Az Ujság, 1913. április/1 (11. évfolyam, 77-89. szám)

1913-04-01 / 77. szám

, mindez új szükségletek fedezetére óriási összegek kellenek. Tényleg megdöbbentő összegekről van szó. Első­sorban egyszer s mindenkorra egy milliárd márkát köve­telnek a német nemzettől. Minden tízezer márkán felüli vagyonból fél százalékot, az ötvenezer márkán felüli jövedelmekből két százalékot követelnek. Ezek az ösz­­szegek három évre elosztva lesznek be­­hajtandók. E vagyoni adó alól az ural­kodóházak tagjai sem vétetnek ki. A hadi­költségek emelkedése pedig oly mérvű, hogy 1915-ben már állandóan 186 millió­val nagyobb lesz az ideinél. Ha meg­gondoljuk, hogy a német birodalom a legutóbbi létszámemelés óta másfél mil­liárd márkát költ évenként hadseregére, oly óriási katonai terhek perspektívája tárul elénk, hogy szinte szédületes. Hogy Németország, a­melyet az angol-franczia politika körülkeríteni sze­retne, a katonai versenyben a végsőig kész menni pozicziójának védelmére, na­gyon is érthető. Németországnak roppant érdekei vannak szerte a világban, a­merre csak a német tőke és vállalkozás meggyökeresedett. Félelmetes ellenfele az angol, mely a német gazdasági versenyt saját bőrén érzi s a tengeren való hegemó­niát semmi áron nem koczkáztatja. S épp oly félelmetes másik ellenfele, a franczia, mely egyrészt gyanakvásból, másrészt revanche-ösztönből iparkodik haderejét fokozni. Két ily hatalmas ellen­féllel szemben Németország kénytelen állandóan fegyverkezni s oly készen­létről gondoskodni, mely a német hatá­ron belül a biztonság érzetét fentartja, a határokon túl pedig a német ipari és kereskedelmi érdekeket védi. Arra a nagy katonai erőfeszítésre, a melyet most tesz a német birodalom, a saját külön ellen­ségei kényszerítik. S ezért tartjuk mi oktalannak és erőszakoltnak bizonyos német birodalmi lapok czélozgatásait a mindent, a­mi a szívemet nyomta. Elmondtam, hogy szerencsétlennek látom a legszebb sze­relmi frigyet, a­mit valaha életemben láttam, s féltem Bartos Endrét, a­kinek a legnagyobb boldogságot kívántam volna. Az öreg az egész idő alatt hallgatott. Csak bólogatott a fejével. Egyszer tagadókig, máskor helyeslőleg, — fölváltva-Csak úgy éjfél felé szólalt meg, a­mikor én már kifogytam a szóból: — Egész jó szemed van, fiú, hogy így megláttad a dolgokat. Jó szemed van. Azt csakugyan elhinné neked mindenki, hogy nem az asszony fedezte fel a bacillus vitae-t, hanem a fiam. De mit érnél vele ? S mit érnék vele én, ha a segítségedre mennék ? Akkor boldo­gabbak volnának talán a fiú és az asszonya ? Vagy jobb volna a világ sorsa ? Vagy nézne ki belőle valakire valami nagyobb haszon, vagy előny ? Semmi. Még rosszabb volna minden. — De így elpusztul Endre. Emészti ma­gát, marja magát és félti az asszonyát. — Nem nagy baj az, fiam. Férfiembernél sohase nagy baj, ha a vágyai, az ambícziói, a törekvései hajótörötten hullnak alá. Meg lehet az ilyet szokni. Azt hiszed, én falusi doktornak készültem? Azt hiszed, hogy nem voltak magasabb vágyaim és törekvéseim ? De hát idekerültem, idetörődtem. A fiam is bele fog törődni abba, hogy nem lesz belőle nagy ember, hanem megmarad kis embernek. — És mi történik, ha az asszony el­szakad mellőle ? És elviszi a boldogságát, el­viszi a vagyonát és elviszi a hírnevét. : — Az már egy kutya, fiam. A­ki szereti a feleségét, annak egészen mindegy, hogy mi mindenét viszi a nő magával. Csak abban van a hiba, hogy elhagyja. Ha az asszonyt szereti, az hiába adná vissza a dicsőséget, hiába adná hármas­szövetség haderejének a német­hez képest elmaradott voltára. S nem tiltakozhatunk elég erélyesen az ellen, hogy majdan nálunk is ezzel érveljenek esetleg újabb létszámemelés érdekében. Mert bár nincs írott szerződés a hármas­szövetségi hatalmak katonai erejének ará­nyáról, az az okoskodás, hogy egyik vagy másik szövetséges nagyobb rizikójá­nak terheit a másik szövetséges is ugyan­azon arányban tartozik fokozni, józan észszel el nem fogadható. A mi katonai készenlétünk a számbavehető kényszer­rel szemben egészen más mérleget ad, mint Németországé. A szövetségi köte­lezettség alapja a szövetségi hűség, a­mely valamely félnek megtámadtatása esetén a becsületes, teljes erővel való helytállásban nyilatkozik meg. De nem kulminálhat abban, hogy oly teher­­fölösleget rój­jon a szövetséges társra, a­mely az ő védelmi rizikójával nincs arányban. Különösen figyelembe veendő ez a körülmény most, a­mikor remélhetőleg a balkán kérdés hosszú időre elveszti azt a régi, fenyegető jellegét, mely szá­munkra a haderő fokozását első­sorban parancsoló szükséggé tette. Ha a balkán békét sikerül nyélbe ütni s az új balkán területeken megindul a békés kultur­­munka, évek hosszú sorára szinte kizárt­nak tekinthető oly komplikáczió, a­mely minket katonai akc­ióra indíthatna. A balkán kérdés letűnésével óriási mérték­ben csökken a mi háború-rizikónk, holott Németország helyzete változatlan marad Franczia- és Angolországgal szemben. A mi haderőnk teljesen elegendő a mi összes, számbavehető érdekeink védel­mére, beleértve nagyhatalmi pozíc­ión­­kat is. Katonai túlterhelést pedig csak azért, hogy Németország a maga kény­telen terhét ne teljes mértékben viselje, nem vállalhatunk. Vissza kell tehát uta­vissza a nagy vagyont, a nagy hírt,­­­ semmi se kellene neki, semmi se tenné boldoggá­, semmi se elégítené ki. A férfi le tud mondani mindenről az asszony kedvéért, de nem vigasz­talja meg semmi az asszony hiányáért. Az öreg kocc­intott, ivott és tovább be­szélt : — Rusztikusan beszélek, fiam, ne törődj azzal, a­miket mondok. Az se fontos, hogyan mondom. Csakhogy furcsa. Isten teremtése az asszony. Látod, itt van a fiam. A felesége híres asszony, nagy asszony, tüneményes asz­­szony. Az életből egyenesen belemegy a világ­­történelembe. Nagyobbra viszi, mint valaha asszony a világon. Az mindegy, hogy a maga érdeméből-e, vagy a máséból. Azt az asszony­nál sohase nézi senki, legkevésbé ő maga. A fődolog az, miképp tud nagy lenni. Ha fölényesen, előkelően, nagyszerűen csinálja, ha szép, okos, ragyogó és finom, senki se nézi, hogy szakácsnő volt-e, mielőtt királynő lett, s ki áll a háta mögött, a­ki sugdos neki, iga­zítja a gépezetét, kigondolja a gondolatait. A nőnek mindent megbocsát az ember, ha szépen tud ragyogni. — Persze. De nem is a nőről van most szó, a­ki nagyszerű és pompás és gyönyörűen él és boldog ! Az uráról van szó, a­kit az ő nagysága eltörpít, züllésbe kerget, megront. — Ide akartam kilyukadni én is. Hogy milyen furcsa az asszony az ember életében. Akkor is megrontja a férfi életét, ha szörnyen­­ nagyszerű, akkor is, ha roppantul szimplex és közönséges. A fiam nem mer a feleségével mu­tatkozni, nem mer a közelében maradni, nem mer a diadalaiban osztozkodni, mert fél, hogy megvetik és lenézik érte, hogy élősködőnek tartják, hogy olyannak nézik, a­ki a felesége dicsőségében sütkérezik. Én meg azért nem merek emberek közé menni, azért nem megyi­k sitanunk a német birodalmi sajtó burkolt ezérzásait s eleve állást kell foglalnunk a monarchiánk katonai köreiben esetleg mutatkozó hajlandóság vagy kísérlet el­len, a­mely a német katonai terhek nagy­mérvű emelését ürügyül akarná felhasz­nálni a mi katonai terheink fokozására. Több mint tiz esztendei keserves parla­menti és politikai küzdelem árán meg­oldottuk végre a katonai kérdést. Annak most hosszú időre nyugodnia kell. AZ UJSAO Kedd, 1913. április lj BELFÖLD. = Az osztrák miniszterelnök a királynál, Bécsből jelentik . A király tegnap délelőtt hosszabb kü­lönkihallgatáson fogadta Stürrigh gróf miniszter­­elnököt. = Az adótörvények. A hivatalos lap vasár­napi száma közli, hogy a király az adótörvények életbeléptetésének elhalasztásáról szóló törvényt szentesítette. Egyidejűleg közli a hivatalos lap a pénzügyminiszternek körrendeletét is az 1913. évi egyenes adók kivetése tárgyában. A rendelet sze­rint azok a körrendeletek, melyeket az új adó­törvény végrehajtása ügyében előzetesen a pénz­ügyminiszter kiadott, hatálukat vesztik. Egyben elrendeli a pénzügyminiszter a folyó évre az egyenes adók kivetését a régi eljárás alapján s részletes utasítást ad a pénzügyigazgatóságoknak az adó­kivetési előmunkálatokra és az adókivetésre vo­natkozólag.­­ A bírósági restancziák csökkentése. Az uj polgári perrendtartás legkésőbb 1914. évi szep­tember 1-én életbe lép. Hogy a bíróságoknak, különösen a Curia polgári szakosztályának nagy­mérvű hátraléka a minimumra csökkenjen, Balogh Jenő dr. igazságügyminiszter a szükséges szerve­zeti és eljárási intézkedések tárgyában mára szak­­tanácskozást hitt össze, a­melyen a Curia elnöke, másodelnöke és tanácselnöke, valamint a korona­ügyész tettek javaslatokat. Különösen három olyan indítvány került szóba, a­mely a Curia hátralékának apasztására alkalmasnak mutat­kozik. Az egyik a Curia bírói munkaerejének növelése és pedig számfeletti hirák kinevezése, vagy kiváló jel veled Pestre, azért fogok ebben a hitvány Kövesben nyomorultul eltengődni, mert el­vettem a szegény Marikát, a gazdasszonyomat. Mit csináljak vele. Elvinni nem tudom, itt­­hagyni nem akarom , pompázni vele nem le­het, szégyenkezni miatta nem szeretnék. El­temetem magamat miatta, mint a fiam el­temeti magát az ő nagyszerű asszonya miatt. Az asszony akkor is rossz, ha igen nagy, akkor is rossz, ha igen kicsi. Se királynő ne legyen, se szolgáló a magunkfajta embernek a hites­társa. A­ki nagyon fölmegy, éppen olyan rosz­­szul jár, mint a­ki nagyon leszáll. Igazi bol­dogság csak az egymáshoz illők közt terem meg. Úgy van az, hogy a­ki mindig fölfelé néz, az keresztülbukik minden kődarabon, a­ki min­dig lefelé néz, az egyre beüti a fejét a geren­dákba. Az öreg töltött mind a kettőnknek. Jó borvizes karczos mellett töltöttük az időt haj­nalig. Egyre kocczintgatva. Most megint össze­­ütöttük a poharainkat, s a vén doktor nagy kortyot nyelt. Hogy megnedvesítse a torkát a hosszú beszéd után. Aztán folytatta, mintha önmagával vitatkoznék ! — Nem lehet felnőtt, okos ember dolgába beleavatkozni. Tudom én azt jól. Mit mond­hatnék én olyat a fiamnak, a­mit ő maga ne gondolt volna végig ? Semmit. Mit mondhatna ő nekem, a­mit én már régen nem éreztem volna ? Semmit. A harmadik, a negyedik, az ötödik mindig csak komplikálja a helyzetet. Tudod, fiam, mindig úgy van, hogy az ember azt gondolja, hogy csak maga ismeri, maga tudja, maga látja a saját helyzete fonákságát. S a­míg így van a dolog, addig mindig remél­hető, hogy valahogy majd csak rendbe jön, kitisztul, elsimul. De a­mikor kiderül, hogy mások is tudják, mások is látják, hogy az em­berek beszélnek róla, hogy közszájon forog.

Next