Az Ujság, 1912. február/1 (10. évfolyam, 27-39. szám)
1912-02-01 / 27. szám
2 exportnál fogva, mint az irodalom és művészet közgazdasági nyereségéről lehet beszélni. Nemcsak arról a néhány világsikert arató magyar színdarabról van szó. Nincs valamire való magyar szó, akit külföldi, különösen német fordítók, ne ostromolnának fordítási engedélyekért, s a magyar novella valóban gyakori tápláléka a külföldi újság- és revü-olvasóközönségnek. Az idegen énekesek és énekesnők pedig mind viszik magukkal a magyar zeneszerzeményeket, s óriási sikert aratnak velük idegen országokban. Ezt a tényt számba kell venni, hogy kitűnjék, mennyire nem elég megállni egy nemzetközi szerződés megkötésénél, s aztán az úristenre bízni a továbbiakat. A kis skandináv nemzetek régebben fölismerték az irodalmi forgalomnak is a közgazdasági természetét, hogy nincs különbség, ha pénzszerzésről van szó,varrottam és novella, gazdasági gép és színdarab között. Az írói munkának is van közgazdasági értéke, melyet fokozni, kiaknázni lehet és kell. Innen való, hogy a skandináv nemzetek valósággal mesterségesen emelik íróik értékét, nagy agitáczióval, sőt reklámirozással forszírozzák az irodalmi kivitelt, s akiknek alkalmunk van e skandináv termékekkel megismerkedni, nyugodtan konstatáljuk, hogy hasonló élelmességgel mi is tudnánk annyi európai hírű írót állítani, mint ük. De ott nincs akadémia, mely véres könyöket ejt irodalmuk értéktelenségén, ott nincs olyan sovinizmus, mely irodalmi exkluzivitással akarja hitelét, tekintélyét és értékét venni a java irodalomnak. Ott, ellenkezőleg, otthon imádnak nagggyá minden középszerűséget, csak azért, hogy a külföldön keletet biztosítsanak neki, s ebben előljárnak az akadémiák s nyomban mellettük a kormányok. Csak legyünk egészen cinikusak: ha a nemzeti bajuszpedrőt el tudtuk vinni Kamcsatkáig, mért nem tehetünk legalább ugyanannyit a magyar irodalommal ? A czigánymuzsikának is lehetett nemzetközi exisztencziát biztosítani, s a czigánymuzsika kivitele nem szerepel milliókkal forgalmi statisztikánkban. S mi olyan szegények vagyunk, hogy a száz koronákat sem nézhetjük le, ha van rá mód és alkalom, hogy beszerezhessük őket a külföldről. Ebből nem arra következtetünk, hogy a Kereskedelmi Múzeum nyisson egy irodalmi és művészeti export-osztályt, noha lényegében ez sem volna abszurdum. De igenis arra, hogy az irodalmi kivitelt ismerjék el erkölcsi jelentősége mellett közgazdasági feladatnak is , álljanak össze azok a tényezők, melyek irodalomról és művészetről szónokolni és bankettezni szoktak, s teremtsék meg a lehetőséget, hogy a magyar író és művész gyakorlati támogatást találjon az írói jogvédelem hatékony kiaknázásában. Tessék elhinni, jó üzlet lenne ez, s propagálásától az sem riaszt vissza bennünket, hogy csakugyan közgazdasági jelentőségű lenne, amennyiben mindenkinek, aki vele foglalkozik, több haszna lenne belőle, mint magának az írónak és művésznek. Márta asszony a két kezébe temette az arczát. Nem felelt. — Feleljen már, Márta néni — beszélt tovább a fiatal nő. — Mondja, hogy igazam van. Lássa be, hogy az éhes ember okvetlenül beleharap, ha ennivalót tesznek eléje. A szomjas ember iszik a forrásból, ha eléje lánczolják. A szegény meg lop. És jól teszi, hogy lop. Ne legyen szegénység a világon, s akkor nem lesz sikkasztás. Itt már sírva fakadt a fiatal asszony és haragjában az asztalra ütött. — Az volt a legbűnösebb bűnös, aki a szegénységet megteremtette. Az én uram ártatlan. Márta asszony maga elé nézett. — Ebből akarod visszafizetni a pénzt, amit az urad elsikkasztott ? Most már a fiatal asszony is elcsendesedett. — Márta néni! Mennyi az a pénz ? -- Sok.— Nagyon sok ? — Igen, nagyon sok. — Mégis, — mennyi ? — Nem merem megmondani, leányom. Sok. Márta asszony, a fiatal asszony, az ölébe tette a két kezét. — Olyan nagyon sok talán mégse lesz, kedves néni. Az uramnak volt pénze, — megint sírva fakadt a fiatal nő — a jó néni vére hullásának az ára. És fizetése is volt. Igen sok idegen pénzhez nem nyúlhatott. —■ Sokhoz nyúlt. Igen sokhoz. — Nem lehet ez a hiány olyan nagy, hogy komoly bajokat okozzon. Nekem van valami csekély pénzem, néniké. Mondja meg, mennyi pénz hiányzik a férjem keze alól. — Sok. Ötezer. — Korona ?. — Nem. Forint. Márta asszonynak, a fiatalnak erős párosság öntötte el az arczát. A szeme villogott. A keze meg-megrándult. A hangja rekedt lett és sziszegő. — A gazember. A nyomorult. Ennyi pénzt csak asszonyra lehet költeni. Márta asszony nem felelt. A fiatal nő megragadta a karját. — Néni, drága jó nénikém, ha tudja, mondja meg nekem, ugye, nőre költötte a nyomorult ezt a sok pénzt? Valami bukott, útszéli nőre. Akiért elfeledte a feleségét, a gyerekeit, a rokonságát, a cselédjeit, a becsületét. Márta asszony még mindig nem felelt. — Eladnám a ruháimat, eladnám az ékszereimet, feláldoznám az összekuporgatott filléreimet, hogy megmentsem. Pedig nem érdemli meg, mert rossz volt, gonosz volt, lelketlen volt hozzám. Mégis eladnám mindenemet, még a testemet, lelkemet is. De ha nőről van szó, ha asszony miatt történt az ocsmány sikkasztás, akkor — Isten legyen neki irgalmas. Én nem tudok megkegyelmezni. Márta asszony még sűrűbbre vonta a ránczokat a homlokán, de nem szólt. A fiatal asszony pedig gondolkodni kezdett. Istenkém, most már mi lesz ? Vannak ékszereim,— a fele is megmenthetné az uramat. Van pénzem, egy félóra alatt kifizethetném a hiányzó összeget. De mi lesz, ha bevallom, hogy a drágaságaim pénzt érnek, hogy a bankban letétem van ? Akkor én egy becstelen asszony vagyok, mert mindenki azt kérdezi, hogy honnan vannak az ékszereim, hol szereztem a pénzeket ? Nem őt mentem meg, de magamat rontom el. A pénzt elfogadná a férjem, a becstelenségből kimenekülne, az bizonyos. De a másik héten kirúgna és engem lökne a pocsolyába, amelyből ő az én nyomorúságom árán kimenekülne. Márta néni az ölében tartotta a két kezét (a nyomorékot alul, elfödve) – nézte a fiatal nő arczát. Végre megszólalt: — Kis leányom. Neked sok ékszered van, csillogó drágaságok, amik nem kellenek a boldogsághoz. Nem lehetne azokat eladni ? Vagy zálogba küldeni. A fiatal asszony szinte haragosan nézett az áldott lelkű Mártára. — Ugyan hová gondol, nénike ? Azok az ékszerek mind hamisak. Nem érnek husz koronát. Egy héttel előbb látta Márta asszony, a maga tudásával tapasztalta, hogy az ékszerek mind igaziak. — És pénzed van-e, drágaságom ? Pénzed csak lesz a takarékban. — Nincsen, nénikém. Minden elfogyott. Öt vagy hat takarékpénztári könyvet látott Márta asszony két nappal hamarébb is. — Mi volna, Mártácskám, ha eladnánk mindent ? Ruhákat, bútorokat, ami csak a házban és a ház körül van. Talán ez segít. — Ugyan, nénike. Az összes rongyokért nem kap ötszáz koronát. S mi hajléktalanok leszünk, de segíteni nem tudunk. Márta asszony, az áldott lelkű, a két keze közé fogta a fiatal asszony jobb kezét. Úgy fordult a dolog, hogy a nénike nyomorult keze került felül. A két megmaradt ujjával simogatta a fiatal asszony kezét. — Fiacskám, talán volna valaki, ismerős, jóbarát, vagy rokon, akitől kölcsön lehetne kérni a hiányzó pénzt. Majd mi kuporgatunk, garasoskodunk, — ha kell, koplalunk — de egy-két év alatt visszafizetjük. A fiatal nő gondolkozott. — Nincs senki. Én legalább el se tudok képzelni senkit, aki ilyen koldusoknak tízezer koronát adna kölcsön. Márta asszony még mindig simogatta a fiatal nő kezét. — Hát jó, akkor gyerünk aludni, fiacskám. Feküdjél le, drágám. Aludjál. Vigyázz az egészségedre. Ne légy ideges. Majd én segítek azon a szegény, nyomorult emberen. AZ ÚJSÁG Csütörtök, 1912. február 1. IEIFOLYO S A képviselőház ülése. A képviselőház ma délelőtt Návay Lajos elnöklete alatt harmadik olvasásban is elfogadta az igazságügyi szervezet módosításáról szóló törvényjavaslatot. Hegedűs Lóránt előadó ismertette a külföldi dohányáruk illetékének megváltoztatásáról és a mesterséges édesítő szerek állami egyedáruságáról szóló törvényjavaslatokat. A dohányáruk illetékfölemelését Haydin Imre is ajánlotta, mert korlátozni szeretné az ópiumon egyptomi cigaretták beözönlését. Ezt is elfogadták. Következett a Fogaras- és Bihar megyének 5%-ot meghaladó pótadó kivetésére adandó felhatalmazásról szóló törvényjavaslat. Haydun Imre előadó ismertette és ajánlotta elfogadásra. Az elsőt vita nélkül elfogadták, de Bihar megyét az ellenzék nagyon meg akarta védelmezni ; egymásután szólalt fel a javaslat ellen Lovászy Márton, Nadányi Gyula, Csermák Ernő, Győrffy Gyula, s Nadányi Gyula határozati javaslatot is adott be az iránt, hogy a megyei építkezések közül csak a közkórház kitelepítésére engedélyezzenek pótadóemelést. Beöthy László kereskedelmi miniszter megjegyezte, hogy ez a megyei autonómia sérelme volna. Biharmegyének nincs titkolnivalója és ha Nadányi itt a Házban beszél a megyei kórház dolgáról, miért nem szólalt fel Biharmegye törvényhatósági termében is, hiszen megtehette volna, mint bizottsági tag. Mikor a pótadó volt a megyegyűlés napirendjén, időre szóló meghívót kaptak a bizottsági tagok, mindenki ott lehetett. Kérte a javaslat elfogadását. Jakabffy Imre államtitkár : Biharmegyének azt a ténykedését, hogy humanitárius czélokért lelkesedve, kórházat épít, nem gáncsolni, hanem honorálni illik. A vármegyei székház kibővítése, amelyet a javaslat ellen történt felszólalások érintettek, mindenesetre autonómikus hatáskör, amelyben a megye tartozik a kiadásokat viselni. De itt is támogatja az állam a megyéket és az idei budgetben 300.000 korona van felvéve arra a czélra, hogy megyei székházak és szolgabirói lakók helyreállíttassanak, újjáépíttessenek. Nagyon természetes, hogy ha az állam nem képes Bihar megye összes szükségleteit fedezni, Bihar megyének áll elő az a kötelessége, hogy a saját önkormányzati teendőivel járó költségeket viselje. Ő is kéri a javaslat elfogadását, ami Haydin Imre előadó felszólalása után meg is történt. Helybenhagyták a szatmármegyei Nagyar községhez tartozó Kis Jánosné és Dorongó nevű dűlőknek a bereg megyei Tarpa községhez történt átcsatolását; tudomásul vették a kereskedelemügyi miniszternek a munkásbiztosító pénztárakról szóló jelentését, amelyet Haydin Imre előadó ismertetett, kérve a többek között, hogy a kereskedelemügyi miniszter interveniáljon a pénztárak és a belügyminisztérium között támadt viszály megszüntetésében és hogy a pénztárnál hatósági orvosokat is alkalmazhassanak. Nagy