Az Ujság, 1908. január/1 (6. évfolyam, 1-13. szám)
1908-01-01 / 1. szám
2 olyaténképpen folytatódik, ahogy megindult ? Tehát továbbra is az álnokságok, ferdítések, hazugságok politikája lesz itz az országban. Továbbra is terheket raknak terhekre, s a nézők szemét közjogi vívmányok csillogtatásával fogják elvakítani. A reakció megint beöltözik a liberalizmus köntösébe, s míg jobb kezét áldólag teszi a fejedre, baljával legfájóbb részedet kutatja, hogy odadöfje a kését. Uralkodni fog tovább a kenguru-politika, a fiahordó-rendszer, amely kegyeket és javakat osztogat érdemetleneknek és tétlenségben hagyja az erőt és tudást. Programmot kaptak, jó magyarok, a jövő esztendőben is. És perspektívát, ragyogó perspektívát. A tisztviselő pedig nyomorog tovább, a tanító koplal, az iskola a felekezetek és nemzetiségek kezében marad. A gazdaság pangani fog,mert nem lesz munkás kéz, a szoczializmus pedig diadalmasan terjed, mert rabszolganőd igába hajtják az embereket. Kereskedelem, ipar, várjon mi lesz veletek ? A megkezdett kórság rágódni fog tovább. Ma sincs jóformán kereskedő, vállalkozó, iparos, gyáros, aki ablakba merné tenni a mérlegét. Hitel nincs, munka nincs, vállalkozókedv nincs, pénz nincs. Vájjon lesz-e a semmiből ? Vájjon lesz-e pénz, vállalkozó kedv, forgalom, kivitel, csak azért, mert minden megrendült és fölemelték a kvótát ? A nép, az istenadta nép tavaly kivándorolt, mert itthon rém tudott megélni, télre pedig hazajött, mert odakünn se bírta a nyomorgást. Mi lesz az idén vele ? Elmenni nem mer, mert az ígéretek országában se tudott boldogulni. S itthon maradni nem tud, mert a hol a kevésnek nem volt meg a mindennapi kenyere, hogyan legyen meg a soknak ? A legirtózatosabb állapot a tehetetlenség. Mi lesz belőle, aki elmenni kényszerül, de nem tud, maradni vágy, de nem lehet ? melyet a lánya szerelméről emberileg és őszintén ejt, vallomás arról, hogy ő is ilyen volt, mert különben honnan tudná ? De ezt bevallani, isten tudja miért, kisebbítésnek érzik. Én pedig boldog vagyok, ha az ifjúság friss vívódásaiban ráismerek az én elveszett paradicsomom tükörképére. A leány : Hát elveszett ? Az aggastyán: Kislányom, ne akarj a jótékony életrend ellen lázadni. Úgy van az jól, hogy az ember előre él és hátra tekint. Minek akarsz te előre tekinteni, mikor nincs pillanat, mely elkerülhető volna, ha tudod is, hogy be fog következni . A leány : De, bácsi, minek az a sok titok, amely nem titok ? Miért olyan kaján, irigy még maga is ? Hát nem tudom-e, hogy öreg leszek, nem tudom-e, hogy az élet érzelmeivel együtt nem áll meg ott, ahol most vagyok ? Hogy rövidülnek a napok és ősz lesz és ez természetes lesz ! Ha maga, bácsi, végigment volna egy rengeteg erdőn, melyen nekem is végig kell mennem, nem figyelmeztetne-e borzalmaira : ettől óvakodj, most balra tarts, ettől meg ne ijedj s egészben ne félj, mert ő rengeteg félelmetes, de nem bánt ? Vagy szép és csábító, de el akar pusztítani ! S ha azt kérem Drágától, adja ide a tapasztalatait, hogy megmeneküljek a tévedésektől, akkor azt mondja : ne légy kiváncsi, hanem botorkálj s okulj csak a saját károdon? Az aggastyán : Kislányom, rettentő okosan beszélsz, félek, hogy kicsalod belőlem a valóságot. A leány : Azt akarom, azt akarom. Bácsi, ne féltsen az igazságtól, érzem, hogy csak az igazság, bármilyen legyen is, adhat nekem bizalmat az élethez. Várjon a mi megöl bennünket és sorvaszt : enyhül-e a drágaság ? Aligha. Sőt, ha rémlátónak akarnék tetszeni, azt mondanám, növekedni fog. Miért is csökkenne, holott a drágaság a legnagyobb fogyasztó, amely önmagából táplálkozik. Megeszi a készletet, fogyasztja az erőket, senyveszti a munkaképességet, gyarapítja a szükségleteket. Mindmegannyi újabb erőssége és táplálója a további drágaságnak. De legalább békesség lesz, a nyomorúság csöndje. Szegény magyarom, de kevés a kilátás rá. Hiszen a te gyöngülésed az ellenségeid ereje, a te megriadásod az ő bátorságuk. Ki emlékszik, öreg ember, olyan időkre, amikor a nemzetiségek úgy elhatalmasodtak volna ebben a hazában, mint éppen most. Oláhok, tótok diktálnak nekünk, horvát nyelven szabják a törvényt. A csöndes sváboknak, a legfélénkebb fajtának is megjött a hangja, s akárhová nézünk, ökölbe szorított kezek fenyegetnek vagy fügét mutatva gúnyolnak. És a szomszéd Ausztria kaczag rajtunk, a messzi külföld pedig lenéz és megvet. Sehol egy barát. Senki sincs jószívvel irántunk. És nem tudunk erősek lenni, hogy megtoroljuk a hántást, s nem tudunk gyengék lenni, hogy kikönyörögjük a szeretetet. Talán vége van a szomorú képnek ? Dehogy. Még egy-két labdacsot gyúrnak a számunkra a nyomorúságok patikájában. Új hajók kellenek a tengerészeinek, ágyuk a tüzéreknek, magasabb fizetés a tiszt uraknak. Mindez magasabb kvóta mellett. És fölöttük még ott repked az újonczemelés ölyve. Meglásd, magyarom, az is lecsap a májadra. 1908. Be szomorú esztendőre virradtunk. A ki imádkozni akar, imádkozzék. Erőért imádkozzék. Erő kell a magyarnak, hogy elviselhesse a fenyegető csapásokat. Vagy még nagyobb erő, hogy elháríthassa. Az aggastyán : Nem hallgatódzik senki ? A leány: Magunk vagyunk. Hát olyan rettentő az igazság ! Az aggastyán: Nem tudom. De olyan, hogy csak az hallhatja, akinek mondom. A leány : Nem hallja senki és én tőlem sem fogja senki hallani. Az aggastyán : Jó, de mielőtt szólok, add ide kezedet. Hadd simogassam meg hajadat és hadd csókoljam meg ezt az életteli arczot, mintha örökre búcsúznánk. A leány: Ó, mi nem búcsúzunk soha örökre! Az aggastyán : Mihelyt elmondtam, amit kicsalsz belőlem, máris elvesztem számodra. Nem fogsz soha többé az én öreg barátságomhoz menekülni, nem gyónod meg soha többé a te ifjú titkaidat és bűneidet. De én nagyon szeretlek, kislányom, s még azt az áldozatot is meghozom neked, hogy elveszítselek. A leány : El akar rémíteni, bácsi ? Nem fog sikerülni. Csak annál jobban meggyőz, hogy amit hallani fogok, arról tudnom kell. Beszéljen, bácsi, s ha éppen búcsúzni akar, hát búcsúzzunk, de csak a viszontlátásra. Az aggastyán : Az Isten áldjon meg minden utadon, halljad hát, kislányom, amit rajtam kívül öreg ember tán még sohasem mondott meg fiatal lánynak. Azt mondtad, ugyebár, hogy noha annyi tapasztalt öreg ember van, mégis engedik a fiatalokat okulni a saját kárukon ? A leány : Azt, azt! Az aggastyán : Látod, ennek így kell lenni. Mert az öreg ember majdnem mind azt hiszi, hogy csak a többi igazán és becsületesen öreg, ő maga pedig képmutató. " , A leány : Nem értem. AZ ÚJSÁG Szerda, január 1. BELFÖLD. Újév napja. A kormánypárt szerdán délelőtt tíz órakor tiszteleg Jekerle Sándor dr. miniszterelnöknél a miniszterelnöki palotában. Az üdvözlő beszédet Sághy Gyula tartja. A kormány függetlenségi pártja délelőtt tizenegy órakor tiszteleg Kossuth Ferencznél, akit a párt nevében Holló Lajos köszönt. A néppárt reggel kilencz órakor gyülekezik a pártkörben, innen megy Zichy Nándor grófhoz, a pártvezérhez, akit Zboray Miklós üdvözöl a párt nevében. Az új párt nevében Laszkáry Gyula üdvözli Bánffy Dezső bárót holnap este hat órakor. A közös indemnitás. A hivatalos lap mai száma királyi kéziratot közöl, melyben az uralkodó a delegáczióknak az 1908. évi indemnitásra vonatkozó határozatát jóváhagyja és megerősíti. A Bécsben, deczember 28-án kelt királyi kéziratot a királyon kívül Aerenthal, Schönaich és Burián közös miniszterek írták alá. Új törvények. A hivatalos lap mai száma közli az autonóm vámtarifáról, a magyarosztrák kiegyezés jóváhagyásáról, a kvótáról, a külföldi kereskedelmi szerződésekről, a konzuli bíráskodásról és az úgynevezett alkotmánybiztosítékokról szóló új törvényeket. A király valamennyit Bécsben, deczember 30-án szentesítette. A hivatalos lap ezenfelül jelzi azt is, hogy e törvénycikkek ma az országos törvénytárban is megjelentek. A kiegyezési törvényjavaslatok sorsa. A kormány — amint egyik félhivatalos jelenti — a még hátralevő kiegyezési törvényjavaslatokat csak a költségvetési vita után akarja tárgyalás alá vétetni. Ez valamikor júniusban lesz, amikor a képviselőház már csak úgy kong az ürességtől. Záros határidő. Wekerle Sándor miniszterelnök a képviselőház legközelebbi üléseinek egyikén, talán már január tizedikén indítványt tesz az iránt, hogy a bankönállósítás ügyében tervezett huszonegytagú tanulmányozó bizottság mely napon választassák meg. A kormány táborán kívül álló függetlenségiek, mivel szerintük a függetlenségi pártnak és vezéreinek évek során elég idejük volt a kérdés kitanulmányozására, a bizottság jelentésének záros határidőhöz való kötését fogják indítványozni. Az aggastyán : Voltaképpen nem is lehet ezt érteni. Te is látod az öreg embereket. Nyugodtan, derülten, vagy betegen és küszködve élik napjaikat. Az életük olyan egyszerű és átlátszó. Tiszteled fehér hajukat és nagynak érzed a különbséget a te bohókás ifjúságod és az ő leszűrt, megtisztult agg koruk között. És én is így látom őket, s ahogy te gondolod : ezek az öregek túl vannak minden bolondságon, azonképpen én is ezt gondolom róluk. A leány : Hát nincsenek túl ? Az aggastyán: Látod, kislányom, ez éppen, amit nem tudok. Mert én épp oly öreg vagyok, mint ők, s rajtam is úgy látszik, mintha túl volnék a gyarlóságokon, de magamról tudom, hogy ez csak látszat vagy csalás, s meglehet ,hogy másoknál is látszat és csalás. De lehet, hogy másoknál szinvalóság. A leány : Bácsi, még most sem ,értem. Az aggastyán : A napok rövidülnek s észre sem veszszük, mikor itt az ősz. így van ez az esztendőben, de nem így van az életben. Látod, kislányom, én épp oly kevéssé tudom, mi az öregség, mint te. A napok, az évek elvonultak fölöttem s elvitték a testem ruganyosságát és a tavaszom színeit. De az az én, akinek magamat érzem, idegenkedve, változatlanul szemléli ezt a változást s rokkantan és fehéren tovább szövi az erő és ifjúság álmait. Olyan vagyok, mint te, olyan vagyok, mint az apád, nem vagyok az az aggastyán, akinek mindegy, öregember kezét szorítja, vagy fiatal lány arcát simogatja. Mikor volt meg az utolsó szerelmi lobbanásom ? Tudnom kellene, ha lett volna ilyen utolsó lobbanásom. De nem tudom. Csak ülök, ülök s a fiatalok ajkáról hallom, hogy nekem már nem tulaj.