Az Ujság, 1906. december (4. évfolyam, 345-359. szám)

1906-12-16 / 345. szám

2 • -------" ____________________________AZ UJSÁG• Vasárnap, deczember 16. -- ezzel csillapította le ismételve pártjá­nak tájékozatlanabb elemeit. És erre bizonyosan bőven volt oka. Igazságuk van tehát és még sincs igazságuk. Önálló szervezkedési joguk kétségtelen, de azt eljátszották szövet­ségeseik javára, a­mikor a do­ut des elvénél fogva elvállalták tőle a hatalom­ban való részesedést, a­mit másképp el nem érhettek. És tudták azt is, hogy minek a fejében kapták. Annak a fejé­ben, hogy a hatvanhetes pártokat is élni, sőt jól élni engedik és nem tesznek ellene semmit. Ezt pedig már Kossuth Ferencz kryptogramm körlevele világo­san megsértette. Próbája ennek nagyon egyszerű. Ha Kossuth Ferencz előre megmondja a hatvanheteseknek, hogy ezt fogja csinálni, nem lett volna vér­szerződés. És akkor a negyvennyolc­as párt vagy elzüllött volna, vagy pedig egyenesen belerántotta volna az orszá­got egy nagy katasztrófába. Hogy nem ez lett a vége, hanem a kormányzat utas, — a­mi mégis csak sokkal kellemesebb — az világosan mutatja, hogy mi volt az, a­miben megegyeztek ? A jog tehát meg van, de élni vele a másik fél rovására nem szabad, mivel annak lekötötték. De igazán véve nem is lehet, mivel akkor vége a hatalom­nak és vége mindennek. Hogy mit fog­nak gondolni a függetlenségi választók ? Azt fogják gondolni, a­mit már április kilenczedikén gondolniok kellett volna nekik, ha le nem mámorosították volna őket a sárga földig. Ebből azonnal következik az is, hogy a hatvanheteseknek, éppen megfordítva, nincs igazságuk és mégis igazságuk van. Ha Andrássy—Széll és Rakovszky— Zichy azt mondják, hogy a függetlensé­gieknek nincs joguk szervezkedni és a vármegyéket tőlük elfoglalni, akkor nincs igazságuk. De azonnal igazságuk van, ha a szerződéslevelet veszik elő és azt mondják, hogy a koalíc­ió igazi értelme az, hogy az ő rovásukra Kossuth— Polónyinak igenis nem szabad szerveze­tet csinálni. A paktum értelme határo­zottan az volt, hogy a­mit közösen szer­zettek, közösen fogják élvezni és nem az, hogy egyik a másikat kitúrja a közös­ügyes kormányzásból, a­mikor már ezt a mesterséget jól és elég hamar meg­tanulta. Való igaz, hogy így csak perfid üzlettársak szoktak egymással elbánni és nem államférfiak. De még a közönséges tisztességes polgárok sem. A két hatvanhetes pártnak tehát — akármilyen viszonyban is vannak be­lülről — közös czélja a szerződésnél tudva volt. A hatvanhetesek államböl­­cseségü­k következtében kisebbségbe ver­ték magukat és rászorultak a többség erejére. Érdekházasság volt ez és nem holmi szerelmi házasság, ők a hatalmat hozták hozományul, a­minek a fejében a jó bánásmódot kötötték ki maguknak. Ez egyébiránt a legkevesebb az ilyen gazdag hozomány fejében és a nélkül is kijár. De jog, törvény és igazság-e az, ha az erősebb fél, a férj, a hozományt meg­tartja magának és a gyöngébbet, a nőt kirúgja a házból ? Nem, még az ehhez való előkészület is csúf jogtalanság. A hatvanhetes koalíc­iósok rászo­rultak a negyvennyolc­asokra, de bizto­sítani akarták a maguk kellemes meg­élhetését is. Mivel pedig ezért alaposan megfizettek, joguk van mindent eltiltani amazoknak, a­mi már a szerződéses hű­ségbe ütközik. Hogy mit gondolnak ehhez a választók, az megint az ő dolguk. Ne veszekedjenek tehát, hanem bé­­küljenek szépen össze. Az alkotmányos élet politikai morálja ugyan azt kívánná, hogy igenis veszszenek össze és tudódjék ki valahára, hogy a hatvanhetesek lettek-e negyvennyolc­asokká, vagy ezek hatvan­hetesekké , de ez a kétarc­ú, sanda morál, a­mit ők tettek annak a helyére, a meg­egyezést és a békét követeli. A választókat és az országot arra kényszerítették, hogy ezt a morált fo­gadja el és éljen úgy, a­hogy tud vele. Most tehát maradjanak meg ennél és csókolózzanak össze. Sőt ha megint össze­vesznek, megint csókolózzanak össze. Lássák be végre, hogy nemcsak­ a bandita­becsület kívánja így, de a maguk tulajdon érdeke is. is bajusz. Keze, a­mint a takarón nyugszik, keresztül-kasul van szántva erekkel és por­­czokkal. Fáradt, álmodó tekintet, mely mindig kerüli, hogy szomszédnője szemeivel találkoz­zék) : És ez szerelmi házasság volt! A nő (sóhajtva) : Az. Ha nem mondok igent, főbe lőtte volna magát. Mutatta is a revolvert. S én hozzámentem, hogy ne lője magát főbe. • Aztán ? Aztán sírva vártam rá éjszakánként s boldog voltam, ha barátságos szót kaptam tőle. Bizony, nagyon megváltoz­tunk mind a ketten. A faji (megindultan) : Szégyelnem kell magamat, hogy férfi vagyok. Ekkora lelket­­lenségre nem képes a nő. A nő: Ön ! Milyen egészen más ön. A férfi: Mi biztosítja róla ? Lám, nem mertem megházasodni, mert annyi rosszat tudok a nőkről s irtóztam a csalódástól. Most már nem merném egy nőnek azt mondani : szeretlek, mert mi jogon kívánhatom tőle, hogy engem kivételnek tekintsen ? (Szünet után, mely alatt a nő nem mer a férfira nézni, minek következtében ez vakmerően kémleli az arczát. Keserűen.) Különben most­ már mindegy. Roncs vagyok, a nagy magányban agyondolgoztam magamat. A nő (melegen) : Majd helyreáll. Kipiheni magát, másra nincs is szüksége, mint pihe­nésre. És aztán, — jó Isten, ha a férfiak olya­nok volnának, mint ön ! A férfi: Körülnézek az élet­e kimerült­jein, — majdnem csupa asszony s vala­mennyien a családi tűzhelynél merültek ki. A férfiak, a­kiknek gondjára bízták magukat, dúlták föl életüket. Nem, kedves asszonyom, azt kell hinnem, hogy magam csak azért men­­tem tönkre, mert nincs asszonyom, a­kit tönkre tegyek. A nő (félig sóhajtva, félig biztatón) : Majd lesz, ön még­ nagyon fiatal — harmincz­­hat év még nem kor a férfinál — és majd találkozik azzal, a­kit szeret, a­ki szereti s akkor, — nem, ön nem lehet soha olyan, mint az én uram ! A férfi : Róla sem hitte volna. A nő : Róla ? Talán tudnom kellett volna, mert nem éreztem iránta soha bizalmat. Azt hi­szem, ez után kell megítélni az embereket. Nem a szerint ítélni, mit mondanak nekünk, hanem hogy kinek mit tudunk mondani mi. És lássa, nem gondolkodott ön még a felett, hogy egy asszony, mint én, rövid három heti ismeretség alatt mint tárhatta föl Szivét és szégyenkezve rejtett életét egy férfi előtt? A férfi: Mélyen átéreztem az ön szeren­csétlenségét s ezért ez a kérdés föl se merült bennem. A nő: Lássa, nekem föltűnt. De olyan határtalan bizalmat éreztem ön iránt, és­­nos, ebben különbözik ön az uramtól, ezért nem járhat az ön felesége úgy, mint én. A férfi: Az én feleségem. Nem lesz soha. . A nő (csüggedten): Lesz. . A férfi : Nem lesz. Ó, ha én is úgy beszél­hetnék, bizalommal, mint ön, önhöz, de úgy, mintha nem ön volna. A nő: Nem értem. A nő (aléltan visszahanyatlik) : Már be­szélt ! II. Már nem esik az eső. Süt a hold. A férfi: Járhatunk együtt. Az utakat megvilágítja a hold s minden ablakból lát­hatók vagyunk. Tehát senki sem gondolhat rólunk rosszat, mivel mindenki láthat. A nő : Igaza van, de ugy­e, mindig a vi­lágosságban maradunk ? A férfi : Természetesen. S a­mely pilla­natban megelégelte, vagy fáradt, vagy sza­badulni akar tőlem, csak intsen.­­ A nő: Ön valóban olyan, a­milyennek gondoltam. És nem fog ugy­e soha többé arról beszélni, a­mi nem szabad ? A férfi (a keskeny fehér ösvényen men­nek, mely a főépület és virágágyak körül kígyózik) : Mért kívánja ezt ? Ha kívánja, megteszem. De akármit mondjak is, nem aróa gondolnék­, akármilyen közömbös legyek is, hazugság volna. S ön is megérezné a hazug­ságot és szenvedne alatta. Mért ne mond­hatnám meg, hogy szeretem, mikor úgy sem következik belőle semmi ? Tudom, hogy árván maradtam érzelmemmel, nem gondolom, nem. BELFÖLD:­ ­ A költségvetési vitát megszakították. A képviselőház ma a költségvetési vitát megszakí­totta. Nem lévén kiátás arra, hogy az év végéig a költségvetés törvényerőre emelkedik, a jövő év két első h­ónapjára kért indemnitást tűzték ki a hétfői ülés napirendjére. Az indemnitás után a Ráth-múzeum és a Lotz-hagyaték kerül tárgya­lásra.­­ Az új korszak. A képviselőház mentelmi bizottsága ma délben ülést tartott Gál Sándor elnöklésével. Az ülésen több képviselő mentelmi ügyével foglalkoztak. A bizottság Baloghy Ernő indítványára kimondotta, hogy javasolni fogja a képviselőháznak, hogy szolgabírák és rendőrkapi­tányok megkeresését kihágási ügyekben a képviselő­ház ne fogadja el, hanem csak a polgármesterekét vagy az alispánokét.­­ Az algezirasi okmányok. A képviselőház igazságügyi bizottsága ma délután tárgyalta az algezirasi értekezlet főokmányának beczikkelye­­zéséről szóló törvényjavaslatot. Polónyi­­ Géza igazságügyminiszter bejelentette a bizottságnak, hogy a külfölddel kötendő szerződéseket a kor­mány az ország közjogi viszonyainak tekintetbe­vételével akarja rendezni és hogy a szóban forgó főokmányt még a másik kormány alatt­ írták alá. A bizottság a javaslatot elfogadta. A javaslatot ma délután elfogadta a pénzügyi bizottság is.­­ A tengerhajózási törvényjavaslat. A kép­viselőházi közlekedésügyi bizottság ma délután Lázár Pál elnökletével ülést tartott. Szterényi államtitkár a balatoni vakut ügyében kijelentette, hogy azzal a bizottság nemsokára foglalkozhatik. Gál András előadó ismertette a szabadhajózási törvényjavaslaton a főrendiház által tett módo­sítást, mely szerint Galaczot érintő hajók, ha teljes rakományt közvetítenek, beszerzési segély­ben részesítendők. Kelemen Samu azt indítvá­nyozza, hogy a Galaczból induló hajóknak, ha teljes szállítmányuk magyar, adhasson a kormány beszerzési segélyt, de ez ne legyen kötelező és ez a segély csak ezután épülő hajóknak adassék. Szterényi államtitkár a módosítást elfogadja, csak arra kéri a bizottságot, hogy jelentésében dombo­rítsa ki azt a momentumot, hogy nemcsak nem akar ellentétbe helyezkedni a főrendiház határo­zatával, hanem nyomatékosan akar annak az A férfi, ön beszélhetett nekem magáról és az uráról, mert én egy szürke nulla vagyok az önök életében. De ha én is föltárnám a lelkemet, el kellene mondanom a változást, mely bennem végbement három hét alatt s annak kellene elmondanom, a­ki végbevitte. Lássa, ezért nem beszélhetek.

Next