Az Est, 1933. július (24. évfolyam, 146-171. szám)
1933-07-01 / 146. szám
Budapest 1933. * SzOITlbolt . julius /. XXII. évfolyam * 146. szám. Előfizetési ári Egy hónapra .... 3 pengi Egyes szám ára a fővárosban, a vidékénél a pályaudvarokon lófill. Telefánt ess-so-tól si-ig, ten—is, tét—to Politikai napilap . Főszerkesztő: Miklós Andor /V/aV Samrkesztőség* VII. Arev., Rákóczi út 84. Kiadóhivatal» Oil., Erzsébet körút 18*20. Szerkesztőség Bácsban* b, Kohlmarkt 7. A jó Isten, akinek a végtelen jószándéka a Tej útról mosolyog le reánk, esőt bocsájt a Földre, az esőtől kizöldül a legelő, a legelő kövér füvétől kövérre duzzad a tehenek tőgye, a gazda meg a cselédje boldogan fejik belé azt a habzó meleg tejet a sajtárba s azok a népek, akiknek maguknak nincs tehenük, epedve várják azt a szép fehér tejet, meg szeretnék venni. A gazda meg nagyon szeretné eladni. Igen ám, de jön Kartel uram, elébe áll a gazdának az ő kemény hátával, a hátával a gazdának meg a tehénnek, a nagy hasával pedig a vevőnek áll elébe és azt mondja: ezt a tejet pedig éntőlem kell megvenni, mégpedig harminckét fillérrel literjét. Harminckét fillért nem tud a szegény vevő egy liter tejért adni, hát nem veheti meg a tejet, amit Kartel uram háta mögül az a gazda olyan jámbor szívvel nyújtogat feléje. Tudnivaló, hogy Kartel uramat, amint népiesen mondják, a görbe kulcs hívta tejet eladni, mert se a gazda, se a vevő nem folyamodott hozzá segítségért, megértenék ők szépen egymást, mind a ketten magyarul beszélnek. Csakhogy Kartel uram odatolakodik, összevásárolja a tejet és ő diktálja a tej árát, sőt rendelet készült, miszerint az ő tőle parancsolt árnál olcsóbban a tejet eladni nem szabad. Aki az ő megkerülésével adná oda a tejet, bűnbe esik, börtönbe kerülhet. És mert a fogyasztó meg a termelő versenyt sír, a kartel most meg akarja büntetni a termelőt meg a fogyasztót: fölemeli a tej ára mellett a vaj árát is meg a tejszín árát is. Majd ő megmutatja, hogy vele nem lehet kukoricázni. Úgy látszik, csakugyan nem lehet. A pesti meg pestkörnyéki lakosság jajveszékel a tejrendeletek ellen, a tejkartel pedig áll, mint a Sión hegye. Áll a többi kartel is rendületlenül, kartel kartel mellett süketen vakon ebben a szenvedő és pusztuló magyar világban. Egy ösztöne van, egy rögeszméje: drágítani. Tejet, vajat, fát, szenet, burgonyát, ruhaneműt, mindent amit a kezébe kaparinthatott, drágítani, drágítani, míg a drágaság alatt össze nem roskad az utolsó fogyasztó és az utolsó termelő és míg végül rájuk nem roskad a kartel is, az embertelen bálvány, amelynek a földrengés nem jut el a füléhez és amelynek a szemét nem nyitja fel a villámlás. Reménytelen a solymári bányakatasztrófa 11 áldozatának sorsa Részletes tudósítása megrázó képek a szerencsétlenség színhelyéről Pilisszentiván, Jumus 30 (Az Est kiküldött munkatársától) A borzalom óráit éli szerda óta a solymári bányavidék. Szerda délben a Budapestvidéki Kőszénbánya Részvénytársaság solymári aknájából lihegve érkezett a föld színére Trizna Gusztáv aknász. — A víz ... a víz ... Beomlott az akna... Mindent elöntött a víz.. Végünk van! A gondolat sebességével száguldott végig a hír a bányában. Százötvenegy bányász dolgozott lent a föld méhében, százötvenegy ember életét fenyegette a veszedelem. A pánik első pillanataiban senki sem tudta, mi történt. A bányászok melyik ellensége ül megint orgiát? A vízi a tűzi a bányalégi A bánya vezetői görcsösen markolták az aknába szóló telefon kagylóját. Várták az első jelentést. Azután fellélegzettek az emberek. A solymári akna liftje rendben működött. Egymásután hozta fel az izgatott bányászok csoportjait. 3600 köbméter iszaplavina Most már csak az volt a kérdés, mennyien maradnak odalent, kiket követel áldozatul a szerencsétlenség. — Mi van a szivattyúkamrával? — kérdezték rémülten egymástól a bánya megdöbbent vezetői. Ha a szivattyúkamrát is elárasztotta a szörnyű lavina, veszélyben az egész bánya. Szerencsére gyorsan kiderült, hogy a szivattyúmotor zavartalanul működik, a magasabb szinten épített szivattyúkamrának nem történt baja. És most megkezdődött a harc életrehalálra, tizenegy bent rekedt bányász életéért. A motorok percenként 3500 liter vizet szivattyúztak ki az elárasztott bányából. Ugyanakkor a bányászok nekiestek csákányaikkal annakk a sokméteres iszapfalnak, amely elválasztotta őket végveszélyben lévő társaiktól. Az első órák idegtépő bizonytalanságban teltek a solymári bányában. Percenként felbúg fájdalmasan az iak, amikor szerteszéledtek a bánya földalatti folyosóin. A bánya igazgatója, Riposics János azonnal megkezdte munkatársaival, Roderburg Pál főmérnökkel, Kovács Sándor mérnökkel és Házén Antal üzemvezető-igazgatóval a mentési munkálatokat. Az imént még rémülten menekülő bányászok újra visszafordultak, hogy kikaparják a könyörtelen iszapból szerencsétlen munkástársaikat. Tizenegy munkás hiányzott a névsorolvasásnál. Aknászok, vájárok csillések, fiatalok, öregek, sokgyermekes családapák. Albrecht Vencel, Marnok István, Richolm János, Cserny Ignác, Drevenka Pál, Besendorfer Ferenc, Batta Ottó, Trizna Gáspár, Szőcs János, Szlávik Mihály és Maráczi István. Tizenegyen, akik szerda reggel is éppen úgy, mint társaik, mielőtt leszálltak a bányába, imádkoztak Szent Borbálához, védőszentjükhöz és lent a mélyben »jószerencsét« köszöntek egymásElső feladatuk volt megállapítani, tulajdonképen mi történt. Rövid vizsgálódás után kitűnt, hogy a bánya egyik régi aknájának, az Erzsébet-aknának eltömött beton fala, eddig ismeretlen okból, de talán az utóbbi hetek esőzései következtében, beszakadt és mintegy 3600 köbméter lavina zúdult az üzemben lévő Solymár-akna tárnáira, folyosóira. Tizennyolc légköri nyomással dübörgött végig ez a szén, kő, homok, agyaglavina a bánya sötét útjain, rettenetes erővel elpusztítva mindent, amit maga előtt talált.