Az Ujság, 1909. augusztus/1 (7. évfolyam, 181-193. szám)

1909-08-01 / 181. szám

védték. Hogy milyen nagyokat, eddig még nem is tudjuk igazán. Egészséges nemzeteknél, a­melyek igazi szabadsággal birnak és belső egy­ségüket el nem veszítették, az ilyen véres csapás egyszerre lángr­a lobbant­ja a nemzet önbecsérzetét. A nép maga siet a lobogók alá, még azokon kívül is, a­kik katonák. Most látszik azonban csak igazán, hogy a spanyol nemzet meny­nyire beteg. A hosszas rossz politika annyira szétbontotta és annyira egy­más ellenségeivé tette a társadalom kü­lönböző rétegeit, hogy a melillai szeren­csétlenség éppen ellenkezőleg hatott. A nagy néptömegek, kivált az anarchiz­mustól amúgy is ellepett szép Barc­elo­­nába, hirtelen fellázadtak, a­mint mond­ják : a háború ellen. És ez a lázadás rettenetes mérveket öltött. Sőt terjedő­ben is van. Valószínű, sőt csaknem bi­zonyos, hogy a spanyol nemzet vagyo­nosabb és műveltebb osztályai, a had­sereggel karöltve leverik ugyan ezt a rettenetes lázadást, de ez maga még nem sok. A beteg országokat gránátokkal és puskagolyókkal nem lehet meggyógyí­tani. És kérdés, hogy a vérontás után támadnak-e majd ennek a nemzetnek olyan prófétái és politikusai, a­kik az igazi orvosságot megtalálják ? A szörnyű lázadás azonban máris tele van tanulságokkal. A lázadó nép­­tömegek ösztönei, ha vadak és bestiáli­sak is, rendesen jól megmutatják a baj fészkét. Ez a lázadás egyenesen az állami hatóságok ellen és az egyház túlságos uralma ellen tör. Az állam fegyveres csendőrségét, a klastromokat és a tem­plomokat pusztítja megdöbbentő vad energiával. Tehát a rossz állami politi­kát és a megcsontosodott klerikális in­tézményeket gyűlöli a­ tömeg legjobban. Azzal, hogy ez »anarchista« lázadás, t­ulaj­donnképpen semmi sincs mondva. Minden lázadás a köztekintély és köz­rend tagadása. Megtámadása tehát végre is anarchista. Fegyverrel, ágyúval leterí­teni még nem jelenti azt, hogy orvöseim is. Kérdés, hogy a spanyol nemzet elő­kelő, gazdag és vagyonos osztályai ké­pesek-e arra, hogy a legvégsőig csigázott népet szabadságokkal és oly szoc­iális reformokkal ajándékozzák meg, a­me­lyek hitét és bizalmát az állam iránt helyreállítsák. A távolságot és az ellen­tétet talán az fejezi ki az osztályok közt legjobban, hogy egyrészt a spanyol nemzet vagyonos és előkelő osztályai nem vesznek részt a hadi szolgálatban, mivel gyermekeiket pénzzel a katonás­kodástól megválthatják. Másrészt a spa­nyol köznép annyira el van hanyagolva, hogy nyomorúságait és az állam terhét alig-alig bírja. Nem kis dolog az, a­mikor Barc­elónában a levágott csendőrök és hatósági személyek véres fejeit póznán, körmenetben hordja körül a fellázadt csőcselék ! Ennek a lázadásnak azonban vége lesz, mivel nincs benne rendező elem. Forradalomnak ezt nem is lehet nevezni. A forradalmak új rendet, új alkotmányt, új intézményeket hoznak magukkal és többnyire jobbakat, mint a régiek. Ér­telmi erőt is újat. Forradalmakat ren­dezni csak nagy intelligencziával lehet és ez máris első garancziája az uj állam­­rendnek. Ámde a spanyolországi vé­rengzés nem valamely uj és jobb állam­­rend ígéretével lépett fel. Puszta fegy­veres tagadása ez annak, a­mi van. Hogy­­ni legyen, azt a megőrült tömeg épp oly k­evéssé tudja, mint annak a vezetői. Egyáltalán az jellemzi a szocziá­­lis-anarchista felkeléseket, hogy új alkot­mányt ígérni és adni képtelenek. Ellen­ben fölötte képesek valamely meglevő államrend feldúlására. Mindez azonban a spanyol politika baja és dolga. A véres kánikulai szín­játék mégis óriási figyelmeztető jel­ az olyan országok és nemzetek számára, a­hol a történeti osztályellentétek még szintén nincsenek kiküzdve. És a­hol a nemzeti élet egységének fontos politikai és gazdasági kötelékei meglazultak. Az ilyen országok és nemzetek többé-ke­­vésbé mind spanyol betegségben szen­vednek és ha jól iparkodnak a megkez­dett után, utol is érhetik Spanyolországot. Talán érdemes volna erről a mos­tani magyar államférfiaknak is gondol­kozni ! ott voltaim, vagy csak én néztem-e a csókját és a­z örömét mérsékeltnek , nem tudom. De azt mondtam magamban­­, egy­­szerelmes as­­­­szony nem így tapad az urához három heti távollét után. Az öreg asszony (rosszalóan csóválja a fejét). Az öreg úr . Azután úgy éreztem, mele­gebben mosolyog rám, mint szokott. Úgy érez­tem , kigyúl a szeme, ha rám néz. Ki tudja, — gondoltam — mi történhetik egy asszony lel­kében, a­ki hetekig egyedül van. Az öreg asszony (haragosan csóválja fejét): Az öreg úr : Boldog voltam. Együtt ebé­deltünk, ebéd után együtt sétáltunk, az asz­­szony zavarodott volt, velem beszélgetett, minden perc­c­el erősödött a reménységem . . . Az öreg asszony (félbe akarja szakítani): Az öreg úr (nem engedi magát) : Augusz­tus volt, gyilkos forróság, délután fürödni indultunk. Kis tó volt a nyaraló mellett, zöld­­vizű, hűvös stájer tó, az ember szeretett volna felöltözve beleugrani. . . Felöltözve azon­ban nem megy a dolog. Le kell vetkőzni. Le kell vetkőzni, de hogyan ? A tóban egyetlen­egy kis faházikó állott, a partról keskeny fa­híd vezetett hozzá , a házikó : egyetlen kabin. A parton csupa magas fenyőfa, egy szál bokor se sehol. Mit lehet itt csinálni ? Az öreg asszony (meghökkenve néz az öreg urra). Az öreg úr (sóhajtva) : Megállapodtunk abban, hogy előbb én megyek be­­a házikóba, levet­kőzöm, azután, beugrom a vízbe ; utánam jön az asszony a férjével, a boldog emberrel.. . A felöltözés sorrendje megfordítva lesz; előbb mennek ki a vízből ők, felöltöznek, azután megyek én . . . . " Az öreg asszony (összeránczolja a hom­lokát és megfeszített erővel gondolkozik). Az öreg úr . Levetkőztem, fürdőruhát vet­tem és beugrottam a vízbe. Öt percz múlva jött az asszony. A fürdőruha szabadon hagyta a karjait, a nyakát, a lábát, hozzátapadt a testéhez .­­. . Az öreg asszony (egy zavarodott mozdula­tot tesz). Az öreg ur : A közelében voltam. Az egész idő alatt ott voltam mellette. Kimond­hatatlanul vágyódtam rá, hogy ...­­ Az öreg asszony : Azután ? Az öreg ur : Azután megelégeltük a für­dést. Az öreg asszony : Azután ? Az öreg ur : Az asszony fázni kezdett és kiment a vízből. Az öreg asszony (nyugtalanul): És? Az öreg ur : És a férje is kiment. Mentek felöltözködni. Az öreg asszony (bámulva néz az öreg urra, előrehajol, azután hirtelen összerázkódik, mintha villamos ütés érte volna, az arcta vö­rösre pirul, hátradől a székében és elfordítja a fejét). Az öreg úr : Én vártam odakint a zöld­­vizű és hűvös tóban. Alkonyodott és csipős szellő kezdett fujdogálni. A víz hideg lett. A nap lemenőben volt . . . Dideregni kezdtem. Még mindig nem öltözködhetem fel? Türel­metlenül úszkáltam ide-oda. Még mindig nem szólítanak ? Csapkodtam a­ vízben, dörzsölget­­­tem magamat ... Oda­úszt­am a kis faházhoz. Szólni akartam. Sürgetni akartam az öltöz­ködést... De alig hogy odaértem, alig hogy megálltam, alig hogy szólni akartam, a csen­dességben, a­mely attól támadt körülöttem, hogy az úszást abbahagytam, egyszerre csak rémült nagyot és irgalmatlanul fájdalmasat dobbant a szívem; a lenyugvó nap vörös fényében olyan volt a bódé, mintha kigyuladt volna, mintha lángok csaptak volna ki belőle... És én ott álltam kint a hideg vízben. .. Kétségbeesve löktem el magamat, rohan­tam befelé a tóba, rémülten és zugó fejjel úsztam , és ekkor már gyorsan jött az este és sötét lett és a viz is fekete lett és én resz­kettem és dideregtem és az ájulás környéke­zett, a mikor végre mehettem felöltözködni. . . Az öreg asszony (elfordítja a fejét, nem szól). Az öreg úr . Még aznap éjjel elutaztam. Szöktem. Harmadnap egy rettenetes fájdalom jelentkezett az egész testemben, minden cson­tomban, beteg lettem. Hallgatnak. Hosszú, hosszú hallgatás. Az öreg asszony (remegve): Miért mondta el? Miért szégyenlt meg? Miért akarta, hogy bánkódjam ? Az öreg úr : Ne bánkódjék. Úgy kellett nekem. Miért nem értettem meg, hogy ostoba vagyok, ha reménykedem. Miért nem tudtam megérteni a zavarodottságát, a tartózkodását. Úgy kellett nekem. És azért mondtam el, hogy most végre soha, soha többé ne reményked­jem már . . . Legyen már egyszer vége. Birjak már egyszer magammal. Akkor megértettem , hadd jusson most eszembe, hadd tudja maga is, hogy ez a sorsom, kint dideregni a hideg vízben. Vasárnap, 1909. augusztus 1. AZ E­XT - SÁG­ IELFÖLD,­ ­ Burián báró a királynál. Iseidből táviratoz­tak, hogy Burián báró közös pénzügyminiszter ma Isehlbe érkezett és 5/411 órakor a királyi villába hajtatott, a­hol a király tizenegy órakor kihallgatáson fogadta. Burián kihallgatásának első­sorban az volt a czélja, hogy­­ boszniai szemle­­útjáról jelentést tegyen a királynak. Burián ma este Salzburgba utazott, hol neje várja, a­kivel együtt nyári tartózkodásra Madonna di Campig­­lióba megy."Augusztus végén Burián báró vissza­tér Bécsbe és újból átveszi a közös pénzügymi­nisztérium ügyeinek vezetését. A kihallgatás után Burián báró a Neue Freie Presse tudósítóját fogadta, a­kivel a következőket közölte : — A királynak folyó ügyekről tettem jelentést. Természetes, hogy jelentéseim kiegészítő részét a boszniai ügyek szolgáltatták és előterjesztettem ő felségének azokat az észrevételeket, melyeket Boszniában legutolsó szemleutam alkalmával tettem. Burián kihallgatása után Mercy nagykövettel értekezett. A pénzügyminiszter a mai udvari ebé­den is részt­ Vett­. ____ • * _ A miniszterelnök a királynál. Bécsi lapok nyomán azt jelentettük, hogy Wekerle Sándor miniszterelnököt a király augusztus 4-én kihallga­táson fogadja Iseidben. Ezzel szemben azt jelen­tik, hogy a miniszterelnök ugyan ebben az évben is jelentéstétel végett Iseidbe megy a királyhoz, de az audienczia napja még nincs megállapítva. Annyi bizonyos, hogy ez a kihallgatás, nem a leg­közelebbi napokban­, lesz. «A Szterényi Kossuthnak Szterényi József ke­reskedelemügyi államtitkár ma reggel Brassóból Budapestre érkezett. Az államtitkár Kossuth Ferencznél teendő látogatását elhalasztotta, mert a beteg miniszter wiesbadeni kúráját befejezvén, a napokban Karlsbadba utazik. Szterényi Kossuth Ferenczet majd ott fogja felkeresni.

Next