Athenaeum, 1841/2. félév
1841-07-01 / 1. szám
gyakorlott emberrel, ki a’ Louvreben divatozó szabadságot, a’ képtárt reggeli 10 órától délutáni 4 óráig tekinteni, egy hozamban használhatta volna. A’ meglepetés, az elkábulás annyival inkább növekszik, mennyivel érzékenyebb az emberművek iránt, mennyivel nagyobb azoknak egy helybe szoritottsága,s mennyivel többet tekintni meg, egyszeri ott utálatás közben. Minek következtében a’ Louvre’ képtára engem is egészen elkábított, míg Bécsben gróf Schönborn’ csak három szobára osztott galleriája rám legkellemesb hatással volt, ugy annyira, hogy valahányszor meglátogatom, azt mindig derűit, vidám kedvvel hagyhatom ott. Ha már a’ képek’ nagy tömege kissé gyakorlottabb emberekre, sőt ollyanokra is, kik a’ művészetbeni búvárkodást magoknak életczéljáúl tűzék ki, elkálmlással ’s főfájást okozó hatással birnak akkor, midőn kelletinél többet tekintenek meg, nem fogunk csodálkozhatni, ha az úgy nevezett dilettánsok , vagy a’ közönség, kik efféle élvhez nem igen szokvák, kellemetlenül lepetnek meg, midőn esztendőnként legfölebb egy--vagy kétszer fordulnak illy tömérdek képekkel tömött teremekben. Nem fogunk csodálkozni, ha a' műkiállitás’ első napjaiban a’ legjobb képek előtt alig áll valaki ’s a közönség mintha versenypályán volna inkább, mint műkiállításon, a’ tetemeken sebesen át robog. Később egykét jobban sikerült kép előtt a’ csoportok megállanak ugyan, de koránsem azért, mintha a’ kép’ érdemeit a’ közönség netán felfedezte volna, hanem, mivel ez némelly a’ publicum előtt kedves criticussal vagy authoritással biró úgy nevezett műismeretel megdicsértetett. Miből kitetszik, hogy a’ nagy közönségnek korunkban művészeti ízlése ’s öntudata nincsen, hogy publicumunk művészeti érdemet feltalálni ’s saját fontolás által ítéletre szert tenni nem tud, s hogy az öneszméléshez, midőn ez szokásos életmódjával ellentétben van, nem szokhatott , sőt attól, inertiája miatt, undorodik is. De nem egyedül a’ képek’ nagy tömege kábítja el a’ néző közönséget, járul ahhoz az előadott tárgyak’ változékonysága s még inkább a’ különböző utánzás’ útján eredt modorok’ sokasága is. Hol a’ tárgy a’ művész’ önkényére bízatik, ott minden bizonynyal majdnem annyi tárgyat várhatunk, a’ mennyi a’ képezet’ száma , a mennyi a’ művészet’ neve; ott majdnem annyi különféle modort várhatunk, a’ mennyi a’ képezet’ száma. Mégpedig azért, mert a’ festész nem magának, hanem a’ közönség’ számára igyekszik festeni. Azért is mindig azon van, hogy annak minél inkább kedveskedhessék ’s munkáit minél jobb áron adhassa, ’s így, ha művész névvel még nem bír, vagy a’ legdivatosb modorokhoz híven ugyan de egyszersmind gépileg ragaszkodik , vagy egyedül szokatlant ’s még inkább csak meglepőt törekszik adni; a’ nevéről pedig már ismeretes művész megkedvelt modorját nem igen tarthatja meg sokáig, neki is szükség, újat találgatni, mert részint a’ közönség mindig újat kíván , részint az utánzók’ kontár serege a’megkedvelt’ modorját elkoptatja. Miből természetesen az következik , hogy a’ közönség százféle benyomások ’s hatások közt ingadozni kezdvén, a’ müvek’ megkedvelésében először is csak szeszélyeinek hódol , vagy ha arra kitelhető bátorsággal nem bír, authorítások után kapkod, mit korunkban annál kevésbbé csodálhatni, mellyben az ész’ öneszmélkedése annyira elnyomatik, ’s annak hanyatlása’ következtében semmi sem marad hátra, mint hogy a’ rendszer és a’ feszes szabályok’ tárt karjai közzé fussunk; mert hiába, az ember’ természetében van, hogy kénytelen önmagának számot adni minden tettéről s érzetéről; ha pedig ezt öneszmélése’ útján nem teheti, vizenyős rendszerekhez ’s feszes szabályokhoz nyúland. Itt ellenvethetnék, „hogy olly műtárok, mellyekben csupán régi képek, metszések stb a’ művészet’ legfényesebb korából gyűjtvék , ha kincseik’ száma felette nagy, szinte kábítólag hatnak a’ nézőre, azonban illyféle táraknak roppant művészeti hatását mind a’ művész mind a’ közönségre senki sem fogja tagadhatni.“ Való ugyan, hogy olly régi képtár, mellyben a’ classicus művek elrendelve nincsenek, eleinte még a’ műtismerőre sem bír legjobb hatással , ’s hogy neki is egy párszor kell látogatásait ismételnie, míg magát orientálhatja. Fájdalom , hogy a’ talán legérdekesb két képtár nem ment e’ hibától; a’ párisi Louvret ’s a’ dresdai királyi képtárt értem , mind ketteje legrendetlenebb lévén, elannyira, hogy németalföldi genre-kép mellett régi olasz vagy német Madonnát vagy szent családot láthatni, hogy vallásos előadásról az ember tájképre vagy állatdarabra pillant , olasz kerekded bájteljes alakról szemét elfordítván , ez egy ó-német iskolából eredt sovány martyrra esik. Miből a’ néző legnagyobb