Athenaeum, 1841/2. félév

1841-09-16 / 34. szám

r Élet és művészet. *) II. A’ népnek azon általános megvettetését, m­elly a’ forradalom előtti időszakot jellemzi, kö­vette a’ népérdekeknek Philanthrop méltányolta­­tása, melly nálunk magyaroknál valamivel ké­sőbb mint a’ többi Európában, azonban mégis bekövetkezett, ’s azóta népnevelés hírlapokban, gyűlésekben és magánykörökben gyakran jö szóba. A’ jelen, a’ mint látszik, le akarja róni az atyák’ adósságát, ’s eltörleni a’ múltnak gyász­emlékét , ’s valóban, míg e’ részben áldozatok nem fognak tétetni, folytonosak, mint az agg­kori zsarolások, addig ünnepélyeinket mindig körülfogja lebegni azon sötét árnyék, melly Belsázer’ lakomájánál a’ tomboló örömet meg­­némítá, midőn az ismeretlen kéz’ lángbetíii a’ falon feltűntek, ’s akaratlanúl is fülünkbe cseng a’ költő’ szava: „Delicta majorum“ stb. Miután azonban a’ törvényhozás az első, legnehezebb lépést megtette ’s a’ jobbágyi birtok’ felszaba­dulását a’ neveltetés’ ezen főfeltételét lehetővé tette, az irodalom tisztéről még mindig meg nem emlékezett ’s még mindig aristocratiai kö­rökhöz intézi szavait, mellyeket ezek csak fé­lig értenek; a’ nagy tömegnek szellemi éldele­téül legfölebb száraz morál adatik, vagy izga­tó declamatió; íróink pedig, kiket azon nagy czél lelkesít, milliónak irni, kik nagyobbra be­csülnék azt, ha nevök idővel a’ szegény job­bágy’ ajkain élne, mint ha a’ fényes főváros’ körében ephem­ér napi­rendre jöne, majd mindig eltévesztik az u­tat, melly czélhoz vezet, ’s az­tán csodálkoznak,ha munkáikból alig kél el 100, 150 példány, vagy ha elkél, nem azoknak kezébe kerül, kikre az írásnál gondolt. A’ fő hiba talán abban áll, hogy a’ nép közé nem tudunk társa­sági álláspontunkról leszállani, ’s épen azért azt hiszszük, miképen mind a’mi száraz és vilá­gos, népszerű is, ’s azért nem a’ valódi népnek hanem egy képzelődésünkben létezőnek írunk. Dolgunk van félmű­velt mesteremberek’nyárs­polgárságával, látjuk minden nap a’ boltjában számadásainál kiaszott szatócs’ szűkkeblű­­tlan­­ságát, ’s azután azt hiszszük, hogy a’ művelő­désre nézve még alantabb fokon álló földm­ive­­lő, kit csak földesúri vagy hivatalbeli érinté­sekből ismerünk, szinte olly prósai, hogy ben­ne költészeti elem nem rejlik, hogy képzelődése olly kopár mint sok írónké. — Más részről pe­dig értelmiségükről sokkal magasabbak esz­méink, mert azt kívánjuk, hogy a’ mi olly szá­razon van írva, hogy azt magunk is ásítózás nélkül nem vagyunk képesek elolvasni, az le­gyen szellemi éldelete, ’s azt becsülje nagyobb- 34 *) Az I. közlést lásd Athén, 1841.1. félév 30. és 31. szám.

Next