A MTA BIOLÓGIAI TUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK KÖZLEMÉNYEI 14. KÖTET (1971)
1971 / 1-2. szám - BALOGH JÁNOS: Dudich Endre (1895-1971)
1 a korláti iránynak is. De harcolt azok ellen is, akik a rendszertan feladatát egyedül az öncélú rendszerezésben látták és ezen nem akartak, vagy nem tudtak túllépni. Az új Állatrendszertani Tanszék professzora azt is világosan látta, hogy a harmincas évek állatrendszertana a zoológiának sokkal szélesebb területét öleli fel, mint amit a rendszertan szó fogalmilag megjelöl. Ebben az időben Európa és a tengerentúl néhány hasonló tudományos műhelyében otthont kapott az állatökológia, amely különösen az életközösségekben folyó anyag- és energiaforgalom tanulmányozásával új irányt jelentett a biológiában. Dudich Endre világviszonylatban is az elsők között ismerte fel az új irány rendkívüli jelentőségét. Mint professzor, világosan látta: az ökológia, mint szintetizáló tudomány, kiválóan alkalmas arra, hogy összefoglalja és egységes képbe illessze környezetünkről szerzett ismereteinket. Ezért csak a megfelelő ökológiai látással rendelkező biológus-tanár képes a földről, az éghajlatról, a növény- és állatvilágról szerzett részletismereteket tanítványai fejében egybekovácsolni. Mint kutató, egész pályáján harcolt a laboratóriumi és szabadföldi biológia egységéért: világosan látta, hogy a laboratóriumi viszonyok között elért eredmények sok területen csak az első lépést jelentik és azokat természetes, szabadföldi viszonyok mellett ellenőrizni kell. Különösen nagy jelentősége volt ennek a harmincas években, amikor a biológia néhány rohamos fejlődésnek indult ágában például az élettanban elért nagyszerű eredmények átmenetileg szinte szükségszerűen a laboratóriumi biológiát hozták előtérbe a szabadban történő kutatásokkal szemben. Az állattan iránt érdeklődő fiatalok a fiatalokra jellemző jó ösztönnel azonnal felismerték a fiatal professzor és az új tanszék nyújtotta lehetőségeket, egyre többen kértek helyet az Állatrendszertani Intézet laboratóriumaiban. Dudich Endre személyéből valami nehezen meghatározható erő áradt, amelylyel magához vonzotta és az állattan nagy feladataira mozgósította a fiatalokat. Legfontosabb tulajdonsága talán az volt, hogy felgyújtotta tanítványai fantáziáját: környezetében mindig dolgozott egy-két „lobogó" ember, aki továbbadta a lángot, amelyet professzorától kapott. De a lelkesedés mellett a reális lehetőségeket is megteremtette munkatársai számára. Mindenekelőtt lehetővé tette a tudományos publikációt a „Fragmenta Faunistica Hungarica" megindításával. Ezt a folyóiratot kezdetben a tanítványok szinte a saját zsebükből támogatták, azóta azonban „Opuscula Zoologica" címen az Eötvös Loránd Tudományegyetem legrégibb és nemzetközi rangot elért kiadványává vált. Sokszor feltették már a kérdést: volt-e Dudich Endrének úgynevezett „iskolája"? Ő maga legtöbbször tiltakozott, ha az Állatrendszertani Intézettel kapcsolatban „Dudich-iskoláról" beszéltek. Ez a tiltakozás nem pusztán szerénységből fakadt, hanem mélyebb tudománypolitikai elgondolásokból is. Az Állatrendszertani Intézetben sohasem volt olyan értelemben „iskola", ahogyan az iskolákról általában beszélnek. Az iskola azt jelenti, hogy egy intézet valamennyi dolgozója a professzor vezetésével egyetlen témára kon- MTA Biol. Oszt. Közl. 14, 1971