Az Ujság, 1922. augusztus (20. évfolyam, 172-197. szám)
1922-08-01 / 172. szám
orr? ' - fi*.. *. x | Budapest 192?. Ara 10 koroltac XX. évfolyam. 172. szám. ^ Kedd, augusztus 1. “ : '1^1'1 ' SZERKESZTŐSÉG: Elenzetesi arak. ^ __ Budapest, Rákóczi ut 54. I. 200. jHSf II | |RHI H ^001 Te^on: Józsefig, józse/iawa Egyes szám ára Budapesten, vidé- J®f||L jf|f |§§ f|| ||i ij||L"" Wfwk Már KIADÓHIVATAL: ken és pályaudvarokon 10 korona. BE* ||| M S| M 'MA ff fi ffl Budapest, Rákóczi út 54.8*. Ausztriában hétköznap és vasár- —Bffi MS$| ||| jjS§ ||§§ ||| ®®f§§ Telefon: József 13-35, József 16-28, nap 300 osztrák korona. mSk tea |3|| W3, jraj| József 122-56. megjelenik ünnep utáni napok BW JraaBMM ilfegÉjP jÉf fl| ^||tej§j FIÓKKIADÓNG?ATAL: kivételével minden nap. Budapest, Erzsébet körut 43. ROVÁS. Ma Petőfié a magyar szivek első érzése és első szónak minden megnyilatkozás az ő nevét kivonja. Petőfié, aki eltűnt és generációk múlásával az eltűnése után mégis mindenütt jelenvaló és soha el nem fog tűnni a tűnő idővel. Petőfi forradalmár volt és lelkét vallják a maguk lelkében, akik ma bűnnek érzik a forradalmat. Petőfi maga volt a nemzeti érzés és a nemzeti gondolat és a szocialisták is apostolaik között tisztelik. Mert az ideálokért és az ember javáért való igazi, nagy, tiszta rajongások nem ellentétei és nem ellenségei egymásnak és minden törekvés akkor jár az igazi utón, mikor a zsenik nyomdokait követi, nyomait járja.* Ha a miniszterelnöknek az volt az intenciója, hogy minél rövidebb legyen az indemnitás vitája, ezt az intencióját mi helyeseltük már akkor, amikor még ki se fejezte. De mikor a miniszterelnök úr azt is mondja, hogy a pártja is erre törekedett, akkor csak meglepődhetünk ezen a kijelentésen. Semmit se vettünk észre abból, hogy a többség megnyilatkozásaiban tartózkodott volna minden olyantól, ami a miitának és izgalomnak anyagot adhatna. Mi ennek beszédekben és közbeszólásokban, furcsa határozati javaslatok előcibálásában éppen az ellenkezőjét láttuk. Ha a miniszterelnök minderről nem tud, ennek csak az lehet a magyarázata, hogy nem volt kiváncsi pártja szereplésére. Nem volt kiváncsi a megnyilatkozásaira. "Amit különben igen helyesen cselekedett, mert vajmi ritkán lett volna benne gyönyörűsége. " A numerus clausus eltörlésére tett határozati javaslatot a többség elvetette. A kultuszminiszter távol volt és a miniszterelnök nem érezte jelenvalónak az időt a fontos fajvédelmi intézkedés megszüntetésére. A fajveszélyes diákok tehát megint csomagolhatnak, hogy tanulni emigráljanak Bécsbe, Berlinbe, Prágába. Itt nem szabad nekik. Mi nem veszítettük el az illúziónkat, mert nekünk már ilyen illúzióink, amióta ez a többség megszólalt, nem voltak. De kívánjuk: ezeknek a fiataloknak igenis legyenek és hozzák vissza őket frissen akkor, amikor az illúzióknak igenis lesz életjoguk ezen a boldogtalan földön. És nem lesz többség, amely fajveszélyesnek minősíti azt, aki tanulni akar. Különösen fájdalmas és bántó volt a belügyminiszter beszédének egész szelleme, mely nagy részében szöges ellentétben állott azzal a szellemmel és azokkal a tradíciókkal, melyet Tisza István iparkodott híveibe és tanítványaiba oltani, akik közé pedig a belügyminiszter is tartozott. Ahogy Rakovszky Iván ma a szabadságjogokat értelmezte, úgy az internálásokkal, mint a sajtó- és gyülekezési joggal kapcsolatban, nyoma is alig található annak a felfogásnak, amely szellemi örökségétől joggal várható lett volna. A miniszterelnök beszéde tükör akart lenni, amelyet az ellenzék különböző frakciói elé tartott, hogy abban a maguk hibáit és fogyatékosságait felismerjék. De ez a tükör nem normális tükör volt, hanem azok közül való, amelyekről megismerheti ugyan magát, aki belétekint, de torzított alakban. Ez a tükör is a múltak emlékeiből s benyomásaiból kapja visszasugárzó tulajdonságát. Már pedig nekünk elég, túlontúl elég volt a múltak tükre. Ennek a múltnak a fájdalmait elszenvedtük, tanulságait levontuk s visszatérése lehetőségeit perhorreszkáljuk. Ezzel a múlttal nem kívánunk többé találkozni. Ideje volna, hogy annak szellemidézései is megszűnjenek végre. A jövő tükrét szeretnők látni. És erre kínálkozott alkalom ma a kormánynak, amidőn az indemnitási vitára a zárópontot tette. Kissé túl sok jutott a pártkéréseknek s túl kevés az országnak, mely nem kíván többé a múltak fertőjében kotorászt , hanem a jövő fejlődés útjára szeretne ma rátérni. Szeretné látni az épületköveit annak a becsületes magyar nemzeti demokráciának, amelyet a miniszterelnök ma beszéde végén politikai irányelvül hangoztatott s várva-várja a pozitív lépéseket az egész nemzetgyűlés összefogására, mely ugyancsak a miniszterelnök beszédének végén csendült meg mint óhajtás. A többi mind, amit ma hallottunk, fölösleges, mert meddő volt s éppen nem szolgálta azt a célt, mely az együttműködés óhaját lenne előbbre viendő. Újjáépíteni, dolgozni, alkotni, s ez ma a jövő egyetlen reális programmja; kimenteni az országot a tespedésből, amelybe a meddő politika juttatta s a megélhetés rettentő gondjain enyhíteni, ez pedig a mának sürgős feladata. A kormány komoly elszántsága és erélye éppen abban nyilvánulhat meg, hogy a múltak hánytorgatásának okait és ürügyeit megszünteti s felállítja a mérföldköveket, amelyeken a nemzetet végig akarja vezetni a végcélhoz, a felújuláshoz. A múltból a jövőbe. Azok a beszédek, amelyek ma a kormány vádjairól elhangzottak, két csoportba különíthetők. Az igazságügyminiszter a bírák helyzetével és a jogrend kérdésével foglalkozott a szakszerűség keretében s ugyancsak szakszerűek voltak a pénzügyminiszter fejtegetései az indemnitási vita során felmerült pénz- és adóügyi problémákról. Kállay Tibor pénzügyi programmja eléggé ismeretes és ami aktualitást ma adott nyilatkozatainak, a korona leromlása, a reparációk kerek elutasítása és az államháztartási egyensúlyra való törekvés realitásai tekintetében, azokra lesz alkaloiunk még visszatérni. A mai kormánynyilatkozatok politikai jellegét azonban két másik beszéd adta meg: a miniszterelnöké s a belügyminiszteré. És némi fatalizmussal kell megállapítanunk, hogy ezek inkább csalódást nyújtottak, mint vigaszt és biztatást. Igaz ugyan, hogy az egyhónapos vita alatt a felszólalók túlnyomó része a múltak letarolt mezein vágtatott végig különböző irányokban s vajmi kevéssel gyarapította a pozitív értékű parlamenti munkát, de mégis akadtak tervek és kezdeményezések, amelyek a jövő kibontakozás és újjáépítés eszméjét szolgálták. És mi ezekre vonatkozólag vártunk volna, a kormány részéről nemcsak reagálást, de beható és termékeny továbbfejlesztést. Ehelyett újra a múltak bolygatását, az ellenzéki felvonulásokmeddő kritikáját s a baloldali rekriiiiinációkra , rekriminációk halmozását kaptuk. Nem töltik el a numerus clausust Leszavazták az ellenzéki indítványt. — tíz egységes párt ,, liberálisai** a folyosóra menekültek a szavazás elöl. — Bethlen nem akarja a nemzetgyűlés elé terjeszteni a Futurának a rotációs papír ügyére vonatkozó aktáit. Ma több nagyon fontos indítvány sorsáról döntött a nemzetgyűlés. A többi között a numerus clausus eltörlésére vonatkozó indítvány is ma került szavazás alá. Bethlen István grófnak legutóbbi nyilatkozatai, Svlebelsberg Kunó gróf belügyminiszternek ismételt fogadkozásai, az egységes párt liberálisainak biztató kijelentései után megizmosodott az a remény, hogy a magyar törvényhozás hatályon kivil helyezi, illetve többségi határozatával arra sarkalja a kormányt, hogy hatályon kivil helyezze a numerus clausust és ilyen módon hozzájárul annak a korszerűtlen állapotnak megszüntetéséhez, amely az egyetemen uralkodik. Nem így történt. A magyar törvényhozók többsége kívánatosnak mondotta mai parlamenti döntésével, hogy a numerus clausus továbbra is érvényben maradja. Csak a liberális ellenzék állt fel a numerus clausus eltörlése mellett, ellenben a keresztény ellenzék már ülve maradt s ugyancsak elvesztették hangjukat és bátorságukat azok a képviselők is, akik mint az egységes párt tagjai sliberálisoknak szeretik magukat nevezni. Ezek a folyosói ,liberálisok, ma is hívek maradtak hagyományaikhoz: a folyosóra menekültek a szavazás elől, akik pedig bentmaradtak az ülésteremben, fegyelmezetten hallgattak és lehetővé tették, hogy tovább viruljon a numerus clausus, a tanulási szabadság nagyobb dicsőségére. Jellemző, hogy ezeknek az ál liberális honatyáknak a javarésze nagyon csörtette a kardját a választások idején. Mint képviselőjelöltek, főleg » destruktív« városi kerületekben, sorra járták a zsidó választópolgárokat és" fogadalmat tettek szavazóik előtt arra, hogy az utolsó lehelletükig harcolni fognak a Haller-féle törvény ellen. Így beszéltek, amikor voksokra volt szükségük s most megfeledkeztek ígéreteikről, amikor azok beváltására került a sor. Ez a politika! Jelszavakkal játszadoztak a választási korteshadjárat idején, meg-megfürödtek a liberális gondolkodású választópolgárság bizalmában, mandátumhoz jutottak olyan kijelentéseik alapján, amiket a választópolgárság komolyan vett, de amiket a képviselő urak úgy látszik, csak puffogó frázisnak tartottak. Pedig számos olyan képviselőt látunk az egységes pártban, akiknek családi tradíciói is amellett szólnak, hogy liberálisoknak érezzék magukat. Legalább olyan mértékig, hogy ez ellen a középkori törvény ellen harcoljanak. Számosan vannak az egységespárti képviselők sorában, akik nemrég maguk is a numerus clausus törvénye alá tartoztak volna s most ezek a honatyák is részint a folyosóra menekültek, részint úgy szavaztak, ahogyan azt a kormánypárt szélsőséges csoportja kívánta. Bíró Pálnak nem volt egyetlenegy szava sem a numerus clausus ellen. Mándy Samu, Halász Móric, Bottlik József és Berki Gyula és a volt munkapártiak egész csapata néma volt és szégyenkezett. Nem mert egyikük sem igent mondani, de nemet sem mondtak, csak hallgattak és hallgatásukkal előidézték azt, hogy a korszerű ellenzéki indítvány csúfosan megbukott. Derekasan tartották magukat a szociáldemokraták és a k —Dik.. .fy£isiáBiJ£tSc£fc*&^- o&w. liberális ellenzék polgári frakciói, akik egytőlegyig a numerus clausus ellen szavaztak. Sajnos, Szilágyi Lajost nem láttuk az ülésteremben a szavazás pillanatában, de viszont ott volt Ugron Gábor, aki elfogadta az ellenzéki indítványt, bárhogyan is szidta ezért a lépéséért az egységes párt. A nemzeti polgári párt, amelyik előszeretettel Tisza pártjának utódjául szereti neveztetni magát, sehol sem volt a döntésnél. Sem Szentpály István, sem Heinrich Frenc nem mutatkozott a látóhatáron, amikor arról kellett dönteni, legyen-e numerus clausus, vagy ne legyen. A választás idején ez a párt is másként beszélt. Nemcsak az egész városban, hanem a vidéken is. És nemcsak Lukács László hirdette, hogy le a numerus clausus-szal, hanem Heinrich Ferenc is, sőt Szentpály István is. Tárni rá a miskolci választói közönség. Miskolcon még nagyin jól emlékeznek, mit mondott mostani képviselőjük és milyen ígéretet tett, amikor még nem volt kezében a mandátum. Négy honatya vezette az ostromot az ellenzéki indítvány ellen. Az ismert négylevelű lóhere: Fáy Gyula, Zsilinszky Endre, Fchhardt Tibor és Viczián István. Ez a négy képviselő rendszerint együtt szokott ülni, amikor kritikus események játszódnak le a nemzetgyűlésen. Most is egymás mellett szorongtak, olyan szabályosan, mint a szerencsét jelentő négy levelű lóhere levelei. Nekik is szerencséjük volt, mert tényleg sikerült megbuktatni Drozdy Győző indítványát. Szóval sem fukarkodtak. Mikor Drozdy Győző azt kiáltotta közbe, hogy a 1. kormánypárti képviselő urak mást ígértek kedves zsidó választóiknak, Fáy Gyula feltűnést keltő fürgeséggel és szóbőséggel így replikázott: — Éppen az kellene, hogy eltörüljük a numerous clausust! Ugye, az kellene, hogy minden zsidó bejöhessen? Még nem tartunk ott! Még keresztények vagyunk! Erre kórusként hangzott a liberális ellenzék padjaiból: — A választások alatt másként beszéltek! Akkor szükség volt zsidópénzre. A harcot Bethlen István gróf miniszterelnök döntötte el. Nagy feltűnést keltett hogy nem Klebelsberg Kunó gróf okolta meg a kormány álláspontját a numerus clausus szempontjából. A kultuszminiszter be sem ment az ülésterembe, eltűnt és a miniszterelnökre bizta, hogy cselekedjék a szive szerint. Bethlen István gróf röviden, beszélt. Körülbelül csak ezt mondotta: — A kormány nem tartja helyesnek, hogy a nemzetgyűlés incidentalitel foglaljon állást ilyen fontos politikai kérdésben. Kérem az indítvány mellőzését! Megadták, amit kért. Mikor az elnök kérdezte, kik fogadják el az ellenzéki indítványt, csak a liberális ellenzék tagjai álltak fel, a nemzetgyűlés többsége mélyen bóbiskolt és korszerű meggondoltsággal hódolt a numerus clausus előtt. Pakots József teljesen kijött a sodrából, amikor,látta, hogy Bíró Pálok, Mándy,Samuk és Halász