Az Est, 1926. október (17. évfolyam, 222-248. szám)
1926-10-01 / 222. szám
Péntek, 1926. októberi. Az 1200 milliárdra felértékelt Elektromos Művek 40 százalékot hoznak a befektetett tőkék után Magyarország egyetlen adósa, amely 88 százalékkal valorizálta tőketartozását, csakhogy le ne szálljon az egységárral — Az Est tudósítójától — kézzelfogható adatokra támaszkodva, egészen egyszerű számtani művelet alapján dobtuk ki a közvélemény piacára megcáfolhatatlan állításunkat, hogy a villanyáram egységárát a legszerényebb számítás mellett is 49 százalékkal olcsóbban szabhatnák meg az egész vonalon a főváros elektromos művei. Nem a magunk érdemének tulajdonítjuk, hogy ezek a számok izgalomba hozták a közönséget és az adatok felkorbácsolták ennek a tunya és hihetetlenül türelmes fővárosi közönségnek az érdeklődését, leveleket és üzeneteket kapunk napok óta, hogy tartsuk napirenden ezt a kérdést és személyesen jelentkeznek a mindennapiélet kenyér harcában kimerült kisemberek, akik sápadtan várnak valami megváltó tettre, új, emberséges irányzatra a tűrhetetlen drágaságot stabilizáló fővárosban. A közönség eddig némán beleegyezett abba, hogy a közszolgáltatások árát nem lehet olcsóbban adni, vakon megbízott a fővárosi üzemek kalkulációiban és amikor hónapról-hónapra új ráncokat rajzoltak a gondok a tépelődő homlokokra, azzal a tudatalatti gondolattal törődött bele mindenki ezekbe a horribilis árakba, hogy bizonyára nem lehet olcsóbban adni a villanyt, a gázt vagy a villamosjegyet, mert hiszen ezeket a szolgáltatásokat közüzem nyújtja és ezekről a közüzemekről csak nem lehet feltételezni, hogy úgy gazdálkodnak, mint valami monopóliumot élvező magánvállalat,vagy exkluzív családi hitbizomány, és amikor négyszer kevesebb volt a fogyasztás, 3 arany fillér volt. A fűszeres árait letöri a szomszédságában jobbról-balról megnyíló új konkurens üzlet, egyes iparosok egészen minimális haszonszázalékra dolgoznak, olyan éles a piacon a verseny, a selyemkereskedők kirakataiban egymást verik az árak, mindenki, kereskedő, iparos é® egyéb foglalkozású ember régen lemondott az úgynevezett tisztes polgári haszonról, amelyből valaha egy kis pénzt még megtakarítani is lehetett, ma már senki sem akar többet keresni, mint amennyiből a legszűkösebben megélhet, de a villamosművek vezetőségének sikerült magát teljesen elszigetelnie a gazdasági élettől, ő keményen tartja, sőt emeli az árait. Pedig mit jelentene a termelés minden ágában, ahol villamárammal dolgoznak, ha az elektromos művek is leszállnának a szerény polgári haszon árszintjéig. Hiszen semmivel sem indokolható ez a drágítás. Nem indokolható azzal a magánvállalatoktól kölcsönkért üzleti érvvel, hogy az elektromos művek mennél hasznothajtóbbak legyenek. Nem indokolható azzal sem, hogy az üzemtermelési költségek növekednek, mert első cikkünkben adatokkal bizonyítottuk, hogy a szénköltségek a legújabb telepnél meglepő arányban kevesebbek, mint a régieknél. De itt még rámutatunk egy másik üzemi anyag árára is, az olajéra, amelynek költségei az új kelenföldi telepen 104 millió koronát tettek ki 1925- ben, míg a régi váci úti telepen 171 milliót, az ugyancsak régebbi berzenceuccai telepen 323 millió koronát emésztettek meg. Feljajdul a közönség az egységárak ellen Azt írja egy ferencvárosi pékmester nekünk: Uram, olyan nagya konkurencia, hogy egyre jobban le kell szállni az árakkal, ma már úgy kalkulálok, hogy 5 százalékos haszonnal beérem és ugyanekkor az elektromos vállalat 69—70 percentre dolgozik. 1 . Hova jutunk mi iparosok, akiknek ezt a nagy hasznot meg kellene keresnünk. Valóban meg kell rendülnie a bizalomnak, amikor azt látja az adózó, hogy egymás után következő két esztendő árambevételében olyan fantasztikus különbözet lehet, mint a fővárosi elektromos műveknél, amely 1924-ben nem egészen 300 milliárd korona bevétellel képesvolt üzemét fentartani, sőt még nyereséget is produkált, míg 1925- ben ugyanez a vállalat 10 százalékos többtermlés mellett 174 milliárddal többet hajtott be Budapest közönségén. Egy ötgyermekes varrónő ezt írja nekünk: — Hat hónappal ezelőtt elvitték a villanyórámat, mert nem bírtam a Számlát kifizetni. Most petróleumot égetek Budapesten és nem tudom megérteni, hogy Bécsben, — mert ott laktam férjem haláláig, — nem került többe a havi villanyvilágításom, mint amennyi petróleumot itt egy hónap alatt elégetek. ! Ez a jó asszony a maga világítási nyomorúságán kívül nem tud még valamit, amit Bécsben mindenki tud. Az osztrák fővárosban nemcsak hogy olcsóbb az elektro- özvegy Horvát Lajosné született Stern Luisa és gyermekei vanki, Pali, Elza és I . Renée, valamint menye és unokái a nagy csapástól összeroppanva tudatják, hogy családunk is feje és büszkesége, a legjobb férj és apa HORVÁT L&J©S úr a Horvát Lajos grafikai szaküzlet részvénytársaság elnökigazgatója I ideálisan boldog házaséletének 44-ik évében, s 68 éves korában, rövid betegség után, Isten akaratából csendesen elszentesült. Elmúlása olyan volt, mint egész élete, csendes. Csak csak faládjának és a munkának élt utolsó percéig. • A becsületesség, önzetlenség, szerénység és a jámbor istenfélelem mintaképe volt, kit mindannyian bálványozásig szerettünk. Mulópor?1* 1 I 1926 október 3-án, délelőtt 12 órakor fogja a rákoskeresztúri izraelita temető halottasházból utolsó útjára kísérni. I Adjon neki az Egek Ura örök pihenést és nyugalmat. Budapest, III. Fényes Elek ucca 4. •" más áram, mint Budapesten, de emellett a villamosvasút önköltségi áron kapja az áramot az ottani elektromos művektől és ennek köszönheti , a bécsi ember, hogy a legutóbbi hónapokig 1700 koronát, ma 2000 koronát fizet azért a villamosjegyért, amelyért a budapestiek nemrégiben még 3500 koronát, ma pedig 3000 koronát fizetnek. Nem lepődtünk meg, amikor cikkünk megjelenése után beállított a szerkesztőségünkbe K. Pál, egy Erzsébet körúton lakó magánhivatalnok, aki magával hozta a villanyszámláját, — 253.000 koronát fizettem az elmúlt havi villanyfogyasztásért. Ez már kedvezményes ár, mert 150 hektowattóráig terjedő fogyasztás esetén adja ezt a kedvezményt a villamosművek igazgatósága, de ha ezt a mennyiséget túllépem, akkor az, egész fogyasztás után a rendes árat kell megfizetni. Ezt a kedvezményt nekünk a szegényebb fogyasztóknak akarta adni az igazgatóság, amely arra gondolt, hogy a szegényebb fogyasztók kevesebb áramot használnak el, mint a tehetősebbek. Hogy áll azonban ez a valóságban? Sötét udvari lakásban lakom, mint sok ezer hozzám hasonló hivatalnok vagy munkásember. Nálunk már kora délután fel kell csavarni a villanyt, mi sem természetesebb tehát, mint hogy aránylag többet fogyasztunk, mint a világos utcai lakásokban lakó tehetősebb emberek. Itt van tehát a 253.000 koronás havi számlám és itt van a fizetésem, jegyzéke. Havi 2 millió koronát keresek. Ebből csak villanyra költök 253.000 koronát. Honnan vegyem és meddig bírhatom... Végighallgattuk egy józsefvárosi iparos keserveit is, aki villanyárammal dolgozik a műhelyében. Előveszi a megsárgult régi számlákat. 1915-ben 2 aranyfillért fizetett hektárattóránként, 1916-ban 1.6 aranyfillért és ma 2.65 aranyfillér a motorikus egységár, amely békében, amikor idegen kezekben voltak az elektromos művek 6. oldal. Egyre emelkedő kiadások 1926-ra! Csodálatos, hogy az 1925. évi horribilis üzleti eredmény után 1920. évre az előző évi 111 milliárd koronával szemben 161 milliárdot vettek fel az Elektromos Művek áramtermelési költségek címén és emelték az áramelosztási költségek előirányzatát is, az 1925. évi 48 milliárddal szemben 57 milliárdot irányztak elő 1926-ra. Csak a központi kiadások tételében mutatkozik valami látszólagos apadás, mert míg 1925-ben kereken 50 milliárdot tettek ki ezek a kiadások, 1926-ra 41 milliárdot vettek fel. Ez a differenta azonban csak látszólagos, mert az 1925.évi 50 milliárdos központi költségben benne volt az a 8 milliárd koronát kitevő remuneráció is, amely Isten segítségével az idén is meglesz. Némi kis differencia a múlt évi kiadások és az idei előirányzat között a központi kiadások egyik tételénél mégis van, mert 1925-ben az igazgatóság javadalmazása 965 millió koronát tett ki, 1926-ra pedig ezen a címen 1316 millió koronát vettek fel. A közönség bizonyára nem fogja kárhoztatni ezt a negyedfélszáz milliós deflkcióemelkedést, mert hiszen, ha már mindenütt és mindenben leépítés folyik, igényekben és keresetben, kultúrában és a mindennapi kenyérben, legyen egy boldog sziget ebben a boldogtalan fővárosban, ahol a javadalmazásokat még mindig emelhetik. A mérlegvalódiságról szóló kormányrendelet értelmében az elektromos művek is felállították aranymérlegüket, amelyből megtudjuk, hogy az elektromos művek három telepébe befektetett tőkék öszszege egy billió 206 milliárd papírkoronának felel meg. Ez az 1290 milliárdos befektetés 1925-ben árambevétel és egyéb bevételek címén 499 milliárdot, tehát csaknem félbillió koronát hozott, az egész befektetett tőkének kereken 40 percentjét. Van-e még egy vállalat, amely ilyen eredményt tud felmutatni! De van-e még egy közönség, amelytől egy közüzem ilyen summát hajt be! Az Elektromos IV művek, mint a valorizáció jégtörő hőse Előző cikkünkben felhívtuk a figyelmet arra, hogy milyen művészettel kereste az elektromos művek vezetősége a kiadásokat, amelyeket a horribilis bevétellel szemben beállíthasson. És amikor már az a veszély fenyegeti az elektromos műveket 1926-ban, hogy az előző év napi bevételeiből fedezett kiadásai után nem fog kellő elfogadható jogcímet találni a kiadások elhelyezésére, akkor egy zseniális ötlet szikráját termelte ki. Az elektromos műveket a befektetési tőkék kamatai és törlesztése címén 3.633.067 békebeli korona terheli. Ezt az összeget fizették be törlesztés címén 1923-ig a főváros központi pénztárába természetesen papírkoronában, 1924-ben az elektromos művek elkezdték valorizálni ezt az összeget. 1924-ben ugyanis törlesztés címén 4,7 milliárd papírkoronát fizettek be. Köteles volt erre az elektromos művek? Dehogy is! A kormány tudvalevőleg két kézzel tolja el magától az általános valorizáció gondolatát. De az elektro-mos művek valorizálnak és 1925-ben már 22,1 milliárdot fizetteti be a községi pénztárba a 3,6 millió korona helyett. Az 1926. évi költségelőirányzat azután hatalmas tigrisugrással tör előre ezen a valorizációs téren. Az elektromos művek vezetősége azt az előterjesztést tette 1926-ra, hogy ezt a tőke- és kamatterhet 88 százalék erejéig valorizálják, vagyis 1926-ra 46,3 milliárd koronát fizessenek be a 3,6 millió korona helyett a főváros központi pénztárába. Ez a szemfényvesztés kissé sok. Az elektromos művek ne legyenek pápábbak Bod Jánosnál, hanem vallják be, hogy minden áron fenn akarják tartani a mai elviselhetetlen egységárakban jelentkező óriási túlfizetést, a félbilliós üzleti eredményt és ezért kell az annuitásokat 88 százalékkal valorizálni, ezért kell a 15—20 évre szóló beruházásokat a napi bevételekből fedezni, az egész terhet ennek a nemzedéknek a vállára rakni. De ha már ez a csodálatos kímélet ilyen gyengéden jelentkezik a jövő fogyasztó nemzedékkel szemben a mai fogyasztók kárára, hát gondoljanak az urak a jövő igazgatósági nemzedékre. Hajdú Sándor. termeiben , az étőrafteák megkezdődtek, a tánchoz a Charleston orchestra játszik