Az Est, 1935. február (26. évfolyam, 27-49. szám)

1935-02-01 / 27. szám

Péntek 1935. február­­. MOST Rákosi nagy botrányt rendezett a mai tárgyaláson Ma folytatták a tanúvallomások ismertetését . Az Est tudósmától­­ Rákosi Mátyás bűnügyének tegnapi tárgyalásán megdöbbentő vallomást tett Kratochwill Károly nyugalma­zott altábornagy Erdély elvesztésé­ről. Tegnapról mára maradt Bartha Albert volt honvédelmi miniszter ki­hallgatása. Az ő kihallgatása, a mai tárgyalás legérdekesebb eseménye. Azonban mielőtt a volt miniszter kihallgatására sor került volna, az elnök még egy sereg olyan tanú­val­lomását ismertette, akik a mostani főtárgyalásra nem jöhettek el. Szamuelly hóhérkodásai Elsőnek Vörös Béla detektív vallo­mását ismerteti az elnök, aki az 1919 május 23-iki szolnoki eseményekről vallott annak idején. Szamuelly a te­mető árkához vitette a szolnoki ellen­forradalmárokat, köztük tiszteket, rendőröket, jogszigorlókat, ügyvéde­ket, árvaszéki ülnököket, vármegyei tiszti főügyészt. Összesen húsz em­bert végeztettek ki ekkor. Később egyre-másra voltak újabb és újabb kivégzések, úgyhogy összesen 39 embert végeztek ki a vörösök Szolnokon. Nagy Ernő csornai községi al­jegyző arról vallott annak idején, hogy Szamuelly Tibor autón jött Csornára­ ­és az ellenforradalmárokkal egy perc alatt végzett. — Mit csináltál fehér kutya? — ez volt az egyetlen kérdés, erre követ­kezett a válasz s azután Szamuelly egy kézzel intett, jobbra vagy balra, hogy a fal mellé állítsák-e a vádlot­tat vagy sem. Azt, aki a fal mellé került, a következő percben már ki is végezték. Hét embert akasztottak fel ekkor Szamuellyék.­­A templom előtt levő törpe akácfára akasztották fel az ellenforradalmáro­kat, előbb azonban megkínozták őket. Lakatos János földmíves,szintén az ellenforradalmárok megkínoztatásá­­ról vallott. — Nesze, te vén disznó, nagy fehér voltál te is! — kiáltották az elfogot­­takra a vörösök és ütötték-verték őket. Azután néhányat kivégeztek kö­zülük. Pintér Pál a hartali ellenforradalom leverésének történetéről vallott. Ő csak egyetlen kérdést kapott: »Ki adott önnek utasítást, hogy harcoljon a tanácsköztársaság ellen?« Erre a kérdésre azt felelte: — A jegyző. Többet nem vallatták, hanem Szá­muétig intett, hogy vigyék el. Erre ő elájult. Közben egymásután akasztot­ták fel az embereket. Majd 200 márna, 200 sertés, 1000 baromfi, 2000 tojás és 100 0­­0 korona hadisarcot vetettek ki a községre, de az, aki a hadisarc be­hajtásával volt megbízva, ezt keve­sellte és 400.000 korona hadisarcot ve­tett ki a községre. Nagy István a dunapataji kivégzésekről tett vallomást. Vallomása szerint egy közel száz éves ember is volt a ki­végzettek között. özvegy Kara Jánosné, bölcskei asz­­szony fia felakasztásáról vallott. — Amikor láttam, hogy húzzák a fiamat a fára, hanyatt estem. Amikor magamhoz tértem, már ott lógott a fiam a fán. Erre rosszul lettem. Más­nap temették el fiamat, koporsója nem volt, testét betették egy gödörbe és földet hánytak rá. Brunner Imre állomásfőnök a kő­szegi ellenforradalomról vallott. Az ellenforradalom kitörése után 2—3 napra nagy termeskocsikból álló terrorvorlat érkezett Kőszegre, mellyel Szamuelly, Korvin-Klein Ottó és Cserny ér­kezett. Tíz perc múlva már ropogtak a fegyverek, megtörténtek az első ki­végzések. Az első kivégzések után Szamuelly felhívta telefonon a buda­pesti szovjetházat és így szólt a tele­fonba: — Ott Landler elvtárs beszél? Hogy azonban ki volt a telefon má­sik végén, az állomásfőnök nem tudta megmondani, csak annyit tudott, hogy Szamuelly ezután ezt mondta a telefonba: — Kettőt már elküldtü­nk, holnap visszajövünk és folytatni fogjuk. Az állomásfőnök vallomásának fel­olvasása után az elnök felállítja Rá­kosi Mátyást és ezt mondja neki: — Hallotta a felolvasott tanú vallo­másából, hogy Szamuelly a kivégzéseket jelen­tette a budapesti szovjetháznak és hogy valószínűleg­ Landlerrel be­szélt. Ön­ itt azt vallotta, hogy a szov­jetház a Hungáriában volt és ez tu­lajdonképpen hotel volt a külföldiek számára. — Igen, a szovjetház egy hotel volt.­ Lehet, hogy ott lakott Landler is, aki­nek azonban máshol volt a hivatala. —­ Azt is hallotta, hogy Szamuelly jelentést tett a szovjetháznak. — Ha itt volna a tanú, akinek val­lomásáról szó van és Szamuelly, akkor meg lehetne állapítani a tény­állást, de meg kell mondanom, hogy ezekre a tanúvallomásokra nem so­kat adok, mert ezek mind érdekeltek részéről hangzottak el, akik részt vet­­tek az ellenforradalomban és gyűlö­lettel teli­ tanúvallomást tettek. Való­színű, hogy ezeknek a kivégzéseknek egyharmad részénél nem volt jelen Szamuelly, de ezekben az időkben minden kivégzőben Szamuellyt lát­ták. Kapi Lajos községi jegyző vallomá­sát ismertették a tassi ellenforradalom leveréséről. Az ellenforradalom jú­niusban tört ki. Egy század verös­­katona leverte a fehéreket. Több em­bert összeszedtek, köztük őt a jegyzőt is. Másnap megérkezett Szamuelly. Azt kérdezte, hányan van­nak a gaz­emberek. Közölték vele: hét embert tartóztattak le. Szamuelly kijelen­tette : még, mert erre módjuk lett volna. Kunfi, Pogány és Böhm tett, látoga­tást a kommün kitörése előtt a kom­munistáknál. Százával jöttek emberek, ennivalót hoztak, kedélyesen társa­logtak. Hallottam, hogy aláírtak va­lami paktumot és szabadlábra helye­zik őket. Amikor felhívták Váry Al­bertet, a budapesti ügyészség elnökét, semmit sem tudott délután arról, hogy a kommunistákat szabadlábra helyezik, este azonban rendkívül sá­padtan közölte, hogy a kommunistá­kat szabadlábra kell helyezni. Nem sokkal később megjelent öt fegyveres matróz és a vezető kijelen­tette: Kun Béláért jöttem, de a töb­bit is engedjék ki. Elénekelték az In­­ternacionálét és a kommunisták men­tek velük. Kun Béla kijelentette: a jó bánásmódnak köszönhetik, hogy a gyűjtőfogházban nem bántanak sen­kit. László azt mondotta: kaszárnya lesz a gyűjtőből, mert a kommunista állam nem ismer bűnözőket, terroriz­mus lesz, aki ellenünk fordul, a halál fia. — A kommunistáknál rengeteg irat volt. Amikor Váry kihirdette a sza­badlábra helyezést, rendkívül izgatott volt. Az volt a meggyőződése, hogy életével játszik. Kunfi állítólag bizto­sította arról hogy nem történik baja. Autóját elvették. Gyalog ment haza. A kommunista foglyok látogatása nem volt ellenőrizve. Többen megbotránkozva mondták, hogy ez nem fogház, hanem Teleki tér. Orosz fogságban is voltam és ott hallottam, hogy Kun Béla lapot adott ki, amelyben arra izgatott, hogy ki kell irtani a burzsoáziát. A magya­rok közt toboroztak a vörös hadsereg számára. A tisztek ellen lazítottak. Az oroszok teljesen demoralizálták a le­génységet. —­ Erősen színezett dolog ez — jegyzi meg Rákosi Mátyás a tanú­vallomásra. — A hadifoglyok közül senkit sem kényszerítettek arra, hogy belépjen a vörös hadseregbe. A be­­kényszerítésnek semmi értelme se lert volna, mert az ilyen embereknek nem lehetett volna úgy sem hasznát venni. Több mint százezer magyar ka­tona lépett be a vörös hadseregbe.­­ A fogoly katonák többsége falun volt munkán és saját szemeikkel lát­ták, amikor az orosz parasztok fel­osztották a földet. Nekimentek a föld­nek ekével, kihasítottak részeket a birtokokból, az istállókból szétosztot­ták az állatokat, természetes, hogy ez az ottlevő magyar hadifoglyoknak rendkívül tetszett. Ezért léptek be azután a hadseregbe. Fleischmann Imre gyűjtőfogházbeli írnok vallomása szerint eleinte mint közönséges foglyokkal bántak a le­tartóztatott kommunistákkal, a leg­szigorúbb bánásmódban részesültek, úgyhogy még Böhm hadügyminiszter sem kapott engedélyt a velük való beszélgetésre. Később azonban Láday intézkedésére a legnagyobb kedvezmé­nyeket kapták. Következik Faragó Miksa, az Oszt­rák-Magyar Bank tisztviselője vallo­másának ismertetése. Faragó a kom­mün kitörésekor az Osztrák-Magyar Bank budapesti főintézetében volt tisztviselő és március 22-én reggel, amikor bement hivatalába, sejtelme sem volt a proletárdiktatúra kikiáltá­sáról. Rendeletet hoztak, amelyben őt és Lengyel Gyulát bízták meg azzal, hogy vegyék át a bank vezetését. Csodálkozott is ezen, mert soha sen­kivel nem volt összeköttetésben a kommunisták közül. Lengyel Gyulát nem is ismerte. Május közepén már kellemetlenségei támadtak, ezért ott­hagyta állását. Egyes népbiztosok ál­landóan készletben tartottak összecsoma­golva aranyat és devizát, mert ha szökni kell, ezekkel együtt akartak sürepülni. hét kötelet a nyakukba. A direktórium egyik tagja, egy gép­lakatos megjegyezte, hogy mind a he­ten nem érdemelnek kötelet, mire Sza­muelly azt válaszolta: akkor maga lesz a nyolcadik, álljon oda melléjük. Egy másik szobában megtárgyalták a dolgot, de csak kettőt ítéltek ha­lálra: Vörös Istvánt és Kovács Ist­vánt. Ki is végezték őket, Mayer Ödön vallomását ismertet­ték. Mayer a kommunizmus kitörése előtt a gyű­jtőfogházban teljesített szolgálatot. Elmondta, mikép szállí­tották be február 23-án Kun Bélát és társait a gyűjtőbe, Kun Bélát kórház­ban helyezték el. Láday István igaz­ságügyminisztériumi osztálytanácsos, a börtönügyi osztály helyettes vezető­je, Kun Bélával, feleségével, gyer­mekeivel és Vágó Bélával együtt ebé­delt a gyűjtőfogházban. László azt mondotta Kun Bélának: Vén róka ez a Láday, érzi, hogy mi jövünk. — Csodálkoztam, — mondotta an­nakidején vallomásában Mayer, — hogy a kommunisták nem szöktek Izgalmas összecsapás Szemáli elnök és Rákosi között Amikor, az elnök arról faggatta Rákosit,­ kértek-e Szamuellytől jelen­tést a duna-tiszaközi eseményekről, mert korábban azt vallotta, hogy nem kértek, izgalmas összecsapás támadt az elnök és Rákosi között. Az elnök ismételten figyelmeztette Rákosit, ne térjen ki a válasz elől, egyenesen válaszoljon. Amikor eléje tárták korábbi vallomását, Rákosi kétségbevonta a jegyzőkönyvet. Az elnök ismét rendreutasítja Ráko­sit, mire a vádlott ingerült hangon kijelenti: — Ha ilyen hangon beszélnek ve­lem ... — Ezért 3 napi sötét zárkára ítélem! — mondja az elnök. — Kérem, akkor nem tárgyalok to­vább, — mondja Rákosi Mátyás -­­mire az elnök ismét nyolcnapi ,sötét zárkával bünteti. — Csak hat napot kaphatok legfel­jebb — kiáltja indulatosan Rákosi. — Ne vitatkozzék velem, — mondja keményen az elnök, mire Rákosi azt kiáltja: — Akkor a további tárgyalásban nem veszek részt. Ezután elfoglalja a helyét és az el­nök tovább ismerteti az iratokat. A béke igazságáért, az igazság békéjéért Messzehangzó revíziós beszéd kíséretében vette át a ma­gyar érdemkeresztet George W. Wicker­sham volt amerikai iga­z­ságügyminiszter, aki egyik »je­­lenvoltja« a koronatanúja a tria­noni békeszerződésnek s mint most beszédében elmondta, ott volt Párizsban, amikor ezek a szerződések készültek. S ez a nagy jogász, aki keletkezésében látta tehát a világtörténelem legsúlyo­sabb és legtragikusabb ligazság­­szolgáltatási drámáját, lelkes sza­vakkal hirdette, hogy eljön az idő, amikor a világ felvilágosult köz­véleménye minden erejével köve­telni fogja a Magyarországgal szemben elkövetett igazságtalan­ságok jóvátételét.­ A szónok az Egyesült Államok egyik legna­gyobb jogásza s beszéde, világra­szóló tanúvallomás a nagy per­ben, amelyet egy egész világ­köz­vélemény folytat az igazságért. Ez a világközvélemény egyre na­gyobb, határai mindinkább kiter­jednek — minden parlamentben, négy égtáj minden nagy újságjá­ban, minden előadóteremben és könyvben, a kor leghatalmasabb kultúrmozgalma lett ez, az igaz­ság harca — az igazságért, a béke önvédelmi harca — a béke eszkö­zeivel. A békés revízió diadalmenete ez parlamenteken keresztül, a világ­sajtón keresztül, a világlelkiisme­­reten keresztül, az igazság hódító útja, amely önmaga által, belső tartalma által, erkölcsi hatalma által az egész világközvélemény arculatát és lelkületét is átalakí­totta. Az Egyesült Államok volt igazságügyminiszterének beszéde is egyik állomása a békés revízió hódító útjának. George W. Wickersh­am azt mond­ta, hogy el­jön az idő, amikor az igazságta­lanságok jóvátételét követeli a világ é­s az ő beszéde is közelebb hozta ezt az időt a jelenhez. George W. Wickershamban egy nagy jogász, egy nagy ember, egy nagy amerikai harcol Trianon ellen a Trianon ellen, ami vad­idegen mindentől, ami jó, ami em­berség és vadidegen attól az igazi amerikaiságtól, amely eszmékre építi­ a valóságot és ideális célok­ban valósítja meg­ a reálpolitikát. 3. oldal.

Next