Szabó Dezső: Filozopter az irodalomban (Budapest, 1929)
. E sorok élén ki kell jelentenem: semmiféle megnyilatkozási forma vagy lelki alkat nem tud idegessé választani egy művészi alkotástól. Klasszikus vagy romantikus, l’art pour l’art vagy naturalista, realista vagy stilizáló, az emberen át művészetté élt világ egyaránt lesz életemmé. Egyik forma iránt semmozdulnak bennem titkos eltaszítások vagy speciális vonzódások. De így vagyok a lelkialkattal szemben is. Fergeteges, kaotikus őserő, mindent logikus rendbe hozó nyugodt, derült elme, ösztönös rögtönséggel, majdnem meggondolás nélkül bimbózó lélek és lassan fúró-faragó, csiszoló nehézműves művész, örökharcú lelki Dzsingisz kán és ősijedtségű, minden alkotásában menekülő művész, minden emberszava a fájdalommal és örömmel zuhanó világnak az én legbensőbb megtalált szavam lehet a művészetben. ízlésem, rokonságom egyetemes mint a föld, mely egyenlő anyasággal imeti a vegetáció milliárdarcú csodáit. És mégis: honnan van az, hogy némely mit undorít mint egy nyálkás, beteg és betegítő féreg s a megütött életösztön minden utálatával mozdulok ellene? E tanulmány lesz feleletem erre a kérdésre.