Az Est, 1922. november (13. évfolyam, 249-273. szám)

1922-11-01 / 249. szám

Szerda, 1922. november 3. m A legnagyobb élő magyar kritikus a régi és a modern irodalomról Beszélgetés a nyolcvanéves Rákosi Jenővel — Az Est tudósítójától — Könyvtárszobájában, plédjébe burkolózva ült íróasztala előtt Rákosi J­enő, mikor vasárnap dél­előtt felkerestem. Előtte, mögötte könyvek. Éppen a reggeli lapokat nézte át. Ez a csodálatos ember, akinek 80-ik születésnapját két hét múlva ünnepli az ország, könyvek között töltötte el az életét, de lelkét nem­­rágta meg : a betű s ma is oly agilis, póztalan, közvetlen és friss, hogy az ember egy-kettőre el­veszíti vele szemben azt az idegen­kedést, amely a legtöbb hivatalos tekintéllyel való érintkezést oly hűvössé teszi. Első kérdésem a novemberi jubileum részleteire vonatkozik. Rákosi he­vesen tiltakozik : — Semmiről se tudok. Én leg­alább minden ünneplést lefújtam, amiről tudomást szereztem. A Bu­dapesti Hírlap­ban nyomának sem szabad lennie. Untig elég, ha egy­szer jubilál az ember. — Attól függ, hányszor szolgált rá.— Egyszer élünk, egyszer érünk el valamit, jubileumokból nem le­het megélni. Arra a kérdésemre, hogy hogyan él és mit dolgozik, így válaszolt: — Nagyobb munkán nem dolgo­zom. Könyvek hevernek az aszta­lomon, kéziratok, nyomtatványok, ezeket olvasom és esetleg írok ró­luk. De mindennap alkudoznom­ kell magammal, hogy elhagyjak egyetmást. Nem érdem szerint, ha­nem csak úgy találomra válogatok közöttük. Mindenkinek megígérem, hogy megkóstolom a munkáját és addig kanalazom, ameddig tetszik. Ti a. nem ízlik, nem eszem végig az egész tálat. Fiatalembernel egye­n objektív Irodalmi kérdésekre, a kritikai és írói objektivitásra terelődik a szó . — Nem fiatalembernek való az objektivitás — mondja — Rákosi. — A fiatalság a természet szűzies­ségét, primitív erejét jelenti és ki­törésekre, repülésre, exploziókra vágyakozik. Keresi a maga jussát, nem okoskodik, hanem önkéntele­nül árad ki belőle talentumának tartalma. Aki már fiatalkorában objektív és öntudatos, annak a tör­ténetírás vagy a fizika és a mate­matika a hivatása. Sőt, azt hiszem, még tudomány sincs költészet nél­kül. Akármi lesz is a gyermekből, első lelki kitörése költészet, akár novellában, akár versben. A fiatal­ságnak nem szabad tudnia, mit csinál. — Szerintem — válaszoltam — nem szabad tenni még ennyi meg­kötést sem. Nem szabad sem öntu­datlanságot, sem öntudatosságot követelni. Mindent az egyén hatá­roz meg. Ha az író objektivitásra törekszik, ha meggondolja és meg­kritizálja a munkáját, az még nem jelenti, hogy program szerint dol­gozik. Az irodalom nemzeti feladata Rákosi nem ismerte el az ellen­kező felfogás jogosultságát. Az­után kifejtette a maga nézetét az irodalom céljára vonatkozólag­­. — Az irodalom végeredményében erre a két szóra redukálódik: miért írunk ? Miért írnak bolond, eszeveszett emberek csak annyi könyvet is, amennyi itt ebben a szobában van ? Nemcsak hiúság­ból. Valamit akarnak mondani, amire az emberiségnek nyilván szüksége van, akár azért, hogy építsék, nemesítsék a többiek lelki­világát, akár azért, hogy vezessék és előbbrevigyék a társadalmat. Az irodalom nem egyéni szeszély, nem az egyén érvényesülésének a keresése. Nem azért írok verseket vagy akármit, hogy kitaláljak a magam káoszából, hogy egyszerűen megmutassam magamat, hanem hanem azért ,hogy egy tisztább, előkelőbb és szebb világba vezes­sem embertársaimat. Megemlítettem, hogy az író, ha nem is egyéni »szeszélyből«­, mégis elsősorban önmagából és önma­gáért ír. Az utolsó évtized az egyé­niséget tartotta legtöbbre. Aki ír, annak nincsenek okvetlenül neme­sítő és javító céljai. Ami írásra ösztönzi ,hogy önmagát föltárja, az valami belső, egyéni erő, amit a német Drang-nak nevez. — Drang, Drang! — vágott köz­be Rákosi Jenő. — Ez a német szó rontotta meg magukat. Sehogyse tudtunk megegyezni. Rákosinak a maga idealista szem­pontjából bizonyára igaza van, amikor nem hajlandó az egyén kü­lönösebb jogait elismerni. Áttér­tünk a magyar irodalomra. Rákosi hódolata Csokonaiéiba­ n Tegnap jelent meg a Géniusz­nál az első teljes Csokonai. Már ol­vasgattam belőle. Micsoda kedves ember ez a költő és mily széles a talentuma ! Valóságos poétás poli­hisztor, akinek figyelme mindenre kiterjed, aki gondtalanul rohan a virágos réteken és boldogan dalol­ja a Lillát, de amellett ráér a nyelv szabályaival, az eposz törvényeivel is foglalkozni. Csakúgy mellékesen adja le ezeket, mint tudása becses tartalmát. Szép, hogy végre meg­jelenhetett minden munkája. Ez a ferde világ nem fogja méltányolni. Az ára, úgy hallom, 7000 korona. Tulajdonképpen nem is sok, hiszen tegnap vettem egy fiola aszpirint és 293 koronát fizettem érte. Ma már nem lehet, úgy nézni a pénzre, mint hajdanában. A legjobb műfaj mégis csak­, a dal Beszélgetésünk egy ideig a drá­gaság körül forgott, majd vissza­tértünk Csokonaira, akinek köny­­nyed és egyszerű poézisáról a dal­szerű lírára terelődött a szó. Úgy láttam, Rákosi Jenő mindenben, a dalszerű könnyedséget követeli. — A műfajokban nem teszek kü­lönbséget — mondotta. — Egyszer egy római kiállításon láttam Mun­kácsy­nak egy tájképét, aki általá­ban mint a nagy tragikus jelene­tek festője áll a köztudatban. Ez a kép minden tragikus képénél na­gyobb benyomást tett rám. Nem volt azon csak ég meg föld, de be­leveszett az ember, mint amikor dombtetőről végtelen síkságra lép. Ekkor éreztem meg, hogy a leg­főbb műfaj mégis a dal, a líra. — Ezt mindenki elismeri, — ve­tettem közbe — de nem hiszem, hogy mindenki elfogadná a dal ki­zárólagos jogosultságát a lírában. A dal tökéletes, de kis jelentőségű lírai darab. Az az irodalomban, ami a természetben a harmatcsepp. Rákosi Jenő idézettel felelt: „Nagy az én rózsám ereje, Három pandúr nem bír vele,­­ De ha az én szavam hallja, Sírva borul az asztalra.« Ennél többet az Apostol se mond. Végigjárhatja az egész Homért, nem talál benne szebbet, mélyeb­bet igazabbat. Egy egész világ van benne. — Egy mély és igaz jelenet vi­lága van benne — próbálkoztam ellenvetéssel. — De nemcsak jele­netekből, zsánerképekből áll a vi­lág. Az írók intellektuális kétsé­gekkel, ég és föld között levőkkel is küzdenek és sok minden nem fér bele a dalba. Sok érzelem oly súlyos gondolatokat kelt, hogy azokat nem fúrja el a dal Ott van Dante és a Hamlet és a Gondola­tok a köznitruktm. Erupció, érzelmi forr­óság és közvetlenség Dantét olvasni egészen más. A Gondolatok a könyvtárban és a Hamlet nagyon lélekemelő dolgok. De azért az, ami egyszerű és ki­csiny, nem alacsonyabbrendű an­nál, ami anyagában gazdag és­­ komplikált A legegyszerűbb do­logban benne lehet a legk­omplikál­­tabb szervezetek mechanizmusa. Kedvenc virágom, az ürdögszekér vagy katáng górcső alatt épp oly pompás természeti csoda, mint a legdúsabb rózsa. De tévedés volna azt hinni, hogy azért vonzódom a dalhoz, mert öreg vagyok, vagy mert ilyen a hajlandóságom. Nem, én sokkal többet olvasok. Csak a dal­ lírát szeretem legjobban, Pető­fit, Csokonait. Mennyi csodás szép­ség van Heine dalaiban ! Erupciót, érzelmi forróságot és közvetlensé­get követelek a költőtől! Ady Endre és Rákosi Jenő — Ha méltóságod az aktivitást szereti és erupciót követel, miért nem méltányolta jobban Adyt, aki korának minden költője közül két­ségtelenül a legtüzesebb, legfékte­lenebb, legeruptívabb volt ? Pillanatnyi szünet, — Ady — mondja azután lassan Rákosi Jenő — igen különös jelen­ség. Ritka talentum, aki i­dőnap előtt elferdült. Olyan mezőkre té­vedt, amelyekre nem lehet követni. Verseinek a fele érthetetlen. De van néhány nagyon jó dolga. Ha megmaradt volna ezen a nívón!... Mindenesetre össze lehet állítani műveiből egy kötetrevalót, ami őt elsőrangú poétáink közé emeli. Sajnos, akik őt kultiválják, azok­nak nem ez tetszik benne. Nekik ott kezd tetszeni Ady, ahol már értelmetlen. Én értelmetlenül állok vele szemben, mert nem tartom az olvasó feladatának, hogy rébuszo­­kat fejtegessen. — És nem befolyásolja méltósá­god véleményét, hogy Adyt — egy igen­ kis kört leszámítva — az egész ország érti és szereti ? — Várjon csak! Itt van Ignotus, Ady egyik esztétikusa, aki maga is bevallotta, hogy ő sem érti Adyt, de majd fog jönni valaki, aki meg­érti: egy későbbi kor. Én tehát a megértést rábízom erre a későbbi korra és nem teszek úgy, mintha el volnék ragadtatva, mikor nem vagyok. — És az sem ejti gondolkodóba méltóságodat, hogy Ady híre a kül­földön is egyre nő? Manapság már nem ritka eset olyan kijelentéseket hallani komoly és szakértő embe­rek szájából, hogy Ady talán a vi­lág legnagyobb lírikusa. — A világ legnagyobb lírikusa! Az emberek mindent elhitetnek magukkal. Hát utóvégre csinált valamit, de ha ő a világ legna­gyobb költője, akkor minden érték elvész, akkor Csokonai, Petőfi, Bá­rány­er és Heine mind kontárok. — Béranger mindenesetre. A töb­­­­bi nem. •— Miért? Béranger­t Petőfi úgy istenítette, mint maguk Adyt. — Petőfi tévedett. Bérangor-t ma már a kabaré-költők közé soroljak. — Petőfi tévedett. Joga volt hoz­zá. Ki tudja, tévedett-e úgy, mint az Ady-imádók Adyban ! ! Babits Mihály méltatása Minthogy az Ady-kérdésben sem tudtunk megegyezni, megkérdez­tem mit- olvasott újabban Babits Mihálytét. — Egy novellás kötetét, — feleli Rákosi Jenő — a Tímár Virgil fiát. Nagyon szép munka, a legfi­nomabb lélekelemzés, amit mosta­nában, vagy egyáltalán magyarul olvastam. Olyan lelki mozdulatok­ra, oly finom, meglepő és mély megfigyelésekre találtam benne, hogy nem is tudok hozzájuk ha­sonlót. Csodálatosan szép mű. Kár, hogy Babits méltóságán alulinak tartja, hogy embereket egyáltalán boldogítson. Úgy érzem, hogy rendkívül sivár, komor a könyv levegője. A kötet minden darabja — valamennyit elolvastam — va­lakinek a lelki tönkrejutását raj­zolja meg. Babits gyönyörködik az emberi nyomorúságban és seholsem lát boldogságot és boldogulást.. Szerencse, hogy nem ő az isten, különben nem volna öröm a föl­dön. Az­ idő fél egyre jár. Vendégek érkeznek. A szomszédszobába a szobalány már bekészítette a tíz­órait : egy pohár tejet, kenyérrel. ■ Elbúcsúztam és míg lefelé mentem, a villa lépcsőin, a lejtős Lisznyay utcán, Rákosi Jenő szavai jártak­­ az eszemben. A modern irodalom büszke lehet rá, hogy olyan ellen-­­féllel mérhette össze fegyvereit, mint Rákosi Jenő, aki 80 éves ko­rában is olyan harcos és kemény, mint amilyen volt és amilyen min­dig lesz. Szabó Lőrinc. 3. oldal Délutáni „estélyi ruhák ■ Holzer divatházában, IV. ker., Kossuth Lajos ucca 9. Fazont is fizetek , ÖUörlítő, tiarám, ezüst és hamisfogakért minden hirdetett árnál lob­b szét: oranyos triszerBiaz, Vill., Rákóczi út 17. sz. (Uránia bank) Kispest legforgalmasabb „ ,, helyén, szép berendezés­sel azonnal átadó. Bővebbet: telefon József 128-07 kizárólag elsőrendű, faragott, sima , intarziás Stehimste tervező mírasztalosnál, Budapest,VI. ker., Dalszínház utca 10., az Operánál borall- és borostyánsorokat, granátéfiszereket, gyöngyöset, arany és ezüst régiségedet legmagasabb árban vesz Krausz Testvérek köz 4. sz. Fendric­h Imre és Tsa tv., Deés tér 3 svi.,Révay u. 18 KISKOMÉDIATelefon:H-22 Rott és Steinhardt felléptével. Aki azt nem látta...­­ és Per Miharadja von Oseppre. Kezdete: 7­­, órakor Gazdaggá lenni! ma könnyebb, mint valaha. A millió­­mosok sikerének titka, a gastago­s ségíiox, haia ombo* és te-In-I 4éGy?ttes vezető legbiztosabb út az CITCSS’gua* Ehhez acél idegekre, erős I szer­vezetre éss jó ked­élyállapotra Van­­ szükség. Aki gyermekkora óta sósí­trszeszt használ, metjedzi i,leisu­l, ellenálló- s képessé teszi szervezetét és vidám­­ életerőre tesz szert

Next