Földes István: A kapitalizmus belső ellentmondásai (Budapest, 1940)
ELSŐ RÉSZ 1. Néhány elöljáró szó Az a munkás, aki fölismerte osztályhelyzetét, osztályának történelmi feladatát és ennek megfelelően cselekszik az öntudatos dolgozó. Ez a büszke cím azonban csak azoknak jár, akik a legnehezebb körülmények között is helytállónak önmagukért, öntudatlan osztályostársaikért, a haladás nagy eszméjéért, a szocializmusért. Ez a helytállás viszont elképzelhetetlen a szükséges fölkészültség nélkül. A végső győzelmet csak helyes elmélettel és helyes gyakorlattal érheti el a munkásság. Ezért nem hiábavaló munka az, ha újra meg újra szemlét tartunk egyes kérdéseink fölött. Most az ember és a gép viszonya, a tőkés termelés belső ellentmondásai vannak soron. 2. Vizsgálódásunk módszere A létezés általános törvényszerűségeit manapság kétféle módszerrel kutatják és magyarázzák. Az egyik minden létezés végső okának az Ideák különböző formáit (Isten, Eszme, ősakarat, Őslényeg, stb.) tartja. Erre vezet vissza mindent, ami a szervetlen világban, a szerves világban és az emberek világában, a társadalomban történik. A másik módszer a valóságos világot, a társadalmat, annak szerkezetét, gazdasági életét, termelési és fogyasztási rendjét vizsgálja, amit mindenki érzékelhet és fejlődésében, változásában figyelemmel kísérhet. A létezés két első formájának (szervetlen és szerves világ) vizsgálata nem feladatunk most. Az ember társas lény, társadalomban él, a társadalom törvényszerűségei szabják meg életkörülményeit, tehát különleges kérdéseit is csak a társadalomtudomány oldhatja meg. A szocialista társadalomtudomány alapja a történelmi materializmus, az a történelem- és társadalomkutató módszer, amely lényegében minden társadalmi fejlődést és változást az anyagi érdekek ellentétes voltával magyaráz meg. De csak végső fokon, az .