Az Ujság, 1910. március/1 (8. évfolyam, 50-62. szám)
1910-03-01 / 50. szám
Kedd, márczius 1. Budapest, 1910. YHL évfolyam. 50. szám*» Előfizetési árak« Egész évre _ 28 k. — Félévre_____ 14 » — » Negyedévre .... 7 » — » Egy hóra _ .. .. 2 » 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. ÚJSÁG SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. II. Telefon 55—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi út 54. 63. Telefon 182—63 és 56—03. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után iI. ROVÁS: A kormány most Bécsben dolgozik s amit ott kell végeznie, az sokkal kevésbé tréfadolog, mint Budapesten a társasköri kaszinózás, a "személyi kapaszkodások honorálása, vagy elhárítása, s a koalíczió roncsai közt dúló pletykaháború kihasználása. A közös ügyek és a külkereskedelmi szerződések körül a játék nem babra és pitykére, hanem rengeteg pénzre és vérre megy. Sőt még magyar közjogra is menne, ha a koalícziós parlament ezt a közkedveltségű szólamot nem helyezte volna szintén exlexbe. De ki vetheti ma a Khuen-kormánynak szemére, hogy a feltétlenül elintézendő ügyeket egyelőre törvényen kívül intézi el ? Hiszen az exlexet Khuen már Wekerlétől örökölte, Wekerle pedig attól a parlamenttől szerezte be, mely, szinte egészében, az ő koalicziós többsége volt. Khuenlegalább még azt mondhatja, hogy ő számítegy jövendőbeli többségre, mely az exlexből kimenti. De Wekerle már rég megkapta a többséget, melyre számított s nem remélhetné, hogy ugyanaz a többség húzza ki az exlexből, amely belelökte.* A gyászos emlékű Mohács terén vonult fel ezúttal nem Tömöri, hanem Justh Gyula büszke vezér, de ő sem hadakozott ott valami szerencsésen. Nagyon nekirúgtatott a hatvanheteseknek, de mikor azt kiáltotta oda nekik, hogy a magyar szupremácziát nem a mesterséges eszközök tartják fenn, hanem a műveltség, akkor alighanem tetszetőbbet mondott ezeknek, mint a saját pártjának, mely éppen ebből a szupremáczia fentartó valamiből mégis csak kisebb adagot tart raktáron, mint a hatvanhetesek. Kossuth Lajos szent lobogóját is kár volt emlegetnie, mert arra semmiesetre sem volt éppen csak a külön bank 1911-re fölírva. De legfurcsább volt Justhtól az a vallomás, hogy Fejérváry, kinek kormányát ő szemétnépnek nevezte, magasan felette állt Wekerlének, a kinek ő négy évig házelnöke és jóideig lelkes híve is volt. Aki ily gyönge ítéletű s ennyire becsapható politikusnak ismeri el magát a múltra nézve, hogy ismerje azt el a nemzet politikai vezérének a jövőben ? * Khuennak voltaképpen semmi baja nem volna, ha választatnia nem kellene. Ha az ország olyan hatalmas többséget ad neki, mely kész lesz mindent megszavazni, amire szükség van, akkor Khuennál boldogabb kormányelnök még sohasem volt. Hogy erre a boldogságra ne kelljen kétség és remény közt soká várnia, Khuen átadta az ő egyetlen baját a kitűnő Jeszenszkynek. A választás most már csak Jeszenszky baja s így Khuennak többé semmi baja sincs. S ha csak Jeszenszkyn múlik talán nem is lesz. Csakhogy, ami Jeszenszkytől függött, az a Bánffy-féle választáson is tökéletesen sikerült, de a mi már nem Jeszenszkytől függött : az obstrukczió, az még jobban. Tata kocsmát nyit. írta Kálnoki Izidor. Ha présbe csavarintanak, akkor se tudom megmondani, hogy mért hívta az egész világ az öreget tatának ? Mert úgy hívta a színészgárda, amelylyel együtt komédiázott, a direktor, a ki szerepet osztott neki, az író, a ki a testére mintázott alakokat, a közönség, a mely lelkesen tapsolta, a kritika, a mely égig magasztalta és a bohém kompánia, a melylyel eresztülmulatta az éjszakákat. Mindenki tatának hívta, még a pinczér is, a ki nagy lelkesedéssel hordta a spricczereket a »nagyságos tata urnák«, a borbély is, a ki a borostákat szedte le a »tata uraság« képéről. A tata nem is volt öreg, nem is volt nagyképű, se atyáskodó, se prepotens és tiszteletet követelő. Vidám, eleven, ugrándozó jó fiú volt a tata. Ez a legjobb kifejezés rá : jó fiú. Minek hívják a jó fiút tatának ? Egyébként nem kell az ilyen különös elnevezéseken fennakadni. Gyakori az ilyesféle nagyon. Akárhányszor a társaság Benjáminjának az a neve, hogy a »kis öreg«, s én úgy emlékszem, hogy valamikor az édesanyám »kis apámnak« szólított, apámuramat pedig úgy hívta, hogy »gyere ide fiacskám«. A szeretetnek vannak ilyen különös szólásformái. A tata ! Hogy visszatérjek a tatára, irigységgel vegyes érzelmekkel konstatálnom kell, hogy mindenki szerette és dédelgette. S ez volt a tata baja. Ebből fakadt életének minden keserűsége és szomorúsága. Ez paradox mondásnak tetszik, pedig igaz és természetes. Hát elsősorban is nagyon, de igen nagyon szerette a tatát a felesége. Mi következik ebből ? Ebből az következik, hogy tatáné asszony semmit se óhajtott jobban és semmit se követelt szívósabban, mint hogy a tata hű maradjon hozzá, mindig a szoknyája körül lebzseljen, egész nap odahaza kuksoljon. Ámde a tatát egyéb nők is szerették. Szép, fiatal, formás nők, kedves, jó lelkek és komoly, értékes művésznők. Ezek viszont azt kívánták volna, hogy a tata nekik is csapja a szelet, kedveskedjék körülöttük, látogatóba vagy mulatságokba járjon velük, s esetleg mégki tudhassa az ilyet?) netalántán egyebet is szerettek volna. Meg aztán a barátai is szerették a tatát. Komolyan szerették a tréfás mókafiút. S elelcsalogatták, néha a felesége mellől, néha a csinos asszonykák mellől, s vitték korcsmázni, mulatozni, dorbézolni. Hogyne. A bor se volt zamatos, ha a tata nem hörpintgetett belőle. Ebből aztán mindenféle komplikácziók keletkeztek. Mert az áldott lelkű tata is úgy volt, hogy mindenkit szeretett. Az asszonyát is szerette, de nagyon ám, a kolléganőket is szerette, szintén nagyon ám. És a barátait is szerette. Mindenkivel szívesen elvolt, de háromfelé a legjobb akarat mellett se szakíthatta magát, úgy napjában ötször-hatszor. És egyéb sajátos vonásai is voltak a tatának. Hogy többet ne mondjak, nagyon maradós természetű ember volt a tata. Jó, konzervatív, magyar lélek : ha egyszer leült valahová, onnan nehezen kelt föl. Még a pénze is rendesen hamarább ment el, mint ő maga. Ezekből a különös sajátságokból volt megszerkesztve az ő szeretetreméltó karaktere, amelyből másoknak mindig virág fakadt, de neki magának csípős csalán nőtt ki. — Nem vagyok egészen boldog, — szokott panaszkodni az öreg tata — mert valami mindig hiányzik az életemből. Hiszen jó otthon, nagyon jó otthon, de az se tökéletes. Áldott jó lélek az asszonyom, finom, úri nő, azért aztán otthon nem merek kommanderozni, nem merek parancsolgatni, rendelni, ételeket visszaküldeni, mint a kocsmában. Aztán a fiúk is hiányoznak, meg a derűs kedv, meg a mulatság lehetősége. Ha pedig elmegyek, akkor az asszony hiányzik, meg a gyerek, meg a jó, finom kéz főztje, meg a becsületes ital, aki nem látott vizet, se spirituszt. Vendégségbe nem járhatok, mert nem vagyok elég gazdag, hogy visszaadjam a vendéglátást,, de olyan szegény se vagyok, hogy csigabiga módjára kelljen élnem a lyukamban. — Nem vagyok egészen boldog (úgy végezte, ahogy kezdte), nem vagyok egészen boldog. De addig nem halok meg, amíg ki nem spekuláltam valamit. Valamit, ami egészen kielégít. Aztán ki is spekulálta. Jó és ragyogó ábrázattal. — Megvan, fiuk ! Kitaláltam. — Mit találtál ki ? — Azt, hogy hol terem a tökéletes boldogság. — Hát hol terem ? — A kocsmában. Kocsmát nyitottam. — Ugyan minek neked a kocsma, tatukám ? — Minek ? úgy kell az nekem, mint a falat kenyér. Tudjátok, hogy élek-halok a kocsmáért. Meg se tudnék lenni a világon Önjelöltek. Most az a jelszó vezeti a nemzeti gondolkozást, hogy vissza kell térni a rendezett, munkás alkotmányos élethez. Ezt a jeligét hordozzák a szájukon a földből kisarjadó új képviselőjelöltek is, akiknek a száma régió. Egy diszkont hang jitt ki azonban tegnap ebből a békeszimfóniából, mégpedig a budapesti ügyvédi kamara évi közgyűlésén. Nem is egy, hanem kettő. Az egyik kifakadt az ellen, hogy íme, amikor a magyar képviselőház tagjainak jó egyharmad része ügyvéd, mégis olyan keveset tesznek ott az ügyvédi karért — az ügyvéd-kollégák. Tehát bizgatni kell őket, hogy többet tegyenek. A másik az, hogy a képviselő-ügyvédeknek a száma szertelenül sok. Ami nem baj ugyan önmagában, de annál nagyobb baj az a többiekre, a sokakra, a nem-képviselőkre nézve, hogy az ügyvédek többségét nem a hazának való rendkívüli szolgálatok isteni szenvedélye viszi oda, hanem a magánpraxis megalapozása, a mandátummal járó befolyásmonopólium kiaknázása, szóval végre is az illojális verseny. Holott a képviselőügyvédeknek ezt a hallgatag, de annál értékesebb monopóliumát az összeférhetetlenségi törvény alkalmazásával el lehetne, sőt el is kellene nyomni. Semmi előtérben álló ok nincs rá, hogy ezt a különben már régóta lappangó testületi kérdést az országos kérdések közé emelje föl valaki. Való, hogy a mostani képviselőháznak jóval több mint egyharmad része ügyvéd. Csak imént mutattuk ki, hogy az ügyvéd-képviselők száma 116, amelyet ott csak a birtokosok száma közelít meg, ellenben a társadalom többi produktív osztályai szinte mosolyra késztő töredékekkel vannak, ha vannak, a parlamentben képviselve. Mindazáltal az ügyvédi szabad élethivatás minden ország parlamentjében igen jelentékeny számerőben szerepel és Lapunk mai száma 38 oldal.