADIX év. A~—----------------Második félév. l*est, november’ 21. 1839. 11. szám. Tartalom : Utazási naplómból (Szemere Bertalan). — Hamlet’ ismertetése. Vége (Egressy Gábor). — A’ két hajós. Folytatás (Gaal). — Böngészet (Gabányi). Utazási napsímból. V. Izland. Mittön a’ Clyde’ vizén tengerre bocsátkozánk, elértem Magyarországtól a’ legéjszakibb, legmagasabb pontot; innét kezdve naponként közéletiém hozzád, a hazám, mint a’ felsujtott lapda, melly az erő’ tetejét elérvén visszafordul a’ földre, mellyböl való. Minél odább utazánk, a’ folyamtorkolat’ két partja annál szebb lett, ’s kivált jobbra festői világításban ’s gyönyörű vadon emelkedtek a’ bérezek, mik mögött lakik a’ highlandi nép, a’ gael ősnyelvet beszélő, melly sokban különbözik a’ többi skóttól. Este felé menénk el az Ailsay sziklafok mellett, melly mint egy titánhajintat hever a’ hullámok közti, ’s lakói igen alkalmas hely egy skót remetének, vagy egy angol mysanthropnak, ki meg akar válni a’ világtól. Alján, köröskörűi, szépen látszanak a’ bazaltlapok, ’s oldala fehérült a’ számtalan vészmadaraktól, mellyek ide nem viharban, de szélcsöndben kapaszkodnak. Az utasok frisek ’s vidámok voltak; az éj szelíd, néma, csillagos. Reggel fölséges napra ébredőnk. Pompásan ragyogott a’ teremtés’ legszebb csillaga az óczeánon, miből éji fürdése után látszott kilépni ’s melly sima és fényes volt mint aczéltükör. Miként isten’ képe él minden emberlélekben, a’napé tündöklőit minden habban és csöppben, ’s e’ hasonló viszony illy mennyei látvány közepett ragadta az elmét a’ gondolatra, hogy két isten van, egyik a’ léleké, ki sehol nem látható ’s mindenhol van, másik az anyagé, melly a’ nap, tért foglaló ’s uralkodó az anyagvilágon, melly felé törekedik mint védkez röge alól a’ tavaszi kis fűszál, mellynek megjelenésekor az ibolyasereg keblet nyit ’s a’ madárkar dicsérő éneket zeng, melly a’ virágnak szint, a’ fának erőt, a’ gyümölcsnek ízt, a’ gyémántnak fényt, minden testnek alakot ad, mellynek puszta tekintete élet, elfordulása halál a’ természetben, ’s ezért a’ föld mint szolga forog körötte, szemének sugárait keresve, — ’s melly betölt fényévet és dicsőségével léget és tengert. A’ ragyogó tenger’ hullámain sok szél és gőzhajó rengett, némellyik elsietve, ég tudja mellyik déli szigetbe, némellyik velünk versenyezve a’ száraz felé. 41