Az Ujság, 1922. május (20. évfolyam, 99-122. szám)
1922-05-03 / 99. szám
Szerda, 1922 május 3. AZ ÚJSÁG A király pénzéből nem költöttek politikai czélokra. Nem anyagi, hanem politikai okokból tért haza októberben a király. Őfelsége vagyonzárlatának feloldását a hivatalos körök ellenezték. — Gratz Gusztáv Őfelsége vagyoni viszonyairól. — Néhány nappal ezelőtt Bethlen István gróf miniszterelnök — mint annak idején megírtuk — egy hírlapi nyilatkozatában a királyhű politikusok egyik csoportját azzal vádolta meg, hogy a király vagyonából jelentékeny összegeket költött politikai propagandaczélokra. A kérdés körül hírlapi polémia keletkezett. Az Újság, hogy tisztázza az ügyet, Gratz Gusztáv volt külügyminiszterhez fordult, aki legjobban van tájékozva a királyi család anyagi viszonyairól . Gratz Gusztáv kérdésünkre a következő felvilágosításokkal volt szíves szolgálni: — Azok a hírek, amelyek szerint IV. Károly király a magyarországi királypropaganda czéljaira nagyobb összegeket fordított volna, erősen túlzottak. " Amennyire a király anyagi helyzetéről informálva vagyok, a királyi család 1919- ben abból az összegből élt, amelyet külföldre ,való kiutazásakor magával vitt. Már 1020-banszükségessé vált azonban úgy egyes, a király birtokában lévő családi ékszereknek eladása, mint egyes apróbb kölcsönöknek felvétele. A király ismételten sürgette, hogy magyarországi birtokai oldassanak fel a Károlyi-kormány idejében elrendelt zárlat alól. Egy ilyen értelmű óhaját még bécsi követ koromban én is tolmácsoltam a kormányzó úr előtt, aki teljesen belátta a zárlat következtében előállott helyzet tarthatatlanságát és intézkedéseket is tett ez állapot megszüntetése érdekében. Ezek az intézkedések azonban nem vezettek eredményre bizonyos aggodalmak folytán, amelyeket egyes hivatalos körök a zárlat feloldásával szemben tápláltak a békeszerződésnek egy, az én nézetem szerint általuk tévesen alkalmazott intézkedésével kapcsolatban. A zárlat feloldása egymagábanvéve különben kielégítő mértékben alig javította volna a királyi család anyagi helyzetét. Az 1921. év tavaszán a király végül szükségesnek tartotta, hogy anyagi ügyeinek rendezésére komoly lépések történjenek. Tervbe vette tehát az összes birtokában lévő családi ékszereknek eladását. Az ékszerek értékét magánszakemberek 5 millió svájczi frankra becsülték. Mikor azonban komoly tárgyalások indultak meg az ékszerek eladására, a becslés már 5 millió franczia frankra redukálódott. Sőt később kiderült, hogy részben az ékszerpiacon, az orosz emigránsok kínálata folytán beállott ársülyedés következtében, részben azért, mert a király szorult anyagi helyzete túlságosan ismeretessé vált, még ezt az árat sem lehetett volna elérni. Ezért, úgy gondolom, május havában, a király elhatározta, hogy az eladást későbbi időre tolja ki és addig is úgy segített magán, hogy az összes ékszereket 1,600.000 svájezi frankért egy berni banknál elzálogosittatta. Ebből az 1,600.000 svájezi frankból úgy látszik mindenekelőtt régebbi függő adósságokat kellett törleszteni. Egy viszonylag igen csekély összeget a király politikai czélokra szánt és egy svájezi pénzintézetnél helyeztetett letétbe. A többi úgy látszik, folyó kiadások fedezésére fordíttatott. A svájezi tartózkodás költségei Hartensteinban havi 50—60.000 frankot tettek ki. Ezenkívül a király néhány főherczegi családot is támogatott pénzbeli apanázsokkal. A királynak, — ami az ő pozícziójában lévő egyéneknél nem ritkasága— egyáltalán nem volt érzéke a pénz iránt és anyagi helyzetét soha egész rideg valójában nem tudta felfogni. Mindenesetre nagyon meglepődtem, amikor szeptember elején azt hallottam, hogy a másfélmillió svájczi frank jóformán teljesen el van költve, annyira, hogy a királyi háztartás októberi költségeire sincsen már meg a kellő fedezet. Akkor kértem és nyertem felhatalmazást az iránt, hogy a király anyagi viszonyaival behatóbban foglalkozzam és ekkor kaptam a fennebb előadott informácziókat is. — Hogy az az összeg, amelyet a király politikai czélokra szánt, eredetileg mennyit tett ki, arról pontosan nem vagyok informálva. Ami ebből a pénzből Magyarországra került, mindenesetre nagyon kevés volt és tudtommal ezek az összegek is jóformán érintetlenek voltak akkor, amikor a király októberben Magyarországra visszatért. Pontosan mindezekről a dolgokról nem vagyok informálva, mert ezek az összegek nem az én közvetítésemmel jöttek Magyarországra és nem is rám voltak bízva, de tudom, hogy még egy-egy röpirat kiadásának tervét is el kellett ejteni, mert ahhoz a pár százezer koronához, amelyet a király ideküldött, senki sem akart hozzányúlni. Amikor szeptemberben meggyőződtem arról, hogy a király anyagi helyzete válságossá vált, arra kértem Őfelségét, hogy a politikai czélokra rezervált és egy svájczi intézetnél deponált összegeknek még fennmaradt nagyobbik részét fordítsa háztartásának költségeire mindaddig, míg anyagi helyzetének gyökeres javulására nem sikerül valami megfelelő megoldást találni. A király ezt a javaslatomat elfogadta és magam jártam közbe, hogy a politikai czélokra rezervált összeg még fennmaradt része a király házi pénztárába visszafizettessék, így sikerült a királyi háztartásnak költségeit további néhány hétre fedezni. — Az én javaslatom akkor az volt, hogy afőrrály is járjon el úgy, mint ahogyan minden magánember hasonló helyzetben el szokott járni, t. i. adja el azokat a vagyoni értékeket, amelyek semmi jövedelmet nem hajtanak, mint pl. az ékszerek, vagy túl csekély jövedelmet, mint a ráczkevei uradalom és a fővárosi bérház és az eladásból befolyt tőkét helyezze el úgy, hogy annak kamatai életfentartásának költségeit legalább túlnyomó részben fedezzék. Erre vonatkozólag szeptember közepétől kezdve különféle tárgyalások is folytak, részben itt, részben Svájczban. Mindenekelőtt a zárlat kérdését kellett tisztázni. A kormány ugyan ez alkalommal nem akart a zárlat feloldásába beleegyezni, de hozzájárulását helyezte kilátásba az ingatlanok eladásához és a befolyt vételárnak a zárlat fentartásával való jövedelmezőbb elhelyezéséhez, feltéve, hogy az ingatlanok tulajdonjogát illetőleg az uralkodóház családi szabályainak idevonatkozó rendelkezései vagy az alapítványi oklevelek ezt meggátló kikötéseket nem foglalnak magukban. Az imént említett okiratok beszerzése több időt vett igénybe, — ha jól emlékszem, kb. tíz nappal a király viszszaérkezése előtt jutottunk birtokukba. Közben puhatolózások folytak az eladási lehetőségek tekintetében is, s úgy tudom, hogy nem a legkedvezőbb eredménynyel, mert a ráczkevei uradalom legnagyobb része hosszúlejáratú, rendkívül olcsó áron megkötött bérleti szerződésekkel volt megterhelve, amelyeket a vevőnek át kellett volna vállalnia, a házért elérhető ár pedig csak kis részét képezte annak az összegnek, amelybe ez a ház svájczi valutára átszámítva, — mert hiszen frank tőkét kellett volna a király részére összehozni, annak idején került. Az ékszereiadások körül Svájczban szintén nehézségek keletkeztek, amelyeknek részleteiről nem vagyok alaposan informálva, így tehát az egész akció még nem juthatott el a komoly realizálás stádiumába, amikor a király október 20-án történt visszatérése teljesen új helyzetet teremtett. — Hogy a ráczkevei uradalom jövedelme is politikai czélokra fordittatott volna, arról nincsen tudomásom és ezt nem is hiszem. Hunyadi József gróf, a ki a király magyarországi birtokainak kezelésével meg van bizva, és a ki erről egyedül adhatna felvilágosítást, jelenleg nincsen Budapesten, — de okom van hinni, hogy ebből a forrásból semmi sem fordíttatott propagandaczélokra. Hogy prírtczélokra nem használt fel ebből a czélból senki egy fillért sem, azt egészen biztosan állíthatom. — Nem szállhatok eléggé határozottan szembe azokkal az állításokkal, amelyek a király októberi visszatérését anyagi helyzetével hozzák kapcsolatba. Számtalanszor meggyőződtem róla, hogy a királyt anyagi helyzete egyáltalában nem nyugtalanította és hogy ezt tulajdonképpen soha nem is fogta fel annyira komolynak, amilyen komoly volt. »Mindig lesz annyink, hogy megélni tudjunk. — szokta volt mondani, ha ezek a kérdések szóba kerültek. Saját pénzügyei tekintetében való közömbösségéről akkor is meggyőződtem, amikor Tihanyban a nála lévő 16.000 svájczi frank felét nekem akarta átadni, hogy ebből az összegből segélyezzük azokat, kik az októberi eseményekkel kapcsolatban bajba jutottak. Természetes, hogy ezt az áldozatot nem lehetett elfogadni. A király visszatértének egészen más okai voltak, amelyekre az előttünk, álló királyper fog világosságot deríteni. Ezek között az okok között nagy szerepet játszott a kormánynak a királylyal szemben tanúsított magatartása, de nem az anyagi, hanem a politikai kérdések tekintetében tanúsított magatartása és ha visszagondolok az elmúlt esztendőre, nem azon csodálkozom, hogy a király októberben viszatért, hanem azon, hogy nem tért vissza már jóval előbb, amint az tényleg szándéka volt. Mindazok, akik magyar részről a királylyal ezekben a kérdésekben érintkeztek, tudtommal nemcsak soha nem kértek politikai czélokra pénzt Őfelségétől, hanem ahányszor a király vagyonából politikai czélokra költeni akart, ezt anyagi helyzetére való tekintettel mindig ellenezték. Amikor Őfelsége daczára ennek súlyt fektetett arra, hogy bizonyos, általunk akkoriban a legerősebben ellenzett akcziók eshetőségére — a szóban forgó akczió méreteihez képest elenyészően csekély pénzösszeg Magyarországon rendelkezésre álljon, — azok a hívei, akik e pénz felett rendelkeztek, nem is nyúltak hozzá addig, amíg Őfelsége tényleg vissza nem érkezett Magyarországra. Ebből az ügyből kifolyólag tehát senkit nem lehet jogos szemrehányásokkal illetni, de legkevésbbé érthetők ezek a szemrehányások olyanok részéről, akik ha akkoriban nem érezték a kötelezettséget, hogy a királynak szorult anyagi helyzetében segítségére siessenek, legalább most kellene belátniok, hogy e téren oly hibát követtek el, amely aránytalanul nagyobb volt annál, amelyet néhány százezer koronának politikai czélokra való felajánlásának elfogadásával elkövetni lehetett. Nagykanizsán póruljártak a gyűlészavarók. Eltávolították és fészerbe csukták a „keszthelyi vendégeket“. — Az ébredők csúfos kudarcra. Rassay Károly vasárnap program beszédet mondott Nagykanizsán. Erre az alkalomra, mint azt a Bassay-párt előre látta, a keszthelyi ébredők átrándultak vendégszerepelni azzal a czéllal, hogy a gyűlést a szokott módon megzavarják. A nagykanizsaiak azonban még délelőtt megbeszélték a dolgot a szocziáldemokrata párttal és elhatározták, hogy a gyűlést a munkásság védelme alá helyezik, sőt a bekövetkezendő eseményekről előre értesítették a rendőrséget. A gyűlést a »Kissörház« nevűvendéglő udvarán Hornyán Lajos dr. nyitotta meg, aki bemutatta a választóközönségnek Kassay Károlyt. — Ez az a politikus — mondotta, — a ki minden erejével a rendért és az emberek szabadságáért szállott síkra. — A hazáért nemi — kiáltották az ébredők. Erre a jelre egyszerre izzóvá vált a hangulat. Többen lármázni kezdtek. Dulakodás támadt. Eközben arctul ütötték az egyik előkelő nagykanizsai kereskedőt. Erre a tömeg a támadók ellen fordult, elvették furkósbotjaikat és közülök hármat megvertek. A leszerelt rendzavarókat a munkások és a kereskedelmi alkalmazottal.»kiemelték« a tömegből és egy fészerbe csukták. Az ott felejtett többi ébredő erre távozni akart a gyűlésről, de ebben meggátolták őket és kényszerítettek, hogy a beszédeket végighallgassák. Több rendzavarás nem is történt a gyűlés folyamán. A gyűlés után körülbelül húsz-huszonöt főnyi kis ébredő csoport a vasúti állomás felé igyekezett a nagykanizsaiak azonban nyomukban haladtak és utánuk kiáltották, hogy napibérért vállalkoznak a gyűlések megzavarására. Ebből később rövid tartamú verekedés kerekedett. A verekedést a keszthelyi gazdasági akadémia hallgatói kezdték. Közülük töben már a múltban is követtek el rendzavarást. A kurzus első hónapjaiban nem lehetett mulatságot tartani Keszthelyen. A gazdászok egyik-másik csoportja ugyanis megjelent a bálon és felszólította a közönséget, hogy azonnal távozzék. Olyan fenyegetően viselkedtek, hogy meg kellett szüntetni a mulatságot. Ettől kezdődően hosszú ideig nem mertek mulatságot tartani Keszthelyen. Nagykanizsán már a múlt év közepe óta akarnak Rassay-párti programmal lapot indítani. A lap szerkesztője mindezideig nem kapta meg a lap megindítására az engedélyt, mert Eckhardt Tibor sajtófőnök itt is, mint más helyen is, azzal az indokolással tagadta meg az engedélyt, hogy nincs elegendő papiros. (Rassay nyilatkozik.) Rassay Károly a kanizsai eseményekről Az Újság munkatársának a következőket mondotta: — A kormány erélytelen magatartása következtében az ellenzéki választógyűléseket több helyütt megzavarták és a kirendelt rendőrhatósági közegek alkalmatlannak bizonyultak arra, hogy a rendet helyreállítsák. Nagykanizsa választópolgársága vasárnap délelőtt maga vette kezébe a rend fentartását, és vállalkozása sikerre vezetett. Nagykanizsa polgárai megmutatták, hogy erélyes és egységes fellépéssel meg lehet akadályozni az ellenzéki szervezkedés ellen irányuló szisztematikus terrort. Meg vagyok győződve arról, hogy ez bátorítólag fog hatni az egész országra. A pártatlan közvélemény meggyőződhetett arról, hogyan történik az ellenzéki gyűlések megzavarása, hogyan fest a valóságban az, amit a belügyminiszter úr és az egységes párt intézőbizottságának ügyvezető alelnöke, mint a közhangulat megnyilvánulását szokták megjelölni. — És még egyet. Nem akarok teljes részletességgel nyilatkozni azokról a harczi eszközökről, melyeket velünk szemben felhasználnak. Meg akárom azonban kérdezni Kállay Tibor pénzügyminiszter urat, összeegyeztethetőnek tartja-e úri ízlésével, hogy a kanizsai választókerületben a pénzügyi hatóságok 75 italmérési engedélyt vontak be? Feltételezem, hogy az ő tudta nélkül. Kíváncsi vagyok arra, hogy miután a pénzügyminiszter úr ezúton értesül majd erről, tűrni fogja-e, hogy hívei ily módon ispressziót gyakoroljanak a választókra és lehetetlenné tegyék a nép akaratának megnyilvánulását. " (Napidíjas politika.) A kanizsai viharos gyűlésen Kassay Károly programmbeszédében többi között ezt mondotta: — Azt mondják rólam, hogy forradalmár vagyok. Nos ítéljék meg, igaz-e ez. Én azért küzdök, hogy a törvény tisztelet legyen úrrá és újból helyreálljon az alkotmányos rend, szűnjék meg az önkény. A kormánynak mindenekelőtt a titkos és illegitim szervezetekkel kell megküzdenie. Az erreillegitim" szervezetekkel kell megküzdenie. Az irredentizmus politikáját nem lehet napidíjak alapján csinálni. Ez nem lehet kenyérforrás. Amíg a bűntényeket meg nem torolják, amig a bűntény-elkövető gócpontokat fel nem oszlatják, addig ebben az országban jólét nem lehet. A dolgozó munkások és polgárok keresik a kivezető utat ebből a kháoszból. Ha ez sikerül, akkor mindazok elsöpörtelnek, akik munka nélkül, kizárólag a gyűlölet hirdetéséből és bűntények előkészítéséből és elkövetéséből akarnak megélni. A beszéd után még Sümegi Vilmos mondott nagyhatású beszédet. Délután Kassay Károly a kiskanizsai polgári olvasókörben mondott beszédett