Szekfű Gyula: Három nemzedék egy hanyatló kor története (Budapest, 1922)

Az első kiadás előszava

a Nyugathoz hasonló legszélesebb alapokon épült fel, de az új társadalmi épületben itt is, ott is repedés és hasadék észlelhető, jeléül annak, hogy itt heterogén erők egyidőben működtek... A hiányok kitöltése, az akadályok leküzdése csak szervezett munkával való­sítható meg, hogy pedig erre a modern alkotmányos állam hagyományos gépezetével és kapitalista gazda­ságával képes lesz-e, ez a jövő nagy kérdése nem­csak Magyarországra, de az egész széttépett európai közösség minden államára nézve.“ A szűkebb magyar olvasóközönségnek szánt előszóban kimutattam libe­rális történetfelfogásunk alapvető hibáit, a valódi magyar nemzetiségtől eltéréseit, nyíltan szólottam a „huszonöt év óta rajtunk uralkodó dekadenciáról“ és az uralkodó politikai felfogással szemben konstatál­tam,­ hogy az „alkotmányos állam mai formájában nem képes a nemzeti élet minden terén döntően közreműködni, munkája tehát feltétlenül kiegészítendő a nemzeti erőknek társadalmi és gazdasági szervez­kedése által.“ Három évvel ezelőtt, a liberális illúziókba burko­lózó magyarság e szavakat idegeneknek találta, vissz­hang reájuk alig kell, ha annak nem veszem, hogy némely polgári-radikális kritikus megbámult miattuk, mint valami özönvíz előtti konzervatív őslényt. Mun­kám alapgondolatával, hogy a magyarság, története egész folyamán, integráns részét képezte a keresz­tény-germán kulturális közösségnek, senki nem tarta érdemesnek foglalkozni. Azóta a magyar világ nagyot változott... A libe­rális korszak szigorú megítélése nem választhatja többé két ellenséges táborba a nemzetet, mert immár

Next