Az Ujság, 1919. november (17. évfolyam, 143-167. szám)
1919-11-08 / 149. szám
2 AZ ÚJSÁG Szombat, 1919 november 8. Horthy Miklósnál. — Alz Újság kiküldött munkatársától. — Október 20-án Siófokra vitt az autóm. [Ugyanaz nap délben szives volt fogadni 'Horthy Miklós a Bélaváry-út 4-es szám alatti villában berendezett hadiszállásán. Felkér--, sem, nyilatkozzék Az Újság részére a nemzeti hadsereggel kapcsolatos aktuális kérdésekről. Több mint két hete, hogy alább közölt szavai elhangzottak az ajkáról, Horthy azóta Budapesten járt ismételten, a helyzet is változott, mégis úgy vélem, a két hét patinája csak értékesebbé teszi nyilatkozatát. — Tudom, — mondotta, miközben a szoba sarkában levő asztalhoz ültünk —, hogy Budapesten feszült a hangulat. Ennek a fesziítségnek a legtöbb embernél a rofsz lentiismeret az oka. Hogy mi lesz, ha a fővárosba bevonulunk, az nem tőlem, hanem a lakosságtól függ. Ha Budapesten rendet és fegyelmet találunk, — amit föltétlenül megkövetelek — senkinek sem lesz bántódása. Legkevésbé a félrevezetett munkásságnak. Tüzetesen tanulmányozom a munkáskérdést, hogy annál simábban legyen megoldható. Ebben a nagyfontosságú ügyben összeköttetésbenvagyok a kortaanynyal. — Élelmiszereket gyűjtök, azokat magunkkal visszük Budapestre, hogy a főváros lakosságát átsegítsük a kresen. Hangsúlyozom, és ezt mindenki jól értse meg ,— hogy a vörös uralomnak bárminemű fellángolását vérbefojtom. Aki izgatni, lázi-ítani próbál, az eljátszotta életét. Kegyetlenül lesújtok mindazokra, akik a katonaság körében bujtogatni merészelnének. Nem passzióból állok a helyemen, a bizalom állított a posztomra, s most az én vádjamra nehezedik a felelősség. Ezt vállaltam s annak meg is fogok felelni. — Igaztalan vádak érték a nemzeti hadsereget, pedig ez a katonai erő a sír szélén fogta meg az országot. Ma már nem fontos, hogy mit beszéltek rólunk. Én már akkoriban is jól múlattam ezeken a hamis lővéken. Nem törődöm senkivel és semmiével, megyek a magam utján előre s erről az útról senki sem lesz képes eltéríteni. *Megvan az erőm, ahhoz, hogy mindenütt abszolút ura legyek a helyzetnek. — Igazié, kegyelmes uram, hogy büntetni akarja fi a budapesti sajtót ? — A sajtóval kapcsolatos tennivaló nem az én dolgom. Én csak azt tudom, hogy a nép rogészete az, hogy aki bűnös, az bűnhődjék. Ahogyan nemtűrök semmiféle semmi osztást a hadseregemben, izgatást a nép között, ugyanúgy nem tűrhető ilyen három destruktív munka a sajtóban sem. akikben intelligens ember kell, hogy híve legyen a gondolat- és sajtószabadságnak. De csak a becsületes sajtó tűrhető meg. Amnelyik sajtó hazája és nemzete ellen tör, máz nem becsületes sajtó. Nem szabad megengedni, hogy a sajtóban olyanok ellen izgassanak, akik csak jót akarnak a nemzetnek. Székesfehérvárott már megmondottam, most is mondom, hogy a sajtónak egyik része volt az oka a bomlásnak. Ma minden másképpen volna, ha ezek a sajtóorgánumok egy évvel ezelőtt nem járulnak hozzá izgatásukkal a hadsereg szétzüllesztéséhez. Egyik-másik lap ma sem akar okulni. Még most is piszkos elemek dolgoznak a sajtóban, és sarat hánynak a nemzeti hadseregre is. Pedig magának a sajtáinak érdeke, hogy bizonyos magas nívón álljon s ne a piszokban kotorásszon. — Lesz?e czegzura, kegyelmes uram, ha a románok kivonulnak' — Ez a kormány dolga. Természetesen kivédekeznünk kell, mert ellenségünk bőven van itt bent az országban is, főleg Budapesten. A cenzúra— ismétlem — a kormány dolga, de gondoskodni fogok róla, hogy a katonai ügyeket illetőleg felülbírálatnak legyen helye. — Mondhatna-e valamit, kegyelmes uram, a nemzeti hadsereg fegyelméről ? — Hadseregemben a legpéldásabb fegyelem van. Itt mindenki — az első tiszttől az utolsó közkatonáig — a legnagyobb megtiszteltetésnek tartja, hogy tagja lehet a magyar nemzeti hadseregnek, mert át van hatva attól a gondolattól, hogy honmentő munkába fogott. Nemcsak a legnagyobb fegyelem, de a legnagyobb lelkesedés van a hadseregben. Minden egyes katonát testvérünknek tekintünk és megfelelő bánásmódban részesítünk. Nem büntetünk, aki nem odavaló, vagy nincs áthatva attól, hogy mi a kötelessége, eltávolítjuk a hadseregből. Ez a legnagyobb büntetés. — Milyen nagy a nemzeti hadsereg ! — kérdeztem. — Számszerűleg nem nyilatkozom. A hadsereg létszámát az entente-bizottsággal együtt állapítottuk meg s a megállapított keretet túl nem lépjük. Minden fegyvernem a szükséges arányban van képviselve a hadseregben. — Mi igaz a nemzeti hadsereg állitólagos kegyetlenkedéseiről ? —■ Bizonyos elemek gyűlöletessé akarták tenni a nemzeti hadsereget. A külföldi sajtó tele volt hamis hírekkel, fehér terroról szóló tudósításokkal. Ezt azonban sem Lloyd George, sem Clémenceau nem hitték el; csupán Budapest adott hitelt ezeknek a gyalázatos ferdítéseknek." Szükséges volt, hogy az entente-nak egy zsidó tisztje jöjjön ide s ő cáfolja meg a rut rágalmakat. „ — Megoldhatónak tartja, kegyelmes uram, a munkásproblémát ! Természetesen. Élelmet gyűjtünk, amennyit csak lehet. A külföldről is kapunk egyet-mást. Munkaalkalmak szerzése egyike legfőbb törekvéseinknek, de egyúttal türelmet várunk a munkásságtól. A munkásoknak be kell látniuk, hogy ennek a rettenetes összeomlásnak ők voltak a főokozói. Mert, ha nem tolták volna néhány perverz rablógyilkos szekerét, nem jutottunk volna ide. Meg kell nekik is tanulniok a szenvedést, de amennyire lehet, segítünk rajtuk. Teszünk róla, hogy legyen ennivalójuk. Nem fognak ugyan kaviárt enni a Ritzben, nehéz lesz télen a helyzet,de valahogy csak átvergődünk a krízisen. Bárki ül a kormány rúdjához, márólholnapra nem tud itt paradicsomi állapotokat teremteni. Pontosan én sem mondhatom meg, mennyi élelmet gyűjthetek össze. A munka serényen folyik és remélem, hogy tudok annyi élelmet vinni Budapestre, hogy a katasztrófát elhárítsuk. — Mik a szórakozásai, kegyelmes uram ? — kérdeztem végül. — A munka. Még magánleveleimet sincs időm elolvasni. Dolgozom, ahogyan azt éveken át az Adrián megszoktam. Évek óta nem tudom, mi a szórakozás. Ahogyan azelőtt minden percem a flottámé volt, ma ugyanúgy minden időmet a nemzeti hadseregnek szentelem. Zsongás hallatszott be a szomszéd teremből. Futárok érkeztek, referensek gyülekeztek Magasházy László hadsegéd irodájában. Sietnem kellett, hogy mielőbb sorra kerüljenek. Horthy Miklós lebilincselő kedvességgel nyújtotta felém a kezét. — Híven írja meg, amit mondottam, — szólt s megszorította a kezemet — mert súlyt helyezek minden szavamra. Ez az egyetlen rossz szokásom. Bagyó János dr. _ Tényleges lisztek a waris nadseregben. IStPeresserií cepsdes vidassijfiánsait. — akár Jüss&Efc nem bSesösöüt.J — Az Újság tudósítójától. — Általában sokat foglalkoznak most azzal a kérdéssel, hogy milyen szerepe volt az aktív tisztikarnak a proletárdiktatúrában ? Vannak, akik megvádolják a tényleges tiszteket azzal, hogy buzgó szolgálataikkal hozzájárultak a bosoviki rémuralom meghosszabbításához. A letartóztatásban lévő Stromfeld Aurél vezérkari ezredes, a vörös vezérkar volt főnöke, most védője, Darvas János dr. útján Az Újsághoz fordult, hogy adjunk helyet egy nyilatkozatának, melyben tisztázni óhajtja az aktív tisztikar szereplését a proletárdiktatúra altt. Stromfeld ezredes kijelenti, hogy saját védelmével, saját működésével nem kíván foglalkozni, mert tetteinek ítéletét nem a nyilvánosságra, hanem a független magyar bírákra bízza. De azt már most kötelességének ismeri, hogy bajtársait megvédelnezze a támadások ellen. Stromfeld ezredes ezeket mondja: — Nem a magam érdekében, hanem annak az ezer és ezer bajtársamnak érdekében, akik a vörös hadseregben szolgáltak, tartom szükségesnek, hogy a súlyos vádak ellen felemeljem tiltó szavamat. Ezer és ezer bajtársam szolgált legjobb tudása szerint a legrettenetesebb viszonyok között és igyekezett minden erejét latba vetve, ott, ahová a kegyetlen sors állította, a proletárdiktatúra borzalmát megfékezni és amennyire csak lehetett, megakadályozni. Mennyi kínnal lett volna több, mennyivel több gyötrelmet kellett volna elviselni, ha _ a tényleges tisztek összessége félreáll és az ő jellemük helyett Szamuely-kreatúrák töltötték volna be a parancsnoki szerepeket. Teljesen téves az, amit most annyian hangoztatnak, hogy a vörös hadsereg a tényleges tisztek, de főképpen néhány vezérkari tiszt közreműködésének köszönhette létét. Egész határozottan megállapítható, hogy ezt a hadsereget a népbiztosok állították fel. A megszervezésre és a vezető helyekre akadt volna elég Oroszországból hazakerült és már tapasztalatokkal rendelkező bolseviki kalandor. Ezek azonban kellő szaktudás hiányában nem a külellenség ellen vezették volna a hadsereget, hanem olcsó babérokra vadászva, kizárólag a terrorisztikus czélokra használták volna azt fel, irtva és pusztítva a „burzsujt“ és orosz mintára a tényleges tisztikart is. Hogy ez a czél lebegett a diktatúra legvéresebb vezetői előtt, arra elég bizonyíték felett rendelkezünk. A képzelet megborzad, ha erre az eshetőségre gondolunk. A fékező, rendfentartó, fegyelmet követelő vezetők helyén a legvadabbak. Mi lett volna ebben a szerencsétlen országban ! Csak az, aki ezeket a szomorú hónapokat végigélte mint szolgálatot teljesítő tiszt, az tudja, mit szenvedett az egyes tiszt és a tisztikar mint egység a proletárdiktatúra alatt és tudja értékelni, hogy mi tett — legyalázva, mindenétől megfosztva — a haza és a polgárai érdekében minden önzetlenül szolgáló tiszt és az egész tényleges tisztikar együtt! Meg vagyok győződve arról, hogy az, aki ezeket a sorokat olvassa, azt fogja érezni, hogy hálának és elismerésnek kell a tényleges tisztikar felé szállnia ma és mindenkor azért, hogy az igazi megpróbáltatás napjai nem vittek valamennyiünket végromlásba. Ez az ő működésüknek köszönhető. S most még csak hozzád van néhány szavam, aktív tisztbajtársam ! Ötvenkét hónapot küzdöttünk a világháborúban. Statisztikailag bebizonyult, hogy négy aktív tiszt közül egy elesett, egy megrokkant és minden aktív tisztre átlag egy sebesülés esik. S mégis, mikor hazajöttél, rendfokozatodat levágták, téged nap-nap után a hátsó országban meghúzódott férgek megtépáztak, meggyaláztak. A forradalmak alatt ismét dolgoztál önzetlenül az ország érdekében s ezért harag és elkeseredés száll feléd azok részéről, kik egy varrótű lyukában is meghúzódtak és reszkettek, mikor te az életedet tetted ismét kockára. És mégis tudom, hogy te nem csüggedtél el és dolgozol most is. Ne is csüggedj, dolgozz, munkálkodj, úgy mint eddig! Mert amint nagyon jól tudod, hogy a világháború elvesztésétek nem mi vagyunk az okai, úgy ma is tudjuk, hogy mi az adott esetben a legjobban igyekeztünk segíteni hazánkon és embertársainkon. Járj felemelt fővel az utczán. Remélj, dolgozz egy szebb jövő hitében hazádért. És akkor meglesz, úgy mint eddig is, jutalmad a lelked kengerében. Te kívülről oly szegény, bensődben oly gazdag tényleges tisztbajtársam! Hazai Kereskedelmi r.-t-nál IV., Magyar-utcza 3