Szabó Dezső: Filozopter az irodalomban (Budapest, 1929)

. E sorok élén ki kell jelentenem: semmiféle meg­nyilatkozási forma vagy lelki alkat nem tud idegessé választani egy művészi alkotástól. Klasszikus vagy ro­­mantikus, l’art­ pour l’art vagy naturalista, realista vagy stilizáló, az emberen át művészetté élt világ egyaránt lesz életemmé. Egyik forma iránt sem­­mozdulnak ben­nem titkos eltaszítások vagy speciális vonzódások. De így vagyok a lelkialkattal szemben is. Fergeteges, kaotikus őserő, mindent logikus rendbe hozó nyugodt, derült elme, ösztönös rögtönséggel, majdnem meggondolás nélkül bimbózó lélek és lassan fúró-faragó, csiszoló nehézműves művész, örökharcú lelki Dzsingisz kán és ősijedtségű, minden alkotásában menekülő művész, minden ember­szava a fájdalommal és örömmel zuhanó világnak az én legbensőbb megtalált szavam lehet a művészetben. ízlé­sem, rokonságom egyetemes mint a föld, mely egyenlő anyasággal imeti a vegetáció milliárdarcú csodáit. És mégis: honnan van az, hogy némely mit undorít mint egy nyálkás, beteg és betegítő féreg s a megütött életösztön minden utálatával mozdulok ellene? E tanul­mány lesz feleletem erre a kérdésre.

Next