Az Est, 1926. március (17. évfolyam, 49-73. szám)
1926-03-02 / 49. szám
Kedd, március 2 Ma folytatták Károlyi Imre kihallgatását A Károlyi—Teleki szembesítés ma nem történt meg Szenzációs bejelentés a Szörtsey-ezresek rejtegetéséről a Szörtsey által elrejtett ezresek hol vannak — Az Est tudósítójától — Tegnap a francia megbízottak Károlyi Imrének és Teleki Pálnak szombati kihallgatásáról felvett jegyzőkönyvek francia fordítását tanulmányozták a késő éjszakai órákig. Erre azért volt szükség, mert intézkedés történt, hogy gróf Károlyi Imrét hétfőn délelőtt ismét hallgassák ki a főkapitányságon. Ma reggel 9 óra után néhány perccel érkezett a főkapitányságra Rogére Alfonz, majd félóra múlva Collard-Hostingue és ügyvédjük, Auer Pál. Mindhárman Lakatos kapitány szobájába mentek, ahol már várta őket gróf Károlyi Imre. Gróf Károlyi Imre kihallgatása érdekes fordulatot adhat a frank- hamisítás rendőri nyomozásának. Ezek a szenzációk nem újak s nem ismeretlenek sem a rendőrség, sem a franciák előtt, de eddig csak nagyon óvatosan lehetett beszélni bizonyos dolgokról, míg most Károlyi Imrei vallomása valószínűleg határozattá fogja tenni az eddigi tapogatózásokat. Ami gróf Károlyi Imre szombati kihallgatása alkalmával említett bizonyos okmányokra vonatkozik és amelyről később a gróf olyan kijelentést tett, hogy az ő birtokában semmiféle okmány nincs, az a feltevés, hogy a gróf nem Windischgrätz herceg naplójának bizonyos részleteire vagy más írásbeli adatra célzott, hanem csak informatív jellegű felvilágosításokra, amelyeket a franküggyel kapcsolatban szerzett. A főkapitányságon zárt ajtók mögött a legnagyobb diszkréció mellett folyik a gróf kihallgatása. Annyit azonban meg lehetett állapítani hogy Károlyi Imre kihallgatása javarészt gróf Teleki Pál személyére vonatkozik. Egyelőre nem lehet összehasoniítani gróf Károlyi Imre és gróf Teleki Pál szombati vallomási jegyzőkönyvét, mert ezeket átküldötték Sztrache Gusztáv főügyészhez. Hogy ennek tulajdonképpen az az oka-e, hogy Sztrache komolyabb lépéseket fog tenni e jegyzőkönyvek alapján, azt e pillanatban nem lehet tudni. Egyébként a franciák újabb szenzációs bejelentést kaptak, de még nem lehetett megállapítani, hogy a bejelentésnek komoly alapja van-e ? E bejelentés szerint valakinek, aki a franciákat értesítette, biztos tudomása van arról, hogy és hogy ezeket a hamis francia bankjegyeket ki rejtette el? A bejelentés szerint az elrejtő egy kettősnevű fiatalember, aki annak idején nagy szerepet játszott az egyik kurzus-sajtótermék szerkesztőjének szereplésével kapcsolatban, akiről Márffy is említést tett a bombapörök tárgyalásán , aki egy bizonyos ideig őrizetben is volt a főkapitány ágon, mint a bombamerényletek egyik gyanúsítottja, de később elbocsátották, mert tisztázódott szerepe. Állítólag ez a kettősnevű fiatalember rejtette volna el a Szörleyféle hamis francia ezreseket, mégpedig egy közlekedési vállalat épületében. A bejelentő nem tu pontosan megmondani, hogy a rejtekhely hol van az épületben. Mindenesetre ebben az ügyben a franciák kérni fogják a nyomozás lefolytatását. Amit azonban mára vártak és amiről már szombaton városszerte beszéltek, hogy Telekit és Károlyit szembesíteni fogják, ez ma nem fog megtörténni, mert Károlyi Imre kihallgatása rendkívül hosszú időt vesz igénybe s így fizikailag is lehetetlen lesz ennek a rendkívül fontos és döntő jellegű szembesítésnek a foganatosítása. Magyarok Wienben tavaszi újdonságokat csak Modenhaus Leopold Ascher & Bruder VII., Mariaholferstrasse 50. vásárolhatnak. Elegáns compiets már 100 schillingtől. Délutáni ruhák és divatos kabátok 39 schillingtől AzAz Estire hivatkozók 5/0 engedményben részesülnek Még e héten nyilvánosságra hozzák a Concordia státusát Hőnich májusi búzát kontraminál Chicagóban. A búzabessz állandóan csőkenti a Concordia veszteségeit. Foglalkozott-e narancs-spekulácival Hőnich vezérigazgató? — Az Est tudósítójától — A Concordia-malom veszteségei a közeli napokban mégis bizonyos fokig tisztázódni fognak, mert az igazgatóság még ezen a héten nyilvánosságra fogja hozni a státust. A veszteségek tételében a legnagyobb összeggel a chicagói búzakontremin eredménye szerepel, ami azonban ■ érdekeltek állítása szerint az utolsó napok folyamán egyre kisebbedig azáltal, hogy a májusi búza a chikagói tőzsdén visszamenőben van. Hőnich Henrik vezérigazgató február 12-én tűnt el és akkor Chicagóban a májusi búzát 167375 dollárral jegyezték, ami azért fontos, mert Hőnich vezérigazgató a májusi búzát kontreminálta az amerikai tőzsdén. Azóta a búza ára esett, úgyhogy mai jegyzése 156375 dollár és az igazgatóság a vesztség további csökkenését rája azt, hogy a búza ára lefelé menő tendenciát mutat és mjusig, amikor a szállítás napja elérkezik, könyen megközelítheti azt az árfolyamot, amelyet Hőnich Henrik a búzát kontreminálta. Sokféle üzlete került nyilvánosságra a revízió folytán a Concordiának amely üzletek egyáltalában nem egyeztethetők össze a malomipari tevékenységgel. A gabonatőzsdén határozottan állítják, hogy a Concordiának voltak rosszul sikerült narancsüzletei is, amelyek veszteséggel zárultak, sőt vannak értesülések, amelyek szerint Hőnich Henrik autó-üzletekkel is foglalkozott volna, de ez a spekuláció sem vált be, úgyhogy ebből kifolyólag szintén veszteségek állottak elő. A Concordia igazgatósága részéről a tőzsde értesülését megcáfolják és előttünk kijelentették, hogy a revízió folytán semmiféle olyan nyomra nem akadtak, amiből az derülne ki, hogy Hőnichet a narancs spekulációból, veszteségek érték volna. Az eltűnt vezérigazgatóról semmiféle pozív hír nem érkezett, azok az állítások, hogy egyszer a Tátrában, másszor Temesvárott látják felbukkanni, környezete előtt hihetetlenül hangzanak. Hőnich Henrik barátai azt mondották nekünk, hogy aki az eltűnt vezérigazgatót ismerte, az előtt egy pillanatig sem lehet kétséges, hogy ha Hőnich valóban még az élők sorában van, azonnal jelentkeznék. Azt állítják, hogy Hőnich egészen más jellem, aki nem tűri meg a bujkálást természete sokkal őszintébb és férfiasabb. A budapesti malmok, tehát a Concordia versenytársai már elintézettnek akarják tekinteni a Concordiát mint konkurenst. Viszont az igazgatóság részéről kijelentették előttünk, hogy a státus nyilvánosságra hozatala után, amiből ki fog tűnni, hogy a Concordiát sem érték nagyobb veszteségek, mint a többi budapesti malmot, a malom ismét megindítja az üzemet. Egyelőre a lisztpiacon azt látni, hogy a Concordia lassanként visszavonul az üzlettől. Készleteit ugyan árusítja, azonban egyes lisztfajtákban már nem eladó a Concordia és ezt örömmel könyvelték el a többi nagymalmok a maguk javára. Úgy látszik azonban, hogy a malmok öröme korai volt, legalább is a Concordia igazgatósága részéről kijelentették, hogy mihamar fogak találkozni a malmok az eladások terén a Concordia lisztjeivel. Pillanatnyilag tényleg — ié oldal ————Hill 11II I Ilii I « kifogyhattak egyes minőségek, de ez csak azt jelenti, hogy a státus nyilvánosságra hozatala után a Concordia megkezdi az őrlést és az összes minőségekben eladóként fog fellépni. Bokáját törte egy pincér futballista — Az Est tudósítójától — Súlyos szerencsétlenség történt tegnap délután a kelenföldi futballpályán. A IV. osztályú futballbajnokság Supar-csoportjának élén szereplő ESC játszott bajnoki mérkőzést a TSC csapatával. Az Egyetértés, amely tudvalevőleg a budapesti pincérek klubja, nagy fölényben volt és úgy látszott, hogy biztosan megnyeri a mérkőzést, mire az ellenfél rendkívül durva játékba kezdett és ilyen módon igyekezett a 2:1 arányban a pincér futballisták javára álló mérkőzést kiegyenlíteni. A II. félidő 30. percében érte szerencsétlenség Z. Bozlovits Károlyt, az Egyetértés SC kitűnő hátvédjét, aki a polgári életben a Newyorkkávéház pincére. Az egyik TSC- csatár teljes erővel rontott bele Bozlovitsba, aki addig sorra rombolta szét az ellenfél támadásait, de most az összecsapás után ájultan fekve maradt. Néhány perc alatt magához térítették, de az előhívott orvos megállapította, hogy a súlyos rúgás jobblábán bokáját törte. A kihívott mentők a Szent István-kórházba vitték a szerencsétenül járt futballistát, akit nyomban ápolás alá vettek. Z. Bozlovits Károly állapota súlyos, de nem veszélyes. AZ ÚJ■ uhum SPIRÁLIS FONÁLLAL (15-25-40 WATT) Kapható mindenütt ! Egyesült Izzólámpa és Villamossági R.1. Újpest Zsoldos magántanfolyam VII., Dohány utca 84. Telefon: József 124-47. Előkészít polgári és középiskolai magánvizsgákra, érettségire jól bevezetett elsőrendű márkával bíró cukorkagyár 3—400 millió készpénzzel rendelkező társat keres, esőleg eladó. Megkeresések »Rentábilis 43285« jeligére Leopold Cornél hirdetőjébe, Teréz körút 3. (Telefon 7—73) keretnek