Az Est, 1934. november (25. évfolyam, 247-270. szám)

1934-11-03 / 247. szám

Budapest, 1936. * Szofílbolt * november 3. XXV. évfolyam * 247. szám. Előfizetési ár: Egy hónapra.........3 pengi Politikai napilap Főszerkesztő: Miklós Andor Szerkesztőség és kiadóhivatal* VII. kerRákóczi út 54. Jegypénztár, hirdetési-, előfizet­­ési-, utazási- és könyvosztályi VII.­ Erzsébet körút 18*20. Szerkesztőség Bécsbem Kohlmarkt 7. 1­ 7A MA IS KERESD AZ EST SZÁZPENGŐSEIT Egyes szám­ára a fővárosban, a vidéken is a pályaudvarokon lol ill. T­etatém 4SS—SO,ISI ST-ig, 484—IS. 464—19 1910—1933 A fogyasztó, aki mindig csak veszít, a türelmét is elveszítette végre. Pedig ebből­­ volt a legtöbb neki, szegény fo­gyasztónak, a türelemből. Ez az összeroskadva tűrő, szenvedő fo­gyasztó fölemelte a fejét. Megmoz­dult ez a földre lép­ett, összekötö­zött szerencsétlen fogyasztó. Meg­mozdult először Kispesten egy nagygyűlésen, amely társadalmi akciót sürget a pékkartel és az ösz­szes többi kartelek túlkapásai el­len. És folytatódott ez a megmoz­dulás itt M­­­agy­pesten a keresztény­­párt értekezletén. Amely keresz­ténypárt emberei neon mint keresz­tények és nem mint párttagok, ha­nem mint fogyasztók mondották ki, hogy csatlakoznak a szocialis­ták beadványához, amivel a karte­lek ügyében rendkívüli közgyűlés­re hivatják össze a Főváros képvi­selőit. Tova ragadt ez a fogyasz­tók megmozdulása a Frontharco­sokra, a Tesz-re, a­­ Kereskedők Egyesületére. Budapest főváros képviselőinek érezniük kell azt az erőt, ami ennyi megmozdulásban feszül, az erőnek cselekedetté kell válnia. Cselekedniök kell Budapest felelős urainak becsülettel, tekin­téllyel, hatalommal. Rája kell tör­­niök a kartelre, mely elfelejtette hogy" a termelés, elosztás és fo­gyasztás szabályozásáért és nem ön­magáért hivatott életre. Fogyasz­tót, termelőt zsákmányol és pusz­tít, a hal mohóságával, amelyről megírta Shakespeare, hogy a ten­ger mérhetetlen vizéből felrrugja a fejét mikor­ esik az eső, hogy az esőcseppet is bekaphassa. A kartel mérőrúdnak jött, és lett belőle szö­ges ostor. Barométer kellene hogy legyen, ahelyett pusztító szélvész és sorvasztó szárazság a kartel, a kartel. A visszaélések gátjának kellene lennie, és lett a megteste­sült és meglel­ketlenült visszaélés. A mindennapi kenyerünket és zsömlénket, a min­dennapi tejün­ket és vajunkat, a szegények hús­talan konyhájára járó krumplit meg zöldséget, meg az Isten hidege ellen való tűzifánkat kaparintotta szőrös karjai közé a kartel ször­nyetege. Itt a tizenkettedik óra el­intézni őt. Mert ha a dicső példára ez a vérig keserített lakosság meg­alakítja a kartelek karteljét, a leg­hatalmasabbat: a fogyasztók kar­teljét, rakásra hull rögtön kenyér­­kartel, tejkartel, krumpli- meg tüzifakartel meg mind a többi, amit az Isten rossz kedvében te­remtett. "• " . ....... ! * Beszélgetés Scheiballal, a megvádolt bajnokzsokéval Wmw iMWUWmWMUMWWWHWWWHWMIHWWMWWIWMiWWWWWWIWmWHWWWMMIHimMl Heghalt öltözőjében házifőpróba után Szerémy Zoltán a Vígszínházban . — Az Est tudósítóidtól — Az igazi nagy magyar színészek fájdalmasan ritkuló sorában pótolha­tatlan rés nyílott: a halál szerdán délután váratlanul szíven ütötte Sze­rémy Zoltánt, szépséget, bölcsességet és vidámságot osztó életének hetven­­h­armadik esztendejében. Az Egressy Gáborok sorsához ha­sonló kegyet nyert jutalmul: ha nem is a színpadon, a játék hevében érte a halál parittyája, nem sokkal azután, hogy elhangzott ajkáról az utolsó sze­rep utolsó szava, pillanatok alatt szállott el a lelke, néhány lépésre a deszkáktól, amelyek számára nem­csak a világot, hanem egész, életét je­lentették. A Vígszínház színpadi öltözőjében sóhajtott utolsót; utolsó lehellete öltözőasztalának tük­rét homályosította el, amely előtt sokszáz új lelket kendőzött arcára. Ebből a tükörből nézett rá harminc­­három­ éven át nagyszerű alakításá­nak légiója: a végeláthatatlan sorban az »Ocskay brigadéros« palóca, a »Li­liom« Kicsúrja,­­ a »Taifun" japánja, A testőr« kritikusa, a »T­atár­járás« Vén Bencéje, »A hattyú« komornyik­ja,­az­­»Antónia«­­főpincére, a »Cseresz­nyéskert« inasa, a»A dada« vén pa­rasztja, a »Györgyike« nagypapája, A piros bugyelláris« káplárja, a Dé­ryné ifjasszony« színigazgatója és öreg Nagy István után legutóbb »A tanítónő« plébánosa. És még mennyi­­vonult el előtte ebben a tükörben tegnapelőttig, amikor »Az ismeretlen lány« tengernagya nézett vele szembe, utolsónak a sima lapról. Ki tudná mind felsorolni! ... És mind ő volt: Szerémy Zoltán! Nem állott az első sorban, mégis a legelsők között volt; epizodista volt, mégis szuverén, ha úr, ha szolga álar­cát öltötte magára. Akár parancsolt, akár engedelmeskedett, akár vigasz­talt, akár csengett, akár ríkatott, akár kacagtatott: az élet, az igazság és a vigasz jött vele. És a jóság, nemesség és magyarság, amit kivitt magával a színházból az emberek közé is. Mert úr volt tetőtől talpig, nemcsak külső megjelenésének előkelőségében, de szí­vében és lelkében is. Újsága és­­magyarsága volt művészetének sok forrása közül a két legbőségesebb. Az utolsó szerep, az utolsó próba Az elhúnyt nagy művész öt évvel ez­előtt visszavonult a Vígszínház színpadá­tól és csöndes magányából, amelyet a leg­utóbbi években alagi villájában töltött, egy nagy ünneplés sorra szólította vissza a színpadra ez év júniusában. Pályatársai dúsműsorú est keretében búcsúztatták és itt a közönség fergeteges ovációjától kísérve olyan fris­sen, szinte újjászületve lépett fel Herczeg Ferenc­­Karolinájának aranyos öreg pre­­látusában, hogy a Vígszínház az idén meghívta, játssza el »A tanítónő«-ben, Bródy Sándor felújított életképében az agg plébános szerepét. Boldogan vállalta el a feladatot, nagy sikert aratott ebben az új szerepében és még kedden este is zúgó taps kisérte ki a jóságos »főúr« alakját a szín­padról. Ez a siker és hogy e siker mele­gében új erőre kapott, adta az ötletet, hogy felkínáltak neki Molnár Ferenc új drámájában, »Az ismeretlen lábyc’-ban egy kis, de fontos szerepet, egy­ nyugal­mazott tengernagy szerepét. Nagy öröm­­­­mel vállalta el ezt is és valóságos »kabi­netalakítást« csinált­ belőle. Esi« sűrűn fellépett A tanítónői-ben, délelőttönként pedig pontosan, akárcsak ifjú korában, megjelent az új Molnár dráma próbáján és részt vett a szerdai házi főpróbán is, ahol az újdonságot már előadásszerűen, díszletek között és »öltözködéssel« játszot­ták végig. Szerémy közismert gondosságával masz­kírozta magát és öltözött fel a színpad közvetlen közelében lévő öltözőjében, ame­lyet Góth Sándor osztott meg vele. M­ár már

Next