Az Ujság, 1922. május (20. évfolyam, 99-122. szám)

1922-05-03 / 99. szám

Szerda, 1922 május 3. AZ ÚJSÁG A király pénzéből nem költöttek politikai czélokra. Nem anyagi, hanem politikai okokból tért haza októberben a király. Őfelsége vagyonzárlatának feloldását a hivatalos körök ellenezték. — Gratz Gusztáv Őfelsége vagyoni viszonyairól. — Néhány nappal ezelőtt Bethlen István gróf miniszterelnök — mint annak idején megírtuk — egy hírlapi nyilatkozatában a királyhű politikusok egyik csoportját azzal vádolta meg, hogy a király vagyonából je­lentékeny összegeket költött politikai propa­­gandaczélokra. A kérdés körül hírlapi po­lémia keletkezett. Az Újság, hogy tisztázza az ügyet, Gratz Gusztáv volt külügyminisz­terhez fordult, a­ki legjobban van tájékozva a királyi család anyagi viszonyairól . Gratz Gusztáv kérdésünkre a következő felvilágosí­tásokkal volt szíves szolgálni: — Azok a hírek, a­melyek szerint IV. Károly király a magyarországi királypropaganda czél­­jaira nagyobb összegeket fordított volna, erősen túlzottak. " A­mennyire a király anyagi helyzetéről informálva vagyok, a királyi család 1919- ben abból az összegből élt, a­melyet külföldre ,való kiutazásakor magával vitt. Már 1020-ban­­szükségessé vált azonban úgy egyes, a király birtokában lévő családi ékszereknek eladása, mint egyes apróbb kölcsönöknek felvétele. A ki­rály ismételten sürgette, hogy magyarországi birtokai oldassanak fel a Károlyi-kormány ide­jében elrendelt zárlat alól. Egy ilyen értelmű óhaját még bécsi követ koromban én is tolmá­csoltam a kormányzó úr előtt, a­ki teljesen be­látta a zárlat következtében előállott helyzet tarthatatlanságát és intézkedéseket is tett ez állapot megszüntetése érdekében. Ezek az intéz­kedések azonban nem vezettek eredményre bizo­nyos aggodalmak folytán, a­melyeket egyes hi­vatalos körök a zárlat feloldásával szemben táp­láltak a békeszerződésnek egy, az én nézetem szerint általuk tévesen alkalmazott intézkedésé­vel kapcsolatban. A zárlat feloldása egymagában­­véve különben kielégítő mértékben alig javította volna a királyi család anyagi helyzetét.­­ Az 1921. év tavaszán a király végül szüksé­gesnek tartotta, hogy anyagi ügyeinek rendezé­sére komoly lépések történjenek. Tervbe­ vette tehát az összes birtokában lévő családi ékszerek­nek eladását. Az ékszerek értékét magánszakembe­­rek 5 millió svájczi frankra becsülték. Mikor azonban komoly tárgyalások indultak meg az ék­szerek eladására, a becslés már 5 millió franczia frankra redukálódott. Sőt később kiderült, hogy részben az ékszerpiacon, az orosz emigránsok kínálata folytán beállott ársülyedés következté­ben, részben azért, mert a király szorult anyagi helyzete túlságosan ismeretessé vált, még ezt az árat sem lehetett volna elérni. Ezért, úgy gondo­lom, május havában, a király elhatározta, hogy az eladást későbbi időre tolja ki és addig is úgy segített magán, hogy az összes ékszereket 1,600.000 svájezi frankért egy berni banknál elzálogosit­­tatta.­ Ebből az 1,600.000 svájezi frankból úgy lát­szik mindenekelőtt régebbi függő adósságokat kellett törleszteni. Egy viszonylag igen csekély összeget a király politikai czélokra szánt és egy svájezi pénzintézetnél helyeztetett letétbe. A többi úgy látszik, folyó kiadások fedezésére fordítta­­tott. A svájezi tartózkodás költségei Hartenstein­­ban havi 50—60.000 frankot tettek ki. Ezenkívül a király néhány főherczegi családot is támoga­tott pénzbeli apanázsokkal. A királynak, — a­mi az ő pozícziójában lévő egyéneknél nem ritkaság­a— egyáltalán nem volt érzéke a pénz iránt és anyagi helyzetét soha egész rideg valójában nem tudta felfogni. Mindenesetre nagyon meglepőd­tem, a­mikor szeptember elején azt hallottam, hogy a másfélmillió svájczi frank jóformán telje­sen el van költve, annyira, hogy a királyi háztar­tás októberi költségeire sincsen már meg a kellő fedezet. Akkor kértem és nyertem felhatalmazást az iránt, hogy a király anyagi viszonyaival be­hatóbban foglalkozzam és ekkor kaptam a fennebb előadott informácziókat is. — Hogy az az összeg, a­melyet a király poli­tikai czélokra szánt, eredetileg mennyit tett ki, arról pontosan nem vagyok informálva. A­mi ebből a pénzből Magyarországra került, minden­esetre nagyon kevés volt és tudtommal ezek az összegek is jóformán érintetlenek voltak akkor, a­mikor a király októberben Magyarországra visszatért. Pontosan mindezekről a dolgokról nem vagyok informálva, mert ezek az összegek nem az én közvetítésemmel jöttek Magyar­­országra és nem is rám voltak bízva, de tudom, hogy még egy-egy röpirat kiadásának tervét is el kellett ejteni, mert ahhoz a pár százezer koro­nához, a­melyet a­ király ideküldött, senki sem akart hozzányúlni. A­mikor szeptemberben meg­győződtem arról, hogy a király anyagi helyzete válságossá vált, arra kértem Őfelségét, hogy a politikai czélokra rezervált és egy svájczi inté­zetnél deponált összegeknek még fennmaradt nagyobbik részét fordítsa háztartásának költsé­geire­ mindaddig, míg anyagi helyzetének gyöke­res javulására nem sikerül valami megfelelő megoldást találni. A király ezt a javaslatomat elfogadta és magam jártam közbe, hogy a politi­kai czélokra rezervált összeg még fennmaradt része a király házi pénztárába visszafizettessék, így sikerült a királyi háztartásnak költségeit to­vábbi néhány hétre fedezni. — Az én javaslatom akkor az volt, hogy a­­főrrály is járjon el úgy, mint a­hogyan minden magánember hasonló helyzetben el szokott járni, t. i. adja el azokat a vagyoni értékeket, a­melyek semmi jövedelmet nem hajtanak, mint pl. az ék­szerek, vagy túl csekély jövedelmet, mint a rácz­­kevei uradalom és a fővárosi bérház és az eladás­ból befolyt tőkét helyezze el úgy, hogy annak kamatai életfentartásának költségeit legalább túlnyomó részben fedezzék. Erre vonatkozólag szeptember közepétől kezdve különféle tárgyalá­sok is folytak, részben itt, részben Svájczban. Mindenekelőtt a zárlat kérdését kellett tisztázni. A kormány ugyan ez alkalommal nem akart a zárlat feloldásába beleegyezni, de hozzájárulását helyezte kilátásba az ingatlanok eladásához és a befolyt vételárnak a zárlat fentartásával való jö­vedelmezőbb elhelyezéséhez, feltéve, hogy az in­gatlanok tulajdonjogát illetőleg az uralkodóház családi szabályainak idevonatkozó rendelkezései vagy az alapítványi oklevelek ezt meggátló kikö­téseket nem foglalnak magukban. Az imént em­lített okiratok beszerzése több időt vett igénybe, — ha jól emlékszem, kb. tíz nappal a­ király visz­­szaérkezése előtt jutottunk birtokukba. Közben puhatolózások folytak az eladási lehetőségek te­kintetében is, s úgy tudom, hogy nem a legked­vezőbb eredménynyel, mert a ráczkevei uradalom legnagyobb része hosszúlejáratú, rendkívül olcsó ár­on megkötött bérleti szerződésekkel volt meg­terhelve, a­melyeket a vevőnek át kellett volna vállalnia, a házért elérhető ár pedig csak kis részét képezte annak az összegnek, a­melybe ez a ház svájczi valutára átszámítva, — mert hiszen frank­ tőkét kellett volna a király részére össze­hozni,­­ annak idején került. Az ékszereiadások körül Svájczban szintén nehézségek keletkeztek, a­melyeknek részleteiről nem vagyok alaposan in­formálva, így tehát az egész akc­ió még nem jut­hatott el­ a komoly realizálás stádiumába, a­mi­kor a király október 20-án történt visszatérése teljesen új helyzetet teremtett. — Hogy a ráczkevei uradalom jövedelme is politikai czélokra fordittatott volna, arról nincsen tudomásom és ezt nem is hiszem. Hunyadi József gróf, a ki a király magyarországi birtokainak kezelésével meg van bizva, és a ki erről egyedül adhatna felvilágosítást, jelenleg nincsen Buda­pesten, — de okom van hinni, hogy ebből a for­rásból semmi sem fordíttatott propaganda­­czélokra. Hogy prírtczélokra nem használt fel eb­ből a czélból senki egy fillért sem, azt egészen biztosan állíthatom. — Nem szállhatok eléggé határozottan szembe azokkal az állításokkal, a­melyek a király októ­beri visszatérését anyagi helyzetével hozzák kap­csolatba. Számtalanszor meggyőződtem róla, hogy a királyt anyagi helyzete egyáltalában nem nyug­talanította és hogy ezt tulajdonképpen soha nem is fogta fel annyira komolynak, a­milyen komoly volt. »Mindig lesz annyink, hogy megélni tud­junk. — szokta volt mondani, ha ezek a kérdések szóba kerültek. Saját pénzügyei tekintetében való közömbösségéről akkor is meggyőződtem, a­mi­kor Tihanyban a nála lévő 16.000 svájczi frank­ felét nekem akarta átadni, hogy ebből az összeg­ből segélyezzük azokat, kik az októberi esemé­nyekkel kapcsolatban bajba­ jutottak. Természe­tes, hogy ezt az áldozatot nem lehetett elfogadni. A király visszatértének egészen más okai­ voltak, a­melyekre az előttünk, álló királyper fog vilá­gosságot deríteni. Ezek­ között az okok között nagy szerepet játszott a kormánynak a királylyal szemben tanúsított magatartása,­­ de nem az anyagi, hanem a politikai kérdések tekintetében tanúsított magatartása és ha visszagondolok az elmúlt esztendőre, nem azon csodálkozom, hogy a király októberben viszatért, hanem azon, hogy nem tért vissza már jóval előbb, a­mint az tény­­leg szándéka volt. Mindazok, a­kik magyar részről a királylyal ezekben a kérdésekben érintkeztek, tudtommal nemcsak soha nem kértek politikai czélokra pénzt Őfelségétől, hanem a­hányszor a király va­gyonából politikai czélokra költeni akart, ezt anyagi helyzetére való tekintettel mindig ellenez­ték. A­mikor Őfelsége daczára ennek súlyt fekte­tett arra, hogy bizonyos, általunk akkoriban a legerősebben ellenzett akcziók eshetőségére — a szóban forgó akczió méreteihez képest elenyé­szően csekély pénzösszeg Magyarországon ren­delkezésre álljon, — azok a hívei, a­kik e pénz felett rendelkeztek, nem is nyúltak hozzá addig, a­míg Őfelsége tényleg vissza nem érkezett Ma­gyarországra. Ebből az ügyből kifolyólag teh­át senkit nem lehet jogos szemrehányásokkal illetni, de legkevésbbé érthetők ezek a szemrehányások olyanok részéről, a­kik ha akkoriban nem érezték a kötelezettséget, hogy a királynak szorult anyagi helyzetében segítségére siessenek, legalább most kellene belátniok, hogy e téren oly hibát követ­tek el, a­mely aránytalanul nagyobb volt annál, a­melyet néhány százezer­ koronának politikai czé­lokra való felajánlásának elfogadásával elkö­vetni lehetett. Nagykanizsán póruljártak a gyűlés­zavarók. Eltávolították és fészerbe csukták a „keszt­helyi vend­égeket“. — Az ébredők csúfos kudarcra. Rassay Károly vasárnap pr­ogr­a­­m beszédet mondott Nagykanizsán. Erre az alkalomra, mint azt a Bassay-párt előre látta, a keszthelyi ébredők átrándultak vendégszerepelni azzal a czéllal, hogy a gyűlést a szokott módon megzavarják. A nagy­kanizsaiak azonban még délelőtt megbeszélték a dolgot a szocziáldemokrata párttal és elhatároz­ták, hogy a gyűlést a munkásság védelme alá he­lyezik, sőt a bekövetkezendő eseményekről előre értesítették a rendőrséget. A gyűlést a »Kissörház« nevű­­vendéglő udvarán Hornyán Lajos dr. nyitotta meg, a­ki bemutatta a választóközönségnek K­as­­say Károlyt. — Ez az a politikus — mondotta, — a ki min­den erejével a rendért és az emberek szabadságá­ért szállott síkra. — A hazáért nemi — kiáltották az ébredők. Erre a jelre egyszerre izzóvá vált a hangulat. Többen lármázni kezdtek. Dulakodás támadt. E­közben arctul ütötték az egyik előkelő nagyka­nizsai kereskedőt. Erre a tömeg a támadók ellen fordult, elvették furkósbotjaikat és közülök hár­mat megvertek. A leszerelt rendzavarókat a munkások és a kereskedelmi alkalmazottal.­­»k­i­­emelték« a tömegből és egy fészerbe csukták. Az ott felejtett többi ébredő erre távozni akart a gyűlésről, de ebben meggátolták őket és kénysze­rí­tettek, hogy a beszédeket végighallgassák. Több rendzavarás nem is történt a gyűlés folyamán. A gyűlés után körülbelül húsz-huszonöt főnyi kis ébredő­ csoport a vasúti állomás felé igyeke­zett a nagykanizsaiak azonban nyomukban ha­ladtak és utánuk kiáltották, hogy napibérért vál­lalkoznak a gyűlések megzavarására. Ebből ké­sőbb rövid tartamú verekedés kerekedett. A ve­rekedést a keszthelyi gazdasági akadémia hall­gatói kezdték. Közülük töben már a múltban is követtek el rendzavarást. A kurzus első hónap­jaiban nem lehetett mulatságot tartani Keszt­helyen. A gazd­ászok egyik-másik csoportja ugyanis megjelent a bálon és felszólította a kö­zönséget, hogy azonnal távozzék. Olyan fenye­getően viselkedtek, hogy meg kellett szüntetni a mulatságot. Ettől kezdődően hosszú ideig nem mertek mulatságot tartani Keszthelyen. Nagykanizsán már a múlt év közepe óta akar­nak Rassay-párti programmal lapot indítani. A lap szerkesztője mindezideig nem kapta meg a lap megindítására az engedélyt, mert Eckhardt Tibor sajtófőnök itt is, mint más helyen is, azzal az in­dokolással tagadta meg az engedélyt, hogy nincs elegendő papiros. (Rassay nyilatkozik.) Rassay Károly a kanizsai eseményekről Az Újság munkatársának a következőket mondotta: — A kormány erélytelen magatartása követ­keztében az ellenzéki választógyűléseket több he­lyütt megzavarták és a kirendelt rendőrhatósági közegek alkalmatlannak bizonyultak arra, h­ogy a rendet helyreállítsák. Nagykanizsa választó­­polgársága vasárnap délelőtt maga vette kezébe a rend fentartását, és vállalkozása sikerre veze­tett. Nagykanizsa polgárai megmutatták, hogy erélyes és egységes fellépéssel meg lehet akadá­lyozni az ellenzéki szervezkedés ellen irányuló szisztematikus terrort. Meg vagyok győződve ar­ról, hogy ez bátorítólag fog hatni az egész or­szágra. A pártatlan közvélemény meggyőződhe­tett arról, hogyan történik az ellenzéki gyűlések megzavarása, hogyan fest a valóságban az, a­mit a belügyminiszter úr és az egységes párt intéző­bizottságának ügy­vezető­ aleln­öke, mint a köz­hangulat megnyilvánulását szokták megjelölni. — És még egyet. Nem akarok teljes részletes­séggel nyilatkozni azokról a harczi eszközökről, melyeket velünk szemben felhasználnak. Me­g ak­á­rom azonban kérdezni Kállay Tibor pénzügymi­niszter urat, összeegyeztethetőnek tartja-e úri íz­lésével, hogy a kanizsai választókerületben a pénz­ügyi hatóságok 75 italmérési engedélyt vontak be? Feltételezem, hogy az ő tudta nélkül. Kíváncsi va­gyok arra, hogy miután a pénzügy­miniszter úr ezúton értesül majd erről, tű­rni fogja-e, hogy hívei ily módon is­­pressziót gyakoroljanak a válasz­tókra és lehetetlenné tegyék a nép akaratának megnyilvánulását. " (Napidíjas politika.) A kanizsai viharos gyűlésen Kassay Károly programmbeszédében többi között ezt mondotta: — Azt mondják rólam, hogy forradalmár va­gyok. Nos ítéljék meg, igaz-e ez. Én azért küzdök, hogy a törvény tisztelet legyen úrrá és újból hely­reálljon az alkotmányos rend, szűnjék meg az ön­kény. A kormánynak mindenekelőtt a titkos és illegitim szervezetekkel kell megküzdenie. Az erre­­illegitim­" szervezetekkel kell megküzdenie. Az irre­­dentizmus politikáját nem lehet napidíjak alapján csinálni. Ez nem lehet kenyérforrás. A­míg a bűn­tényeket meg­ nem torolják, a­mig a bűntény-el­követő gócpontokat fel nem oszlatják, addig eb­ben az országban jólét nem lehet. A dolgozó mun­kások és polgárok keresik a kivezető utat ebből a kháoszból. Ha ez sikerül, akkor mindazok elsöpör­­­telnek, a­kik munka nélkül, kizárólag a gyűlölet hirdetéséből és bűntények előkészítéséből és elkö­vetéséből akarnak megélni. A beszéd után még Sümegi Vilmos mondott nagyhatású­ beszédet. Délután Kassay Károly a kiskanizsai polgári olvasókörben mondott beszé­dett

Next