A MTA V. OSZTÁLYA BIOLÓGIAI CSOPORTJÁNAK KÖZLEMÉNYEI 1. KÖTET (1957)

1957 / 1. szám - TÖRŐ IMRE: A Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Csoportjának 1956. évi titkári beszámolója

A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA BIOLÓGIAI CSOPORTJÁNAK 1956. ÉVI TITKÁRI BESZÁMOLÓJA 3 fában, a szervezetnek a sejtes formát nem mutató anyagára hívták fel a figyelmet és a dialektikus materializmus alapján mutattak rá arra, hogy a sejtpatológiai szemlélet egyedül nem nyújthat kielégítő magyarázatot az élő szervezet megis­merésére. Ezek a tételek azokat a törekvéseket foglalják magukban, melyek az élő struktúrák megismerésének érdekében mindjobban általánosakká lesznek. A technika haladásával megváltozott a vizsgálódás dimenziója. Amikor a szabad szemmel történő vizsgálódás helyébe a nagyítóval történő megfigyelés lehetősége lépett­, megismerték a sejteket mint élő egységet. Az extracelluláris élet nem került a mikroszkópos dimenzióban megfigyelés alá, nem volt meg erre a lehetőség. Az elektronmikroszkópia, a szubmikroszkópos szerkezet, a struktúr­kémia fejlődése az anyagszerkezet új tanának reflektorában, ahol a sejtek mint óriás komplex egységek, bonyolult szervezetek jelennek meg, kisebb strukturális egységek kölcsönhatásában keresi az élet­jelenségek magyarázatát függetlenül attól, hogy az a sejten belül, vagy a sejten kívül van. Élő anyag nemcsak az intracelluláris, hanem az extracelluláris protoplazma is és a modern vizsgáló­módszerek segítségével igazolódott be, hogy a szintézis és bontás, mint az életre jellemző ellentétes folyamat egysége nem szükségszerűen a sejtes formához kötött. Éppen ezért a sejtelmélet eredményeit tovább fejlesztve azontúl az élő anyag törvényszerűségének a kutatása jelenti az élő struktúra kutatásának további útját. Erre a nagy jelentőségű, de a celluláris szemlélet egyeduralmának hatása alatt nem tudatosított nagyjelentőségű kérdésre mutatott rá és foglalt állást Lepesinszkaja, de sajnos ezeket az állításait egyrészt túlzásba vitte, más­részt ezeknek alátámasztására nem igen sikerült kísérleteket végzett. Kísérleteit már többen utánavizsgálták, de azokat megerősíteni nem tudták. Mindaddig, amíg ilyen nagy horderejű állítások nem nyugszanak meggyőző kísérleteken, érthetővé teszi általában a kutatók idegenkedését. Ezek a tények azonban nem változtatják meg azt, hogy a sejtkutatás mellett a továbbiakban az élő anyag­kutatás fog különösen biokémiai módszerekkel folyni és nem jelenti azt, hogy a Lepesinszkaja-féle kísérletek helytelenségének bebizonyítása után lekerüljenek a tudományos kutatások műsoráról, hiszen a kérdés már Lepesinszkaja kutatásai előtt is mindinkább előtérbe került. Mindezekkel a kérdésekkel azért kívántam kissé bővebben foglalkozni, mert egészségesen kell látnunk a kritikának és a vitáknak a szükségességét és aláhúzni a tudomány haladásának a szemmeltartását. Nem volna helyes, ha valaki ezekből azt a következtetést vonná le, hogy csak a régi utak a követhetők és az újra való törekvés nem ambicionálható. Mindig helytelen volt a tudomány életében, ha erőszakosan, személyi tanításokhoz kötötten igyekeznek nem megalapozott elméleteket elfogadtatni, mert ez egyrészt a kutatók elkedvetlenítéséhez és az új keresésének — mint veszélyes kutatási zónának — a feladásához vezet. E területen azt mondhatjuk, hogy a Lepesinszkaja-féle kísérletek — bár sok vitára adtak okot — nem okoztak különösebb zavarokat, mert az elmélet, túlzásai ellenére is, a benne rejlő helyes 1.

Next