Az Ujság, 1922. július (20. évfolyam, 146-171. szám)
1922-07-01 / 146. szám
, ■... Házi példán.. a? k \ ' ... ^ Budapest, 1922. Ara 5 korona. évfol am. 146. szám._________________Szombat, július 1. , Előfizetési árak: ^ ““ jggp SZERKESZTŐSÉG: Egész ................. 1100 54. SZ. U B 11^1 U ^!iv«teS«ve“minden“ar.POk Jf ív* ____ _UU| m mu „n.,,,,,, JLUUUUIJI.IIILILIHI'1/ ....................... .................. . ________________________________________——— ROVÁS — Halljuk a nézetet! — kiáltott Meskó Zoltán a Friedrich István beszédébe. — Már elmondottam — felelt Friedrich István. — Ez a kis dialóg fölötte jellemző a magyar politizálásra. Végigolvastuk az összes minisztrális beszédeket s a sok bölcs szempont, axióma, szándék, irányelv, végcél közepette keressük: hát most mit tudunk többet abból, amit eddig nem tudtunk? Semmivel. Ami programoinak hangzik, körülírása a feladatnak, ami útnak fest, csak cél. Hogyan? Mit? Mikor? Erről nem kapunk semmit. S nem is azért, mert nem akarnák megmondani, hanem mintha tovább maguk sem jutottak volna. * Egy higgadt, nyugodt, nézeteken, emberi elfogultságokon felülemelkedő Friedrich Istvánt hallottunk ma. A többi szónok is az indemnitással foglalkozott a maga hozzáértése és érdekeltsége szerint. Még eddig egy hang sem felelt meg az izgalmas várakozásnak. Nívós, felelősségérző volt minden, a skandalumok beharangozása után. Vájjon mi fog még ebből kisülni? * * A Rathenau gyilkosai megvannak, a mi gyilkosaink nincsenek meg. Ez lehet szerencsétlenségünk, lehet rossz bizonyítvány rendőrségünkről, lehet más is, nem firtatjuk. De a német gyilkosok nem gazemberek, hanem hazafiak. Van nekik tiszteletreméltó, mert önzetlen céljuk. Mégis meg fognak bűnhődni. Nem a meggyőződésükért, hanem mert a legszebb célt és a legszentebb meggyőződést sem szabad igy szolgálni. A hazafiság nem helyez törvény fölé s nem ad pallosjogot, büntetlenséget senkinek. Ez dokumentálódik odaát, ahol egyformán büntetnek gyilkosságot, akár Rathenauról, akár Luxemburg Rózáról van szó, halmi és felekezeti ellenségeskedés talaján állanak. Mi mindent hinni akarunk és mindenkinek. De hogy hihessünk Bethlen Istvánnak és támogatói szélsőjobb szárnyának is? Új és liberális múltú, liberális mai beszédű miniszterekhez is van szerencsénk. De ezeknél már, eddig is tapasztaltuk, hogy konkrét esetekben okot találnak úgy cselekedni, ahogy cselekedtek mások, akik nem beszéltek úgy, mint ők. A legjobb akarat mellett is — a nyilatkozatok papírkoronaértékűek. Nincs meg a megnyugvásunk, hogy amit a kormánytól hallottunk, megszabja jövőnket. Sok mindennek meg lehetne már ma is változnia, ami nem változik meg. Nem tekintjük kifogásnak, hogy a kormány átmenetek szükségét érzi. De hogy az átmenetbe annyi mindenféle kerül, ami szerintünk nem szorult átmenetre, arra vall, hogy a szavaknak más az értelme a kormány szerint, mint szerintünk. Hiszen az előző keresztény kurzus is igazságnak és jogosságnak vallotta, amit cselekedett. Sőt demokratikusnak és mindenekfölött nemzetmentőnek. Ők sem mondták: tiporjuk lábbal a jogot és tegyük tönkre az ország financiáit és jó hírnevét. Csak megtették s a rekriminációra vitatták: igenis, ez jog- és nemzetmentés. Várnunk kell. Azzal a bizalmatlansággal, melyet fokoz a kormánynak igen jelentékeny számú és még jelentékenyebb befolyású baráti tábora. De remélni akarjuk: nem soká kell várnunk. Már azért is, mivel sok idő nincsen a várakozásra. Rövidesen el kell dőlnie: őszinte-e a kormány s képes-e arra, amit őszintén akar? Valami megindult máris, ami régi gondolatunk alapján új reményt fakaszt bennünk. Az, hogy megindul a tisztulási folyamat, s a kormány táborából kiválnak a nem liberális, vagy akár a liberális elemek s összekerülnek mindkét oldalon az összevalók, az egyneműek. Politika és pénzügy. Figyelmesen és megelégedéssel olvastuk el a miniszterelnök és a pénzügyminiszter beszédét. Végre két felelős megnyilatkozás, mely objektivitást követelvén az ellenzéktől, nem pofozkodó hangon kezdi. A pénzügyminiszter szempontjai tiszteletreméltóak s amiben nem értünk is vele egyet, el tudjuk képzelni, hogy elvégre így is lehet a kérdést felfogni. Sajnos, a célkitűzésnél messzebbre ő sem jut. Stabilizálni a valutát állami háztartás egyensúlyával és külföldi kölcsönnel, — rendben van. Az utóbbinak előfeltétele az előbbi, az előbbi pedig attól függ, mi történik a pénzügyön kívül gazdasági téren. Erről nem hallottunk semmit, — remélhető, hallunk majd későbben s ami fontosabb: történik is valamelyest abból, amit hallunk. A miniszterelnök beszéde, ó bajos ehhez hozzászólanunk. Mert puszta nyilatkozatnak nem akarjuk tekinteni, többnek tekinteni annál, abban megakadályoz az eddigi tapasztalat: a nyilatkozatra rácáfol a tény. Igazságtalanok vagyunk? Remélni akarjuk. De hát mit csináljunk most? Tapsolni szeretnénk neki, aki az osztályuralom és érdek ellen tűz ki politikai irányt, de ugyanakkor szinte zárt falanxszá alakul a polgári politika a szociáldemokraták ellen. Ezeket szavukon kellene fogni, mikor a polgári elemekkel közös munkára kínálkoznak, ezzel szemben félreverik a harangokat: huszonheten vannak, össze kell fogni ellenük! S osztályuralom és érdek ellen szól a miniszterelnök, aki elvi programmal az agrárdemokráciát hirdeti és — eddig legalább — állja is. Az agrárdemos is csak olyan osztály, mint a munkás s ennek a külön talajára nem helyezkedhetne kormány, amely egyetemes érdekeket akar szolgálni. S a belső békességet, a felekezetek közötti egyenetlenség kiküszöbölését is akarja — azokkal, akik a háta mögött változatlanul a társa. Általános feltűnést keltett, hogy Friedrich István szinte máról holnapra kormánypártivá változott. A beavatottak tudták, hogy ez a királykérdéssel fll.)!) össze, illetve azokkal a tárgyalásokkal, amelyeket Friedrich István" a személyi és tárgyi kérdések megoldása céljából folytatott. Kifelé azt hirdette Friedrich István, hogy csak azért engedett az ellenzékieskedésből, mert nem akarja megakadályozni a kormány gazdasági programmjának megvalósulását. A kulisszák mögött azonban egészen más természetű momentumok jutottak szerephez, olyan problémák, amelyek órák alatt mozgásba hozták az egész magyar politikai világot. Friedrich István joggal dicsekedhetett némi sikerrel, de a tárgyalás további folyamán mellékutakra tévedt és ezzel elrontotta az egész koncepciót. Túlságos lojalitásával elérte azt, hogy zajosan megtapsolták a kormánypárton, de ugyanakkor elvesztette azoknak a bizalmát, akik a tiszta legitimizmusért lelkesednek. Ami kezdetben nagyjelentőségű mozgalomnak látszott, az később Friedrich István egyéni akciójává töpörödött össze. Olyan személyi kérdés vetődött fel Friedrich István elgondolásában, ami a legitimistákat elriasztotta a további eszmecserétől. Így történt, hogy Andrássyék azonnal cserben hagyták Friedrich Istvánt és visszatértek az eredeti ellenzéki álláspontra. A baj ott kezdődött, amikor a pénzügyminiszter a keresztény ellenzék megbízottjaként Friedrich Istvánt kérette a pénzügyi konferenciára és teljesen megfeledkezett Andrássy Gyula grófról. Kállay Tibor később ugyan korrigálta hibáját, utólag meghívta Andrássy Gyula grófot is az értekezletre, de Andrássy nem jelent meg a tanácskozáson. Azóta két után jár Friedrich és Andrássy, amit az is bizonyít, hogy Andrássyék néhány nappal ezelőtt tüntetően elmaradtak a Wenckheim-palotából és következetesen elkerülik a fényes pártklubot. Új párthelyiséget rendeznek be a Scitovszky-tér egyik palotájában, a régi pártkörbe pedig csak Friedrich István és két személyi híve, Csík József és Diniek Ödön találnak utat. Ilyenformán a legitimisták valósággal kiközösítették soraikból Friedrich Istvánt, aki a királykérdés megoldása címén túl sok bizalmat szállított a kormánypártnak és rajta vesztett. Informátorunk szerint Andrássyék már annak bizonyítására is, hogy nem értenek egyet Friedrich István hiperlojalitásával és közjogi terveivel, éles harcot indítanak a parlamentben a kormány ellen és Friedrich Istvánt is dezavuálni fogják. Hétfőn Rakovszky István fog felszólalni az indemnitási vita során és egyúttal választ ad Friedrich István érveire is. Informátorunk jelentős tényként említette, hogy Apponyi Albert gróf éppen a tiszta legitimizmus érdekében Andrássy Gyula híveivel tart s ezen az utján a pártonkivüli legitimisták mind követik. Friedrich István ebben a pillanatban teljesen izoláltan áll a legitimisták csoportjában. Ezzel természetesen nem szűnt meg az" eredeti irányban megindult orientáció. Egyre több szó esik a nádorság intézményének visszaállításáról, s erről már konkrét formában is fognak beszélni, mihelyt a közjogi természetű javaslatok előrehaladottabb stádiumba jutnak. Kitűnő forrásból úgy informálták Az Újságot, hogy a mostani kritikus időkben nem látszik célszerűnek a gyors megoldás, hiszen erupciók észlelhetők Európaszerte, melyeknek sorozatában Rathenau tragédiája is óvatosságra int. Annyi megállapítható, hogy elsősorban Apponyi Albert gróf higgadtsága és bölcs mérséklete fogja megmutatni az utat a legitimistáknak és éppen ezért kizártnak tekinthető minden elhamarkodott lépés. A kormánypárt körében egységes polgári front születéséről beszéltek azzal kapcsolatosan, hogy Friedrich István a kormánypárt hangján szólalt meg. Ennek cáfolatául csak néhány mondatot idézünk Tongauer Albinnak a Vasvármegye csütörtöki számában megjelent nyilatkozatából. Lingauer Albin tudvalévően egyik legintranzigensebb legitimista és az ő felfogása hűen tükrözi vissza a keresztény ellenzék gondolkodását is. — Aki tárgyilagos akar lenni, — mondja Lingauer — annak el kell ismerni, hogy Peidl Gyula nagyszerű önfegyelmezéssel és higgadtsággal előadott beszéde mély benyomást tett a nemzetgyűlésre. A felizgult személyi érzékenység vagy a mesterségesen szított kormánypárti műharag csinálhatott ugyan néhány percig tartó ribilliót, azonban mégis bizonyos, hogy Peidl Gyula kegyetlenül pálcát tört a bolsevizmus őrülete felett. Aki nem heccben és szenzációban, hanem az igazság keresésében utazik, annak pártkülönbség nélkül az volna ma a kötelessége, hogy Peidl Gyula beszédének nemcsak a támadó részleteit emelje ki, hanem azt a végtelen horderejű igazságot is, hogy a deklarációban a magyar szociáldemokraták világosan elismerték a nacionalista politika szükséges voltát. Felajánlották készségüket, hogy a nemzeti alapon megindult talpraállító munkában szervezetük minden erejével résztveszek. Sem a deklarációban, sem. Peidl beszédében még csak nyoma sem volt semmiféle irredenta-ellenes kitételnek, sőt ellenkezőleg: élesen szembehelyezkedett a trianoni béke gaztetteivel. Én csak örülni tudok annak, hogy elérkeztünk annak lehetőségéhez, hogy a szociáldemokrata munkásság és a nacionalista polgárság között megteremthető lesz a megértés, a kibékülés és a nagy kérdésekben való együttdolgozás. Kritika a miniszterelnök expozéjáról. A miniszterelnök mai beszédét elég nyugodtan hallgatta meg a parlamentet. Az ellenzék az indemnitási vita során mond majd kritikát az expozéról. Friedrich István ma már nyilatkozott, amolyan se hideg se meleg hangon. Andrássyék erős támadásra készülnek, a liberális ellenzék szintén nem fog hangfogóval beszélni. Rassay Károly ezt mondotta Az Újság munkatársának az expozéról: — Örömmel üdvözöljük azokat, a, programm pontokat, amelyeket mi két éven át követeltünk, akkor is, amikor a destrukció vádjával illettek. Szemmel láthatóan nagyony örömmel fogadtuk ezeket a szavakat, mint a kormánypárt egyes csoportjai. Ettől függetlenül természetesen kívánjuk a kormány felelősségrevonását a közelmúlt eseményei miatt. Álláspontomat egyébként hétfőn fogom kifejteni a parlamentben. A szociáldemokrata párt egyik képviselőtagja ezt mondotta munkatársunknak a miniszterelnök mai beszédéről: " Ami a kormánynak azt a törekvéseit illeti, hogy az országban a rendet és a békességet helyre akarja állítani, abban őt a szociáldemokrata párt a legnreszszebbmenűen támogatni fogja. De hogyan képzelhető ez el, andig internálási tábor van és amíg a börtönök Friedrich Istvánt kiközösítik a legitimisták. Egy csődbe jutott egyéni akció következményei. Andrássyék kivonultak a Wenckheim-palotából. l