Az Én Ujságom, 1893. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1893-03-26 / 13. szám

lllllllllll!illllllllllllll!llllllll!lllllllllllllllllllllllllllllllllllll!illlllllllllll!llllllllllll!llllllll!lillllllllllll!|l|lll|llll|llirillllllllllltlll|IIIIIIIIII lllllllllllllllllllltlll»ll»MlllllllllllllllllHIIIIIIIIIIIIIIIIIIII»ll»IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIHIIIIIIIIII'«lll'i|III.HII«illlMI ? 194 *-43 AZ ÉN ÚJSÁGOM o—»--------- 13. szám, | (Elbeszélés.) Irta : Tábori Róbert. (Folytatás.) Épen jókor érkezett Bocskay István. Ő maga fogalmazta meg a választ és irta alá, a végbre nyomva pecsétjét. Ez volt a levél tartalma: „A hajdani ezred­ dobosnak, Magyar­­ország hóhérjának, a vérben fürdő zsar­noknak ! Az igaz, hogy mi vakondokok volnánk, de megbotlott már nem egy gőgös úr a mi földtúrásunkban, ha ma- I­gasan hordta az orrát. Az ásót hozd el magaddal, mert jó lesz embereidet elte­metned. Hódolni pedig nem fogunk előtted, mert egy ezred­ dobost nem illet ilyen megtiszteltetés. Aláírva: Stefanus Bocskay, rex. (Bocskay István, király.)“ Ez a király szó volt az első táma­dás, melyet Rudolf király a csillagokból kiolvasott. Az öregek jóváhagyólag bólintgattak fejükkel, mikor Venczeszlausz messzire csengő hangon fölolvasta nekik az üzenetet: így kell! Ez az igazi hang! Be sem várjuk, míg idáig eljön az­­ ellenség, hanem elébe megyünk. Szembe szállunk vele, és megkezdődik a nagy számadás. Ez a kardcsapás megölt fiamért, ez a másik fölperzselt ottho­nomért, ez a harmadik a meggyalázott hazáért. Majd meglátjuk, elbirja-e a három csapást. Bocskay István végig nézett a szem­határon és szeme megakadt a náderdő-­­­kön. Fölvillant a tekintete: — Meg kell ünnepelni ezt a mai­­ napot ! — mondá szilaj kedvvel. —­­ Úgyis mire való ez a sok ingó-bingó­­ nád? Föl kell gyújtani. Jó volt eddig, s míg rejtőzködtünk, takarónak, de most már nem kell takaró. Az éj sötétsége eltűnt, a szemhatár­­ lángban úszott, vérvörös volt az ég, s csak úgy hányta a felhőket az égő I saserdőség. Hajdúország népe égő csóvá- |­kát dobott a poshadt bozótba, hogy ez is | elpusztuljon, így ünnepelte meg kirá- I­­ya megérkeztét. ... Ez pedig köpenyét maga alá | terítve, a földön hevert és eltűnődve | nézett föl az égre, melynek csak néha | bukkant ki egy kis része a füstfátyolon | keresztül. S ilyenkor úgy tetszett Bocs- § iiiiiiii 11 iiiiiiii limn iiiiiiiu miiiiiiiii min min in mi iiiiiiiii ii in unni iiiiiiii limn in in miii ii in iiiiiiiiiii ii ii in in iiii Tjiinn

Next