Az Ujság, 1918. szeptember (16. évfolyam, 204-228. szám)

1918-09-01 / 204. szám

s­ kát adtak Oroszországnak gőzhengere kiépí­­tésére. Oro szerződést kötöttek Belgiumm­al, hogy a némettel szemben védje őket mint seínséges, őket­ pedig engedje át In­int szövet­­ségére. Siirtottak, lazítottak, orgyilkosságokat fedeztek és Cecil úr szerint addig nem állnak szóba Nemetországgal, míg az töredelmesen be nem vallja és meg nem­ bánja bűneit. Mik azok a bűnök ? A német militáriumust meg­előzte és rákényszerítette a németekre a ten­­gerek angol rabsága, a francziák révűneke­­vágya, az olaszok páfiszlávifoim­ma és az ola­szok ifrédentizálusa. Ha szabad a tenger, Né­metországnak soh­asem kellett volna flottát fejleszteni, az angoléh­oz arányosítva. Ha Franc­iaország nem akar rováncsiéot, s en­nek szolgálatára föl nem­ bérli a rengeteg orosz birodalmat, sohasem­ kellett volna ak­korára fejleszteni katonaságot és annak föl­szerelését­. Ha nem konspirálnak Belgium­­mal, sohasem kellett volna a belga semleges­ségét megsérteniük. S h­a keblükre nem ölelik az olász árulót és a román szerződésszegőt, akkor volna joguk adni a bírót s Ítéletet mon­dani a semlegesség megsértéséről. De így ? A német Szabaduljon a nagynémetektől, — ez azt jelenti, szolgáltassa ki császárját,­­, ki minden, éseak néni nagynéniét. A német ismerje el a jogot s tagadja még a hatal­mat; — ez azt jelenti, hogy a német szol­gáltassa ki magát az enténté hatalmának. A német ismerje el s bánja, még bűneit, — ez azt jelenti, szolgáltassa ki önmagát a tör­ténelem méretétének. Szétzúzni, tehetet­lenné tenni és végül önmagáról lemondatni a németet, — ezt az iszonyatot, ezt az em­bertelenséget, ezt a ne­vetni való lehetetlen­ségét öltöztetik odaát kenet és emberszerető formulákba, a­hogy a hittérítőikkel kezdet­ték meg rabszolgakereskedést. Mire való ez a sok hazugság ? Mondják meg a sem­legeseknek az igazságot ! a­míg kikaptak, féltek békét kötni, mert nem tudtak volna népeiknek beszámolni a veszteségge­ zárult háborús üzletről, most pedig nem akarnak békét, mert azt hiszik, a szerencse véglege­sen nekik kedvez s igy a veszett fejsze még mindig megkerül­t egészében. Jó üzletet csapni a vérből és örökké jónak u­gtatani az üzletét a veszedelmes kortkurrens letöré­sével, ez az igazi hadi czéljuk s még annyi moralitásuk sincs, mint a nagynémeteknek, a kiket akarnak irtani, mert ezek leg­alább nem szégyellik, a mit akaroM^. AZ ÚJSÁG Vasárnap, MIS. Mep'femW I. A politika hirei. Minisztertanács. Ma délelőtt lv-töl VIII-ig­­, miniztárelnökségi palotában minisztertanács volt, a melyen We­­kerle Sándor dr. mintiszterelnök elnöklete alatt Tórh Gusztáv igazságügyi mi­niszter kivételével a kormánynak valamennyi tagja, részt vett. A minisztertanács folyó ügyekkel foglalkozott, és fél két órakor ért véget. A jegyzőkönyvet Joa­­novich Pál helyettes államtitkár vezette. A t­isaárok twintsszerelnet* Budaspesten. Hussarck báró osztrák miniszterelnök tit­kára, Khuenburg gróf társaságában ma reggel Budapestre érkezett. Az osztrák miniszterelnök Budapesten tárgyalásokat folytat Wekerle Sándor miniszterelnökkel az Ausztriával kö­zösen intézendő ügyekben. Hussarek báró ma délután felkereste a mi­niszterelnöki palotában Wekerle Sándor mi­niszterelnököt. A két kormányelnök a külpoli­tikai helyzettel és a delegácziókkal kapcsolatos kérdéskét beszélte meg. Hussarek báró a ma éjjeli vonattal visszautazott Bécsbe. Ssrk­otics István báró a Ellinisfer d­e Sisoksién. Sarkotics István báró vezérezredes, Bosznia és Hera­egovina tartományi főnöke tegnap óta Budapesten időzik. Sarkotics István báró ma meglátogatta Wekerle Sándor miniszterelnököt, a­kivel hosszabban tanácskozott. Sarkotics hol­nap utazik Szerajevóba. A báni válság. Zágrábból jelentik: Mihalovich Antal bá.A, a­ki pénteken különkihallgatáson volt ő felsé­génél, a mai napot is Bécsben töltötte. A válság megoldása elé a horvát politikai körökben a legnagyobb érdeklődéssel tekintenek, mert ál­talános meggyőződés szerint ettől függ a hor­vátországi politikai viszonyoknak a közel­jö­vőben való alakulása. A horvát-szerb koalíc­ió, mely a száborban a többségi pártot képezi, a válság megoldása után teljes értekezletet, fog tartani, hogy a jövőben követendő Politikája felett határozzon. A lengyel kérdésről­ Madarassy-Beck Gyula báró országgyűlési képviselő nagy érdekességű tanulmányt írt, a lengyel kérdésbről, a­melyben felhívja a köz­vélemény figyelmét Magyarország ama vitális érdekeire, a­melyeket a kérdés küszöbön álló megoldása érint és ez érdekek védelmében a leghatározottabban állást foglal az osztrák-len­­gyel megoldással szemben. — Magyaros­ág szempontjából — írja Madarasay- Beck báró — az Ausztriával szemben fennálló viszonylat­ban föltétlenül ragaszkodni kell a dualisztikus és paritásos alaphoz. Az első kérdés tehát, hogy Magyarország szem­pontjából ez a kérdés hogyan oldható meg. Kedvezően sehogyan. Mert egy Galicziával egyesített független Len­gyelországnak a monarchiával való perszonális unióba lépése csak három módon képzelhető el. Az érdek, hogy Magyarország, a megkisebbitett Ausztria és Léfiterel­­ország fö­lön-külön volna unióban. Ezzel a légszükítés a dualizmus és pirítás, a­mi Magyarországnak a kism­ar m­onarti kisbért igen sulyok és elfogadha­tlan V­ M.sekélye- Zést jelentené. A másik megoldás az, hogy a­ jelenlegi oszt­rák-magyar monarchia* lép perszonális, unióban Len­it­­­elorszzággal. A megoldás teljesen elfogadhatatlan, így Magyarország felét képezné csak a monarchia felének, a függetlenségnek sokkal kevesebb attribútuméval, mint, az új Lengyelország, egy olyan capitis diminutio, a­melyet ebben az országban sen­ki se iől fogadhatna el. A harmadik lehetőség az, hogy a megkis­­bbített Ausztria lép szoro­sabb viszonyba Lengyelországgá­ és ezzel a kettős állam­mal létesíttetnék Magyarország belekapcsolódása a mon­archiáké , esetleg a bosnyák- és dalmát kérdés magyar naeg­­áldájával, s ez a subdik­tu­rztikusnak mondott megoldás Ma­gyarország szempontjából relative az egyetlen, a­mely­ről komolyan beszélni lehet. Ez is azonban olyan, a­­mely­­nél az osztrák-lengyel -k­b 40 millióval szemben a millió lakossággal bíró Magyarország súlyában és jelent­őségében annyit veszítene, hogy ezt is hazánk szempontjából egye­nesen capitis diminutiónek kellene tekinteni. —­ Nézzük meg most, mi volna ennek az új perszo­nális unióban lévő, lényegében hármas monarchiának , minden valószínűség szerint várható karaktere belpoli­tikai és külpolitikai szempontból. Kikerekített számok­ban a három, közös dinasztia alatt egyesített országnak egyenként körülbelül 20—20 millió volna a lakosa. A nem­zetiségi kérdés szempontjából a helyzet az új Lengyel­­or­szágban volna a legkedvezőbb, a­hol 74—76®,,-ra tehető a lengyelajku lakosság száma* -3—-2l°n-ra a többi szem­­zetiségre. A megkisebbí­tett tulajdonképpeni Ausztriában a lengyeleknek és ruténeknek kivonulása után is különö­sen az osztrák-n­émet szoczialisták magatartása következ­tében a ném­et többség igen bizonytalan volna. Magyar­­országon, a­mi a nyelvi megoszlást, illeti, a magyar lakos­ság abszolút többsége —­­ természetesen Horvátországot is beleértve — csak egy vagy két százalékkal haladja meg. Ha a lengyel, aránylagosan igen erős nemzetiségi többség­nek számarányához hozzászámítjuk még az újonnan meg­alakított államnak erős nemzeti önérzetét és energiáját, kétségtelen tény, hogy a nagy belső politikának irányítá­­sában a lengyel befolyás hatalmas erővel fog érvényesülni. A lengyelek az osztrák-lengyel megoldás érdekében erősen szeretik hangsúlyozni azt, hogy ők tulajdonképpen nem számítandók a Szlávok közé és hogy a lengyel nezezetnek ösüsik ellensége az orossó, vagyis a szlávság. Már pediig a háború alatt bőségesen meggyőződhettünk arról, hogy daczára a lengyelek dédelgetősének, az ausztrofil tenden­­cziák Orosz-Lengyelországban semmiféle hódítást nem tettek, ellenben igenis nemcsak Orosz-Lengyelországban, de még Gali­ziában is egy igen erős russzofilizmus minden megnyilatkozásával kellett tal­álhoz butik. De még ha az orosz ellentét meg is volna,ez nem jelent ellentétet a szláv­­ság többi­ részével. -" A csehek hazaáruló prágai rezolucziójánál a lengyel klub igen kiváló tagjai résztvettek és ha a klubból ki is léptek, maga a lengyel klub sem a rezolucziót, sem volt tagjainak eljárását meg nem bélyegezte. Világos mind­ezekből legalább annyi, hogy a lengyelség a maga nemzeti tendencziái szempontjától közelebb áll a monarchia szláv elemeihez, mint akár az osztrák-németekhez, akár a ma­­gyarsághoz. Ilyen körülmények között a hármas mon­archiában a független nagy Lengyelország szláv erőjének . A­mikor lefekvés előtt kezet szokott csó­kolni anyjának, szeme mindig ráesett aláza­tosan anyja fehér és puha és szelíd kezére. És olyankor lefekvés előtt sokat gondolkozott azon, hogy ilyesmit, ilyen fehéret, jót, kedve­set, szelídet, szemnek tetszőt ő sohasem látott mást az életében, legfeljebb ha valami felhő félén megakadt a szeme, kis elnyúló fellegen — az emberek felett, a házak felett, minden felett. Aztán félálomban ilyenkor az a gondo­lata jött, hogy most olyan minden, mintha ez a Szelíd fehér kéz megnőne, elnyúlnék, meg­nagyobbodnék és elkezdene lebegni, utazni véle egy végtelen semmiségben, mint egy nagy puha felleg egy parányi porszemmel a hátán » vinné, elvinné, sehová, mindenhová, mig csak az álom sötét köpönyegje rá nem terül és be nem takarja. Ilyenkor nyugodt éjszakája volt és a fényes reggél' mosolygása költötte fel. . .■ i ;• ti volt s az évek nemhogy el­törölték volna, hanem mindinkább belövési­ék emlékezetébe. Azt az estét. A sárga ernyővel letakart lámpa égett csak az ágy mellett. Anyja, már akkor hetek óta feküdt mozdulatlanul a párnái közt. Ő neki naponta, kétszer szabad volt bemenni hozzá. De ezen a napon késő este harmadszor hívták az anyja, szobájába. A Sárga lámpa sárga fényében leült, az ágy szélére. A Selyemtakarón egy végtelenül lesoványodott kar és kéz tapogatózott a keze után. Anyja lecsukott szemmel feküdt mélyen bent a díszes súlyos párnában. Megfogta a kezét, olyan volt, mintha forró Csontok présel­nék az ujjait. S egyszerre ijedten látta, a­mit az utolsó napok elfogultságában nem vett é­szre, azt a szörnyűséges elvitézl’Vaat­­t tökéletes lerongyolódását ennek a drága arcz­nak, a keskeny kis orr ijesztő vékonnyá sor­vadását, az élő száj elapadását, a puha áll meg­­szögletesedését, a homlok fénylő pergamenjét. Reszketni kezdett. Ekkor anyja felnyitotta szemét. Ránézett. Kutatva, idegenül előbb, de aztán a homályos kék bimbói a tü­nedező életnek lassan megtel­tek fénynyel és mosolygással. A régi szemek voltak azok újra. •— Kicsi fiam — mondta a beteg kis­asszony nagy fiának, a­ki olyan közel hajolt hozzá, hogy anyjának forró lehéllete megérin­tette és végigsimogatta arczát. A boldog és nyugodt mosolygása azonban olyan rövid életű volt, mint egy elsuhanó ma­dár árnyéka a vizen. Helyette félénkség és aggódás nyilallott által az arczán és forró vad erőlködés, kifejezni valamit, valami nagyot és utolsót, egy végső és egyetlen gondolatot. Érezte, hogy a forró csontujjak szorítása megkeményszik az ujjai körül. Egészen közel hajolt, hogy jól hallhasson. — Vigyázz ... Vigyázz az édes­apádra ... kicsi fiam . . . Azután a lázas szorítás a kezén lassan meg­enyhült. A kék mécsesek a pergamenarez m­é­ Ivében kialudtak. B­ ' l né! volt hangosan sírnia. Az öko­nsisok nyomasztó kábulatából magához térten egy szörnyű felelősség terhét érezte magára súlyosodni. Tehát most ő ... Hogyan gondolta ezt szegény, a­ki elment ? Várt, félénken, idegesen, tudta, hogy egy súlyos és szomorú harczba kell indulnia és fegyver nincsen a kezében. De egyelőre nem történt semmi. A nagy gazdag b­ánba hallgatás és komolyság költö­zött. Egy súlyos, szomorú árnyék, mely el­borított mindent. Ráhanyatlott apjára is és hosszú hónapokra mintha megbénította volna, lekötötte volna csöndes estékre a csöndes házba, a­hol egy halott hideg, messziről előnyúló em­léke lépkedett a néma éjszakában. Kezdett megnyugodni és mindinkább kö­zelebb érezte magát apjához, a ki a hosszú estéket vele átbeszélgette, átsétálgatta. — Igy — gondolta — így kedvesem, apám, édes jó apám látod, ilyennek kell lenni. S komoly, még nem is húszesztendős szeme beczéző gyengédséggel húzogatta végig elége­dettsége melegjét apja szép, árnyékos, fáradt arczán.* Talán egy félév sem telt belé és akkor bekövetkezett. Minden átfordult csöndesen a régi mederbe, úgy a­hogyan egy óriási kerék hangtalanul, de ellenállhatatlan erővel át­­hanyatlik a­ kemény biztonságos útról a, re­csegő sárba. A különbség csak annyi volt, hogy most már apja neki mondta esténként félig igazolásul, félig vigasztalásul : , — Megyek egy kicsit a klubba, fiam. Már túlkerült sorompóján az életnek és tudta, mit jelentenek a­ pesti nagy és izzó éj­szakába való mohó beletű­nések. Kártya, zene, hők, füstös fülledt tánczos áruházai csókok­nak, sóhajóknak, csupasz karoknak és meztel­en éhségeknek. Mindez összetorlódott, egybefonó­dott, fel-alá hullámztot virrasztó szemei előtt, a­mint az éjszakában gondolatai elvitték apja után és képtelen volt ezeket a verejtékes keser­ves képeket magától távol tolni. — Mit tegyek ? Mit kell tennem ? — Jó lett volna valakitől fél életet várhatni a kérdésekre. De éjszakáiban­­ a sötétség egyre hüvö­,­sebb lett .

Next