Pozsonyi Frigyes, Vajda György Mihály szerk.: Athenaeum 1947. Új folyam 33. kötet (Budapest, 1947)
Szemere Samu: Filozófia és demokrácia
FILOZÓFIA ÉS DEMOKRÁCIA.* Irta: SZEMERE SAMU. Ifjú demokráciánk sokféle kérdés feltevésére késztet, amely rá akar eszméltetni arra, hogy minő következmények folynak a demokrácia eszméjéből, milyen lehetőségeket nyit, milyen magatartást követel az új állami és társadalmi forma a különböző életvonatkozásokban. Gyakorlati területeken az újonnan jelentkező problémák kézzelfoghatóbbak, így pl. a nevelés terén nyilvánvaló, hogy a demokratikus életforma kialakulása új nevelési eszményeket, új iskolaszervezetet, új nevelőket, részben új módszereket követel. De a gyakorlatilágtól távolabb fekvő, az élettel kevésbbé láthatóan érintkező területeken már a kérdés feltevése is nehézségbe ütközik. Ezt érezzük, amikor a filozófia és demokrácia viszonyát akarjuk vizsgálni. Tudjuk ugyan, hogy a filozófia is az élettől, a legtágabb értelemben vett élettől, nyer ihletet; az a filozófia, amelyet, bármily vékony hajszálereken át, nem az élet nedvei táplálnak s amely nem hat vissza termékenyítően az életre, idegenszerűen érint s nem is tarthat igényt érdeklődésünkre; másrészt azonban a filozófia mégis mintegy fölötte lebeg az életnek, elvontságaitól szinte elválaszthatatlan „a disztancia pátosza": csak halkan visszhangzik bennük az élet zajos mozgalmassága és csak halványan tükröztetik az élet tarka színességét. Annál jogosultabb a kérdés: miként befolyásolja a demokrácia a filozófia életét? Van-e sajátos demokratikus filozófia, illetőleg milyen lehet a filozófia a demokratikus életformában? S milyen magatartást vár a demokrácia a filozófustól? Nem feladatunk itt a demokrácia eszméjének beható elemzése s nincs is reá szükségünk. Megelégedhetünk annak a vonásának kiemelésével, amely ebben az összefüggésben fontos; ez pedig az, hogy a demokrácia éltető eleme a szabadság. Nyilvánvaló, hogy a demokrácia légköre kedvező a filozófia számára, a filozófia csak benne virágozhatik igazán, mert csak a demokrácia biztosítja a szabad, félelemmentes gondolatnyilvánítást, amely a filozófiai szellem kibontakozásának egyik alapfeltétele. A filozófia és demokrácia e kapcsolata annyira kézenfekvő, annyira magától értetődő, hogy szinte feleslegesnek látszik rámutatni. Mégis szólunk róla, mert oly korszak után, amely a leggyászosabb példáját nyújtotta a szabadgondolat bilincsbeverésének, fokozatosan kívánatos annak tudatosítása, hogy a filozófiai szabadság nem egyszerűen ölünkbe hullott, elidegeníthetetlen ajándék, hanem eszmény, amelynek megvalósulását sohasem érezhetjük véglegesen biztosítottnak, örök emberi jog, amelyen az életérdekek bonyodalmas küzdelmeiben mégis könnyen esik sérelem s amely felett éberen kell őrködni, csakúgy, mint a demokrácia egész rendszere felett. A filozófiai szabadság, a félelemmentes gondolatnyilvánítás annál is inkább pracára vonja az elmélkedő figyelmét, mert a filozófia történetének egészét tekintve, csak kevés olyan korszakot találunk, amelyben a gondolkodás szabadsága teljességgel érvényesült, úgyhogy azt lehet mondani: a filozófiai szabadság eddigelé inkább kivétel volt, semmint szabály. Innen az olyan tanítások gyakorisága, amelyek homlokukon hordják a megalkuvásnak, az elfojtásban félretorzult igazságnak áruló vonásait, innen azok a csendes és kevésbbé csendes tragédiák, amikor brutális hatalmi eszközökkel hallgattatják el a szót, vagy a gondolkodók testi megsemmisítésével próbálják magát az eszmét is megsemmisíteni. Csak néhány kimagasló példát említünk. * Elnöki megnyitó a Magyar Filozófiai Társaság évi közgyűlésén 1947 június 24-én. Athenaeum. 1