Az Ujság, 1917. június (15. évfolyam, 139-164. szám)

1917-06-01 / 139. szám

­ néppolitika a trónon. Uralkodói programmnak nevezhető az a trónbeszéd, a­melylyel ő felsége ma az osztrák birodalmi gyűlés új ülésszakát megnyitotta. Nemcsak az, a­mi e programmban foglaltatik, de az­­, a­mi egész szerkezetében, hangjában és felfogásában megnyilatkozik, egészen új­szerű, a trónról eddig hallottaktól eltérő. Va­lami, szinte kézzelfoghatóan érezhető meleg­ség és közvetlenség árad ki belőle. Emberi hangokat hallunk, a melyek mindent megértő és megértő szívből fakadnak s oly szemek látá­sát tükrözik vissza, a melyek nem siklottak el személyek és dolgok fölött, hanem az élet mélységeibe pillantottak bele. Eleven kapcso­kat látunk benne, a­melyek a trón magassá­gában ülő uralkodót a legtermészetesebb, mert egyszerűen emberi érzésekkel fűzik a néphez. Egyéni stílus van e trónbeszédben ; egy fiatal, lelkes, modern gondolkodású s a mellett ta­pasztalatok által kiérett férfiú világnéz­ete rajzolódik elénk, a­kiben a népboldogutl esz­méje nem puszta frázis, nem hangzatos jelszó, de kötelességnek felismert életezés. Az az el­­érhetlen magasság, a­melyben a trónt eddig látni szoktuk, mintha egyszeriben eltűnt volna s odailleszkedett a néplélek szintjéhez, a szivek közvetlen közelségéhez. Ez az, a­mi a legmeg­­kapóbb, mert az uralkodó jellemét, modorát és szándékait kristálytisztán láttatja velünk, abban az egyszerűségben, a hogy ember em­berhez szól s az emberben a maga képét látja s a maga képében is csak az embert kívánja láttatni. A­mi az uralkodói programmnak belső fog­lalatát illeti, bennünket, a­kik a közvetlen osztrák belügyi kérdések kritikájától ezúttal tartózkodunk, az általános uralkodói és kor­mányzati szempontok ragadnak meg. A tör­­vényhűség, az igazi alkotmányosság szelleme dominálja az egész trónbeszédet, s a demo­kratikus felfogásnak oly kifejezetten korszerű ideológiája, mely az uralkodói programmot valódi néppolitikává avatja. A­hogy az érett és szabad népről beszél az uralkodó, a­hogy szabad nemzeti és kulturális fejlődésükben látja, az állam egységessége keretében, az állami élet és fejlődés biztosítékait, a valódi demokrác­ia szellemének megértéséről győz meg bennünket. Ez az uralkodó megértette korát és kész annak követelményeihez alkal­mazni kormányzatát. A demokráczia, a­mely­nek alapja a népszeretet, a népjogok tiszte­lete, a népérdekek védelme, feltétlen számíthat az uralkodóra, mint egyik leghatalmasabb té­nyezőjére az állami életnek. A demokrácziáról vallott e modern fel­fogásból önként folyik az a másik, ugyancsak jellegzetes uralkodói princzipium, mely a szo­­cziális érték rendkívül erős megnyilatkozásá­ban tárul elénk. Egy egész komplexuma a szo­­cziális kerdéseknek és reformoknak hirdeti a trónról a megvalósulás közeledtét, még­pedig nem általánosító ígéret és jelszó formájában, hanem megtervezett intézményekben és alko­tásokban, a­melyek a népjólét emelésére irá­nyulnak s megoldásra érett égető problémákat tolnak az állami feladatok homlokterébe. Nincs és nem lehet kétségünk benne, hogy minden osztályérdeken túl, pérttülekedések zavarásá­ból kikapcsolva, érvényesülni fog a királynak ez a határozottan kifejezett szocziális érzéke és felfogása a kormányzatban. S ez az, a­mi különösen biztató a demokratikus alapon ki­épülő igazi szocziálpolitika megvalósulására nézve. A változó kormányok változó politi­kájából kikapcsolódik a jövő szoc­iálpolitikájá­­ban a pártszempont, mert uralkodói programm alapján minden kormányra kötelező irányzatot jelent, melynek érvényesítésére megvan az erő is, az akarat is. A trónbeszéd hatalmas keretéből is ki­magaslik az az őszinte békehajlandóság, a­melyről már külügyminiszterünk nyilatko­zatai is tanúságot tettek. Békü­lékenység, en­­gesztelékenység sugárzik ki az uralkodó beszé­déből. Megérzik minden szaván, hogy közvet­len közelből látta és élte át a háború borzal­mait s hogy lelkében ezek a szörnyű látványok nem a harag és boszú, nem a gyűlölet és meg­torlás érzetét keltették, hanem azt a meg­győződést, hogy az emberszeretet és a kölcsönös megértés szellemével kell eltölteni a világot, hogy megszabaduljon az ultima ratio ember­­pusztító rettenetességétől. Nagy idők nagy tanulságait rögzíti meg az uralkodó trónbeszéde. Látjuk és érezzük, hogy ez a fejedelem megértette korát és bátor, elszánt lélekkel vonta le az egész vonalon e megértés konzekvencziáit. AZ ÚJSÁG Péntek, 1917. június . A háború mai képe. A harczterek általában csendesebbek. Keleten nem változott a helyzet. — Az olasz fronton tegnap javarészt esősz­tüzérharcz folyt. A­jel hát olasz clő­re­­törés hiúsult meg San Giovanninál. — A nyugati fronton Ciszérfharcz, vissza­vert angol előretörések és sikeres német vállalkozások. A keleti fronton a jelentések szerint az általános helyzet nem változott. Tehát a leg­utolsó napok jelentései alapján ott élénkebb tüzérségi és előtéri tevékenységet kell feltéte­leznünk-nagyobb akc­iók nélkül. Nem akarunk optimisták lenni, de úgy lát­juk, hogy Ludendorff kijelentésének volt némi visszahatása az orosz vezérkarra, vagy inkább az offenzívára uszító, Pétervárott ülő minisz­terekre. Azért mondjuk »inkább« az utób­biakra, mert hiszen a legnevesebb orosz vezé­rek nyilatkozataiból tudjuk, hogy ez idő szerint, a forrongó állapotok folytán meglazult fegyelem mellett ők hadseregüket offenzívára alkalmas­nak és képesnek nem tartották. Ezen a hiányon még a legjobb hadügyminiszter vagy vezér sem tud ilyen rövid idő alatt segíteni vagy változ­tatni, még akkor sem, ha idegen muníc­iós miniszter társaságában utazza be az egyes had­seregek frontjait és szigorú, széphangzású pa­rancsokkal kísérletezik. Még egyszer akarjuk hangoztatni, hogy nem rózsás optimizmus diktálja e sorokat. Egy gondolat, melynek a helyzet elbírálása tapasz­talati alapok alapján a szülőanyja, mely azon­ban nem zárja ki azt, hogy rövid időn belül meglepetésként a bemondott és várt támadás meginduljon. Ilyen meglepetéseket eleget megértünk már a háborúban ! * Az olasz rohamozó tömegek mégis csak pi­henni és erőt gyűjteni kényszerültek. A tegnap­előtti élénk harcrok Vodice és a Monte Santo között tehát nem jelentették a tizedik Isonzo­­csata harmadik fejezetének első jelenetét. Úgy látszik, hogy ezek Viktor Emánuel számára rendeződtek, mert Cadorna jelentéseiből meg­állapíthatjuk, hogy akkoriban ott járt csapatai körében. Tegnap csak ágyutűz volt az Isonzo-fron­­ton, melyet éjjel követett két olasz előretörés San Giovanninál, a Karszt legdélibb részén, a Hermada nyugati lejtőin. Ezt a két támadást a mieink könnyen visszaverték, Cadorna pedig megint mint a mi támadásainkat állítja be. Bizonyos japán módszerességet akar had­műveleteinek bebiztosítani Cadorna a jelen­téseiben. Tudjuk, hogy az orosz-japán háború­ban a japánok addig nem mozogtak nyert üt­közet után előre újabb támadásra, a­m­íg a nyert területet kellő módon meg nem erősítették, hátulsó összeköttetéseit rendbe nem hozták és lefogyott létszámukat fel nem töltötték. Ezt olvassuk most Cadorna jelentéseiben is egymás után. Ő is kiterjeszti állásait, azután vonalai­nak megerősítésén dolgozik, ha közbe a mi támadásaink meg nem zavarják benne ! Tegnapi jelentése után, melyben oly nagy garral hirdette, hogy most a zsákmány meg­számlálásával van elfoglalva, igazán azt hit­tük, hogy a felsorolt 36 ágyúhoz mai jelentésé­ben még jelenteni fog egynéhányat. Legalább is egynéhányat! Nem teszi ! Vagy annyi, hogy nem tudta megszámolni, vagy nincs már egy­általában jelenteni valója. Azt hiszszük, hogy nemcsak minket, de még inkább meglepi majd ez a dolog olasz ol­vasóit, kik várva várják már egyszer had­seregük döntő győzelmeit »­­ * A nyugati harcrtéren sem volt tegnap lé­nyeges esemény. Az Ypern és a Wytschaete hallásban az élénk tüzérségi tevékenység to­vább tartott. A Scarpe mentén, Monchy és Guemappe között az angolok próbálkoztak meg­lepően és több ízben előretörni, de a német vo­nalak szívós éberségén nem tudtak túltenni ravaszságaikkal. Az Ais­ne mentén, a Champagneban és a Maas keleti partján is élénk volt a tüzérharcz. Itt a francziák szenvedőlegesen viselkedtek. Német csapatok robbantottak és elfoglaltak franczia állásokat az Ai­sne déli partján, Aube­­rivenél pedig egy vállalkozásukból öt­ven fog­lyot hoztak vissza. * A mac­edón fronton az előtérben bolgár és német csapatok portyáznak sikerrel, a­mi az offenzívájába belefáradt Sarran­ -hadseregnek nem enged kellemes és nyugodt pihenést! Az orosz események. Keranszki munkában az orosz fittas'H szálláson. Berlin, május 31. (Saját tudósítónk táv­irata.) Az, Achtt­krblaU-nak jelentik az orosz határról. Az orosz főhadiszálláson Kerenszki elnöklésével fontos haditanács volt. A hadsereg szervezetének kérdését beszélték meg rajta. Az alapelv az volt, hogy az orosz hadsereget újra erőssé kell tenni, de nem annyira az offen­zív hadviselés, mint inkább Oroszország jövő­beli helyzetének szilárdsága érdekében. Különösen figyelemreméltó Kerenszkinek az a kijelentése, hogy Oroszország döntő té­nyezői a katonai szolgálati idejének megcsökken­­tését tervezik, s ezt a szándékukat a háború be­fejezése után nyomban meg is valósítják. Hang­súlyozta továbbá Kerenszki, hogy az orosz hadseregnek igazi néphadseregnek kell lennie, melyre az az egyetlen egy feladat háruljon, hogy az orosz földet és orosz szabadságot megvédelmezze. Soha többé nem lesz lehetséges az, hogy az orosz hadsereg idegen államokban a militarizmus fokozásának szolgáltasson ürü­gyéül. Hogy azonban idegen hódító­ vágyaknak ki ne legyen szolgáltatva Oroszország, már most erélyesent meg kell kezdeni az orosz ka­tonai védelem kiépítését. Alaposan megbeszélték azután a tanács­kozáson a katonai offenzíva megkezdésének kér­dését A különböző hadseregek parancsnokai nagyobbszabású offenzív vállalkozásokat sür­gettek, a katonák hadseregbizottsá­ga­inak vá­lasztmánya azonban tiltakozott minden tám­adó szándék ellen. Az orosz lapok híreiből, különö­sen a Pravdá­éból megállapítható, hogy az oro­szok tevékenysége a fronton legközelebb föléled, hogy a szövetségeseknek legalább a jó szándé­kot megmutassák. Terjedelmesebb tehermente­sítő offenzívára azonban senki sem számít az orosz fronton. Végül az orosz tábornoki karban is nagy takarítást rendeztek. Lukovszkij, Szankjevics, Mihnevics és Bamakov tábornokot nyuga­lomba küldték. Lenin agitál. Malmö, május­­31. (Saját tudósítónk táv­irata.) A legjelentősebb forradalmi agitátorok az utóbbi napokban a tevékenységüket Péter­várról vidékre helyezték át. Lenin, az agitátor, gárdájával különböző kormányzóságokba láto­gatott el és szította az ellenállást a koalicziós kormánynyal szemben. Lenin fáradhatatlanul dolgozik a koalicziós kormány megbuktatásán. Moszkvában nagy lelkesedéssel fogadták. Oroszország titkos szövetségi szerződései. Berlin, május 31. A radikális lapok külön­böző pétervári forrás nyomán számot adnak arról az aggodalomról, a­melylyel az ideiglenes kormány néhány tagja a munkások és katonák tanácsának azt a követelését fogadta, hogy a titkos szövetségi szerződéseket közzétegyék. E források szerint Miljukov rövid idővel vissza­vonulása előtt kijelentette, hogy e szerződések nyilvánosságra hozása végzetes hatású lesz. Plehanov, Miljukov utódja szintén kijelentette a dumában, hogy a titkos szerződések közzé­tétele teljesen átalakítaná Oroszország közvé­leményét és egészen új politikai konstellácziót teremtene. Mindebből könnyen lehet arra kö­vetkeztetni, hogy e szerződések nem Orosz­ország valódi érdekeinek figyelembe vevésével készültek, hanem más­ hatalom érdekeit szolgál.

Next