Az Ujság, 1923. május (21. évfolyam, 98-121. szám)

1923-05-01 / 98. szám

IV 57/ fi//ts w23-«Anei-­­:n*C?trs~­ l" I __________ » v 4Tvnrt^x' t Budapest, 1933. Ara korona, .jOX^d­ram: 98. ____ Kedd, május 1. ROVÁS. Elindultak a szegény magyar argonauták Megkeresni nem ugyan az aranygyapjút, de azt a gyóg­yitófüvet, amely vérünk teljes elömlését meg­állíthatja és szívünk lankadó verését megindít­hatja. Tudják, hogy mi és milyen ez a varázsos fű­ és tudják azt is, hogy hol terem. De kereső vál­lalkozásukat ez könnyűvé nem teszi, mert egy egész pokol gondoskodott és gondoskodik róla, hogy millió mérges tövis meredjen a kezükre, mi­kor utána nyúl. Ez a kéz nem mindig azt tette, ami nekünk kedves, mert tiszta meggyőződésünk szerint a nemzet érdekében való lett volna. Sok­szor kellett fájdalommal sőt kétségbeeséssel néz­nünk, mit művel. De most, egészen vele kell, hogy legyen minden magyar lelkével együtt a mi érzé­sünk is és a kívánságunk: legyen e kéz e magyar munkában sebezhetetlen, szerencsés és sikeres. * Reméljük és kívánjuk, csöndes május elseje lesz, mert hiszen minden lárma, zenebona haszon­talan lenne, sőt ártalmas. A munkásszolidaritás ünnepnapja ezúttal az első harmincszoros házbér­­papja is. Amilyen vörös, legalább annyira fekete fes. Laikus észjárás szerint harsány vigasságra legfeljebb talán a háziuraknak lehetne okuk, de a Népjóléti miniszter még idejében megnyugtatta az Infczirányban aggódókat, hogy nekik sincs, mert ők is elégedetlenek. De azért bizonyos, hogy ők­ se ^*fognak tüntető felvonulásokat rendezői. Csak ép­pen hogy ők nem tartanak munkaszünetet. Be­szedik. ^ A magyar imádság most ez: Építsünk! Épít-’, bünk! Hiszen annyi mindenünk hever romban és a hajléknélküli is oly temérdek. Minden tégla, 'nemzeti érték és minden garas, amely építésre van Szánva, nemzeti munkát szolgál. És az ártó rész t­öröskakasa kibontja tűzszárnyát és éppen­­ a téglagyárra száll. Pusztítja, ami már felépült és pusztítja, amiből építettek volna. Valóban az ör­dög tombol itt és akarja lefogni munkára emelt sorunkat. És mégis fel fogjuk építeni, azai romba dőlt­ Európa előtt. A zálogjog, amelyet a trianoni szerződés biz­tosít a nagyhatalmaknak, távolról sem lehet oly­­érték számukra, mint am­ily értékgyarapodást je­lent Európára, ha Magyarországnak sikerül gaz­daságilag talpraállani. A zálogjog, ha azt jelen­tené, hogy ugyanaz a cél és szándék lappang mö­götte, mint amelynek példáját most a Ruhr-vidé­­kcen látjuk, sokszorosan komplikálná az entente bajait, mert Magyarország erőit elsorvasztaná, romba döntene egy évezredes viharokat kiállott és túlélt állami struktúrát s ez a katasztrófa ör­ménybe sodorná Közép-Európának amúgy is meg-rendült épületét. Ausztria sorsára juttatni Ma­­yarországot, annyit jelentene, mint dupla nyo­morúsággal tetézni Európa gazdasági szervezetét.­­Amit mi egyelőre az Európa sorsát intéző hatal­maktól kérünk, igen szerény és méltányos kérés.­­Tegyék lehetővé, hogy külföldi kölcsönnel hozzá­foghassunk gazdasági és pénzügyi regenerálá­sunkhoz. Van-e kilátás ily kölcsönre, honnét, mikor és mily összegben, ma nem tudhatjuk. De i­ogy egyáltalán ráléphessünk a kölcsönkeresés útjára, annak elengedhetetlen feltétele, hogy a zálogjogot szüntessék meg. Mert a hitelező bizalma azon alapszik, hogy az adós rendelkezik saját va­gyonával és jövedelmeivel s képes előteremteni azokat az eszközöket, amelyekkel adósságot s­párnak kamatait törlesztheti. A külföldnek az a része, amelyet gyűlölet és­­irtó szándék el nem vakított, újabb időben s tán­­éppen Ausztria példáján okulva, rájutott annak a­­ felismerésére, hogy Magyarországnak megvan az életképessége és életakarata kilábalni azokból a rettenetes bajokból, amelyekbe megcsonkítta­­tása s a trianoni szerződés kegyetlen feltételei döntöttek. A nagyhatalmak illetékes államférfiai épp úgy tájékozva vannak közállapotainkról, moint az európai sajtó elfogulatlan része. Látjuk pénzünk nagyfokú leromlását, a szörnyű ará­nyokban növekedő drágulást, az életviszonyok szinte elviselhetetlen voltát. Tudomásuk van ál­lampénzügyeink ziláltságáról, a folyton megújuló küzdelemről, amelybe gazdasági szerveink jutot­tak, hogy létüket napról-napra tovább tengethes­sék. Tudják, hogy a forradalmak, a román meg­szállás és vagyonfosztás, a szomszéd államok el­zárkózó politikája és rosszindulatú akadékosko­dásai útját állják, hogy produktív erőinket ki­fejthessük s újjáépítésünkhöz a siker reményé­vel hozzáfoghassunk. Tudják, hogy Magyar­­ország volt az, amely legdrágábban, legborzasz­tóbb módon űzetett eddig is az elvesztett hábo­rúért s minden falat, amelyet még kivennének szájunkból a gazdasági éhhalál rémét idézné fel. Hogy mindezt látják és tudják a külföldön, arra ujabb bizonyíték az európai sajtóban a Bethlen és Kállay miniszterek külföldi utazását kísérő kommentárok. S a »Times« ez a világlap, amely bizony nem túlságosan állott mellénk eddigi küz­delmeinkben, most őszintén kijelenti, hogyha a magyar miniszterelnök mostani útja eredmény­telen lesz, nincs mód arra, hogy feltartóztatni le­hessen Magyarországnak ugyanoly pénzügyi ösz­­szeomlását, mint amilyen Ausztriában bekövet­kezett. S ez a felismerése a helyzetnek, ez a mél­tánylása Magyarország élet-halál harcának nem­zeti­ megújhodására való komoly és elszánt törek­vésének ma már nem elszigetelt jelenség. Vannak már Parisban, Londonban és Rómában is elfogu­latlan kritikusaink, jóindulatú hiveink és pár­tolóink, akik hazájuk közvéleményét őszintén és becsületesen iparkodnak tájékoztatni Magyaror­szág helyzetéről s oly hangulatváltozást előidézni, mely a teljes megértésen át a méltányosság és segítőkészség felé kezd hajolni. Anélkül, hogy túlzott optimizmusba akarnék ringatni magunkat s a magyar közönséget, mer­jük konstatálni, hogy Európa előtt ma más szín­ben állunk, mint egy-két évvel ezelőtt. Bízni kez­denek abban, hogy a belső konszolidáció útján mégis csak eljutunk ahhoz a normál európai szín­vonalhoz, amelyen a háború előtt voltunk , hogy termelőképességünknek csak jóakaratú ösztönzés és megfelelő eszközök kellenek, hogy gazdasági és pénzügyi szanálásunkhoz eredményesen hozzá­foghassunk. Nem kicsiny­eljük le a még ma fenn­álló nehézségeket és akadályokat. Főleg azokat, amelyeket a bennünket környező és kegyetlen s azt a jövő kilátást, hogy rendbehozzaik házunk táját. De nem is becsüljük túl gonosz célzatú in­cidenseiket és akadékoskodásukat, mert ugyan­csak bőséges alkalma volt a külföldnek rájönni machinációikra s azokra a hátsó gondolatokra, amelyek mögöttük lappanganak. S amily mér­tékben a már kiderült igazságok rájuk cáfoltak, csökken erkölcsi hitelük s csökken az a befolyás is, amely, fájdalom, oly nagy és ártalmas volt azelőtt reánk nézve. Bárhogy erőlködnek is, Euró­pát aligha sikerül nekik beugratni újból abba a hangulatba, amelyet a trianoni szerződésnél ta­pasztaltunk. Mert a nagy európai államok kül­­politikusai nem akarják, nem akarhatják az ujabbi felfordulást. S éppen azon a ponton, ahol az idejé­ben való segítéssel elkerülhetnek végzetes bonyo­dalmakat, amelyek egész Európa politikai és gaz­dasági struktúrájára is kihatnak. Mi nem akarunk Európa előtt koldusokként szerepelni. Nem ala­mizsnáért,­­ nem gyámkodásért megyünk, hanem hivatásunk tudatában, erőnk feltámasztásához kérünk becsületes segítséget. Amit bőven meg fogunk téríteni a rend, a béke és munka mind­ama eredményeivel, amelyeket egy konszolidált és produktív állam mint éltető elem nyújthat egész Európának. Severing porosz belügyminiszter letöri a szélsőjobboldal „harci** szervezeteit !Nem tűrhetem, hogy az államban egy másik állam, vagy több más állam helyezkedjék el — ír miniszter nyilatkozata Jiz Újságának. — Berlin, április 27. Igen alapos tanulmányokat kell annak végeznie, aki a mai német belpolitikai állapoto­kat m­eg akarja ismerni és esetleg s­érteni is. A Né­metországból külföldre kerülő tudósí­tások, különösen azok, amelyek a volt szövetséges és a jóindulatú sem­leges államokba kerülnek, nagy általánosságban nem adnak igazi képet a német társadalmi és politikai élet mai viszonyairól. Ezek a tudósítások a nyugalom, a rend, a munka, a céltudatos állampolitika jegyében könyvelik el a birodalmat. Nem lehet tagadni, hogy a vezető körök ilyen értelemben igyekeznek az ország fejlődését biztosítani. És az sem vitatható, hogy ered­ményeket is érnek el ezen a téren. De a figyelmes szem­lélő, aki a jelenségeket regisztrálja és véleményét a té­nyekből vezeti le, nem látja egészen nyugodtnak és kedvezőnek a helyzetet. A forradalom és a forradalom utáni események, a különböző irányú és célú pucsok még mozgásba hozzák időnként a tömegeket. A porosz belügyminiszter pár napja ismertette egy extrém jobboldali pucs tervét, amely hivatva lett volna a kormányhatalmat megdönteni és már a legközelebbi időben folyt volna le, — állítólag a birodalmi hadsereg semlegessége mellet. — Ennek kapcsán egyetlen toll­vonással betiltja a miniszter a német nemzeti szabad­ság­pártot és intézkedéseket tesz a nacionalista szerve­zetek fegyveres csoportjainak feloszlatására. Ezzel egy­idejűleg lefegyverzik a kommunista párt önvédelmi szervezetét, amely éppen úgy, mint a nacionalista or­ganizációk, katonai készültséggel, fegyverekkel és mu­nícióval van ellátva. A miniszter elbocsájt több ve­zető állásban lévő államhivatalnokot, akik közvetlen kap­csolatot tartottak fönn a pucsot tervező extrém szerke­zetekkel. Severing miniszter intézkedései természetesen óriási hatást váltanak ki úgy a sajtóban, mint a parla­mentben. Páratlanul állanak a német parlamentarizmus történetében azok a támadások, amelyek a legutóbbi napokban úgy a kommunista párt, mint a Deutsche Volkspartei részéről Severing ellen irányulnak. Az egyik kommunista képviselő Nockéhoz, a forradalom utáni hadügyminiszterhez hasonlítja Severinget, ugyan­­ahoz a Noskehoz, akit beszédének következő monda­tában vérengző kutyának címez. Schlange-Schöningen, nacionalista képviselő, a világnézeti különbségek da­cára, kommunista kollégáját követi abban a támadás­ban, amelyben, Seveninget egész egyszerűen hazaáruló­nak minősíti, akiből, szerinte, tökéletesen hiányoznak az államférfiúi képességek. A Deutsche Volkspartei ezek­­után bizalmatlansági indítványt nyújt be a miniszter ellen, amelyet a többség elvet. Severing miniszter ma az egész német közvélemény érdeklődésének középpontjában áll. Ez az erélyes, ta­gadhatatlanul diktatórikus hajlamú ember, hallatlan energiával igyekszik a belső rendet biztosítani. Egyik ellenfele, von Kardorff, legutóbbi beszédében hajlandó a miniszter diktátori hajlamait annak az egyetlen kö­rülménynek betudni, hogy St­ering — vérbeli porosz.. Igen jellemző megállapítás MeSöyerijigre, akit eredeti­leg a szociáldemokrata párt­ k­üldött a parlamentbe és aki pár napja kijelenti, hogy nem engedheti meg ma­gának a pártpolitikai gondolkodás luxusát, amíg a bsl­ügyminiszteri székben van. A minisztert a parlamentben kerestem föl. Végtelen közvetlen, barátságos úriember, gyermekes, kék szeme van, ami semmi esetre sem vall diktátorra. Nyugodtan meghallgat, aztán válaszol: sofőr, sajnos, nincs időm, de tudja mit, keressen föl holnap az irodámban. T Unter den Linden hetvenháromé... így. Egész egyszerűen. A vi­lágért sem, mondaná, hogy a porosz belügyminiszté­riumban fogad... Unter den Linden hetvenhárom ter­mészetesen a belügyminisztérium palotája.. . A mi­niszter dolgozószobájában beszélgetünk , I, VI . — Miért tiltotta be miniszter úr a német nemzeti szabadságpártot? — Ugyanazokból az okokból, amely okok rö­vid idővel ezelőtt a nemzeti szocialista munkás­párt és nacionalista katonák szövetségének fel­oszlatásához vezettek. Ezekben a szervezetekben törekvéseket mozdítottak elő, amelyek nemcsakra arra voltak alkalmasak, hogy a nyilvános rendet és nyugalmat veszélyeztessék, hanem egyenesen a köztársaság fennállását tették kétségessé. A köz­társaságot védő törvény (Republik-Schutzgesetz) nem csupán törvényes lehetőséget nyújt az ilyen szervezetek feloszlatásához, hanem egyenesen kö­telező teszi ezt, ha nem akarjuk, hogy ez a törvény puszta frázis maradjon. Ha megtűröm az ilyen szervezetek fennállását, amelyek rendőri és kato­nai jogokat merészelnek határozott formában kö­vetelni és éppen olyan nyíltan hirdetik, hogy nincs más céljuk, mint a politikailag más fel­fogású néprétegekkel való erőszakos leszámolás, akkor ezek minden államhatalom létét a legveszé­lyesebb formában támadják meg. Az állam autori­tásának érdekében is szükséges volt a szabadság­­párt feloszlatása. Az a kifogás, hogy valamely politikai párt feloszlatása, amelynek­ még a par­lamentben is vannak képviselői, egészen szokat­lan rendszabály, amelyet legfeljebb egészen rend­kívüli veszéllyel lehet indokolni, nem helytálló. Éppen a német nemzeti szabadságpárt vezetőjé­nek nyilatkozata szerint, a szerve­­ nem akar az itt vázolt értelemben pártként érepelni,, hanem elsősorban oly célból alakult, hogy a Poroszország­ban feloszlatott szervezeteket ismér egy­es­dsi ma­gában. — Sajátságos, hogy ezek­­­k az­ uraknak, akik a német nemzeti szervezetekbe?* ilyen ele­gáns és kifejező szavakat •idszavalnak, mint •»Sturm,« tkampf,« ».. .■ tincs annyi bátor­ságuk, hogy feltüntessel ■ a’csodák tulajdonkép­pen, mert különben a jVjvis/latas ellen nem tilta­koznának azzal, hogz *politikai parlamenti­ pártot alkotnak. _ Miért miniszter úr, a legutolsó napok­ban olyan rei ‘­ívül heves parlamenti támadásban? __Azok a támadások, amelyek a legutolsó na­pokban /■ ’rtp­ervarw és kommunista oldalról értek, ugyanazeb A a motívumokból indulnak ki. Én. ntíní V’nv.'jí'-lom és rend fönállásért felelős mi­niszter úera tűrhetem, hogy az államban egy má­sik átlóm több más állam helyezkedjék el És ez se volna az eredmény, ha a bal és extrém jobbola­­ körök működését, amelyek már saját harci (Kampforganisation) létesitet

Next