Az Ujság, 1920. november (18. évfolyam, 259-282. szám)
1920-11-03 / 259. szám
? 1920. AZ ÚJSÁG XI. 3. tisztviselők jogviszonyainak szabályozását, a zsidókérdés, lakáskérdés, a téli fűtés és ruházkodás megoldását és a munkásbiztosító államosítását. Követeli ennek az intézménynek megtisztítását a destruktív zsidóktól és a kikeresztekedett zsidóktól. ■ ' • ~ A nemzetgyűllés holnapi Ülése. ^ A nemzetgyűlés holnap délelőtti ülésén, mint annak idején megírtuk, Rakovszky István az elnöki székből enuncziácziót fog tenni az ismert Ereky-—Korányi-féle konfliktusban. Ez hosszabb házszabály vitára fog alkalmat adni, amelyben a kormányzópárt több tagja fog résztvenni pro és kontra. Tisza emléke előtt hódol az ország. (Rákosi Tisza szellemét idézi. — A veszprémi ünnep. — Szász Károly beszéde.) Vasárnap délutánöt órakor éppen két éve .folt. Az októberi sárba, mely kiontott embervér- MrJiöits*edttttfenanyatlott a nemzet legnagyobbja, talán azt is mondhatnánk, hogy az egyetlen nagy, akibe kapaszkodhatott volna az egész sülyedő világ, melyet Magyarországnak neveztek akkor. Az orgyilkosság második évfordulóján, mikor mellünket verve sóhajtunk el egy ruka culpát azért a mi nagy bűnünkért, hogy a félelem dermedtségében még fölzokogni is alig mertünk Tisza István holtteste fölött, az ő emlékét sóhajtón idézve hajtja meg fejét halhatatlan emlékezete előtt az ország. És idézi ezen a napon a nagy geszti árnyékot, zokogva hívja szellemét, lelkét, géniuszát, mely egyedül mentheti meg azt, ami e széles világon még magyarnak menthető. Vasárnap délután az egész országban meglebbentek a gyászfátyolok és könnyes emlékezés szavai bólogattak a huszadik század legnagyobb magyarjának néma kriptája felé. Emlékünnep a Nemzeti Társaskörben. Vasárnap délután öt órakor a Nemzeti Társaskör dísztermében fényes közönség gyülekezett Tisza István gróf gyászdrapériával övezett arczképe előtt, a fehér falak között, melyeknek egyszerűsége mintha az ő puritán, férfias, daczos és büszke egyéniségét sugározná. A széksorokban és a falak mentén ott látjuk az ő egész régi Magyarországát, azokat, akik vele dolgoztak, akik közel álltak szívéhez. Olyan ez a díszes, előkelő, feketeruhás társaság, mint egy nagyúri család, mely a család fejének emlékezete előtt hódol. A széksorokban egymásután üdvözöljük a régi, ismerős arczokat. Felismerjük Hazai vezérezredest, Ghilliany Imrét, Jankovich Bélát, Balogh Jenőt, Skerlecz Iván báró volt horvát bánt, Simontsits Elemért, Herczeg Ferenczet, Heinrich Ferenczet, Nemes Antal püspököt, Papp Géza bárót, Horthy István tábornokot, Perényi Zsigmond bárót. Ott ül Hegedűs Doránt, Lánczy Leó, Krausz Simon, Harkányi János báró, Kaffka László, Ilosvay Lajos, Szilágyi Lajos, Lőrinczy György, Kállay Tamás, Angyal József, Kétly Károly báró, Bálint Rezső és Grósz Emil professzorok, Váry Albert főügyész, Nádassy Imre főkapitány, Fazekas Ágoston alispán, Zsilinszky Mihály, Mattyasovszky György, Révai Mór, Vargha Gyula, Réz Mihály, Kozma Andor, ott látjuk s, második honvédhuszárezred — Tisza ezrede — tisztikarának küldöttségét. A régi országgyűlésnek sok-sok tagja van jelen, volt miniszterek, egyetemi tanárok, előkelő, hatalmas urak, akik egyáltalán nem tolakszanak, átengedik helyeiket a gyönyörű hölgyközönségnek s finoman, szerényen, föltűnést nem keresve, meghúzódnak egy sarokban, vagy egy ajtófélfának támaszkodva. A német követség is képviselteti magát. Viszont a kormány részéről és a nemzetgyűlés részéről senkit sem látunk. Pontban öt órakor, abban a perezben, amikor Tisza István nagy szívét ma két éve a bérgyilkosok golyója átjárta, helyet foglalnak az emelvényen Lukács László, Kuthy Lajos báró, Beöthy Zsolt, Rákosi Jenő és Horánszky Lajos. Beöthy Zsolt emelkedett szavakban nyitja meg a Tisza István emlékbizottság nevében az ünnepi gyűlést és azt mondja, hogy miként a páduai egyetem dísztermében büszkélkedő felírás ezt hirdeti. Ezek a falak még visszhangozzák Galilei nevét, azonképpen elmondhatjuk, hogy ebben a teremben ezek a falak még visszhangozzák Tisza István szavát. És nevét eleste után két esztendővel visszhangozza már hegy és völgy széles e hazában. Beöthy ezután felkéri Rákosi Jenőt, h hogy az ő friss koszorúkkal teli zászlaját hajtsa meg Tisza nagy emléke előtt, Rákosi Jenő Tisza Istvánról. Rákosi Jenő, a nemzet ünnepelt nagy publicistája és írója, magasan járó, a szívek legmélyebb rejtekében is visszhangozó szavakban emlékezik meg Tiszáról, művészlelke rembrandti portréját köti meg a nagy magyarnak. Kifejti a közönség állandó helyeslése közben, hogy ebben az országban fel kell támadnia Tisza szellemének, erkölcsének és jellemének, hogy feltámadhasson az ország. Nem politikáról van itt szó, nem politikának kell itt feltámadni, hanem az ő szellemének ! A nemzet géniuszától fogant és született szellem ez, a mely históriánk nagyjaiban alkotólag égett és a melyet ő benne egy korcs, megtántorodott,elvetemedett nemzedék próbált megölni. Nem hívja tetemre a gyilkosokat, ő a lelkiismeretfurdalás parazsát az orgazdák agyvelejébe szeretné plántálni, mert neki a bérgyilkosnál ezerszer nagyobb bűnös az orgazda, aki jólétben él, vagyont és hatalmat gyűjt és az aljas szenvedelmeket szolgáló nyomorékokat használja fel a czéljai eszközéül. Elmondja ezután kritikáját arról az eleműre rothasztott közszellemről, mely lehetővé tette, hogy Tiszát megölhették. „Nem az a legrettenetesebb, hogy megölték, hanem az, hogy megölhették !“ ,,Tisza szellemét, hitét, szeretőtét, erejét.” Végül emelt hangon, magasztos szavakban idézi Tisza lelkét a nép számára, Tisza jellemét a magyar férfiak számára, Tisza puritán önzetlenségét a magyar közügy szolgálatára, Tisza szellemét az államférfiak számára, Tisza keresztény hitét, türelmét és szeretetét mindenki számára, Tisza férfierejét a nemzet számára.Nagy tetszés és taps.) — Mert bizony, mondom tinéktek, — fejezi be beesődét Rákosi Jenő — hogy e nélkül, az ő lelke, az ő hite, az ő ereje nélkül maradván, nem él meg a mi Magyarországunk. Rákosi nagy tetszéssel és meghatottsággal hallgatott beszéde után Horánszky Lajos, Tisza kiváló életirója olvasott fel egy fejezetet készülő munkájából, Tisza István és a világháború czímen. Nagy lelkesedése és tisztelete Tisza emléke iránt nem hatalmasodik el annyira Horánszky előadásában, hogy meg ne éreznénk: a történetíró objektivitása és alapos tárgyismerete beszél ! Megkapó szavakkal festi Tisza küzdelmét a háború ellen, viaskodását a háborúval, néma mártíromságát a rászórt rágalmakkal szemben és hősi bukását. A közönség megilletődéssel hallgatja. Végül Beöthy Zsolt indítványára elhatározza az ünnepi gyűlés, hogy egy küldöttség Gesztre utazik és a temetés másodikévfordulóján koszorút helyez Tisza sírjára. Ez alkalommal az özvegy grófnénak a gyülekezet hódolatteljes tiszteletét és részvétét fejezi ki. A Plantfisp Protastans ProsSanta Társaság Tissa ecnléstánsok- A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság vasárnap délben tizenkét órakor a Deák téri evangélikus egyház dísztermében a reformáczió megszületésének emléknapján, mely egyben a magyar protestantizmus nagy fiának, Tisza István grófnak a halála napja is, ünnepi ülést tartott. Petri Elek református püspök elnöki megnyitója után, melyben azt mondta, hogy a reformáczió nem csupán tisztító proeresszus volt, hanem a lelkek egy hatalmas fellendülése, mely az evangéliumi igazságnak és szabadságnak, a keresztényi egyenlőségnek és testvériségnek szent eszméjével ajándékozta meg a világot. — Ballagi Aladár, az egyetem prerektora tartott igen magas színvonalú előadást a kereszténység egységéről. Majd az ősz Vargha Gyula szavalta el Tisza István emlékezetének szentelt költeményeit. Ezután Pekár Gyula olvasott föl lendületes emlékezést Tisza Istvánról. A forradalmi tragédia képeit idézi föl a közelmúlt véres ködéből : a parlament utolsó ülése, a forradalmi káosz, az összeomlás és a sárból, szennyből mintegy tragikus árnyék emelkedik ki a sebzett párducz, Tisza István. „Hogy mi jön ! A vég. És itt nincs menekvés...“ Ezek Tisza ■ szavai. Aztán jönnek a dráma többi felvonásai: Tisza utolszor van a pártkörben... A halottasház, a golyók nyomai a falban, a sötétségben egy mozdulatlan fekete folt az ágy fejénél: a nagyasszony. És ő maga, a hatalmas, szép, hősi test. Beszéde végén, mely a jelenlevőkre nagy hatást tett, Pekár is Tisza szellemét idézi a magasságokból e szerencsétlen nemzet számára. Veszprém megye Tiszaüinnepü. Vasárnap leplezték le Veszprém vármegye dísztermében Tisza István gróf arczképét. A leleplezés ünnepe a nagy halott elestének napján országos ünneppé növekedett. A kormányzó Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminisztert küldte el Veszprémbe, hogyaz ünnepségen személyét képviselje. Az ünnep a református templomban kezdődött, majd a vármegyeház dísztermében folytatódott, ahol megjelent a kormányzó képviselőjén kívül Rott Náp dór veszprémi püspök a káptalan tagjaival, Német István tuladunai református püspök, Kapi Béla tuladunai evangélikus püspök, a Tisza István Emlékbizottság küldöttsége, Vas-, Zala-, Somogy-, Tolna- és Győrmegyék küldöttségei, valamint a helyőrség, tisztikara. Hunkár Béla főispán az ősi szokástól eltérően megnyitóbeszédét állva mondta el, megragadó szavakkal jellemezve Tisza István nagyságát. Ezután Szász Károly titkos tanácsos, az utolsó képviselőház elnöke mondott hatalmas emlékbeszédet. ‘ Szász Károly emlékbeszéde. Markáns szavakkal jellemzi Tiszát, akinek vértanúhalála után bizonyára nem akad komoly hazafi, aki el ne ismerné nagyságát. Elmondja Tisza István küzdelmét a jelszópolitika ellen. Tisza a szavaknak jelszószerű értelmében nem volt se konzervatív, se liberális, se arisztokrata, se demokrata. Ő az embereket nem társadalmi állásuk, nem felekezeti hovatartozóságuk, hanem egyéni érdemeik szerint mérlegelte, szerette, vagy vetette meg. Tisza nem a választójogot féltette a néptől, hanem az annyira szeretett népet féltette a szélsőséges választójoggal kapcsolatos izgatástól és maszlagolástól. ,,Ha különböző fáról való is Egyetértést hirdet ezután Tisza emléke nevében Szász Károly. Ha lehet programm, amit kitűzni ma legelsősorban szükséges, az csak ez a szó lehet a maga igazi értelmében. Egyetértés, össze kell fogni mindenkinek, aki a hazát igazán szereti, jobban, mint ahogy gyűlölni tudja ellenségeit. A keresztény szeretet nem politikai jelszószerű értelemben, nem üres frázisként, hanem a maga krisztusi valóságában és evangéliumi tisztaságában hasson át mindnyájunkat egyenként és összesen, hassa át közéletünket és ha rajta is kell lennünk, hogy a férges gyümölcs lerázassék, az ország nagy kertjében termett ép gyümölcs férjen meg mind egymás mellett, ha különböző fáról való is, hiszen a magyar ég napsugara sütötte valamennyi fa koronáját és a magyar föld táplálja mindannyiunk gyökereit. Mikor a haza határát egy igazságtalan béke összetörte, akkor nem szabad, hogy válaszfalak maradjanak magyarok sorában, tisztességes emberek, osztályok, pártok, nyelvterületek, és felekezetek között. Tisza István szelleme azt hirdeti nekünk, hogy az országot meg kell menteni, ha különböző módokon is, de egy akarattal. "Aki e szent akaratot hordozza Isikében, azt ne merje senki félretaszítani, a munkában akadályozni, de ő maga se vonuljon félre, hanem álljon elő és szolgálja a nemzet ügyét. A képviselőház elnökének gyönyörű beszéde, mely itt-ott történelmi távlatokat mutat, zugó helyeslés váltott ki a közönség soraiban. Ezután különböző felszólalások voltak, melyek közül különösen érdekes Fiáth Pál báróé, aki azt indítványozta, intézzen a vármegye átiratot valamennyi törvényhatósághoz, hogy Tisza István emlékezetét hasonló módon örökítsék meg. A közgyűlés ezt az indítványt egyhangúlag elfogadta. Ugyancsak elfogadták Fiáth másik indítványát, hogy Szász Károly klasszikus beszédét szó szerint örökítse meg a megyegyűlés jegyzőkönyve. Délben társasebéd volt, melyen több beszéd hangzott el. Ez az egész nap Veszprémben Tisza Istváné volt, a halotté, a kinek szelleme, ha élni fog minden magyar lelkében, akkor Magyarország élni fog. hegedüs Lóránt székfoglalója az Akadémián. A Magyar Tudományos Akadémia II. osztálya ma délután 5 órakor ülést tartott. Hegedűs Lóránt levelező tag tartotta székfoglalóját „A kommunizmus hatása a magyar pénzügyekre és hiteléletre*4 czímen. Hegedűs Lóránt előbb a tanácsköztársaság egyenesadó-politikáját, majd vámpolitikáját és fogyasztási adórendszerét bonczolta szét, mindenütt kimutatva azt, hogy a polgári állam berendezésének széttörése musi károkat okozott és milyen káosz lépett a helyébe. Ezután Hegedűs az adótechnika terén felmerült kommunista kísérleteket és azok zavarosságát vil£ ngítja meg. Arra a végeredményre jut, hogy az átmenőtételeket figyelmen kívül hagyva, a szovjetgazdálkodás állami költségei és deficitje 1 milliárdban állapítható meg, míg ezzel szemben igazi bevételt csak 16 milliót lehet konstruálni; a valóságos budgetkárosodás 5 milliárd. Ha a négyhónapos szovjetgazdálkodás egy évig terjedt volna, 21 milliárd deficit lett volna az eredmény. Miután az államháztartás benső rendje így megroppant, a tanácsköztársaság kénytelen volt közgazdasági ígérvényeketbocsátani ki és ez az ígérvény a hamisított pénz volt. Itt Hegedűs a szovjetpénznek a valuta, romlására való hatását fejtegeti bővebben, valutáris táblák kíséretében. A tanulmány harmadik része e vegyes..alajtulatok után magának a hiteléletnek károsodásait és a kommunizmusnak itt való teljes megakadását vázolja, különösen kitérvén a bankok szoczializálására, a bankok beléletére a bolsevizmus alatt és a tanácsköztársaság azon kísérleteire, hogy a bankokon keresztül fogja meg a magánosok ékszereit, betéteit és egyéb vagyonrészeit. Mindezek alapján Hegedűs fölveti a kérdést, hogy váljon a magyar kommunizmus tökéletlen kísérleteiből a marxizmusra lehet-e és mily következtetéseket vonni. Megállapítása, mely itt nagy határozottsággal domborodik ki, a következő: A marxizmus a modern hiteléletre nem alkalmazható és mert hitelélet nélkül a modern közgazdaság tovább nem fejlődhet, a marxizmus a Frühkapitalismus (korai kapitalizmus) letűnt korszakával együtt elavult. Jellemző az, hogy mikor Marx a profitnak a megoszlását akarja megmagyarázni és a szerinte az iparban megszerzett Mehrwertet a forgalomban tovább kíséri, teljesen belebonyolódik abba, hogy az előre megszabott nagyságú profiton az iparos és pénzkölcsönző később osztozván, a pénzt kölcsönző szervezet voltaképpen már semmit sem produkálhatna, mert a profittermelés már a hitelmunka előtt be van fejezve. E circulus vitiosus vezetett oda, hogy végeredményben a magyar kommunizmus is a pénzintézeti tisztviselőket, akiknél oly meleg támogatásra talált, kénytelen lett volna az utczára kitenni Tovább is lehet azonban menni e tanulságban, Marxnak nemcsak a hiteléletre vonatkozó felfogása avult el, hanem nem vált be a gazdasági termelés és szétosztás tekintetében való állásfoglalása sem. így kétségtelen tények állanak szemben azon állításával, hogy „miután a föld nem terméke a munkának, ennélfogva nincs értéke" és egészen félreismerte a földbirtok természetét, midőn azt jövendölte, hogy Anglia mintája után mindenütt a birtokososztály tulajdonos gazdálkodása helyett a bérlőgazdálkodásra fognak átmenni. Ennek éppen az ellenkezője történt, egész Európa — még