Pauer Imre szerk.: Athenaeum 1908. 17. kötet (Budapest, 1908)
1. szám - Thót László: A harmadik iskola. Büntetőjogbölcseleti tanulmány II.
2 A HARMADIK ISKOLA. A positív iskola létjogosultságát elismeri, mert a classikai iskola — szerinte — csak, mint abstract fogalmat, tanulmányozta a bűntettet s mert — ez alapon — úgy a gyakorlatban a bírák se tettek egyebet, mint hogy minden egyes esetben kizárólag a bűntett jogi alakját állapították meg és így a bűntettes a büntető igazságszolgáltatásban, a büntetés megállapítását tekintve, „csaknem mindig negatív értéket képviselt". Az anthropológiai iskola által e pontra nézve indítványozott regeneratio tehát helyes és igen hasznos eredményekre vezethet, de azért főczélja, — a büntetés individualisatiója — csak akkor lesz elérhető, ha a bűntettes psychikai, biologiai és erkölcsi tulajdonságai alapján, a felelősség összes fokai ismeretesek lesznek s midőn ekként a bűntett individualisatiója is megállapítható lesz. VII. Clovis Bevilaqua, recifei (Brazília) egyetemi tanár, „Criminologia e Direito" czím alatt írt, igen érdekes munkájának (Bahia, 1896.) III. fejezetében is a harmadik iskola, különösen pedig az Almena dicséretét olvassuk. Bevilaqua munkája azért érdemel nagyobb figyelmet, mert a szerző egyike ama kevés számú portugál criminalistáknak, akik a harmadik iskola eszméit hirdetik, mert az európai és brazíliai portugál büntetőjogászok túlnyomó része a classikai és a positív iskola elveit vallja, illetve a Liszt-féle közvetítő irányt követi. Az anthropológiai iskola érdemeit kétségbevonhatatlanoknak tartja a szerző s elismeri, hogy nagy szolgálatokat tett és tesz a tudománynak. Helyesli a determinismust, a társadalmi védelem elméletét, a bűntettes és a bűntett beható tanulmányozását s a preventio fokozottabb figyelembe vételét. Ellenben elítéli az új iskolának az eliminatiót czélzó törekvéseit. A bűncselekmény — Bevilaqua szerint — társadalmi tény, amelyet nemcsak jogi és társadalmi, hanem psychologiai, psychiatriai és anthropológiai szempontból is vizsgálnunk kell ; nem egyéb az, mint a társadalom létfeltételeinek a megsértése, „vagy világosabban szólva, a társadalmi rendben eredményezett, többékevésbbé súlyos megzavarása, amely a társadalmi gépezet szabályos működésében többé-kevésbbé jelentékeny zavart okoz". Hosszasan polemizál a szerző Garofalo-val, akinek a természetes vagy társadalmi bűntettről szóló elméletét élesen elítéli, így, először is kifogásolja a „természetes" és a „társadalmi" jelzőt, mert azok — szerinte — nem egyenlők és így váltakozva