Athenaeum, 1842/2. félév
1842-09-11 / 31. szám
243 dikról nem lehet szó, azt Önök csak olly jól tudják, valamint én, ’s erről mindenki meg fog győződni, mihelyt közelebbről vizsgálandja meg a’ fiatal színésznő’ életmódját. A’ másik neki tüzesedék, ’s félvén, hogy gúnynak teszi ki magát, ha enged, bizonyítványt akart e’ hideg ’s határozott erősítés’ ellenébe helyezni, és azért hangosan mondá, hogy egykor este, midőn szokatlan órában vezettetek oda, Marialva négyszemközt lepte őt meg Lám_kisaszszonynyal. ,Ez már sok! — szól a szilárd hangon Marialva — ezennel esküszöm, hogy Lám_ kisaszszonynál ezen úrral soha nem találkoztam. „Én tehát hazudtam ?“—kiálta szikrázó szemekkel a’ kereskedő. ,Illy következtetéseknek nem vagyok barátja, — szóla bámulatos hidegséggel az idegen. — Ön’ elméje olly ingerült állapotban van, melly emlékezetét megzavarja. Szedje össze magát, ’s megbeend győződve, hogy soha nem tette át lábát annak küszöbén, kinél, mint állítja, velem találkozott. „Én, — viszontá elfojtott dühhel a’ fiatal ember — nem szoktam szavaimat mértékre vetni, annak kifejezésére, a’ mit gondolok, ’s ezennel az egész társaság előtt hazugnak nyilatkoztatom önt.“ E’kegyetlen szavak nagy izgást szültek, mert mostani szokásaink szerint az illy nyilatkozat mulhatlanul „vért kivan“, mikép azt azon bárdolatlan vad időktől tanultuk, miknek intézvényeit már rég megsemmisítettük. Mindenki hallgatott, ’s Marialra, lesujtottan, néhány másodperczig, földre szegzett tekintettel hallgatott, arczvonásait görcsös vonaglás remegteté meg, végre pedig ünnepélyes hangon e’ szókat mondá: ,Uram, én lelkiösmeretére hivatkozom , mint böcsületes emberére! Én nem ismerek egyéb eszközt az igazság’ földerítésére. Midőn a’ fiatal ember látá, hogy e’ villongás illy hallatlan közönösséggel fogadtatik, saját fölhevülése által izgatva, és barátainak hallgató helyeslésétől bátoríttatva, minden korláton kitört, ’s dühe folyam gyanánt kezde ömleni, melly semmi akadály által nem szoríttatik meg. Vadul jártatá tehát tagjait, ’s káromkodva legdurvább szitkokat szórt Marialva ellen , mint olly ember, ki nem bir már magával, vagy hevessége’ minden következményeire előleg el van készülve. Marialva méltósággal állott föl ’s komolyan szóla ,Nem akarok többet hallani_Ezen ur nincs természetes állapotában, ’s ismétlem, hogy lelki ösmeretére hivatkozom, határzottan újítván meg azon nyilatkozást, valamint isten előtt tenném, mikép azt emberek előtt teljesítem most, hogy egyetlen szó sem hagyá el alakimat, melly az igazsággal ellenkeznék. E’ szavak után eltávozott! A’ társaságban nagy fölindulás mutatkozott; lassanként azonban csillapodni kezde a’ gondatlan megtámadó’ heve, melly által magát elragadtatni engedé, ’s gondolkozóvá lett. Gyanítván, mire fog e’ vita valószínűleg vezetni, visszavonult, miután a’ jelenlevők közöl két tanút választa. Azonnal haza siete ezután, hogy a’ történhető legnagyobb szerencsétlenség’ esetére legalább sürgetősb ügyeit elrendezhesse. De a’ reggel megjelent ’s nem hozott kihívást, sőt még néhány nap telt el, a’ nélkül, hogy az idegen magát jelentette volna; a’ fiatal ember diadalmas kifejezéssel kezde tehát mosolygni, mert önszeretetének igen hizelye azon tisztelet, melly ez eseményből reá káromlott; utóbb pedig feledé az egész történetet, ’s kereskedő házától visszahivatván , a’ várost huzamosb időre elhagyá. E’ történet azonban igen föltűnt az egész városban, minden társas körben majd kizárólag csupán erről beszéltek, ’s meg nem foghatók, hogy az idegen , kinek korábbi tettei bátorságot tanúsítanak, illy bánjáimat megboszulás nélkül birt eltűrni. Marialva néhány nap múlva ismét megjelent a’ társaságokban, de igen hidegen fogadtatok, ’s második megjelenésekor néhány meghittebb ismerőse megmutatni törekvék neki, hogy elégtétel nélkül ez ügyet böcsülettel már nem is intézhetni el; de az illy nyilatkozatok elől mindig gondosan kitért. Utóbb azonban komolyabb fordulatot kezde venni a’ tárgy, mert „Becsület-törvényszék“ alakult, ’s rendesen vitatá a’ fönforgó eseményt, a’ sértésnek minden legcsekélyebb körülményét ismételve; végre pedig Frey, kinek ítélete illy ügyekben rendesen túlnyomósággal birt, igy nyilatkozott: ,Uraim, bizonyos, hogy a’ „mulatt“ meghazudtoltatott ’s arczcsapást kapott, mert itt a’ szándékot tettnek kell tekintenünk; ő nem akar párbajra kelni, mi tehát, meggyaláztatásunk nélkül, nem tűrhetjük őt többé társaságunkban, ’s elűzetését ezennel magamra vállalom. Marialva ellenben úgy viselé magát, mintha mi sem történt volna, ’s szokott látogatásait a’ társalgási körökben folytatá; sajátszerű modoránál fogva minden erőtetés nélkül tűré el, hogy minden oldalról kitérengtek előtte. Matildnál sem hagyott föl látogatásaival, ki hálát érzett ugyan iránta azon buzgalomért, mellyel jó hírét ótalmazá, de egyszersmind titkon csodálá, hogy a’durva bántalmakat olly nyugodtan birta eltűrni. Franczia szive nem birá az illy béketürést fölfogni, ’s legnagyobb élénkséggel kelle mind arra viszszaemlékeznie , mit housseau, Richardson és kortársaik a’ párviadalról írtak, hogy illőn, képzelhesse , mikép a’ fiatal idegen elég léleknagysággal bir a’ tizennyolczadik század’ azon dicső mesterek’ tanait gyakorlattal szentesíteni, kikről egyébiránt mindig legnagyobb tisztelettel nyilatkozott.