Az Út, 1949. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1949-07-03 / 27. szám

6 1949. JÚLIUS 3—9. Vizsgavendég voltam... Először egy fehérruhás kisfiú vezetett be kézenfogva a virágillatos tanterembe. De másnap már hívás nélkül magamtól mentem egy másik iskolába, s harmadnap egy harmadik helyre ürt. Elmentem azután a gyógypedaggógiai intézetbe is, mert kíváncsi voltam arra, hogy az úgynevezett f§ szellemi fogyatékosok kis refor gj mátrisainál mit fogok hallani. Mindhárom igazi mostani hitglanvizsga volt. Kedves gyermek- j§ ünnep, valóságos búcsúdélután, a A máskor oly hangos gyerekhad j§ mintha templomba gyülekezett § volna, frissenmosdott ragyogó argocskával, tiszta ruhában, kezük- ben virággal. De nemcsak boltió csokor — útszéli margaréta, ab- §| laki muskátli, kiskerti bazsalikom § meg fodormenta érkezett az asz- italra. Sok köszönő levélke, raj gzos olvasó, sok aranymondás is. Ezek a gyermekek nem „druk- fkoltak“, padba rejtett tankönyv is fölé bújva, s az elnök úr sem sajig mozgatott osztálynaplókat. A valamikori hivatalos meg- g nyitó helyett csupán egy gyermek- fs fohász hangzott el bevezetőnek és aztán máris a sok beszámoló kő- kö vetkezett. Kérdés alig volt, mégis §§ mindenki felelt. Csak úgy ontot- ták elénk a sok bibliai történetet, a példabeszédet, s mindenkitől azt is hallottuk, ami neki a legjobban tetszett... — Voltak olyanok is, akik beszéd g helyett fejet ráztak. Inkább énelgelnék egyet... — Hát énekelj! — bólintott a 8 hitoktatónéni s az összes vendég g mind. S ilyenkor egy-egy mamag máris a zsebkendőjét keresgélte, és hogy megkönnyezze azt a kis- gi lányt, aki ruhácskáját kétszélre ig fogva, lábujjhegyen lépegetett ki a dobogóra s ott ragyogó szemeig vel a magasságba nézve azt éneg kelte el nekünk, hogy: „Jézus, 8 nyájas és szelíd, láss meg engegj met!" . A fiúcskáktól is tanultunk egy g új éneket: „ ... Hadd kövessünk gj benne Téged...“ A beszélgetés során egy-egy g fejezetnél többen is elidőztek. Ugyanazt a történetet fiú is, leány g is más színesítésben elevenítettek meg. Nem a magolt lecke felmonjódása volt ez, hanem a gondolkogdásra késztetett gyermek vétemégy nyerése, ítéletnyilvánítása a ta-nultak felett. — Jól jött ám az a vízözön — lelkendeztek a fiúk —, legalább agy sok rossz ember elpusztult akkor... — Szegények — sóhajtottak a g leányok —, meg kellett hogy halgjanak, mert nem tudtak jók lenni gf s a bárka kirekesztette őket g mind!... — De aztán Isten mindenkit itt megtartott, aki az övé lett... és fi a kis Mózest is megőrizte... még Dánielre is vigyázott. A mezítlábas kis hőst, Dávidot ig még a fényes fegyverzetű Góliájgot hárman is elmesélték. A leányok természetesen a béjsi kés Ábrahámmal és a megbocsátó gj Józsefnél időztek sokáig. §§ — Mikor összeveszett a sok pásztor, Ábrahám bölcsen szétg választotta őket, hogy mindenkit máshol legeltessen s a közös föld j| miatt viszály ne legyen!... Béesség ... szeretet... ez a visszatérő két szó melengette feg ledhetetlenné a három vizsga- js napot. Meg azt a negyediket is ott jjjj a fogyatékosok kedves intézeté- |j ben, ahová már nem jutott vengjtég, mert a szülők messze voltak ig bentlakó gyermekeiktől s nem j| jutott hálacsokor sem a tanítói asztalra — mégis csupa öröm volt |j a hitoktatónéni szeme, amikor a következőket mesélte: _Ezek az én legkedvesebb gjjeim ... ezek az írni-olvasni alig j| tudó, bárgyún mosolygó, nehezen beszélő, széteső agyú kis betejegeim ... Lehet, hogy egész esztén- i dobén hiába beszéltem nekik, lámég most is alig tudtak számot adni és a tanultakról, de érzem, szeretik a Jézust. Szeretik énbennem, szerejtik minden meleg tekintetben, a meghajolt fejekben, őket simogató kézben... S hogy vágynak templomba járni! Milyen türelmesen illik végig az istentiszteleteket! !§ Vájjon mi hatja át ilyenkor őket? ! A m imo, a zengő ének- L szó? ... Vagy csupán a körülöttük ülők komoly összessége?... Tán nem értik, csak érzik, hogy ilyenkor mind együtt vagyunk ... hogy megroskadunk ... hogy megszégyenülünk ... kérünk és újra hálát adunk, ők a gondolattalanok, talán közelebb állnak a belső világhoz, mint mi egészségesek. — Jertek kedves, jertek! — mondja nekik a kisvizsga végén elmenőben. — Nézzétek, mit hoztam ajándékba a másik iskolából számotokra! Ezt a sok virágot fogom most köztetek szétosztani. Liliom van a legtöbb, nézzétek, mindegyikteknek jut egy szál belőle. Menyei boldogsággal ölelték magukhoz a hófehér liliomszálakat. A tisztaságnak üde virágszálát, annak a tisztaságnak jelképét, amit tán valamelyik vérbeteg vagy alkoholos ősük annakidején oly könnyelműen eltaposott ... Árkossyné Szabó Margit JÚLIUS 11. „Pál és Timotheus .Jézus Krisztus szolgái“... Az öreg világhírű Pál apostol, a pogányok lám,lelkű misszionárusa és a firdal tapasztalatlan, ismeretlen, kezdő munkás, Timótheus, között az emberi értékbecslés ranglétráján óriási különbség van. De Pál mégis egyszerre is együtt emlegeti magát a másikkal azért, mert Isten országában egy, közös rangjelzésük és minősítés van: Jézus Krisztus „megvásárolt rabszolgái“ ők mind a ketten. Miként az ókori rabszolgákat pénzen megvették örök tulajdonul, úgy Jézus Krisztus is a maga drága vére árán testükben-lelkükben, életre-halálra a maga tulajdonává tette és immár viszavonhatatlanul a maga szolgálatára kötelezte őket. Nem ők választották őt, hanem Ő, a Krisztus választotta őket (Ján. 15:16), nem rendelkeznek többé magukkal, nincsen már maguknak való önálló életük és akaratuk, ő küldi őket, ő jelöli ki a munkát, ő ad parancsot és utasítást — nekik csak engedelmeskedni lehet és elvégezni azt, ami reájuk bízatott, így látva és tudva magukat, hogyan is lehetne lényeges és fontos az a különbség, ami az emberi viszonylatok síkján közöttük van? Várjon mi is bírunk már ezzel a rangjelzéssel és minősítéssel? Vájjon az, hogy még olyan nagy fontosságot tulajdonítunk emberi rangunknak, hogy olyan féltékenyen követeljük meg a nekünk kijáró köteles tiszteletet, nem annak a jele-, hogy még nem nyertük el az egyetlen igazi méltóságot, azt hogy „Jézus Krisztus megvásárolt rabszolgái“ vagyunk?! JÚLIUS „Minden szenneknek a Krisztus Jézusban“... Kevés szónak homályosult és az értelme olyan végzetesem mint annak, hogy „szent“. A római egyház szótárában „szent“ az olyan ember, aki az erkölcsi tökéletességnek olyan fokára jutott, hogy nemcsak arra szerzett elegendő érdemeket, hogy a maga üdvösségét megnyerje vele, hanem annál még annyival többet, hogy jó cselekedetének fölösleges érdeméből még másoknak is juttathat. Ez a felfogás teljesen meghamisítja a „szentség“ bibliai fogalmát, mert a Bibliában a „szentség“ nem erkölcsi, hanem alapvetően vallási fogalom. „Szent“ ugyanis azt jelenti, hogy Isten kisajátítótt, tulajdonba vett val kit s ez tulajdonba adja magát és kizárólagosan Istennek áll a rendelkezésére. Mózes III. könyvének 19:2. és 20:26. szövegéből ez világosan kitűnik: Mert Isten a mi Urunk, mert ő kiválasztott magának, hogy az Övéi legyünk, mert ő tökéletes tulajdonjogokkal lefoglal magának, azért is kell ezt a tulajdonjogot magunk fölött elismernünk és mi magunkat teljesen és egészen az ő rendelkezésére bojt csalánunk. Az Isten ,,szent“ abban is, hogy Ő egészen ő nekünk adta magát és egészen vállal bennünket. Ezért ióy kell nekünk is „szentek“-nek lennünk, akik teljesen js odaadjuk magunkat az Isten gondolatainak, szándéskainak, terveinek a megvalósítására. De mi erre ön-gy magunktól teljesen képtelenek vagyunk. Azért vállal-ni kezd; erre helyettünk Jézus Krisztus, aki „odaszenteli is magát érettünk“ (Ján. 17:19.). Az az ő helyettünk jg vállalja a tökéletes odaadást, rendelkezésre állást és engedelmességet s igy, mert „ő adatott nekünk szent- jóségül (I. Kr. 1:30). Benne és Általa mi is lehetünk valóban ,,szentek“-ké, akik magunkról letéve, egészen az ij Úr rendelkezésére állunk, mint az ö engedelmes esz- ig közei. Lefoglalhatot-e már így bennünket az Isten? Ég „Szent“-té lettünk-é már a Krisztus Jézusban? JÚLIUS „Minden szenteknek a Krisztus Jézusban“ (folytatás). Aki így „rendelkezésre áll“, aki így „fel van sajátítva“, az természetesen erkölcsileg is tisztulni és fejlődni fog, de ez már csak másodlagos következmény. Azért növekszünk az erkölcsi tökéletesedésben, mert szentek vagyunk, mert a Krisztus maga él és növekedik bennünk; nem pedig azért tökéletesedünk az erkölcsi Légben, hogy szentekké legyünk! A szentség tehát nem függ az erkölcsi fejlődés előrehaladottságától, mert a szerűség nem a végcél, hanem a kiindulási pont (V. Ján. 3:1—3), mert mi azzal hogy Krisztus urunk alá adtuk az életünket, „szentek“ lettünk s az igyekezetünk csak arra irányul, hogy egyre jobban nyilvánvalóvá tegyen az, hogy ő a mi életünk ura és paracsolója. Tehát először vagyunk „szentek“ a Krisztus Jézusban és csak azután vagyunk minden s egyéb Ifjj Pál tehát, amikor a Filippiben levő szenteknek jjj címezi a levelét azokat szólítja meg, akik abban a jjj városban a Krisztus tulajdonai, akik ott valóban az jj Isten országa céljainak a szolgálatára és rendelkezi-sére adták magukat. Azért aztán egészen másodlagos jj jelentőségű, hogy a gyülekezetben püspök vagy diakojjnus vagy egyszerű egyháztag-é az illető, mert az a fő, jj hogy szent püspök, szent diakónus, szent édesanya, jjj szent földműves, szent mimkás-é az Úr előtt. Szent jjj tagja vagyok-é az én gyülekezetemnek? Nekem címez-gy hette-é vom levelét az apastol? Mint szent töltöm-é is be azt a földi hivatást, ami nekem rendeltetett? Szent református, szent magyar vagyok-e én? gj JÚLIUS 1:2. „Kegyelem nektek és békeség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.“ Az Úr „megvásárolt rabszolgái“-nak, a ..Szentek"-nél: adatik ez a kettős ajándék: kegyelem és békesség. Isten a Jézus Krisztusban kegyelmes lesz hozzánk, mert a Pia elégtételéért megbékélt velünk. Mi azért nyerünk kegyelmet, mert Jézus Krisztus helyettünk eleget tett a haragva Isten követelésének és minket úgy állít eléje, mint akik lázadó ellenségből engedelmes gyermekeivé lettünk és azért van és lehet békességünk Istennel. — Csodálatos az a „helycsere“, amit a Jézus Krisztus érettünk vállal: Ő áll a mi helyünkre, ahol a haragvó Isten halállal és kórházait s sújtja lázadó engedetlenségünket és elszenvedi ezt helyettünk, hogy nekünk Soha többé ne kelljen meghalni a „második halál“-lal és a kárhozatba jutni — minket pedig a maga helyére állít, ahol Isten gyönyörködve, megbékélt kedvteléssel néz ránk, mintha mi lennénk engedelmesek, szépek, jók, tiszták és szentek! így adatik nekünk „kegyelem és békesség“ Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Te már nyertél egy kegyelmet? Neked van már békességed? 1 JÚLIUS 11:3—5. Hálát adok az én Istenemnek, minden ttrólatok való emlékezésemben, mindenkor minden én könyörgéseme jenben mindenitekért nagy örömmel könyörögvén, mivelhogy résztvettetek az evangélium ügyében az első naptól fogva mind ez ideig.“ Pálnál és a filippibeli gyülekezetnél közösen föltűnik az, hogy elfelejtenék a maguk gondját, nem maguk körül forognak többé, hanm az Úr Jézus lett az életük középpontja Pál eltanulta Urától a másokért való könyörgés munkáját: ahogy Jézus „a nagy Főpap“ imádkozik az övéiért (Jún. 17), úgy Pál is magára vette gyülekezeteinek és tanítványainak a gondját, baját és imádkozva hordozza őket az Úr előtt. A filippibeliek pedig „az evangélium ügyében“ szorgoskodnak „az első naptól fogva“: nem a maguk egyéni üdvösségét ápolják (azt rá bízták az Urukral) hanem Krisztus uruk „szívügyét“ vették a szívükre, az evangélium terjedése, a „jóhír“ Hírüladása és továbbvitele lett a főgondjuk. Nem hagyják Pálra egyedül a munkát, nem ülnek tétlenül és felelőtlenül, hanem „résztvesznek“, felelősséget vállalnak és vele együtt hordozzák a munka terhét. —A te életednek ki vagy mi a középpontja? Miben „veszel részt“? CSENDES ÓRA VEZETI PILDER MÁRIA Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele Hifit / 1 Bevezetés* A filippibeli gyülekezet (MnrwífHHecedónia keleti csücskében fekvő gyarmatváros az első gyülekezet, amelyet Pál Európában alapít) értesülve arról, hogy szeretett tanítójuk és lelki atyjuk fogságba került és Rómában börtönben ül, összegyűjtött mindenféle hasznot és szükséges holmit s azt egy kiváló gyülekezeti munkással, Epafróditustal, elküldte Pálnak a fogságba. Ezt tíz ajándékot köszöni meg az apostol a filippibelieknek, az oda visszatérő Epafróditus kezére bízva a levelét. Ez kb. Kr. u. 64-ben íródott az első római fogság idején. Ezt az írást Pál „szeretet-levelé“nek, vagy „öröm-levelé“-nek is nevezik, mert ebben lelkének minden örvendező, gyengéi szeretetével árasztja el a filippibeli gyülekezetét, amely kezdettől fogva mellette állt és mindvégig hűségesen kitartott s így különösen a szívéhez nőtt az apostolnak. A Szentírás bármelyik részét csak akkor érthetjük meg igazán, a maga valódi és tényleges értelmében, ha igyekszünk megtudni, hogy akkor kiknek szólt, miért mondatott nekik ez vagy az, milyen körülmények közt kellett nekik így meghallani az Isten üzenetét. Csakis így lehet aztán valóban megértenünk, hogy nekünk, itt és mert mit üzen az Isten általa, így olvassák-e a Bibiliánkat? JÚLIUS81:6. „Meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, #1 végzi azt a Krisztus Jézusnak napjáig.“ „A jó dolog“: a mi üdvösségünk nem velünk kezdődik, nem mi „kezdettük el“. Isten az ő Fiának adott minket még a világ fundamentumának fölvettetése előtt, Isten döntött a mi üdvösségünk felől a Jézus Krisztusban, Isten szervezte meg üdvösségünket Fiának helyettes elégtétele és válsághalála által. Krisztus választott minket a Magáéinak (Ján. 15:16), csak azért térhettünk meg Hozzá, azért választottuk őt mi is (feleletképen!)a mi Urunknak. Krisztus vállalta érettünk a garanciát kezdettől fogva, ő vállalta érettünk a felelősséget az egész útra nézve is: mi csakis abból élünk, amit ő tett érettünk, amit Tőle kapunk naponként, csak annyit és annyiban munkálkodhatunk, amennyiben ő cselekszik bennünk és általunk. „Jó cselekedetnket.“ ö „előre elkészítette“ (Ef. 2:10) nekünk épp csak valóra ell váltanunk őket az ő erejében (Jan. 15:5). S ha egyszer hazaérünk, ha egyszer megérjük „a Krisztus Jérm napját“, ha az ítéletben megtartanunk, az ö váltságmunkájának beteljesedése lesz rajtunk. Mindent egyedül Neki köszönhetünk! Benned ,,elkezdhette már a jó dolgokat?“ Abból élsz, hogy „el is végzi majd“ benned a Krisztus Jézusnak naniája? Az önzetlen egység A németországi evangéliumi egyházak munkaközössége — mint már jelentettük — kilenc pontban kidolgozta azokat az alapelveket, amelyek szerint keresni és ápolni fogják az egyházak közötti bibliai egységet. Most az alábbiakban közöljük a kilenc pontból álló egyezséget. Belőle tanulhatunk mi is, magyarországi evangéliumi hitű keresztyének. A pontokat egyébként nemcsak a történelmi egyházak, hanem a különböző szabadegyházak képviselői is aláírták. 1. Valamely helyen a Jézus Krisztust megváltójuknak valló egyházak nem élhetnek úgy és nem dolgozhatnak úgy egymás mellett, mintha semmi közük sem volna egymáshoz. Tartoznak testvéri viszonyra törekedni egymással. 2. Magatartásuk irányvonala és munkájuk célja: Isten dicsősége és az emberek igaz boldogsága. 3. A testvéri szeretet az igazságosságban mutatkozik meg. Ezért a különböző tanítások mélyrehatói különbségeit nem szabad elmosni, elkendőzni, vagy elhallgatni. 4. Minden keresztyén egyháznak feladata és joga, hogy az Úr Jézus Krisztusról a neki adott ismeret mértéke szerint tegyen bizonyságot. 5. Minden egyháznak joga van a másik egyházat az igazság és a szeretet szellemében figyelmeztetni vélt vagy valóságos tévedéseire. Ugyanakkor neki magának is készen kell lennie arra, hogy bármely más egyház hasonlóképpen figyelmezteti őt is. 6. Bármely egyháznak joga van arra, hogy ha szükségesnek tartja, egy más egyház gyülekezetének a körében is evangélizáljon. Ki kell azonban zárni a testvériében ellenségeskedést és félreérthetetlenül meg kell mondania, hogy ő kicsoda. Termszetesen el kell tűrnie azt, ha az a gyülekezet, amelyben evangélizál, nyilvánosan kifejezésre juttatja a maga komoly aggodalmait és ellenvetéseit. 7. Alázatosan el kell fogadnunk, ha valaki, akit a mi egyházunk keresztelt meg és oktatott a hitre, egy másik egyház szolgálata által jut el az Úr Jézus Krisztusban való személyes hitre. 8. Komoly bűn azonban és Krisztus egyházát nem építi, hanem rombolja, ha valamely egyház egy másik egyháznak az élő tagjait csábítja el és nyeri meg a maga számára. Ebben csak őrsző terjeszkedési törekvést lehet látni. 9. Bízunk abban, hogy Isten a különböző keresztyén egyházak szakadásai fölött is megszenteli az ő nevét, elküldi az ő országát és megvalósítja az ő akaratát. Apróságok nagyoknak !. Volt egyszer egy gazdag és gőgös szappangyáros, aki így csúfolkodott egy hívő keresztyén emberrel: — Nem ér egy fabatkát sem, amit te prédikálsz, mert semmivel sem lesznek tőle jobbak az emberek. A keresztyén ember nem hagyta magát, hanem néhány szurtos kis utcagyerekre mutatva ezt felelte: — Még mindig használ annyit, mint a te szappanod, mert íme ezeken a gyerekeken semmit sem segít a gyá,rád terméke. — No jó, de a szappan csak akkor használ, ha használják ... — Ugyanez áll az evangéliumra is. Csak akkor használ, ha használjuk, azaz ha hisszük és éljük. 2. Néhány jó tanács az igehirdetőknek: Ha fellépsz a szószékre, hagyd magadat odalenn és csak Krisztust vidd fel! Ne mentegesd magad, ne tarts hosszú és körülményes bevezetéseket, hanem azt mond el, amit rád bízott az Üzenő Isten! Ne folytasd a beszédet, ha már befejezted! Ne pengesd ugyanazokat a húrokat, élj a Biblia gazdag hangszerelésével! 3. Történt egyszer, hogy Moody, a világ egyik leghíresebb evangélistája egy összejövetel után felkért valakit, hogy imádkozzék hangosan. Az nagy körülményesen, mesterkélt hangon, cikornyás mondatokkal hozzáfogott. Se vége, se hossza nem volt az imádságnak. Moody egy darabig türelmesen hallgatta, majd így szólt: — Énekelünk egy zsoltárt, amíg testvérünk befejezi az imádságot.