Athenaeum, 1842/2. félév

1842-10-25 / 50. szám

---------------——« HATODIK ÉVI» Második félév.­­*est* kedd, October’ 25. 1843. 50. szám. ATHENAEUM. Az Athenaeumból hetenként háromszor, úgymint kedden,,csütörtökön és vasárnap jelenik meg fél fél ív. Ara helyben kihordás­sal félévre 3 ft., postán 3 ft. 48 kr­ép. Évnegyedenként is válthatni példányt 1 ft. 40 kr. helyben , és 2 ft postán. — A’ szerkesztőség ismeretlen kéztől csak bérmentes leveleket fogad el. — Kiadó hivatal Pesten, Borz-utczában (Neumayer ház 222. szám) az apácza-templom’ közelében, földszint jobbra. .4’ j­ó h­a r ti­t. (Folytatás.) De nézzétek! E’ kaczagó, zsibongó, számo­ló társaságban komoly magatartási­, arczában bús­komor férfi jelenik meg. E férfi nem vevőnek jó! Vevőknek illyen méltóan kimért magatartás nincs. Azután feje födetlen ’s tisztelettel hajtja azt meg. Ö kegyelet’ tekintetével látszik üdvözölni e’ la­kot , melly különben vidor ’s lakhatólag elrendez­ve, nem sokára sírként néma ’s romként elhagyat­va leend. Nézzétek, nézzétek! arczán köny gör­dül le, ’s azt ő eltitkolni nem törekszik. Oh! e’ férfi, becsületes kalmárok, legkisebb darabot sem veend el előletek; miatta csődülettől nincs mit tartanotok. Ő megáll, valami után tudakozódik — mit akar ? Ah, becsületes kalmárok , azzal ne tö­rődjetek, dolgaitokhoz neki valóban semmi köze. Szemei, mellyeket nyugtalanul jártat körül, sza­vai, mellyeket élénk szomorral mond ki — utána vágyódnak , kiés még nem régen valónak e’ szép dolgok, miket ti most igényeltek, mert megfize­­tétek, becsületesen megfizetétek azokat. Az ellen kifogás nem lehet. A’ jövevény megtudja, hogy árverés’ kezde­tekor Paulina e’ becsületes kalmároktól messze eltávozott, ereje kimerült, iszony- ’s kétségbe­eséstől jön meghatva; megtudja, hogy menedé­ket a’ legtávolabb ’s legsötétebb szobában kerese, ő, kinek számára megholt jó atyja a’legpompásb, leggazdagabb szobát butoroztatá fel. Alig tudaták ezt a’ férfival, ’s ő legott gyors léptekkel elsiete, a’ mondott szobához megy ’s a’ szegény árva’ ajtaján félénken kopogtat. A­ férfi kétségtelenül barát; kétségkívül tud­­ja, hogy a’ részvétben, melly sir a’ síróval, bi­zonyos rokonszenv uralkodik, melly szelidebb’s ezerszerte hatalmasb a’ szokott vigasz­okoknál, ’s igy könnyeit Paulina’ könnyeivel siet vegyíteni. E’ közös fájdalomban mit fogtatok volna látni, be­csületes kalmárok? A’fájdalom, mennyire tudom, nem vásárolható portéka. Távozzatok, hagyjátok e’ leányt, e’ férfit együtt sírni , ’s csak folytas­sátok a’csereberét, a’zajt és kaczagást. Paulina taboureten mélyen gondolkodó hely­zetben ír le. Ő egészen magába merültnek látszék. Kezei térdeire valónak támasztva , ’s feje, a’sors’ csapásitól mintegy szétzúzatva , kezére hajtva nyugvék. Könnyei folyni megszűntek , és szemei­ből, mellyek’ merevensége elijesztő vala, homá­lyos tűz tört ki. Ajkai halványok valának, és szája’ szögletei, fájdalmat ’s iszonyt mutatva, görcsösen összeh­uzódának. Mozdulatlan ’s halvány mint vala, a’ fájdalom’ istennője’ régi szobrának látszék, nem azon fájdalomé, melly harcz nélkül lemond, hanem azé, melly legyőztetése után is ellenszegül. E’ szegény fiatal leány előtt térdre borul a’ férfi , kire a’ vevők’ seregében már figyelénk. Kül­seje igen egyszerű; termete szép, annál szebb, mivel magatartásából nemes szív szól. Széles, edzett kezei bizonyítják, hogy élete megfeszített munkának van szentelve. Homlokán , mellyre gond ’s fáradalom barázdákat ideje korán húzónak, be­csületesség ül, ’s halványszürke szemeiből termé­szetes jószívűség néz ki. Röviden, első pillanat­ra sem lehet kétleni, hogy e’ széles mell alatt nemes szív dobog. Halljuk őt magát beszélni. Nyers és erős hangját tompítani és szelídíteni tö­rekszik; ő nem vagy szép mondatokban beszélni, de a’ szavakban , mellyek szájából mesterkéletlen­­’s rendezetlenül jőnek, mi őszinte a’ becsületes­ség! — .Meg ne ijedjen ön, Paulina kisasszony, szóla, én barátja, Champré Péter vagyok, ki a­­zért jó , hogy önt ne hagyja egyedül fájdalmával. E’ fájdalmak nagyok és súlyosak; de alattok ön nem fog leroskadni. Ön , Paulina kisasszony, úgy tőn, mint jó leány! — Ön’ atyjának barátai vol­tak, kikhez ön folyamodhatandott, ön azt nem té­vé , ön nem óhajtá, hogy mondhassák, Delaunoy ur’ leánya nem volt volna képes egyedül és saját erejéből atyja’ nagy becsületessége’ ’s lelkisme­­tessége’ értelmében, mellynek az ő élete egészen szentelve vala, tovább is kereskedni. Az öntől i­­gen szép. Jobban ön’ atyja sem tehet vala. De most, miután leánykötelességeit olly dicsően tel­­jesité ön, most ideje, hogy magáról, hogy a’jö­vendőről, melly önre vár, gondolkodjék. ’S úgy látom, ön gondolkodik is arról; ez az, mi önt annyira szomorúja, nemde? De azért nem kell bátorságát elvesztenie. Segélyforrások önnek nem fognak hiányzani. Hol atyja vetett, ön arathatand. Az itteni piaczon van elég ember, kiknél önnek pénze van, ’s azok, meg vagyok győződve , nem vonakodandnak önnek átadni sajátját. Mi sokan vannak köztök, kik jó és szilárd üzletet visznek, ’s kik ön’ atyja nélkül szegény ördögök, ’s kézi munkájokból élni kénytelenek volnának , ha nap­ról napra 18 órának munkában töltése életet je­lent. Nekem példáúl volt-e csak egy sous-i, mi­előtt ön’ atyja segite rajtam ? — Péter, egy na­pon, megfogva kezemet, szóla hozzám, te már huszonöt éves vagy, nem akarsz saját üzletet kez-50

Next