Athenaeum, 1842/2. félév
1842-10-25 / 50. szám
---------------——« HATODIK ÉVI» Második félév.*est* kedd, October’ 25. 1843. 50. szám. ATHENAEUM. Az Athenaeumból hetenként háromszor, úgymint kedden,,csütörtökön és vasárnap jelenik meg fél fél ív. Ara helyben kihordással félévre 3 ft., postán 3 ft. 48 krép. Évnegyedenként is válthatni példányt 1 ft. 40 kr. helyben , és 2 ft postán. — A’ szerkesztőség ismeretlen kéztől csak bérmentes leveleket fogad el. — Kiadó hivatal Pesten, Borz-utczában (Neumayer ház 222. szám) az apácza-templom’ közelében, földszint jobbra. .4’ jó ha r tit. (Folytatás.) De nézzétek! E’ kaczagó, zsibongó, számoló társaságban komoly magatartási, arczában búskomor férfi jelenik meg. E férfi nem vevőnek jó! Vevőknek illyen méltóan kimért magatartás nincs. Azután feje födetlen ’s tisztelettel hajtja azt meg. Ö kegyelet’ tekintetével látszik üdvözölni e’ lakot , melly különben vidor ’s lakhatólag elrendezve, nem sokára sírként néma ’s romként elhagyatva leend. Nézzétek, nézzétek! arczán köny gördül le, ’s azt ő eltitkolni nem törekszik. Oh! e’ férfi, becsületes kalmárok, legkisebb darabot sem veend el előletek; miatta csődülettől nincs mit tartanotok. Ő megáll, valami után tudakozódik — mit akar ? Ah, becsületes kalmárok , azzal ne törődjetek, dolgaitokhoz neki valóban semmi köze. Szemei, mellyeket nyugtalanul jártat körül, szavai, mellyeket élénk szomorral mond ki — utána vágyódnak , kiés még nem régen valónak e’ szép dolgok, miket ti most igényeltek, mert megfizetétek, becsületesen megfizetétek azokat. Az ellen kifogás nem lehet. A’ jövevény megtudja, hogy árverés’ kezdetekor Paulina e’ becsületes kalmároktól messze eltávozott, ereje kimerült, iszony- ’s kétségbeeséstől jön meghatva; megtudja, hogy menedéket a’ legtávolabb ’s legsötétebb szobában kerese, ő, kinek számára megholt jó atyja a’legpompásb, leggazdagabb szobát butoroztatá fel. Alig tudaták ezt a’ férfival, ’s ő legott gyors léptekkel elsiete, a’ mondott szobához megy ’s a’ szegény árva’ ajtaján félénken kopogtat. A férfi kétségtelenül barát; kétségkívül tudja, hogy a’ részvétben, melly sir a’ síróval, bizonyos rokonszenv uralkodik, melly szelidebb’s ezerszerte hatalmasb a’ szokott vigaszokoknál, ’s igy könnyeit Paulina’ könnyeivel siet vegyíteni. E’ közös fájdalomban mit fogtatok volna látni, becsületes kalmárok? A’fájdalom, mennyire tudom, nem vásárolható portéka. Távozzatok, hagyjátok e’ leányt, e’ férfit együtt sírni , ’s csak folytassátok a’csereberét, a’zajt és kaczagást. Paulina taboureten mélyen gondolkodó helyzetben ír le. Ő egészen magába merültnek látszék. Kezei térdeire valónak támasztva , ’s feje, a’sors’ csapásitól mintegy szétzúzatva , kezére hajtva nyugvék. Könnyei folyni megszűntek , és szemeiből, mellyek’ merevensége elijesztő vala, homályos tűz tört ki. Ajkai halványok valának, és szája’ szögletei, fájdalmat ’s iszonyt mutatva, görcsösen összehuzódának. Mozdulatlan ’s halvány mint vala, a’ fájdalom’ istennője’ régi szobrának látszék, nem azon fájdalomé, melly harcz nélkül lemond, hanem azé, melly legyőztetése után is ellenszegül. E’ szegény fiatal leány előtt térdre borul a’ férfi , kire a’ vevők’ seregében már figyelénk. Külseje igen egyszerű; termete szép, annál szebb, mivel magatartásából nemes szív szól. Széles, edzett kezei bizonyítják, hogy élete megfeszített munkának van szentelve. Homlokán , mellyre gond ’s fáradalom barázdákat ideje korán húzónak, becsületesség ül, ’s halványszürke szemeiből természetes jószívűség néz ki. Röviden, első pillanatra sem lehet kétleni, hogy e’ széles mell alatt nemes szív dobog. Halljuk őt magát beszélni. Nyers és erős hangját tompítani és szelídíteni törekszik; ő nem vagy szép mondatokban beszélni, de a’ szavakban , mellyek szájából mesterkéletlen’s rendezetlenül jőnek, mi őszinte a’ becsületesség! — .Meg ne ijedjen ön, Paulina kisasszony, szóla, én barátja, Champré Péter vagyok, ki azért jó , hogy önt ne hagyja egyedül fájdalmával. E’ fájdalmak nagyok és súlyosak; de alattok ön nem fog leroskadni. Ön , Paulina kisasszony, úgy tőn, mint jó leány! — Ön’ atyjának barátai voltak, kikhez ön folyamodhatandott, ön azt nem tévé , ön nem óhajtá, hogy mondhassák, Delaunoy ur’ leánya nem volt volna képes egyedül és saját erejéből atyja’ nagy becsületessége’ ’s lelkismetessége’ értelmében, mellynek az ő élete egészen szentelve vala, tovább is kereskedni. Az öntől igen szép. Jobban ön’ atyja sem tehet vala. De most, miután leánykötelességeit olly dicsően teljesité ön, most ideje, hogy magáról, hogy a’jövendőről, melly önre vár, gondolkodjék. ’S úgy látom, ön gondolkodik is arról; ez az, mi önt annyira szomorúja, nemde? De azért nem kell bátorságát elvesztenie. Segélyforrások önnek nem fognak hiányzani. Hol atyja vetett, ön arathatand. Az itteni piaczon van elég ember, kiknél önnek pénze van, ’s azok, meg vagyok győződve , nem vonakodandnak önnek átadni sajátját. Mi sokan vannak köztök, kik jó és szilárd üzletet visznek, ’s kik ön’ atyja nélkül szegény ördögök, ’s kézi munkájokból élni kénytelenek volnának , ha napról napra 18 órának munkában töltése életet jelent. Nekem példáúl volt-e csak egy sous-i, mielőtt ön’ atyja segite rajtam ? — Péter, egy napon, megfogva kezemet, szóla hozzám, te már huszonöt éves vagy, nem akarsz saját üzletet kez-50