Révay József szerk.: Athenaeum 1942. Új folyam 28. kötet (Budapest, 1942)
1. szám - Hunyady Piroska: Az aevum
Míg az első három esetben az aevum az időt, vagy korszakot jelenti, addig a végtelen idő az időnél magasabbrendű tartamot fejez ki ugyan, de még nem az aeternitástól és az időtől különböző közbülső tartamként szerepel. Ennek az a magyarázata, hogy, bár" a tiszta szellemi szubsztanciákról már a keresztény bölcseletet megelőzőleg is hallhatunk (pl. Aristotelesnél, hol az en.bernél magasabbrendű csillagszellemek mozgatják a szférákat; az Ószövetségben, a tiszta szellemek fontos hivatásokat betöltő angyalok; a gnosztikusoknál az abszolútumból emanáló nrcnok), de ezen szellemi lényekről, azok természetét — így tartamát is — magyarázó tudomány csak a túlnyomóan metafizikai irányú középkorban alakul ki. Ennek a kornak a bölcselői Platon és Aristoteles kozmológiájával összenőtt szellemtanát a kinyilatkoztatás angyaltanával hozzák összhangba. A középkor filozófiája előtt a patrisztikus bölcseletben is fellelhető az aevum, mint sajátos tartam, bár itt még sok zavarra vezethet az aíwv szónak kétféle használata, így Basiliusnál,2 Szent Ágostonnál,3 Boethiusnál,4 a pseudo-dionysiosi iratokban találunk olyan fejtegetéseket, melyekben az aevumot az aeternitasnál alacsonyabb, az időnél viszont magasabbrendű tartamként kezelik. Az említett két szélső tartammal szemben az aevum sajátos jegyeiként emelik ki azt, hogy az aevumnak van ugyan kezdete, de szukcessziótól, változástól ment, stabilis, az időnél régibb tartam, amely a változatlan létezők mértéke. A minden problémát legapróbb részletekig tisztázni igyekvő skolasztikusok azután már külön vizsgálat tárgyává is teszik az aevumot. Minthogy ezek a fejtegetések sok tekintetben megegyeznek, ezért elegendő Szent Tamás tanításán végighaladni, s a többieknek csupán ellentétes nézeteit kiemelni. Szent Tamás a lét többféleségéből indul ki s a többi skolasztikusokhoz hasonlóan az aevumnak az aeternitástól és az időtől való különbségét, továbbá egyetlenségét vizsgálja. Adversus Eunom. Lib. II. c. 13. 17. 8 De Civitate Dei. Lib. XII. c. XV. — De natura boni. Lib. I. c. XXXIX.— De Genesi ad litteram. Lib. II. c.VIII.; Lib. VIII. c. 22.26. 4 De Consolatione.. Lib. III. Metr. 9. 5 De Divinis nominibus c. V. q. X. 6 Summa Theol. q. X. a. 5. 6. — I. Sent. d. VIII. q. 2. a. 2. — d. XIX. q. 2. a. 1. 2. — II. Sent. d. II. q. 1. a. 1. 2. 3.