Az Ujság, 1919. november (17. évfolyam, 143-167. szám)

1919-11-19 / 158. szám

ROVÁS: Búcsúztassuk Friedrich Istvánt! Nem merjük. Félve tekintünk körül: valóban ment ? Ha igen, nem azért ment-e, hogy jöj­jön! Friedrich István igen gyakorlott le­­m­ondó. Három hónap alatt immár harmad­szor mond le. Három kabinet vállalkozott, s mindegyik Friedrich-kabinet volt, s igazság­talanság lenne ezt az ő lemondó m­aradandó­­ságát személyes szívósságának, a hatalomhoz való ragaszkodásának tulajdonítani. Hiába akarna maradni, ha nem volna mibe kapasz­kodni. Ö igazán nem az a hatalom, a­mely­hez a szolgalelkű­ség tapadna. Ö csak azért hatalom, mert tapadnak hozzá. Tessék szidni, tessék gyűlölni, — de Friedrich István nép­szerű és hívei önmagáért szeretik s valóban törekvésük szimbólumát látják benne. És szépnek és méltónak találjuk, hogy ez a ra­gaszkodás és népszerűség túlkiséri a hatalom küszöbén. — Taktika is van, mondotta a tegnapi konferenczián az egyik kereszténypárti poli­­­­tikus, védekezvén ezzel az ententetal való szembeszállás vádja ellen. Valóban és sajnos, taktika is van s nem egyszer utaltunk erre mi, hogy a mi politikájukban érthetetlen és közveszélyes, az nem igazi czéljuk, csak tak­tikájuk. Van taktika, de h­iggjék el, ezzel el van ismerve, hogy van rossz taktika is. Az entente augusztusban követelte a konczent­­rácziós kabinetet s a taktika tette, hogy csak most kapta meg. A taktika tehát nem változta­tott semmit, csak időt nyert. Három hónappal tett bennünket szegényebbé, három hónappal tolta ki munkátlanságunkat, száműzött vol­tunkat és megszállottságunkat. Más eredmé­nye e taktikának eddig nincs, és kérdés, azaz nem kérdés: lenne-e eredményesebb, ha to­vább folytatnák. Igazság, igazság: taktika is van, de olykor, például most, az is taktika, ha nincs taktika. : . Nem a mi kenyerünk a mások kiokta­tása. A magunk lelkiismerete szerint meg­tiltjuk magunknak az úgynevezett szókimon­dást a román megszállás viselt dolgairól. Budapesten megszűnt, de néhány kilomé­terre odébb még megvan. Magyar népek, javak sokasága még a kezükben van. S azon is túl — Erdély magyarsága állandó túsz a románok kezében. Lelkiismeret kérdése ez, nem szókimondásé. Lelketlenség, a biztos menedéken nem törődni azokkal, a­kik még nincsenek biztonságban. Azonfelül férfiat­­lan vonás is. Ügyünket a románokkal méltó fórum elé kell vinnünk. Semmit el nem hall­gatni, semmit veszni nem engedni. De téve és szólva, nem pedig köpködve és nyelvet öl­­tögetve. Úgy véljük, erre ügyelhetne a kor­mány sajtófőnöke is. aLapunk mai száma 8 oldal. l.áf» M m \ Egyes példány áraiul® fillér. . ., * Budapest, 1919.______________________XVII. évnyittu, _______Szerda, november 19. Előfizetési árak: SZERKESZTŐSÉG* 31-1 m mm m­ m ' i#® SSSUKSSES Syötr.: srr: tm 3 mT jjfkg íSti* SP ■ . ■ f'Jfe Jjw |®4 fel Mák Budapest, Rákóczi-út 54. az. Hl | Telefon: József 16-26, Jdzae!133-56 — Jif Wa­ll. V Y i 1OKKIADÓHIVATAL: SKYrSWSSrS. *» n m m Budapest.Erzsébet­ körut43. Huszár vagy apponyi? Huszár Károlyt akarja a keresztény biok miniszterelnöknek. Értjük ezt a biok pártszempontjából s magában véve rokonszenves nekünk orszá­gos szempontból. Mert Huszár Károly az a politikus, a­kinek működéséből és nyilatko­zataiból igazán megértjük, mi az a keresz­tény kurzus. Az eszmét szolgálja, az országot erősíti és senki és semmi ellen nem vét. Jó­­lelkű, korrekt magatartása, szerény, rokon­szenves és határozott, karakteres. Ha már megvolna alkotmányos rendünk s az alkotmányos többség miniszterelnököt állíthatna, mi, ennek a többségnek az ellen­őrző ellenzéke, tisztelettel mondanék: jó vá­lasztás. Ma azonban adva van a feladat. Olyan miniszterelnök kell, a­kit az összes pártok iktatnak be, nem olyan, a­kit a többség. Igazuk van-e a pártoknak, mikor Huszár Károly személyében nem nyugszanak meg, erről lehetne vitatkozni. Magunk azt monda­nék: nincs igazuk — személyileg véve, de ért­hető az ellenkezésük, mert ha a többség él személyi prerogatívájával, a balpártok szi­gorúbban nézhetik a dologi garancziákat, a­mi megint kárára megy a megegyezés sima­ságának és valószínűleg tartósságának is. Tárgytalanná teszi ezt a vitát, hogy Huszár Károly mellett ott van Apponyi Al­bert, a­kit a bal pártok akarnak. Ez a tény már átviszi a súlyt a többségi biok elhatá­rozására. Már nem az a kérdés, miért nem akarják baloldali Huszár Károlyt, hanem mi ellenvetésük lehet jobboldali Apponyi ellen! Ne felejtsük el, nem egyszerű kormány­alakításról van szó, hanem az ország kül­politikai elhelyezkedéséről. Apponyiban va­lamennyien megegyezhetünk, a­minek hát fölvetni egy nevet, melyben nem egyeznek meg mind! Váltig halljuk a keresztény biok részéről, hogy ők a személyes érdekeket alárendelik a dologiaknak. Honoráljuk ezeket, a kije­lentéseket, hiszen a Friedrich személyét tény­leg akaratuk és szimpátiájuk ellen feláldoz­ták. A Huszár Károly jelölésében sem látunk személyi ügyet, mely fogadkozásukra rá­cáfolna. De úgy véljük, hogy az ország ér­deke, mostani válsága nem éri be a személyi tekintetek feláldozásával. A pártérdeket is fel kell áldozni. Huszár Károly úgy került ki miniszterelnöknek, hogy a keresztény biok a maga jogát akarja dokumentálni, hogy a­mi az eutente kívánságának teljesí­tésére történik, az az ő vezetése alatt tör­ténjék. Érthető, de pártérdek. Pártpresztizst véd, jövendő párthatalmi czélokat szolgál. En­nek most nincs itt a jogosult ideje. Most csakis arról van szó, hogy ne kerüljön az or­szág újabb izolálásra és a túlhatalomnak kiszolgáltatására. Hamar, hamar meg kell egyezni s Apponyi személyében lehet is ha­mar megegyezni. Ha a szoczialistáknak meg­nyugvás az ellenkező világnézetű, de becsü­letes Apponyi, megnyugvás lehet az azonos világnézetű keresztény bioknak is. Apponyi­­tól nem kell félteniök a párt befolyását s az Apponyi presztízse mellett nincs szükségük külsőségekkel fedezni a pártpresztizst. Ez a presztízs csak nyert, ám Apponyi tartja pár­ton kívül is a párt politikai kurzusát. Mi erősen bízni akarunk a már egyszer érvényre jutott belátás állandó érvényesülé­sében. Ma már mindenki át van hatva a meg­ismeréstől, hogy a konc­entrác­ió elsősorban külpolitikai szükségesség, mely nem függ ösz­sze semmiféle belpolitikai kurzussal. Ezt a kurzust a­ választásokon maga a nép dönti el s megint egyek Apponyival, a­ki szintén az ő megerősítésükben hisz a választások út­ján. Hát engedjenek ma abban a biztos tu­datban, hogy néhány hónap múlva mindenki más kénytelen lesz előlük meghátrálni. Le­gyen a czél világos meglátása mellett a ki­szolgálása is teljes! Sí miniszterelnök lemondott ! (Utódjául Huszár Károlyt dezisnálta. — Éjjeli tanácskozás Friedrich lakásán. — A mai minisztertanács. — Mi történt ma sir George Clerknál? — A demokraták és a szoc­iáldemokraták nem szívesen látják Huszár miniszterelnökségét. — A keresztény pártok Garami Ernő ellen.) — Az Újság tudósítójától. — A mit az eutente teljhatalmú követének tegnap esti nyilatkozata után várni lehetett, ma délután bekövetkezett : Friedrich István miniszterelnök bejelentette lemondását. Ez a keményakaratú férfiú, a­kinek személyéhez a keresztény nemzeti egyesülés hatalmas pártja olyan erősen ragaszkodik, belátta ellentállásá­­nak hiábavalóságát és nem kívánta, hogy sze­mélyi kérdések miatt az ország elkövesse a egyesült hatalmak akaratával való szembe­­helyezkedés­ öngyilkosságát. Friedrich tehát félreállott és át akarja adni helyét Huszár Károly közoktatásügyi miniszternek, a­kinek személye megnyugtatólag hatna a keresztény közvéleményre és annak politikai kifejezőjére, a keresztény nemzeti egyesülés pártjára is. Miért ragaszkodott ez a tábor Friedrich szemé­lyéhez ? Azért, mert benne látta az erőteljes és megalkuvást nem ismerő keresztény és nem­zeti irány legnagyobb biztosítékát. Ezt a bizal­mat nyugodtan átruházhatja a párt és a mö­götte felsorakozó népes tábor Huszár Károlyra, a­ki a keresztény és nemzeti iránynak régi, ki­próbált és elszánt harcrosa. Már tegnap este, a­mikor sir George­­Clarktól eltávoztak a meghívott politikusok, mindenki tisztában volt azzal, hogy a minisz­terelnök engedni fog, mert az entente hatalmi szavával szembehelyezkedni nem lehet. A mi­niszterek még a tanácskozás vége előtt átsiet­tek Friedrich lakására, a­hol informálták a miniszterelnököt, majd éjjeli tanácskozásra ül­tek össze a keresztény­­pártok vezetőivel. Tíz éjféli tanácskozás. Iíren a konferenczián határozták el vég­leg, hogy Friedrich István lemond, a kormány­­elnökségről, mert be kell látni azt, hogy Ma­gyarország létérdekeit tennék könnyelműen koc­­­kára, ha a megegyezést meghiúsítanák. A kor­mány tagjaira és a keresztény pártok vezetőire nemcsak Clerk határozott hangú nyilatkozata hatott nagy erővel, de befolyásolta őket a fő­vezér állásfoglalása is a tegnapi konferenczián, a­hol Horthy Miklós is hiábavalónak jelentette ki az ellenállást és a megegyezést, a konczentrá­­cziót ajánlotta.. Friedrich, miután bejelentette lemondását, azt mondta, hogy még tárc­át sem vállal az új kabinetben. Végre engedett a jelenlevők rábeszélésének és kijelentette, hogy hajlandó reszort-tárczát vállalni a konczentrácziós kabinetben. Azt azonban feltétlenül kikötötte, hogy az elnök személyét a keresztény biok jelölje ki. A személyre nézve ezen az éjszakai kon­ferenczián még nem történt megegyezés. Haller Istvánt és Huszár Károlyt vették kombiná­­czióba. Apponyi Albertet azért nem jelölték.

Next