Az Ujság, 1905. december/1 (3. évfolyam, 334-348. szám)
1905-12-01 / 334. szám
o kos, becsületes beszéd. De ha nem Kossuth Ferencz írná, akkor jogos gyanakvással ismernénk rá a régi taktikára. Mikor a kormány részéről valami attaktól tartottak, ők mindig megpendítették a béke eszméjét, de csak azért, hogy a kormányra ráboríthassák a vizes lepedőt: világos, hogy a kormány pályázik az erőszakra, mert íme, mi békével kínáltuk meg, de nem fogadták el. A Kossuth Ferencz iniciativája, ha komoly dolog, voltaképpen teljes békeajánlat, de ha csak taktika, akkor száz hátulsó ajtót tartogat, hogy a komoly megvalósulás előtt becsaphassa. Bújhat az egyéni nézet mögé, mely pártját és a koalíciót nem kötelezi, ha a korona az ajánlatot elfogadja, naivul rámutathat arra, hogy igenis, az általános választójogot vállaljuk, de egy betűvel sem mondtuk, hogy a magyarvezényszótól elállunk. Márpedig ez az ajánlat, ha fönt is komoly hatásra számít, nem jelenthet egyebet, mint hogy a koalíció követeléseket cserél: a nemzeti jogot nem adja föl, csak nem feszegeti, a népjogot pedig ennek ellenében akczeptálja és rövidesen megvalósítja. Kossuth Ferencz jóhiszeműségében azonban nem kételkedünk. Épp oly komolynak vessszük ezt a kezdeményezését is, mint annak idején a hadügyi költségekkel való kombináczióját. Akkor is hitt ajánlatában, most is hisz benne. Akkor is igaza volt, most is igaza van. Akkor a társai leszavazták s most? Nem akarunk elébevágni az eseményeknek, de most is kiváncsiak vagyunk, mint gondolkodnak róla a társai? Ismételten ígéretet tettünk, hogy ha a koalíció a kibontakozás érdekében letesz eddigi álláspontjáról, vagy akár összes elveiről, mi nem fogjuk szemére vetni az inkonzekvenciát, sőt hazafias erényt fogunk benne látni. Kossuth czikke csak bátortalan kezdés, de mi már e kezdettel szemben is vállaljuk kötelezettségünket. Belemegyünk kritika nélkül a Kossuth Ferencz bizonyitásába, hogy a koaliczió sohasem volt ellene az általános választójognak s ennek megvalósításához neki van meg az anciennitás joga. Még többet teszünk. Ellenvetés nélkül — pedig baj, de csábít rá az alkalom — akczeptáljuk azt is, hogy a Thaly-féle békekötésnél az erős obstrukció a népjog kiterjesztése fejében mondott le a további küzdelemről. De viszont gondoljanak Kossuthék arra, hogy az akkori obstrukcióban a választói jog kiterjesztését a magyar vezényszó ellenértékének tekintették, mert hiszen az az obstrukció ezért folyt. Mi teljessé teszszük Kossuth anticipandó bizonyítását az ilyen eljárás következetes volta mellett azzal, hogy a szövetkezeti pártok, ha a kormányvállalás és az általános választójog fejében nem feszegetik tovább a katonai követeléseket, csak azt teszik, amit Tisza alatt egyszer már megtettek. Ha elvük akkor nem szenvedett csorbát, most sem fog pórul járni. Ha komoly a Kossuth Ferencz czikke, akkor a Thaly-féle megoldás megismétléséről lehet csak szó, természetesen nagyobb és jelentős méretekben. Akkor kompromisszum készül, melynek veleje, hogy ők a korona programmjából akczeptálják s végrehajtásra vállalják az általános választójogot, melylyel a népet kárpótolva látják a katonai politikában való megállásukért. Ha nem ez az értelme Kossuth czikkének, akkor nincs is jelentősége. Mert hiszen a koronát eddigi állásfoglalásában éppenséggel nem ingathatja meg az, hogy Kossuthék is akarják az általános szavazati jogot, de a magyar kommandóval együtt. Ha a korona azt nem akarja megadni a mostani czenzus mellett, semmi logikai alapja nem lehet a föltevésnek, hogy megadná új választási rendszer mellett. Akkor a kibontakozásnak Kossuth nem adott olyan alapot, melyre a korona is ráléphetne, csak önmaguknak egy új alapot, amelyen a küzdelmet megerősödötten folytathatnák. Akkor ez a békeajánlat nem egyéb, mint a harcának taktikai eszközökkel való folytatása, honorálása a koalíciós sajtó egy részében állandóan hangoztatott kívánságnak, hogy az általános választójog programaiba iktatásával a koalíczió a szocialistákat is megnyerheti a katonai politikának, azaz: a koalícziónak, választások esetére. Mi csak újból hangoztathatjuk, amit eddig minden alkalommal kifejtettünk, ma pedig még nyomatékosabban emelünk ki: a béke gondolata mindig aktuális, ezzel nem lehet soha sem elkésni. Ma azonban hozzá kell tennünk: most már sietni kell vele s komolyan, becsületesen és hátsó gondolat nélkül foglalkozni vele. A húr már a végsőig van feszítve s a mi impressziónk szerint a közeljövőben elpattan, ha közben nem lazítanak rajta. A koalíczió joga a kormány átvétele, és kötelessége, mely minden nappal súlyosabb és parancsolóbb lesz, hogy az országot kiváltsa azokból a konfliktusokból, melyekbe csakis a koalícziós politika mineműsége keverte. Elhiszünk nekik mindent : az a politika az egyedül hazafias, az egyedül becsületes, az egyedül üdvözítő, de ezzelszemben lássák be végre, hogy egyszersmind az egyedül veszedelmes is. Gyomlálják ki belőle a veszedelmet, egyénileg bőven fedezi őket az eléggé világosan látott ellenkezés a korona részéről s alkalmazzák végre-valahára a koronával szemben is azt az elvet, melyen voltaképpen az egész koalíczió nyugszik: ne nézzék az elválasztó elveket, hanem csináljanak politikát azzal a programmal, melyben a koronával megegyeznek. Ha a haza javára a negyvennyolcas Kossuth ez alapon , együtt tud működni a 67-es Andrássyval, akkor igazán nem értjük, mert ne egyesülhetne ugyanígy, föntartott külön elvekkel, de megállapított közös munkatervvel a parlament többsége és a magyar királya a barátságodat, így még senki sem tett engem pocsékká, mint te. Este pedig belebotlik Pozsonyiba. Ez egyenesen ráförmed : — Kikérem magamnak az ilyen impertinencziát. Ha még egyszer így belegázolsz a becsületembe, lehasítom a füledet, érted ? Boldog házaspár. Az élet nagyobb humorista, mint akármelyikünk. És nincs az a sakkművész, aki annyiféleképpen tudja kombinálni a figurákat és a helyzeteket. Egy nyugdíjas házaspárt ismerünk. Már nem igen fiatalok, de tisztességben és elég jó módban élnek. Azt mondják egyszer róluk terefere közben: — Azoknak könnyű. Minden hónap elsején a férj is, a nő is fölveszi a nyugdíját. Ennek is van egy kicsi, amannak is, azt összeteszik és jól megélnek. Mondom: 1 — Hogyan lehet az ? A férfi nyugdiját csak értem. De ha a nő férjhez megy, az a törvény szerint elveszti a nyugdiját. Probléma ! Erre nem tudott senki válaszolni. '**' Amint legelőször találkoztam az öreggel, megkérdeztem : — Urambátyám, hogy csinálják azt a kunsztot, hogy ön is kap nyugdíjat, meg ő nagysága is? Szeliden mosolygott. Mert van eszünk. Amikor házasságra került köztünk a dolog, már nyugdíjasok voltunk mind a ketten. Tudod, ilyenkor már a nyugalom a fő. Nem sok kilátás volt utódokra ... összenéztünk. Miért veszítse el a feleségem a nyugdiját szegény ? . .. Hát így történt. — Vigyen el engem a kánya, ha értem. — Ejnye, de nehéz fejed van. Hát mind a ketten fölveszszük a nyugdijunkat becsületesen, de az esküvőnket elhalasztottuk a legvégére. Hiszen olyan mindegy az! És így élnek köztünk vidáman és boldogan tovább. Bizonyosan hosszabb ideig is, mintha amúgy, szükségben élnének. Ha haragszik érte valaki, jelentkezzék. Egy kis zsarolás. A politikai élet is olyan, mint minden élet. Van benne oroszlán is, van csúszómászó féreg is. Tudni azonban itt is kell valamit, hogy meg lehessen belőle élni. Ha mást nem, valami kompromittáló titkot a földi istenek konyhájáról. Bár az ilyen tudomány is bolond tudomány. A becsületes ember abból él, hogy túlad valamin, a zsaroló pedig abból, hogy nem ad túl a titkán. Mert ha túlad, akkor ezért már nem kap többé semmit, legfölebb egy pofont. Az egyik volt miniszterelnökünkről van szó, aki lakonikus modora alatt pompás humoros lelket rejteget. De ez csak olykor csillámlik meg, kivált ha nagyon boszankodik. Ennek volt valami státustitka (hiszen van mindegyiknek), amiről, úgy hitte, nem tud senki. Egy szemfüles »revolver« azonban megszimatolta. Hopp, ebből lehet valamit csinálni ! Utánavetette magát, adatokat, sőt az ördög közreműködésével még kompromittáló leveleket is gyűjtött. Egy nap aztán beállított a revolverrel a kegyelmes úrhoz. Elmondta, hogy mi mindent tud. De hát ő hű, igaz ember. A kegyelmes úr kegyesen mosolygott: — Látja, ez az ön szerencséje. Mentől többet tud az ember, annál többre viszi. Csak tanulmányozza fiatalember tovább is szorgalmasan a közügyeket. A haza még büszke lehet önre. — De . . . vannak kérem nekem leveleim is erről a kényes dologról. — Vannak? És sok van? — Vagy 27 darab. Érdekesnél érdekesebbek. Egyet-mást meg is ismertetett a miniszterelnökkel. De a kegyelmes úr csak nem akart megijedni, sőt érdeklődve kérdezte: — És ha szabad tudnom, mit csinál velük ? — Őrzöm őket híven és becsületesen kegyelmes uram ! — Nohát csak őrizze, fiatalember. — Igen, de én gondoltam egyet. Azt, hogy ezek a levelek nálam nincsenek elég biztosságban. Például feltörheti valaki a fiókomat és ha közzéteszi. .. hiszen tetszik már tudni. Micsoda botrány lehetne belőle. Én tehát arra gondoltam, hogy inkább exczellencziád őrizete alá adom ... tetszik már tudni..! AZ ÚJSÁG Péntek, eleczerober 1.